Isten minek veszi azt ha katolikusról áttérsz protestánsra?

Íme a katolikus válasz: Jézus csak egy egyházat alapított. Ez a katolikus egyház. Csak ennek tagjai üdvözülhetnek.

Íme a protestáns válasz: Jézus nem a katolikus egyházat alapította, hanem az egyház a valóban Krisztust követőket jelenti, ezen általában magukat értik, de nem csak saját magukat, hanem megengedőbbek más felekezetek bizonyos tagjainak irányába.

Én katolikus vagyok, és azt mondom, hogy ne ízlés alapján ítélj. Inkább próbáld meg a Biblia fényében meglelni az igazságot, vagy még jobb, ha imádkozol, és kéred az Istent, hogy mutassa meg a helyes utat (vagy akár együtt a kettőt). Nem baj az egyébként, ha katolikus maradsz, de eljársz református istentiszteletekre (is!), de ettől még megtartod a katolikus vallás szerint megkövetelt dolgokat (akkor is, ha nem tetszik).

Ha végső soron teljesen szakítani akarsz a katolicizmussal, az már nem az én asztalom, irreleváns is lenne, amit mondanék.

Szia!

Én Katolikus voltam, és belőlem is protestáns lett. Amíg nem foglalkoztam a Bibliával addig nem igazán zavart hogy Katolikus vagyok, de amikor elkezdtem odafigyelni rá egyre jobban érződött, hogy bizony nekem nincs helyem a Katolikus Egyházban. Biztos vagyok benne, hogy Isten hívott ki engem abból az Egyházból. A Katolikus embereket természetesen most is tervéreimnek tekintem.

A Katolikus Egyházat pedig nem Krisztus alapította, mivel Krisztus azt mondta, hogy "És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen:" (Mk 10,44) Ezt Péter is nagyon jól tudta, ezért is alkalmazta magára a "presbitetrárs" megnevezést (1Pt 5,1), és a (Mt 16,18) petrosz, petra dologba még be sem mentem...

A Katolikus hagyománnyal ellentétben a történelemtudomány a pápaság kialakulását a 4. század körülre teszi, és ez így van jól. I. Leo volt az aki ténylegesen, eszmei értelemben is megalapozta a pápai hatalmat. A Nagy Konstantini adománylevél gyanánt lett pedig a pápságnak teljhatalma, addig nem volt, de ezekbe most nem akarok belemenni. De ezek az adatok történelmi tényeken nyugszanak szemben a hagyományokkal.

Tehát ne érezd magad rosszul, legyél nyugodtan protestáns ha az akarsz lenni. A (2Kor 3,17) is kimondja, hogy ahol az Úr Lelke ott a szabadság. Istennél nincs kényszer.

én pedig református voltam, és katolikus lettem. Egyelőre erre szeretnék reagálni a kérdésedből: "picit kényelmesebbnek hangzik a protestánsok bűnvallása"... Ha az örök életedről van szó, Szerinted szabad kényelmességben gondolkodni? Mármint azzal, hogy feltetted ezt a kérdést, nyilván komolyan azt gondolod, hogy akár az örök életed "foroghat kockán", ha rosszul döntesz. Jézus nem kényelmességre hív meg, Jézus is a nehezebb utat választotta... Kényelmesebb bűnvallás... a lelkiismereted nagyon keményen át kell vizsgálnod Isten előtt nap mint nap, nem számít, milyen felekezethez tartozol. Ott nem szabad elkényelmesedni. És ha Isten és Magad előtt ez megvolt, akkor már az, hogy kimondd mégegy embernek, csak felszabadít, nem lenyom. Akkor is, ha kicsit cikinek érzed olykor.

Úgyhogy akár katolikus maradsz, akár áttérsz, nem választhatsz kényelmesebb bűnvallást! (Egyébként sok protestáns gyülekezetben is van személyes bűnvallás, amikor a pásztor, vagy egy, netán több tapasztaltabb testvér előtt el kell mondanod a bűneid. Ez nem gyónás, feloldozással sem jár, és elvileg nem kötelező, de van, ahol nem veszik jó néven, ha kihagyod...)

