Helyes-e az abortusz a Biblia fényében?
Vidiripi
21. válaszoló. Tanulj egy kis biológiát. Nem kell nagyon belemélyedni elég az amit az általános iskolában tanítanak.
De ne azért hogy ne legyél begyepesedett. Hanem azért hogy tájékozott legyél.
Gyv2 az abortusz egyetlen esetben megfontolandó. Akkor amikor előre tudni lehet hogy a születendő gyermek és az anya is meghalna. De ebben az esetben is maguk a szülők döntenek.
Nemi erőszak esetén a gyermek nem tehet arról hogy így fogant. De örökbe is lehet adni nem kell feltétlenül megölni.
Már ne is haragudj de ezt akkor égbekiáltó marhaságnak tartom. "A családja nem tudná biztosítani a felneveléshez szükséges körülményeket."
Bezzeg arra van eszük hogy szexeljenek. Akkor arra is legyen hogy a gyereket eltartsák ha becsúszik. Mert feltételezem nem tervezték azt hogy szülők lesznek.
S épp azért van a házasság hogy az ilyen esetek ne forduljanak elő. Mindenki csak arról beszél hogy jaj milyen nagy teher a gyerek ha úgy születik hogy nincs meg a megfelelő körülmény. Elhiszem hogy van néhány olyan ember aki nem tudja hogyan "lesz" a gyerek de ez a nagy többségről nem mondható el. Tehát csak vállalja a felelősséget azért amit tett.
Vidiripi
Babsy01
(szájhagyomány útján terjedtek a történetek, Krisztus halála után több száz évvel írták le őket!)
Hogy mi van? Ne már könyörgöm. János a jelenések könyvét i.sz. kb. 96. Írta Pátmosz szigetén ahol fogságban volt. Akkor római császár miatt.
Azért is nevezed népmesei gyűjteménynek mert abszolute nem ismered a bibliát. Történelmi eseményeket is leír részletes pontossággal amit a régészet is igazolt.
De akkor valaki szóljon már a zsidóknak hogy Jeruzsálem az nem létezik csak a mesékben. Görögöknél meg legyen mondjuk Efézus és Filippi. Az olaszoknál meg Róma.
Igen vannak benne történetek de nem népmesei gyűjtemény.
S azok a tekercsek amelyekről a mai biblia másolatok és fordítások készültek múzeumokban találhatók. A mesekönyveket nem a múzeumok őrzik.
#31-es:
maximálisan egyetértek... (én vagyok a 26-27...)
én is ebben az esetben értenék egyet az abortusszal... Az összes többi esetben simán be lehet tenni a megszületett babát az inkubátorba (hogy ismételjem önmagam),így senki nem fog kérdezősködni,de mégis jobb úgy annak az ártatlan gyermeknek...
Egyébként benne van a pakliban,hogy ha kihordja a babát mégis az anya,akkor az anyai érzések annyira erősek lesznek,hogy talán ő maga is utálná onnantól az abortusznak még a gondolatát is... Ha mégsem,akkor is esélyt kap a baba,hogy olyan szülőkhöz kerüljön,akiket valódi szülőknek ismer majd meg,akik szeretik,és kevls pénzük ellenére is azt adják,amire szüksége van: SZERETETET!!!
"az abortusz egyetlen esetben megfontolandó. Akkor amikor előre tudni lehet hogy a születendő gyermek és az anya is meghalna."
Akkor ha csak az egyik halna meg biztosan akkor hadd menjen?
Ha a gyerekből egy Down-kóros, önmagát ellátni képtelen, egész életében betegeskedő ember lesz hadd menjen?
Na ez a kegyetlenség, nem az abortusz.
Vidiripi
A Teremtő álláspontja egyértelmű
De szerintem az az igazi kegyetlenség amikor azért hajtanak végre abortuszt mert nem kívánt gyermek. Aki egyébként egészséges. Jaj nincs pénz a felnevelésére meg leányanya meg mit tudom én. Akkor legyen annyi önuralma hogy nem él nemi életet. Mert ha nincs anyagi a gyerek felnevelésére akkor ezzel a ténnyel akkor is tisztában van mielőtt megtörténik az aktus.
Vidiripi
Nos erre kérnék forrás anyagot. "Akkoriban még normális volt, hogy egy 12 éves gyerek megházasodik..."
És akkor ha valaki down kóros azt meg kell ölni mielőtt megszületne? Ismersz down kóros embert? Hihetetlenül derűs, boldog emberek. Természetesen egyszerűek, de nagyon jól érzik magukat intézetben is, nem szenvednek, hanem remek is közösség. Gyakorlatilag "groteszk" módon a pesszimizmusra való képesség hiányzik belőlük. És ők is emberek.
Igen, vannak esetek, amikor indokolt lehet az abortusz, aki hívő az nem hagyja figyelmen kívül az élet szentségét. Egy érdekes adat mindenesetre: az egyik orvos szerint Európa egyik legfejlettebb országában, Németországban, ahol a legmagasabb az életszínvonal, a legtöbb abortuszt a mai napig arra hivatkozva kérik hogy nem tudnák eltartani a kicsit, nem jókor jött. És leginkább a középosztályból, nem a szegényebb rétegből. Érdekes, nem?
Amúgy én nem ítélek el senkit, de anyaként nekem is kinyílik a bicska a zsebemben,amikor valaki "védekezésnek" tekinti az abortuszt. "Nem akartuk" "most nem aktuális" stb. Na ne...
@Vidiripi
"Az ókori zsidó szokás a következő korosztályokba sorolta a leányokat: 11 év alatt kiskorú, 11--12 év között középkorú, a 12. évtől nagykorú. A nagykorúság elérése jelentette a házasságra való érettséget is. Általában 12--12 és fél éves kor között mentek férjhez a lányok."
#39
"És akkor ha valaki down kóros azt meg kell ölni mielőtt megszületne?"
A Down-kórt csak példának hoztam fel. Ha egy előre tudhatóan súlyosan fogyatékos gyerek megszületik aki egész életében ápolásra fog szorulni két forgatókönyv lehetséges.
1. A szülők megtartják, ez esetben az ápolása miatt egyikük otthagyja az állását, mindkettejük élete tönkre megy.
2. Intézetbe adják, mert örökbe fogadni senki sem fogja.
Természetesen az a fogyatékos ember bárgyú boldogságban fogja leélni az életét, már ha minőségi szempontból nevezhető életnek. De ha egyszer tudjuk, hogy ilyen lesz, csak azért vessük el az abortusz ötletét, mert egy ősi könyvből azt bogarásszuk ki, hogy az abortusz bűn, és mert attól, hogy a cipőjét nem tudja majd bekötni egész életében, boldog lesz?
Ha fel tennéd a kérdést, mondjuk a "Gyerekvállalás, nevelés kategória" kategóriában, hogy "Vállalnátok-e az abortuszt, ha tudjátok, hogy a gyermeketek fogyatékos lesz?" milyen válaszokat kapnál?
És önkényesen megvonnád tőlük az abortusz lehetőségét, csak mert szerinted így helyes?
Nekik, akiknek az életéről szó van nem engednél beleszólást?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!