Mit jelent ez: ""Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan""?

Szia!

Ez a mondat a 82. zsoltárban hangzik el. A zsoltár műfaja: prófétai ítélethirdetés az idegen istenek ellen. Az ókori népek hite szerint minden népnek megvan a maga istene. A zsoltáríró prófétai látomásban részesült. Látta Istent, amint az "istenek" között ítéletet tart. Hiszen Ő mindnyájuk felett áll. Felelősségre vonja őket, Ő maga a vádló, aki megelégelte az "istenek" bűneit, és megkérdezi: Meddig még?! Az "istenek" elleni vád tartalma a jogtalan ítélkezés és a személyválogatás. Az 5. vers már nem megszólítás, hanem az "istenekre" vonatkozó megállapítás. Hiányzik belőlük az ismeret és a megértés, maguk is sötétben járnak. Ezért kormányozni sem tudnak jól: ingadoznak a föld alapjai. Ez a kifejezés is természetszerűen átvitt értelemben áll. A "föld alapjai" az erkölcs és a jog! Ha ez meginog, a káosz tör be a világba. Isten azt tételezte fel, hogy a "Felséges fiai", az "isteni lények" érvényesíteni fogják az igazságot. Ez nem történt meg, és ezért az Úr büntetéssel sújtja őket: meghalnak, mint a közönséges emberek. A záró vers a gyülekezet felelete: a gyülekezet kéri és várja Isten ítéletét, hiszen ez az ítélet igazságot szolgáltat a szegényeknek és alázatosoknak, a gyülekezet tagjainak. Egyúttal hitvallást is tesz arról, hogy az Úr jogosan "örökli", birtokolja a földet, a nemzeteket. Ő, aki hajdan a nemzeteket az "isteneknek" adta örökségül, végül érvényesíti saját jogát és igazságát.

Egy költői műről van tehát szó a maga jelképrendszerével, amiből ahogyan nem feltételezzük azt, hogy a "föld alapjai" azok az erős oszlopok, amelyek a korong alakúnak elképzelt földet tartják, ugyanúgy azt sem, hogy valós Istenekről lenne szó.

Ami félreértésre adhat még okot az az, hogy a zsoltár 6. versét Jn 10:34-ben Jézus Krisztus idézi. Ezzel bizonyítja azt, hogy Ő, mint Isten Fia, egy az Atyával (Jn 10:30). Azonban fontos hangsúyozni, hogy Jézus hivatkozása arra vonatkozik, hogy azok az emberek, akik Istentől egy speciális, tőle való feladatra nyertek felhatalmazást, isteni tekintéllyel rendelkeznek, pl. a bírói tisztben lévők Istent képviselik az emberek között, az igazságot érvényesítve! Ha már egy emberre is érvényes bizonyos megszorításokkal és egy bizonyos funkció gyakorlása közben az Isten meghatározás, akkor a "minore ad maius" mennyivel inkább érvényes Jézus esetében, akinek a funkciója teljesen az Atya akaratán alapszik, személye vele egy, tettei vele összhangban vannak: A látványos csodák, a meggyőző szó és Jézus egész földi munkája túlmutat önmagán, bizonyság arról, hogy általa Isten Fia jelent meg emberként a földön.

Üdv. Péter

Az, hogy Jézus kisebbnek tartja magát Istennél, kitűnik a következő kérdéséből is: „Nincs-e megírva a ti Törvényetekben [a Zsoltárok 82:6-ban]: ’Én mondtam, istenek vagytok’? Ha ő ’isteneknek’ mondta azokat, akikhez az Isten szava szólt . . . ti azt mondjátok nekem, akit az Atya megszentelt és elküldött a világba: ’Káromlást szólsz’, mivel azt mondtam, az Isten Fia vagyok?”

Mivel az Írások még az igazságtalan emberi bírákat is ’isteneknek’ nevezik, miért kifogásolhatják ezek a zsidók azt, hogy Jézus azt mondja: „Én az Isten Fia vagyok”? Jézus hozzáfűzi: „Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem. De ha azokat cselekszem, még ha nem is hisztek nekem, higgyetek a cselekedeteimnek, hogy felismerjétek és megtudjátok, hogy az Atya egységben van velem és én is az Atyával.”

Kedves munyamunya!

Különbséget tudsz tenni egy látomás, egy jelképes beszéd és egy kinyilatkoztatás között? Mielőtt valamit szeretnél megmagyarázni jó lenne azért tisztázni az adott szakasz műfaját. Vajon pl. egy példabeszédre szokás dogmatikai tanítást építeni? Mit szeretnél belemagyarázni a Szentírásba?

Üdv. Péter

Sziasztok!

Szerintem is emberekre, konkrétan fejedelmekre vonatkozik.

Ezt látszik alátámasztani a következő 82:7 vers is.

És én nem akarok semmit semmibe belemagyarázni, de én sem értek egyet Péter magyarázatával.

Bocsi, Péter!

