Miért utasítanak el szinte mindent?
Nem minden keresztény olyan idióta , főként a katolikusokra jellemző az a nagy mértékű arrogancia és felsőbbrendűség érzet.
Én magam is hívő vagyok és keresztény , viszont egyáltalán nem vagyok vallásos , templomba nem járok.Vannak meleg barátaim is és leszbikus ismerőseim is.
Az őrült fanatikusok akikről beszéltek , nos ők tényleg borzalmasak és sajnos mindenütt előfordulnak, talán csak muzulmán országokban .
Hívő vagyok, de még soha senkinek nem szóltam be azért, mert más módon keresi a békéjét. Sőt, ismerek olyan keresztény hívőt, aki egyáltalán nem utasítja el, sőt, gyakorolja az agykontrollt.
Miért kellene bárkit is elítélni?! Aki azt hiszi, az maximum vallásos, de nem hívő! Mert aki valóban újjászületett hívő, az pontosan tudja, hogy ezt nem lehet erőltetni, és soha nem lehet tudni, milyen út vezet el Istenhez.
Viszont az tény, hogy amióta élő kapcsolatom van Istennel, nincs szükségem más módszerekre, imában mindent megkapok, amire szükségem van. De ezt úgysem tudnám elmagyarázni annak, aki nem tapasztalta meg, és azt sem lehet mondani, hogy csináld te is ezt, mert nem Rajtad múlik, hanem Istenen.
Egyszerűen csak feleslegesnek tartom. Semmi ilyen tanításról nem olvasni, és ha csak az evangéliumokra tekintjük, azokat az embereket, kiket adott helyzetben megkérdezett Krisztus, hogy hiszik-e őt, egyáltalán nem voltak ellazult állapotban, sőt.
Megkérdezném, hogy mihez kell hibeli kérdésnél egyfajta ellazult, meditatív állapot? Nem emlékszem olyanra, hogy imádkozzatok nyugodt állapotban, vagy ellazult állapotban. Arra viszont igen, hogy szüntelen imádkozzatok. Az ágyban, a munkában, a vécén... szüntelen.
Krisztus nem tanított olyat, hogy jól lenne dolgunk, ha napjában többször meditálnánk. Teljesen felesleges. Krisztusban hinni nem tudatállápot kérdése. Márpedig, ha nem, akkor felesleges.
Egyéni véleményt írtam, nagyon sokat tudnék írni pillanatnyilag erről, amit érzek iránta, de szerintem ennyi is elég.
Szia
Ez azért van, mert Isten egyértelműen megtiltotta a spiritizmus minden formáját. Mind az Ó mind az Újszövetség mélységesen tiltja, mivel nem Istentől származó forrás:
"Mikor te bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek útálatosságai szerint. Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;" (5Móz 18,9-11)
"A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek:...varázslás,...melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek." (Gal 5,19-21)
A Kereszténység a Jézus Krisztusba vetett hiten, alapul nem pedig a spirituális módszereken. Egy Keresztény embernek Jézusra van szüksége nem pedig a fent említett módszerekre.
A meditatív állapotról álljon most itt egy idézett egy olyan "őrülttől", akit ráadásul még szentté is avattak:
"lépj ki önmagadból, hanem térj meg belsődbe! Bennünk lakozik az igazság."
Azon sértődtem meg, hogy némely keresztények lehurrognak olyan technikákat is, amelyeknek bizonyítottan van eredménye!
De ha ezek a módszerek eredményeket szülnek, akkor miért ne használhatná őket?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!