Kereszténység és Zoroasztrizmus. Miért egyforma szinte?

Ezt a Zoroasztrizmusról írják: Szinte ugyan-az mint a kereszténység.

Zarathustra minden isten tiszteletét elvetette, kivéve Ahura Mazdáét („Bölcs Úr”, későbbi perzsa kiejtés szerint Ormuzd), a bölcs teremtő istenét. (Isten) A prófétának adott kinyilatkozás szerint ő teremtette az anyagi világot, vele együtt az embert is, aki eredendően jó. Kísérői a halhatatlan szentek (Amesha Spenta), az isteni lényeg személyes képviselői. (angyalok?) Ezek a helyes rend, a jó felfogás (vohu mano), az uralkodók hatalma, az „armaiti”, azaz az isteni odaadás az emberek iránt, a tökéletesség és a halhatatlanság. A vallás követői hitüket a "jó vallásnak" hívják.[1]

A zoroasztrizmus elítél minden, a világ természetes rendjét felborító viselkedésformát. Ezért egyformán bűnös az, aki a testi élvezeteknek él, mint aki önként sanyargatja testét; a nőtlenségi fogadalmat tevő szerzetes csakúgy, mint a házasságtörő.[1]

A zoroasztrizmus a rossz eredetét az ember szabad akaratában látta. Az embereknek életük során választaniuk kell jó és rossz között: a zoroasztrizmus szerint a világ két alapelve, a jó és a rossz harcának a színtere. A Szent Szellemmel (Isten?), és a teremtményei közötti közvetítővel (Jézus?) a Gonosz Szellem, Angra Mainju (Sátán?) áll szemben. A rosszat szolgáló hatalmak a harcban: a hazugság, a rossz gondolat és az erőszak. Az ősi istenek (Pogány istenek?) (daevas) is a Rossz démonjai, akik azon mesterkednek, hogy az embereket eltérítsék a rossz irányba.

A világot beborító tűzözönből (végítélet napja?) csak a jó követői menekülnek meg, hogy új teremtésben részesüljenek (feltámadás?). Amíg ez be nem következik, addig az elhunytak lelkei közül a jókat a Paradicsomba vezetik, a rosszakat pedig a pokolba.