A biblia szerint az elpecsételtek át fogják élni a "hét csapást"? Vagy előtte elváltoznak?
1Kor 15,51 Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.
52 Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.
Szia!
Erre nézve két elmélet is van. Az egyik szerint éppen a csapások elöl lesz az elragadtatás. Ez arra a hamis képre épül, amit egy félreértelmezés nyújt Máté 24:40-41 versek alapján. Itt a "felvétetik" és "otthagyatik" szavak helyén a görög "παραλαμβάνεται" és "ἀφίεται" kifejezés áll, ez a szóösszetétel sokkal inkább az "elfogadtatik" és "kihagyatik" kifejezésekkel fordítható, ami az ítéletre utal és nem az elragadtatásra!
Véleményem szerint sokkal helyesebb azt feltételeznünk, hogy a hívőknek meg kell állniuk a hét csapás ideje alatt is. Isten népe különböző helyekről és helyzetekből szabadul majd meg. A feltámadottak megszabadulnak a halál fogságából, vagyis a föld porából. Az élők is különböző módon élik át a szabadulás élményét, az ellenség halálos üldözéséből. Rejtekhelyekről, kegyetlen börtönökből.
A lelki küzdelem rettenetes élményéből a "Jákób éjszakájának" küzdelméből. Az átváltozás pillanatában pedig mindenki, aki megváltásban részesül, megszabadul a bűn okozta romlandóságból.
Üdv. Péter
Kedves kérdező!
Szerintem külön kell választani a végidőkben bekövetkező nehézségeket, ugyanis két forrásból származnak majd. Egyfelől lesz Istentől jövő fenyítése a nemzeteknek és istenkáromlóknak, ez az a bizonyos "hét csapás", melyet azok fognak elszenvedni, akik tagadják az Örökkévaló hatalmát, és sajnos még ezen csapások után sem fogják megalázni magukat Isten előtt.
Másfelől elkezdődik majd egy olyan üldözés, nyomorúság, amit Sátán szolgálói támasztanak, ez kimondottan a választottakat, a szenteket érinti majd.
Azt gondolom, hogy az Istentől jövő csapásoktól ugyanúgy meg lesz kímélve az Ő népe, ahogy Egyiptomban is elkerülte Izraelt minden rossz, egyedül az ő földjükön nem volt pl. sötétség, stb. A világ által elindított üldöztetés viszont sokaknak az életébe fog kerülni, "fejüket veszik" az Isten törvényéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért.
Elváltozásra egyetlen egyszer fog sor kerülni, amikor a Felkent Jézus mindenki számára láthatóan visszatér nagy hatalommal. Ekkor a még élő szentek mennyei testet kapnak, a meghaltak pedig ugyanilyen testben feltámadnak.
16:50
Péter, neked van igazad. A Bibliát számtalanszor félre "fordították", félre "magyarázták". A helyes kifelyezés nem az elragadtatás, vagy a elváltozás. Mégis mi változna már el?
Az "elváltozás" egyébkéntis egy orvosi "műszó", ami leginkább valami betegségre, vagy kóros eltérésre utal.
Valóban helyesebb a "felvétetik", és a "kihagyatik". Természetesen a méltó személy "felvétetik", a méltatlan "kihagyatik" Isten országából.
Köszönöm szépen a válaszokat!
Kedves Helmet! Akár igazad van akár nem, a kérdésre nem válaszoltál, csak köteszel! Arra pedig nem vagyok kíváncsi! Ha tudsz a kérdésre is válaszolni, akkor szívesen veszem. Mindenesetre annyit hozzáfűznék, hogy teljesen nem álja meg a helyét az okoskodásod, hogy ha a megváltottak akik itt a földön érik meg, illetve akik feltámadnak Krisztus második eljövetelekor, azok romolhatatlan testet kapnak, akkor te hogy neveznéd ezt a "jelenséget"? Megváltozásnak, elváltozásnak...?
De ne térjünk el a témától! Köszönöm!
Szívesen várnám még más felekezetek bibliamagyarázatát a kérdésemmel kapcsolatban.
A Bibliát nem csakhogy görög eredetiben kellene olvasni, hanem még történelmi ismeretek (stb...) is kellenek a megértéséhez.
