Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mi lessz a kisgyerekekkel...

Mi lessz a kisgyerekekkel akik meghalnak? Mennybe jutnak vagy a pokolba?

Figyelt kérdés
2011. dec. 10. 01:42
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
32%

Miután Krisztus tökéletesen rávilágított a halál állapotára, a kisgyerek nem jut sehova közvetlenűl a halála után, éppúgy, ahogy a felnőtt sem.


A pokol szó (eredeti nyelvezetben a héber seol görög hádész) jelentésének tanulmányozásába ne fogjunk bele, de elmondható, hogy jelentésük sír. Azaz olyan állapot, mint amiben 200 éve voltunk. Semmiben. Krisztus azt mondta a halálra, hogy alvás.


Ki üdvözűlhet tehát? Ez a kérdés elhangzott felé. A válasza szerintem elsőre elég megdöbbentő: embernek ez lehetetlen. Én itt szíven szerint becsuktam volna... És folytatja: De Istennek minden lehetséges.

És itt szeretnék egy apró (de lényeges) fordítási pontosítást. A válasz második fele egészen pontosan így hangozhatott: de Istennel minden lehetséges.


Ha feltételezzük egy gyermek (mondjuk egy csecsemő) teljes értékű emberi mivoltát (hogy ez mennyire rosszul hangzott, bocsánat), akkor ki tudná azt jobban, hogy az a gyermek ki és mi lett volna? Ki tudja, hogy esetleg az a gyermek csak azért jött a világra, hogy szüleit a halálával Isten megpróbálja, hitükben megerősítse? Ki ismerheti Isten útját?


Bár csak példázat, és teljesen más a jelentéstartalma, mint ahogy szóról szóra vennénk, de gondolom igen nagy reményt kaphatunk általa, mivel egyik példázata Krisztusnak sem a hazugságon alapult. Minden példázata igaz volt, szép és nagy igazságokon alapuló.

Azt mondta, hogy olyanoké a mennyek országa, mint (!)azoké a gyermekeké, kik hozzá mentek. Sőt, azt, hogy ha felnőttként nem vagyunk olyanok, mint azok a gyermekek, akkor be sem mehetünk oda.


Az én véleményem, hogy nem a kárhozat a jussa egy 3 éves gyermeknek. De döntsön ki igaz és hű. Hiszem Krisztust, miért ne hinnék benne? Hiszem az igaz ítéletet, mert ő maga az igazság.


Üdv: L

2011. dec. 10. 02:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

Azt tudom hogy halál után csak a sírban vannak. De nekem azt mondtàk hogy majd krisztus második eljövetelekor úgy lesznek ítélve hogy ha szülei a mennybe mennek akkor ö is, de ha a szülei nem jutnak a mennybe akkor a gyerek sem.

Van e valahol erről szó a bibliában?

2011. dec. 10. 09:04
 3/11 Dorkás ***** válasza:

Mindenki a saját élete alapján kerül az ítéletre:


Jeremiás 31,29-30:

Abban az időben nem mondják többé, hogy az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle, 30 hanem mindenki a maga bűnéért hal meg: minden embernek a saját foga vásik el, ha egrest eszi.

Máté 25, 31-től le is írja az ítéletet:

Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, az összes angyalával, akkor leül dicsőséges trónjára. 32 Akkor minden nemzet összegyűlik elé, és ő kettéválasztja őket, ahogyan egy pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. 33 A juhokat a jobb oldalára, a kecskéket pedig a bal oldalára állítja.

34 Ezután a király így szól majd a jobb oldalán állókhoz: »Gyertek, Atyám áldottai! Örököljétek azt az királyságot, amit Isten a világ kezdete óta elkészített nektek! 35 Mert amikor éhes voltam, enni adtatok nekem. Amikor szomjas voltam, inni adtatok. Amikor idegen voltam, vendégül láttatok36 Amikor nem volt ruhám, adtatok nekem. Amikor beteg voltam, gondoskodtatok rólam. Amikor börtönben voltam, meglátogattatok 37 Erre így felelnek majd az igaz emberek: »Uram, mikor volt az, amikor éhesnek láttunk téged és megetettünk téged? Mikor volt az, hogy szomjasnak láttunk téged, és inni adtunk neked? 38 Mikor láttunk téged idegennek, és adtunk neked szállást? Mikor láttunk téged ruha nélkül, és adtunk neked ruhát? 39 Mikor láttunk betegnek vagy börtönben, hogy elmehettünk volna hozzád?

40 Akkor a király így válaszol majd erre: »Igazán mondom nektek: amikor megtettétek a legkisebb testvéreim egyikével, velem tettétek meg.«

41 Ezután pedig így szól majd a király a bal oldalán állókhoz: »Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és az ő angyalainak elkészített örök tűzre! 42 Mert éhes voltam, de nem adtatok enni. Szomjas voltam, de ti nem adtatok inni. 43 Idegen voltam, de ti nem adtatok szállást. Nem volt ruhám, de ti nem öltöztettetek fel. Beteg voltam, börtönben voltam, de ti nem látogattatok meg.«

44 Ők is ugyanazt fogják tőle kérdezni: »Uram, mikor láttunk téged éhesnek, szomjasnak vagy idegennek? Mikor láttunk téged ruha nélkül, betegen vagy börtönben, és nem segítettünk neked?«

45 Akkor a király így válaszol nekik: »Igazán mondom nektek: amikor nem tettétek meg a legkisebb testvéreim egyikével, velem nem tettétek meg.« 46 Ezek elmennek az örök büntetésre. Az igazak pedig az örök életre mennek.”