„Isteneknek mondanak titeket, és a Magasságbéli fiai vagytok mind.” (82. Zsoltár 6) Erre hivatkozva mondta Jézus Krisztus: „Hát nincs megírva törvényeitekben: Én mondtam: Istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, akkor hogy vádolhatjátok azt, akit az Atya megszentelt és a világba küldött azért, mert azt mondtam: Isten Fia vagyok?” (Jn. 10, 34-36)

A kérdésben kicsit távolabbról indulva állapítható meg, hogy a léttudathoz, a személy megnyilvánulásához, két egymással valóságos fizikai ellentétben álló létsík létezése szükséges, amelyek között ebben az ellentétben nem áll fenn fizikai távolság sem térben, sem időben. Ezért az egyik létsíkban létezhet a személy lelke a másikban pedig fizikai távolság nélküli kapcsolatban állva a teste. Mivel ebben a kapcsolatban tud a lét rálátni önmagára, jelen lenni önmaga számára, ami adja a léttudatot, az öntudatot, az ént. (Mindennek a tökéletes megértetéséhez természetesen hosszabb magyarázatra van szükség, amire itt most nincs lehetőség, de nyújtani fogok rá alkalmat.) Következtethetően ez a létforma szükséges, hogy vonatkozzon kivétel nélkül minden személyre, tehát az Isten személyére is. Az állatoknak éppen azért nincs, és semmiképpen sem lehet léttudatuk, mert egy létsíkon, csak a test létsíkján léteznek. Lételméleti megfontolásból mindezt igaznak kell tekinteni, mivel az időbeliséget is csak az tudja felismerni, ami nincs mindenestül az időbeliséghez kötődve, vagyis valamiképpen kívül is áll az időbeliségen. Az ember pedig felismeri az időbeliséget, ezért kell rendelkeznie egy más létsíkon létező valósággal is, ami teljes joggal nevezhető az ember lelkének. Mindezért szükséges létezni annak a tökéletes két létsíknak, amelyben öröktől fogva létezik a feltétlen léttudat, vagyis az Isten. Így a kinyilatkoztatás szerint: „Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak és megadta, hogy élete legyen önmagában.” (Jn. 5,26) jelentheti csak azt, hogy az egyik létsík az atyai, a másik pedig a fiúi, amelyek test és lélek szerint kapcsolatban állnak egymással. Mely fiúi létsík az Atyától „önmagában való életet” kapott, amit semmiképpen sem lehet másnak tekinteni, mint léttudatnak. A fiúi létsík tehát öröktől fogva létezik, nem teremtmény, az Atya benne él test szerint (számunkra természetesen elképzelhetetlen tökéletes formában), mivel: „Benne élet volt”(Jn. 1,4) és általa bontakoztathatja ki a lét végtelen lehetőségeit, hiszen „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” (Jn. 1,3). A már léttudatos Fiú pedig először az atyai létsík Édenében élt, ahol az Ádám és Éva jelképezte személyekben bűnbe esett. E „tékozlóvá válás” következményei után (ami a teremtett világ „siralom völgyébe” való kerülést jelentette), később Jézus Krisztust küldve az e világ létsíkjába, ismerhette meg a Szent Fiú „második Ádámként” Istent, és nyilatkoztathatta ki minden ember számára is, mint Atyját. S mivel a világ az Atyától származó létsík, az Atya létének valóságából való lét, mondhatta Jézus Krisztus teljes joggal: „Aki engem látott az Atyát is látta.” (Jn. 19,10). Mivel egyszerűen csak az a létforma állhat fenn, hogy ami az Atyának a lélek szerinti létsík, az a Fiúnak a test szerinti, és ami a Fiúnak a lélek szerinti létsík, az az Atyának a test szerinti. Mely „egymásban lévő” létformában láthatják egymás lelkét úgy, amint mi látjuk a világot. Ezért áll fenn a maga teljes valóságában: „Az Atyában vagyok, s az Atya bennem.” (Jn. 14,9) létállapot. Mindezek után figyelembe véve Jézus Krisztus főpapi imájának követ-kező részét, mely szerint: „Én megdicsőítettelek a Földön, a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben már részem volt nálad, mielőtt a Világ lett.” (Jn. 17, 4-5). Amelyben azt a teljesen egyértelmű kérését fejezi ki az Isten Szent Fia, Jézus Krisztus, hogy részesítse az Atya abban a dicsőségben, amelyben az Édenből való kiűzetése előtt már volt. S így függ össze szétválaszthatatlanul a kinyilatkoztatások szerint a Fiú születése a teremtett Világgal és az emberiség egész történetével, mert a „tékozló fiú” maga az emberiség. Mindezért csak az Emberfia által (az e világba küldött Szent Fiú, Jézus Krisztus élete és megváltói tette által, aki kizárólag csak az emberiség történetében születhetett meg), kerülhetett vissza a „tékozló fiú” édeni dicsőségébe. Mindezért nyilvánvaló, hogy minden ember Isten gyermeke, vagyis a Magasságbeli fia, és mindebből az is pontosan tudható, hogy az ember tragédiája valójában nem más, mint az Isten fiának a tragédiája.

Ha tehát az e világ létsíkján kívül tudunk más létsíkokban is gondolkodni, pontos és összefüggő válasz adódik nemcsak a szóban forgó, hanem az Isten más kinyilatkoztatásaira is. A fentiekben természetesen csak nagyon tömören vannak kifejtve a dolgok. Van azonban egy kiadvány, amely teljes részletességgel ad magyarázatot a fentiekre, amit szívesen nyújtok mindazoknak, akik igényt szeretnének rá tartani.

Kedves Kérdésfeltevő!

Köszönöm a válaszomra adott soraidat. Természetesen tisztán a Biblia írott szövegei alapján való gondolkozásod (nem keresve azok ellentmondásmentes összefüggéseikben való jelentését), nyilvánvaló, hogy nem érthetsz egyet az általam kifejtettekkel.

Mindazonáltal ismételten felajánlanám, hogy elküldöm (ha megadsz egy postacímet) azt a kiadványt, amelyből több más kérdés válaszán kívül, a szóban forgóra is bővebb értelmezést találhatsz.

A Biblia általunk idézett szövegei közötti eltérést illetően pedig csak azt tudom mondani, hogy én a „Szent István Társulat, Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója. Budapest 1976” példányából vettem szó szerint az idézetteket.

Tisztelettel és szeretettel üdvözöl:

fboglari