A gyermek Isten ajándéka?
Most nem arról az ideális helyzetről van szó, amikor a felek szeretik egymást, és egymás után jönnek a gyerekek.
Hanem arról, amikor (legalább) az egyik haragszik a másikra, és nem hajlandó nemzeni. Ilyenkor Isten mit csinál? Beavatkozik vagy hagyja?
A kérdés abból az elgondolásomból született, hogy mondjuk elvennék egy nőt, és két évig hozzá sem nyúlnék illetve olyan technikákat alkalmaznánk amiből nem lehet gyerek, és két év múlva csinálnánk egyet, akkor végülis befolyásoltuk az Istent, hogy mikor adjon ajándékba gyereket.
Arra akarok kilyukadni, hogy hiába adna gyermeket az Úr, ha épp szex nincs, gyerek se lesz Isten akarata ellenére.
A kérdés másik oldaláról tekintve, ha Isten nem szereti a házasságon kívüli nemi életet miért adhat ilyenkor is gyereket?
Tehát az Isten vagy az ember befolyásolja a fogantatást? Mert ha az utóbbinak bármilyen kis szerepe is van ebben, akkor az előbbi már nem mindenható. Elvégre nem csinálja azt amit Zeusz, hogy meglepi a földi nőket.
Nekem biztosan Isten ajándéka lesz a gyermek, ha lesz. Mert mire oda kerülök, hogy lakást vegyek, és megkeressem életem párját, addigra lehet annyi éves leszek, hogy már nem fogok tudni gyereket szülni. Tehát mindenképp ajándék lesz.
Az pedig, hogy valakik már eljutottak odáig, hogy gyereket vállalhassanak felelősséggel, de az egyik valamiért nem akar... Akkor nem szabad erőltetni, mert csak a gyerek fog szenvedni a haragban lévő szülei miatt. Ugyanis egymással való háborúskodásban (pl válóper, gyermekelhelyezés) csak a gyerekkel nem lesz törődve, mindenki mással igen. Ezt pedig igazán nem érdemli megy egy gyerek.
Házasság előtt kell eldönteni, hogy szeretjük-e egymást, továbbá, hogy akarunk-e gyerekeket...!
Isten nem avatkozik ebbe, mert ha beleavatkozna, akkor nem engedné a gyerek létrejöttét. Ezzel szemben látható mennyi veszekedős és csonkacsalád van... A gyerek nem megoldás semmiféle probléma rendezésére. A gyerek nem lehet eszköz! Hanem ajándék...
Továbbá nagyon gáz a házassággal és gyerekkel ravaszkodó nők és férfiak módszere! A társadalom megrontói!
Amikor pl a minden anyagi háttér nélkül levő fiatal nők (felelőtlen kislányok) elvetetik magukat egy férfival, akit talán nem is szeretnek, de úgy tesznek, hogy eltartsa őket, és hamar-hamar gyereket csináljon nekik, mert a szomszédcsajnak is 3 gyereke van már... Aztán jön a vita, a hiszti, hogy mért nem változik meg az a férfi, mért nem ... Válás, balhé, majd a tökéletes férfi keresése x gyerekkel a nyakán, és persze neki a gyerekei az elsők, nem a meghódítandó férfi...
Másik oldal: Mikor a pasi behazudik mindent, hogy így a sírig, úgy a sírig. Képes feleségül venni a nőt, akár gyereket is csinálni, csak hogy megkapja egy időre, aztán majd lép, mert így meg úgy... Óvatosabbak, mint a kedves Kérdező is, csak a házasságot vállalja be. Legalább nem tesz tönkre egy gyermekéletet...
Az, meg hogy a házasság után mikor jöjjön a gyerek, inkább megbeszélés kérdése az anyagi háttér figyelembe vételével... Ha erről nem tud egy házaspár beszélni, akkor legjobb, ha Isten nem ajándékoz. De Isten meg nem olyan...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!