Megkerem aki tudja adjon valaszt: Vannak gyerekek a 144000 kozott?
Kérdésed a Jehova Tanúi szektájára vontakozik, pontosabban arra a tévtanításukra, hogy majd Jézus az Armageddonkor elhozza a Földre a Paradicsomot, Krisztus pedig 144 000 társkirályával együtt fog uralkodni a Föld felett 1000 esztendőn át.
Egy "4"-ssel kevesebbet írtál. Száznegyvennégyezer és nem tizennégyezer.
A magánvéleményem szerint ez egyszerű blődség.
Induljunk ki a sarkos számból. A Jehiova Tanúi már most több hívővel büszkélkedhetnek a világbanmint 144.000.
Költői kérdés:
-Az idők végén mit csinálnak az igaz hitű "létszámfelettiekkel"? Ők lesznek a "collateral damage"?
Az igazhitű "létszámfelettiek" a helyreállított paradicsomi földön fognak élni Krisztus és 144 000 társuralkodói égi Királyságának az uralma alatt hogy tökéletességre juttassák az Istennek engedelmes embereket 1000 év alatt(Jelenések 20:6, 1 Korintusz 6:2). Ezzel megvalósuljon Isten az a szándéka hogy paradicsommá váljon a föld ahogy azt Ádámnak és Évának meg az összes utódainak ki kellett volna terjeszteniük Édenből.
Az örökké tartó élet a földön nem csupán álom. A Biblia ezt ígéri:
"Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet. Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott. A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben...Várjad az Urat, őrizd meg az ő útját; és fölmagasztal téged, hogy örököld a földet; és meglátod, a mikor kiirtatnak a gonoszok." Zsoltárok 37:9-11,34
"Mert az igazak lakják a földet, és a tökéletesek maradnak meg rajta. A gonoszok pedig a földről kivágattatnak, és a hitetlenül cselekedők kiszaggattatnak abból. " Példabeszédek 2:21,22
"És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak." (Jelenések 21:3-5)
Mit kell ehhez tenni?
A János 17:3 ezt mondja: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust."
1 János 2:17 ezt írja: "És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké."
Ahogy a bibliaversekből már láthattuk, az istentelen emberiség világa elmúlik gonoszságával, fájdalmával, könnyeivel együtt, hogy utat nyisson egy Istentől jövő égi kormányzat előtt sokaknak a földön, Krisztus és társuralkodóinak vezetése alatt, örök életet adva azoknak akik örömüket szeretnék lelni Isten akaratának cselekvésében, s ismeretet fogadni magukba egy vég nélküli életen át a megtisztított paradicsomi földön .
OKé, oké, tőlem aztán abban hisz mindenki amiben akar, tőlem akár Jedi rendet is alapíthatnak, meg annyi szektát hogy hetente lehessen váltogatni.
De azért a statisztikai tények elgondolkodtatóak:
A világ lakosságának legalább a fele NEM keresztény. Ők meg arról vannak szentül és szívük legmélyéről meggyőződve hogy TE jársz tévúton, TE vagy a tévelygő és a hitetlen.
Próbálj meg a hittételeidről magyarázni egy muszlim tuaregnek, vagy egy indiai szikh-nek. Esetleg egy hindunak. Az iszlám fundamentlistákról már nem is beszélve.
Megjegyzerm a világ lakosságának azon része szaporodik robbanásszerűen,akik nem keresztény vallási övezetben élnek. Számukra Allah meg a többi isten a való igaz, akikért akár meg is halnának, és szemükben te vagy aki elkárhozik.
Akkor kinek is van igaza?
"Kérdésed a Jehova Tanúi szektájára vontakozik, pontosabban arra a tévtanításukra, hogy majd Jézus az Armageddonkor elhozza a Földre a Paradicsomot, Krisztus pedig 144 000 társkirályával együtt fog uralkodni a Föld felett 1000 esztendőn át"
"A magánvéleményem szerint ez egyszerű blődség. "
Egyetértek
A kérdés
Megkerem aki tudja adjon valaszt: Vannak gyerekek a 14400 kozott?
A válasz írója 51%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 22:37
Ne OFFolj! Azaz ne írj olyat a válaszba, aminek nincs köze a kérdéshez!
Jehova Hülye Tanúi még ezt az egyszerű szabályt sem értik.
Jó.
És engedelmeddel te hogyan értelmezed a "Megkerem aki tudja adjon valaszt: Vannak gyerekek a 14400 kozott?"
