Ha valaki nem a biblia tanai szerint él, vagyis semmibe veszi a tíz parancsolatot, és halála előtt nem gyón, akkor az egyházi temetés során bűnbocsánatot nyerhet?
Egy barátomat pénteken temették. Egyházi temetés volt (katolikus), de ő soha nem volt vallásos. A tíz parancsolat paráználkodásra vonatkozó részét gyakorta megszegte. Soha nem gyónt. Nem járt templomba, nem volt hívő stb.
De egyházi temetése volt. A katolikus vallás szerint akkor a mennybe jut?
A katolikus vallás szerint lehet, de a Biblia szerint - a leirtak alapján - igen kevés esélye van rá.
Ugyanakkor nem igazán tudhatod mi volt mélyen a lelkében. Hogy nem járt templomba és nem látszott rajta, hogy hívő, még lehet hogy fohászkodott néha Istenhez.
Egyben viszont biztos lehetsz. Isten igazságosan fog ítélni. Ha a barátod a mennybe való, akkor ott van, de ha ő maga se akart soha odakerülni, akkor nincs ott.
Köszi a válaszokat!
Csak azért kérdeztem, mert én is úgy tudtam, hogy életében kell megbánnia a bűneit, hogy a mennyországba juthasson.
A katolikus katekizmus szerint vagy a tisztítótűzbe került és ott kell neki nagyon sokat és nagyon fájdalmasan szenvednie, vagy elkárhozott.
Annak hogy milyen temetése volt szerintem nincs nagy jelentősége, bár előfordulhat hogy a temetés során imádkoznak érte és ez az egy dolog ami miatt Isten megkönyörül rajta és megmenti.
Te hiszel Istenben? Valószínű hogy a barátodnak most nagy szüksége lenne az imáidra és arra hogy szentmisét mondassanak érte, mert a tisztítótűzben szenvedő lelkekért a még élő embereknek kell imádnozni.
Miért van 10 parancsolat?
Isten először elment az indiaiakhoz és megkérdezte őket hogy szeretnének e egy parancsolatot.
-Milyen parancsolatot?-kérdezték.
-Ne lopj.
-Nem az nem jó mert valamiből meg kell élni.
Ekkor elment a perzsákhoz és megkérdezte ugyanezt.
-Mi a parancsolat?-kérdezi a perzsa.
-Egymás asszonyait ne kívánjátok.
-Az nem jó mi megkívánjuk.
Ekkor Isten elment a zsidókhoz és megkérdezte tőlük is.
-Mennyibe kerül?-kérdezi a zsidó.
-Ingyen van.-Mondja Isten
-Akkor adj tízet.
:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!