Himdú férfi/más vallású nő házassága. Szerintetek ez hogy működik?
Sziasztok!
Én egy baháí nő vagyok már majdnem egy éve, de csak Isten előtt nyilvánítottam ki, hogy felvettem e zt a vallást, ezt hivatalosan még nem tettem meg, és szeretnék férjhez menni, hindú vallású férjet szeretnék választani, mert az a vallás tűnik számomra a legbékésebbnek.
Keresztény férjet nem szeretnék, zsidót szintén nem, mert az a zsidó, aki tényleg komolyan veszi a vallását, nem vesz el nemzsidó nőt, éd én olxsn férjet szeretnék, aki komolyan veszi a vallását, és nem csapodárkodik, és maximálisan betartja annak a vallásnak a törvényeit, amelyhez tartozik.
A muszlim férj kizárt, mert egy muszlim csak keresztényt, max. zsidót vehet el, meg a muszlimok nem ismerik el a baháí vallást,és nemigen szeretik őket.
Maradt vagy a buddhista, vagy a hindú vallású férj.
Van egy buddhista haverom, az szokott néha magyarázgatni nekem a buddhizmusról,és megmondom őszintén, nem nagyon érdekel az egész. A hindúizmus viszont nagyon érdekel, nagyon érdekesnek találom, de ettől én még nem akarok hindú lenni.
Egy házasságban elkerülhetetlen, hogy a felek, ha különböző vallásúak, ne beszélgessenek egymás vallásáról,és ha az én férjem hindú lenne, és szóba jönnea vallás, akkor én mindig elrepülnék a boldogságtól, mivel nagyon érdekeseket tudna mesélni.
Az indiai kultúra egyébként is nagyon érdekel úgy ahogy van.
Van azonban egy óriási problémám, és minél többet olvasok a hindúizmusról, annál inkább nem értem a dolgot.
1. Hogy van ez, hogy van egy indiai hindúizmus, meg van egy másik fajta hindúizmus, amit Európában is bárki felvehet?
Azt olvastam valahol, hogy kasztrendszer nélkül nincs hinduizmus, meg az Indiában élő érinthetetlenekről is olvastam egy borzalmas cikket, amitől égnekállt a hajam.
Azt is olvastam, hogy Indiában a külföldieket is az érinthetetlenek közé sorolják a hinduk.
Akkor én ezt most nem értem: az európában, Amerikában élő hinduk, akik felvettéka hindú vallást, ők is érinthetetlenek, vagy most mi van?
Vagy mivel nem Indiában élnek, ezért az érinthetetlenség státusszal nem is kell foglalkozni?
Akkor most kétféle hinduizmus van, vagy most mi van, ezt most én annyira nem értem, hogy borzasztó, kétségbe vagyok esve.
Mert ha hindú férjet szeretnék, akkor ezek a dolgok nagyon nem mindegy, de olyan hindú férjet szeretnék, aki nem Indiában született, hanem Európában,mondjuk Magyarországon, vagy mindenképpen Indián kívül született,és a családja nem indiai.
Nem tudom, hogy hogy álljak ehhez az érinthetetlenség kérdéséhez, vagy most mi van?
Az Európában hindúvá vált emberek nem élnek kasztrendszerben?
Vagy nem fog engem Isten azért megbüntetni, ha hozzámegyek egy hindú hapsihoz, és lerántom s zegényt az érinthetetlenek szintjére ezzel? Azt olvastam valahol, hogy nemcsak őt, hanem a szüleit is lerántaná egy ilyen házasság az érinthetetlenek szintjére,ha a hapsi nem hindú nőt vesz el. Ezért nem fog rám haragudni Isten?
A baháí jogrendszerben erre nincsen megoldási javaslat, és egy baháí vallásjogász barátnom is mondta, hogy erre nincs megoldás, de gondoljam meg, hogy muszáj-e az életemet így túlbonyolítani.
Teljesen kétségbe voltam esve, amikor olyasmikről olvastam, hogy az indiai hindúk szerint a külföldi érinthetetlen, meg hogy a külföld az a barbárok földje.