Mely kérdés legalább annyira érthető mint ha azt kérdeznéd hogy "Madzsar lenni nehez nyelv eh...?" és várom a komoly kérdésre a választ.
Én csak erre tudtam asszociálni, mert a kérdés írója nem volt szíves kifejteni a bővebben hogy konkrétan mire vár választ, ha a kérdés hülyén van feltéve ne csodálkozzon ha félreértik.
Szektának tarthatjuk-e Jehova Tanúit?
Egyeseknek a szekta valamilyen hagyományos egyháztól elszakadt csoportot jelent. Mások bizonyos emberi vezetőt vagy tanítót követő csoportra alkalmazzák a kifejezést. A fogalom általában elítélő értelemben használatos. Jehova Tanúi nem valamely egyházból szakadtak ki; tagjai mindenféle társadalmi rétegből származnak, s korábban a legkülönbözőbb vallások és egyházak tagjai voltak. Nem emberi vezetőt követnek, hanem Jézus Krisztust.
A szektákról még azt is mondják, hogy híveik a társadalomtól elkülönülten élnek, és nem hithűek. Ám hogy mi nevezhető hithűnek, azt Isten Szava alapján kell meghatározni, márpedig Jehova Tanúi szorosan ragaszkodnak a Bibliához. Imádatuk életforma, nem rituális odaadás. Sem az nem mondható el róluk, hogy embereket követnek, sem az, hogy elszigetelik magukat a társadalomtól. A többi ember között élnek és dolgoznak.
Érdekességként hathat, hogy az első századi keresztény gyülekezetet sem fogadta szívesen a világ.
JÉZUS KRISZTUST azzal vádolták, hogy részeges, nagy étkű, a sabbath törvényének megszegője, hamis tanú, istenkáromló ember és Sátán küldötte. Azzal is vádolták, hogy felforgató tevékenységet folytat (Máté 9:34; 11:19; 12:24; 26:65; János 8:13; 9:16; 19:12).
Jézus halála és feltámadása után a tanítványai hasonlóképpen célpontjai voltak a súlyos vádaknak. Az első századi keresztények egyik csoportját a város elöljárói elé vonszolták az emberek, így kiáltozva: ’Ezek az egész világot felforgatták’ (Cselekedetek 17:6, Újfordítású revideált Biblia). Egy másik alkalommal Pál apostolt és társát, Silást a hatóságok elé állították, és azzal a váddal illették őket, hogy igen megháborítják Filippi városát (Cselekedetek 16:20).
Később azzal vádolták Pált, hogy „veszedelmes ember, és hasonlást támaszt a föld kerekségén levő valamennyi zsidó közt”, és „a templomot is meg akarta fertőztetni” (Cselekedetek 24:5, 6). A Rómában élő zsidók főemberei pontosan írták le Jézus követőinek a helyzetét, amikor megerősítették: ’[mert valóban, NW], efelől a szekta felől annyit tudunk, hogy mindenütt ellene mondanak neki’ (Cselekedetek 28:22, Csia fordítás).
Nyilvánvaló, hogy e Jézus Krisztus alapította új csoportot olyan vallási csoportnak tekintették némelyek, amelynek radikális nézetei és gyakorlatai ellentétesek voltak az azokban a napokban normálisnak elfogadott társadalmi viselkedésmóddal. Kétségkívül a ma élő emberek közül sokan tekintették volna a keresztényeket destruktív szektának. A vádlók gyakran a társadalom kiemelkedő és köztiszteletben álló tagjai voltak, és ettől — úgy tűnik — még nagyobb súllyal estek latba az állítások. Sokan adtak hitelt a Jézus és tanítványai ellen felhozott vádaknak. De valószínűleg tudod azt, hogy e vádak egytől egyig hamisak voltak! Az a tény, hogy ilyeneket állítottak az emberek, még nem tette igazzá vádjaikat.
Mint az első századi keresztények esetében, Jehova Tanúira ez szintén igaz.
Tőlem aztán...
Engem totálisan hidegen hagy mit hisznek az emberek. Én azt is el tudom fogadni ha valaki az UFÓK-ra vár, vagy egy pentagrammával a nyakában füstölővel zsolozsmázik. jehovák, mormonok, scientológia, ezósok eh...egykutya ez mind, tőlem aztán mindenki úgycsinál magábol hülyét ahogy jól esik neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!