Tehát a szülei bűnei miatt senki nem kap ítéletet.

2011. dec. 10. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
36%

Szia!


Mindenki, aki meghal a pokolba jut a Biblia szerint, mert a pokol (seol, hádész) és a sír váltófogalmak a Bibliában.


A jó hír az, hogy mindenki feltámad egyszer a pokolból (sírból), a nagy kérdés, hogy az életre, vagy a halálra.


Az, hogy Isten kit üdvözít, úgy gondolom nem a mi dolgunk kutatni. A mi dolgunk az, hogy az Isten által adott kegyelmet megtanítsuk a ksigyermekeknek, hogy felnövekedve az Isten útját válasszák és az életre támadjanak fel.


Üdv. Péter

2011. dec. 10. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
noha nem vagyok hívő, de ha hívői megvilágításban szemlélem a dolgot, akkor egy kisgyerek nem juthat rossz helyre. Még tiszta a lelkük, mentes az emberi bűnök sokaságától. Ártatlanok. Hogy van e menny és pokol vagy feltámadás vagy bármi ezt én sem tudom, de ha nincs oda jutnak ahova mindenki más. Az enyészetnek. Ha van, akkor a mennybe.
2011. dec. 12. 05:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

Mennybe jutnak, mivel nem követtek el bűnt. Ugyanúgy ahogy a koldús ebben a Bibliai történetben:

[link]

2011. dec. 12. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 Mulder614 ***** válasza:
Nem Isten „veszi el” a szülőktől gyermekeiket, mint egyesek mondják. Bár a földön bőségesen terem élelem, az önző politikai és kereskedelmi elemek gyakran megakadályozzák, hogy eljusson a leginkább rászorulókhoz, a rosszultápláltság pedig halált eredményez. Egyes gyermekek balesetben veszítik el életüket, ahogyan a felnőttek. De mindannyian örököltük a bűnt, mindannyian tökéletlenek vagyunk. Olyan rendszerbe születünk, amelyben mindenki meghal, jók és gonoszok egyaránt (Préd 9:5). Jehova azonban ’vágyakozik’, hogy ismét egyesítse a feltámadás által a gyermekeket szüleikkel, s szeretettel lépéseket is tett ezért (
2011. dec. 17. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
0%

Ha a kisgyerekek meghalnak, ugyanúgy felzabálják a bélbaktériumaik, mintha te vagy én, vagy bárki közülünk meghal.


Hogy mit képzelünk oda, az már mindenkinek a magánügye. :-)

2012. máj. 9. 05:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

"Hogy mit képzelünk oda, az már mindenkinek a magánügye. :-)"


A túlvilág és Isten nem képzelődés. Sokan vannak akik megtapasztalják Istent vagy a túlvilágot. Itt a fórumon is sokan vannak ilyenek, például én is. Pont most leveleztem valakivel aki hasonló élményt élt át mint Szent Pál a rómába vezető úton.

Próbáld csak ki hogy egy hétig imádkozol és betartod a 10 parancsolatot, garantálom Neked hogy Isten válaszolni fog.

Ha viszont erre nem vagy hajlandó akkor ne mondd hogy nincs túlvilág mert nem tudhatod.

2012. máj. 9. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

A hamis vallás tanítása sokakat kétséggel tölt el halott gyermekeik hollétét és állapotát illetően. Menny, pokol, tisztítótűz, a pokol tornáca — ezek a különböző meghatározások a megfoghatatlanságtól a teljes borzalomig terjednek. Ezzel szemben a Biblia elmondja nekünk, hogy a halottak öntudatlan állapotban vannak, amely leginkább az alváshoz hasonlítható (Prédikátor 9:5, 10 [9:7, 12, Károli]; János 11:11–14). Így a szülőknek éppúgy nem kell aggódniuk amiatt, hogy vajon a gyermekeikkel haláluk után mi történik, mint ahogy akkor sem aggódnak, amikor mély alvásban látják őket. Jézus beszélt arról az időről, amikor „mindazok, akik az emléksírokban vannak” a paradicsomi földön egy megújított életre fognak „előjönni” (János 5:28, 29; Lukács 23:43).

Igaz, ez a ragyogó remény nem távolítja el a halál teljes tragédiáját. Maga Jézus is mélyen letört és sírt barátja, Lázár halála miatt — és ez csupán néhány perccel azelőtt történt, mielőtt feltámasztotta őt! Mindenesetre tehát a halál nem mindig végleges. Jézus is és Atyja, Jehova is gyűlöli a halált. A Biblia a halált „az utolsó ellenség”-nek nevezi és azt mondja, hogy „meg lesz semmisítve” (1Korinthus 15:26). Az eljövendő Paradicsomban, amikor Sátán uralma már a múlté lesz, a halál örökre eltűnik majd. Ártatlan áldozatai feltámadás által majd visszatérnek. Akkor, amidőn a szülők újra együtt lehetnek a halálban elvesztett gyermekeikkel, végre ezt mondhatjuk: ’Halál, hol a te fullánkod?’ (Hóseás 13:14).

2013. szept. 1. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!