Ha valaki segítene nekem rendet vágni ebben a zúrzavarban, azt nagyon megköszönném.
Van az indiai baháí-oknak egy angol nyelvű weboldaluk, ahollehet olvasni egy cikket a hindúizmus, és a baháí vallás viszonyáról, összeférhetőségéről/összeférhetetlenségi pontokról, de én azt a cikket nem tudom elolvasni, mert mindig lefagy a gépem, ha meg akarom nyitni, és nincs türelmem kicserélni az Explorert Firefoxra.
Ha valaki elküldené nekem ezt a cikket, akkor írjon privit, és elküldöm az e-mailcímet, hogy hova küldje.
Minden segítséget előre is nagyon szépen köszönök.
Üdv: 29/N
Elnézést kérek a gépelési hibákért, de nagyon gyorsan írtam,és nem néztem át, mielőtt elküldtem, mivel mihamarabb el akartam küldeni, mert mostanában sokszor el szokott menni a netem,és nem akartam, hogy elszálljon, amit írtam.
Nagyon szuper lenne, ha valaki tudna segíteni, mert rettenetesen kétségbe vagyok esve, és itt bőgök a gép előtt már órák óta.
Ja, a kérdés elején az n betű helyett m betűt írtam, himdút írtam a hindú helyett. Mégegyszer bocs a kapkodásért.
Előre is nagyon szépen köszönöm annak, aki segít rendet vágni ebben a zűrzavarban,és azt kérem, hogy csak tényleg olyan írjon, aki ért a témához.
Ha hindúk is írnának, az külön szuper lenne.
Üdv: 29/N
Már elnézést, de.
Azt hiszem az első szempont, hogy a kiszemelt legyen normális, békés, nyitott, stb. Ehhez viszont egyáltalán nem muszáj vallásosnak lenni, de bármilyen vallású valaki, akkor is lehet ilyen.
Én magam leginkább a nem-vallásos emberek közt érzem jól magam, mert nincsen tele a fejük mindenféle fölösleges és felszínes dologgal. Merthogy a nem-vallásos az ugyebár nem egyenlő az erkölcstelen, mindent rosszul csináló szerencsétlennel.
Az indiai egy hatalmas és szerteágazó kultúra, a borzalmaktól a nagyon szép dolgokig megtalálható benne szinte minden. Többféle irányzat van, a nyugaton legismertebb változatot 1966-ban alapította Prabhupada (ejtsd: prabhupád). A magyarországi hinduistákról (a többségük MKTHK-s) nem sok jót tudok mondani, inkább identitás-zavaros embereknek tűntek. Bár ezt a legtöbb vallásos emberre igaznak tartom.
Ha a hinduizmus érdekel, magad is utána olvashatsz. Legfontosabb könyvük a Bhagavad Gíta.
Kétségbe meg nem kell esni. Ha férjet szeretnél, inkább olyan helyen nézz körül, ahol vannak érdekes emberek, és az ilyeneket a legkülönbözőbb helyeken lehet találni. Az én barátaim közt is van zenésztől a munkásig, érettségizetlentől a diplomásig mindenféle emberke. Elmehetsz például a kedvenc zenekarjaid koncertjére, a kedvenc íród könyvbemutatójára, stb. Ha túl sok követelményt támasztasz, akkor valószínűleg soha nem fogod megtalálni azt az embert, akit keresel, mert olyan egyszerűen nincsen, csak a képzeletedben.
Amúgy Firefox-ra frissíteni megéri. Vagy Google Chrome-ra még inkább. Itt töltheted le: [link]
Ahhoz menj hozzá akibe szerelmes vagy!
A hinduizmus egy bonyolult vallásrendszer, egyistenhívő, de az egy istennek sok megjelenési formája van, így egyszerre politeizmus is. hindunak születni kell, nem lehet áttérni rá. Az európaiak valóban érinthetetlenek viszont azért élnek jólétben mert az előző életükben sok jót cselekedtek, de ugyanakkor tisztátalanok. Ezért egy ortodox konzervatív hindu nem fog európaival házasodni.