Nem gondolható komolyan, hogy egy szöveget, amit a kor embere ógörögül, héberül (stb...) a saját korában leírt, az közvetlenül fordítható magyarra. Különösen nem akkor, ha ezek a mondatok már a saját korukban is "átvitt értelemben", "elvonatkoztatva", vagy "képletesen" íródtak.
Ezeket a gondolatokat már a maguk korában sem volt könnyű értelmezni, amikor a "beszélő", és a hallgatóság egyazon kulturkörnyezetben élt.
Nekem az a véleményem, hogy Isten országa itt a földön jön el azok számára, akik a tanítást megértik. Ők "elfogadtatnak", vagy "felvétetnek", a többiek pedig nem. Ez önmagában is éppen elég csapás a számukra.
Abban az értelemben pedig, ahogyan te érted, azt gondolom, hogy a csapásokat a bűnösök élik át, a "többi" maximum tanúja lehet ennek. (Az égben, vagy a földön).
Köszönöm, hogy a kérdésre is válaszoltál!
Én úgy gondolom, hogy a biblia minden embernek szól, azoknak is, aki ma élnek a földön, és ha én nem tudok héberül, akkor nem is érthetem meg Isten igéjét?
Lehetőségemhez mérten próbálom összevetni a különböző fordításokat, és magyarázatokat.
Én úgy gondolom, hogy azért a kissebb hibái ellenére Károli fordítását olvasva meg lehet érteni Isten igéjét. Már akit érdekel!
Csak egy kicsit hozzászólnék Helmet gondolataihoz.
Úgy tűnik nekem, nálad összefolyik a két fogalom; az elváltozás és az elragadtatás. Pedig ez két különböző dolog.
Az apostol alábbi magyarázata szerint az elváltozáskor konkrétan egy másféle testről lesz szó, amelybe feltámadnak/elváltoznak a szentek. Ebben nincs semmi "átvitt értelem" meg "képletesség".
""Mondhatja azonban valaki: Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testtel jönnek elő? Esztelen! Az, amit elvetsz, csak akkor fog életre kelni, ha meghal. S azzal, amit vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem csupasz magot, esetleg búzának vagy valami egyébnek [magvát]! Az Isten adja aztán neki a testet úgy, ahogy akarta: minden egyes magfajtának a saját testét. Nem minden hús ugyanaz a hús; más a madaraké és más a halaké. Vannak aztán mennyei testek és vannak földi testek; de más a mennyeiek dicsősége és más a földieké. Más a nap dicsősége, más a hold dicsősége és más a csillagok dicsősége; csillag a csillagtól dicsőségben különbözik.
így van a holtak föltámadásával is! Elevetik [a testet] rothadó állapotban, feltámad romolhatatlanságban; elvetik gyalázatosságban, feltámad dicsőségben; elvetik erőtelenségben, feltámad hatalomban. Elvetnek lelki testet, feltámad szellemi test. Ha van lelki test, van szellemi test is!
így is van megírva: „Lett az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám ellenben megelevenítő Szellemmé". Nem a szellemi az első, hanem a lelki, aztán [jön] a szellemi. Az első ember földből [formált] földi; a második ember mennyből való! Amilyen [volt] a földi, olyanok lesznek a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok [lesznek] a mennyeiek is! Amint viseltük a földinek képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek képét is.
Ezt pedig azért mondom el, testvéreim, mert hús és vér az Isten királyságát nem kaphatja örökrészül; sem a rothadó a romolhatatlanságot nem nyeri örökrészül. ím egy titkot mondok el nektek: nem fogunk mindnyájan elaludni; de mindannyian át fogunk változni: hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó kürt-harsanáskor. Mert kürt fog harsogni. Akkor a halottak romolhatatlan állapotban föl fognak támadni, mi is átváltozunk! Mert ennek a romlandó testnek romolhatatlanságot kell felöltenie, s ennek a halandó testnek halhatatlanságot kell felöltenie!""
Tehát elváltozás bizony lesz: hústestből mennyei testbe. Az elragadtatás fogalma és a köré szőtt tanítás viszont valóban hibásnak tűnik, minden ezzel kapcsolatba hozott helyen a Krisztus arról beszél, hogy lesznek, akik életben maradnak és át kell élniük a nehézségeket, és lesznek, akik a halál által "megmenekülnek" ezek elől (lsd. Ézs.57:1).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!