Van olyan, amit az Isten nem bocsájt meg?
Márk 3. 28,29 "Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, a melyekkel káromlanak:
De a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;"
Azt nem bocsátja meg, hogy j-vel írod a megbocsátanit.
Egyébkén a keresztények szerint azt, ha arra gondolsz, hogy Isten úgyis emgbocsátja
Megbánni valamit nem olyan, hogy na most ezt teszem, aztán azt mondom, hogy jaj megbántam és ennyi. Ha megbánsz valamit, azt teljes szívedből bánod és legszívesebben visszaforgatnéd az időt vagy kinyírnád magad a lelkiismeretfurdalástól.
Legalábbis tuti elgondolkodsz azon, hogy nem kellett volna tenni és törekszel a jövőben rá önakaratodból, hogy ne tegyél ilyet. Esetleg próbálod a bűnöd jóvá tenni.
Már valaki írta előttem (egyedül ő válaszolt a kérdésre), a Szentlélek káromlását nem bocsátja meg. Ez azt jelenti, hogy például elhiszed, hogy Jézus csodákat tett, de azt mondod, hogy a gonosz segítségével, nem a Szentlélek által.
És ha megölöd a családodat, Isten haragja iszonyatos (mert Ő maga az Igazság), de ez a harag nem rád szakad, hanem Jézusra szakadt a kereszten. Akkor "érvényes a csere", ha hiszel a Fiúban, teljes szíveddel, lelkeddel és elméddel, és megbánod a bűnt teljes lényedből, és el is fordulsz a bűntől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!