Amikor református voltam (hívő és gyakorló), egy katolikus barátnőm mondott egy hasonlatot, amit találónak tartok: protestánsként és katolikusként is az Isten felé vezető úton mész, a különbség csak annyi, hogy protestánsként a megvilágítása olyan, hogy letesznek egy-egy nagyerejű fényszórót párszáz méterenként, Te pedig ezek alapján kell, hogy tájékozódj. Katolikus verzióban ez egymáshoz közeli kis mécsesekkel történik, amelyek mentén lépdelhetsz az Úr felé.

Sokkal több megkötésnek tűnik az, amit a Katolikus Egyház úgymond elvár a híveitől, de ezek mind segíteni hivatottak. Csak jól kell hozzáállni. Egy nagyszerű jezsuita atya (Nemes Ödön) mondta lelkigyakorlatai kezdetén, hogy "ne tégy semmit kötelességből". Ez nem azt jelenti, hogy szabadon lavírozhatsz, ahogy épp kedved tartja, hanem azt, hogy előbb értsd meg kötelességeidet, akkor azok fényt kapnak. Tehát rájössz, hogy jó. Nem azért tiltják a picit a kályhára tenyereléstől szülei, mert szabadságában gonoszan korlátozni akarják, hanem mert szeretik és óvják, és a pici egyszer hálás lesz, hogy nem éktelenkedik égési heg a kezén.

Máskülönben pedig ne emberekben bizakodj, hanem az Úrban, ahogy a zsoltáros is mondja. Ne közösséget keress első sorban, hanem az Isten arcát. Keresd tekintetét, amely tanácsol Téged, megmutatja, hétköznapjaidban mi a helyes, mi nem. "picit úgy érzem, hogy jobban szeretem a református közösségeket"... Persze, fontos a közösség, hogy ott az istenhitet megélhesd, de ne elsősorban plébániai közösségben gondolkodj katolikus szinten, mert az túl sok ember. Persze, hogy nehéz a rigorózus, kontyos, rózsafüzéres nénikkel, de voltál-e már korosztályodnak megfelelő kisközösségben? Vagy érdeklődésednek megfelelőben (pl. kórus, cserkészet, valamilyen sportkör)? Tudom, nem mindenhol vannak ezek meg, de reformátusoknál sem. A vasárnapi szentmisében pedig természetesen ott vannak a nagymamák, a nagycsaládosok, a szigorú bácsik stb. De pont az a szép, hogy a hét többi részében mindenki találkozik saját kisebb csoportjával, akiket jobban meg tud ismerni a kis létszám miatt, aztán vasárnap mindenki, mint egy hatalmas család, együtt van az Úr előtt, és ünnepli feltámadását. Ez egy jó református gyülekezetben sincs másként. A vasárnapi ebéd sok családban is együtt van, és az összetartozás jele.

Katolikusoknál többször van lehetőség Eucharisztikus közösségben lenni, reformátusoknál legtöbb helyen csak nagy ünnepeken van úrvacsora, évi kb. 6-8 alkalommal. Erre is gondolj. Persze, hogy a katolikusság gyakoribb komoly bűnbánatra szólít fel, hisz hetente, vagy akár naponta részesedhetsz ebben az asztalközösségben. Nem mehetsz oda "csak úgy". (Hangsúlyozom, jó református természetesen nem csak úrvacsorákkor tart komoly bűnbánatot, de az egyház akkor szólít fel külön erre.)

Különben pedig katolikusként is a Biblia legyen a mércéd. Olvasd, olvasd, imádkozz vele, keresd az Úr arcát, és ne félj!

Egy fontos kérdésem van Hozzád: hiszed-e, hogy az Oltáriszentségben Jézus valóságosan jelen van testében s vérében?