üdv, egy nem hindu:)
Az igazi hitedet talald meg elöbb, aztan bizd a TEremtodre azt, hogy kilesz a parod pl. Ha már vallasrol beszelünk.
Minden embernek van egy szemelyiseg tipusa is, tehát furcsa nekem, hogy egy kulturanak nevezett orszagban nevelkedett ember, az ismeretlen fele fordul, mivel a hindu vallas mar teljesen kulonbozik a tobbitöl, nem fogadja be a mas vallasut, de nemzetisegüt sem szivesen.
Hindu, akinek mar a kulturaja is mas lesz, de mar a vallasi szokasa is. pl. ha a parod meghal,a csalad fogja eldonteni, hogy te eletben maradhatsz, mivel elegetik a halottat, de ha a ferj csaladja ugy rendelkezik, akkor a nejet elve teszik melle, es elhamvasztjak, mivel altalaban a nejet hibaztatjak, hogy a ferj meghalt. En inkabb nem ragaszkodnek egy ilyen fajta kutatasra, hanem az erzelmekre figyelnek, ami sokkal fontosabb egy hazassagban.
Igen igazat irtal, mivel a hinduk szerint nyugat a barbarok foldje. Ismerem öket, hiszen kozelemben elnek, de nem baratkozom veluk, mivel erdekes emberkek, tehat a muszlim vallas mar sokkal kedvezobb egy felesegnek, mivel tiszteletben tartjak a nöt, tehat tobb joga, elete van.
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat.
Amiket leírtatok szokásokat a hindú vallásról, azok teljesen igazak Indiában élő hindúkra, de akik Európában vesznek fel európai létükre valamilyen hindú vallási irányzatot, azoknál nincs olyan szokás, hogy elégetik az özvegyasszonyt, úgy tudom, hogy ezt Indiában is tiltja a törvény: az viszont már más kérdés, hogy nem tudják maradéktalanul betartatni, mivel hatalmas, kontinensnyi országról van szó.
Várom az esetleges további válaszokat is.
Szeretettel ölelek mindenkit.
Üdv: 29/n
Kedves Utolsó!
A férfi, akiről írtál indiai származású, vagy a szülei európaiak, akik a hindú vallás egy bizonyos irányzatát felvették? Ha a férfi szülei Indiából származnak, akkor teljesen érthető, amit írtál.
Ha viszont olyan szülőkről van szó, akik európaiak, és úgy veték fel a hindú vallás valamely irányzatát, akkor ez nagyon gáz.
Azért csodálkozom a fickón, mert aki komolyan veszi a vallását, legyen akármilyen vallású, nem jelenti fel a saját szüleit, legyenek azok bármilyen szemetek, hanem elköltözik olyan helyre, ahol nem találják meg, nem tudják piszkálni.
Sajnálom a fickót, de szerintem ez lenne az Istennek tetsző megoldás, amit fentebb írtam.
Üdv: 29/N
A ffi szülei hinduk, de már ott élnek gyermekkoruk óta, tehát soha nem fogják a vallásukat megváltoztatni, de a nemzeti, indiai szokást sem. Egyebkent vannak hinduk, akik a tehénnek imadkoznak, ez mint tiltott eledel is, mivel tisztelik, tehát ez nem az Istenröl szol.
Az imajuk is változo, vannak akik gyertyát gyutanak, hiszen a tüzet szolitják pl.
Nem biztos, hogy igy kellene párt választanod...
Tudtommal a buddhizmus, vagy a Krisna hit a hinduizmusra alapszik, de attól már különbözik, hogy nem alapoz a kasztrendszerre, de sokféle irányzatuk van, tudtommal, így biztos van olyan Európai ami már nem veszi figyelembe a kasztrendszert.
Ha lehet ajánlani, ne legyen alap a vallás, és mi még fontosabb, ne te válassz, hanem téged válasszanak. Szerintem Isten rendjében ez van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!