Mit jelent az, hogy "eretnek embert egy vagy két intés után kerüld" (Tit 3:10)?
Szerintem itt inkább a hiábavaló csatározásokról, vitákról van szó ami már nem hasznos. Ha csak a 10. részt ragadjuk ki a szövegkontextusból akkor tényleg olyan mintha nem kéne többet szóba állni azzal aki mást mond, pedig nem erről van szó, hanem:
"...Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által, Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által; Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.
Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erősítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel előljárni azok, a kik Istenben hívőkké lettek. Ezek jók és HASZNOSAK az embereknek
<->
A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekről való tudakozásokat, és a civakodást és a törvény felől való harczokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók."
Szóval ellentétbe állítja a kettőt és utána mondja, hogy az eretneket egy vagy két intés után kerüld. A kerülés pont elhatárolódás a korábban említett "balgatag vitatkozásokról, és a civakodást és a törvény felől"
Szia!
A keresztény közösségi fegyelem nem Krisztus bírói munkájának és az utolsó ítéletnek az előlegezése, hanem a türelem és szelídségével vívott harc az evangélium tisztaságáért és a keresztény közösség szolgálatának szavahihetőségéért.
Az a tévtanító, aki többszöri testvéri intelem után sem áll el a hamis tanítástól, maga zárja ki önmagát (autokatakritos), a gyülekezetből, nem a gyülekezet vagy a gyülekezet vezetője ítél felette, hanem saját lelkiismerete. Ez az igerész erről szól és nem más felekezetek tévtanítóiról...
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!