Mi lehetett az alapvető különbség az ember és az angyalok között a Mennyben?

Kedves kérdező!

Az Isten fiai, akik mellette élnek és akiket küldöttjeiként (angelos, malak) ismerünk kizárólag szellemből állnak, szellemi testük van, amiknek más és más a dicsősége (ragyogása, ereje, hatalma), ahogyan Pál is beszél erről az első Korinthusi levélben.

Az ember viszont eredendően kétféle dologból áll: a föld porából, vagyis anyagból; és az élet leheletéből, vagyis szellemből. Így vagyunk élő lelkek, élő-lények, egyik rész a másik nélkül nem marad életben. Ebből következik, h ember ebben a formában sosem volt és nem is lesz a mennyben. Nem volt olyan, h régen CSAK szellem lett volna az ember és így megjelenhetett volna a mennyben. Ami CSAK szellem, az nem ember.

Kedves kérdező!

Ennek a Földnek és egeknek a hat napos (újra)teremtésekor az embert Isten a földre, a földön alkotta meg, ebbe a fizikai, anyagi világba helyezte bele. Amit Édenkertnek nevez az Írás (ennek másik neve a Paradicsom) az egy valóságos, létező helyszín volt a föld egy bizonyos pontján, és valóban itt lakott kezdetben az ember. Ez a hely valószínűleg az Özönvíz során semmisült meg, mivel akkor sok változás történt a föld felszínén, a domborzatban.

Eleve, definíció szerint az ember nem más, mint anyag+szellem. Ettől "ember" és nem angyal, vagy bármi más szellemi teremtmény. Való igaz, hogy a Mindenható Istent senki nem láthatja meg ebben a testben, nem is személyesen Ővele szóltak sem a próféták, sem a pátriarkák, sem senki hívő ember. Aki AZ Isten nevében, hatalmával felruházva beszél az emberekkel, az leggyakrabban az Ő Fia, Felkentje, Szolgája Jézus, illetve az általa elküldött hírvivők, szolgáló lelkek, az angyalok.

A kezdeti test, amit Isten adott az embernek, ilyen lehetett, mint a mostani, csak erősebb, egészségesebb volt, mivel a bűn általi romlás még nem tette tönkre annyira (ezért is olvashatunk olyan hosszú életkorokról a nemzetségtáblák elején). A test maga alapvetően nem "rossz", semmi gonosz nem volt benne alapból, azonban az elesést követően könnyen hajlamossá vált a hiábavalóságokra, törvényszegésekre, ezért nekünk ma már kordában kell tartanunk és figyelnünk, nehogy rosszfelé vigyen bennünket.

Az anyagi testben való teremtetésünkre azért lehetett szükség, mert az Ellenség által behozott bűn következménye a pusztulás, a halál (mivel ami nem egyezik Isten törvényével, rendjével - ami élet és öröm - az automatikusan halálra vezet), és ezt csak hústestben lehet legyőzni, emiatt kellett nekünk anyagi testet kapnunk, hogy a megváltás, a bűn és a halál megszüntetése végbemehessen, egy engedelmes és igaz szellemi lény, a Felkent Jézus által, aki ebben a hústestben győzte le azt, akinek hatalma volt a halál által másokon, a Sátánt.

Kedves kérdező!

Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, nem úgy értettem, hogy "a hústestet a bűnbeesést követően kapta az ember" - hanem azt mondom, hogy eleve, alapból, kezdettől csak és kizárólag azt nevezhetjük "embernek", ami két alkotórészből áll: föld pora/anyag/hústest + élet lehelete/szellem. Ettől ember az ember. A bűnbeesés után "mindössze" annyi történt, hogy a testünk egyre inkább meggyengült és egyre inkább uralkodik rajtunk, hajlamos rosszra vinni minket.

A szellemi lényekről, szellemi testről annyit tudunk, amennyi Jézus feltámadása után az ő megjelenéseiről le van jegyezve: átmegy a falon, képes enni, meg lehet érinteni, felismerhetetlenné tud válni, Isten elé járulhat, ilyesmik.

Ember és angyal olyan értelemben nem tud "ütközni", ahogy te írod, mivel a szellemi világ egész más síkon létezik, mint az anyag, és ha be is tudnak lépni a mi valóságunkba, alapból nem "keveredik" a két világ.

És bizony Mózessel sem a Mindenható Isten beszélt, hanem az Ő orcájának Angyala, küldöttje, nevének hordozója:

""És megjelenék néki az ÚR ANGYALA tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből""

""Elindula azért az ISTENNEK ANGYALA, a ki jár vala az Izráel tábora előtt""

István beszédében úgy mondja:

""/Mózes/ott volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő ANGYALLAL""

Páltól pedig tudjuk, h Izrael a pusztai vándorlás során ivott a

""lelki kősziklából, a mely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.""

Vagyis a Mindenható nevében beszélő, cselekvő személy az Ő felkentje, Jézus volt mindig.

Kedves kérdező!

A szellemi lények egészen más "dimenzióban" léteznek, mint mi (azért írom idézőjelben, mert ez a szó a mi hagyományos fizika szemléletünkhöz tartozik, a szellemi világ pedig nem ennek a valóságnak a része, így nem írható le erre vonatkozó szavakkal). Nem úgy értem, hogy valamiképpen taszítaná egymást a kettő, inkább arról van szó, hogy nem "keverednek". Vagyis természetesen be tud menni egy szellemi lény egy szobába akkor is, ha ott emberek vannak, de ezt mi csak akkor vesszük észre, ha nyilvánvalóvá teszik számunkra. Alapból a kétféle létezés mondjuk úgy, hogy "párhuzamos" de nem azonos.

Ami Isten beszédeit illeti: tudnunk kell, hogy az Írásokban nem csak a Mindenhatót nevezi "istennek" a szöveg, hanem más szellemi lényeket, angyalokat, sőt, esetenként embereket is. A héberben az "elohim" (isten) szó van használva pl. Mózesre is, az Isten fiaira is, és Izraelre is. A legtöbb olyan helyen, ahol a Károlyiban "Isten" szerepel, ez a szó van az eredetiben, ami nem feltétlenül magát az Atyát jelenti. Az "Úr" megnevezés leggyakrabban a YHWH név helyén van használva, ami szintén alkalmazva van nem csak az Örökkévalóra, hanem egyszerre akár több szellemi lényre is, pl. a Lótot meglátogató angyalok esetében.

Vagyis ezek a megnevezések kiutalás, felhatalmazás által használatosak nem csak Istenre, hanem az Ő küldöttjeire, képviselőire is, akik az Ő nevében, hatalmának erejével járnak el. Ezért olvashatod végig Mózesnél, hogy az Istennel/Úrral beszélt. Hiszen végeredményben tényleg az Isten beszédét hallotta, még hogyha közvetítőn keresztül is.

Maga Jézus jelentette ki, hogy az Istent soha senki sem látta, hangját sem hallottuk soha, és az Írás fel nem bontható, vagyis ha ez igaz, akkor a Mózes által látott, hallott személy nem az Atya volt. Maguk a vének is csodálkoznak, hogy Istent látták, mégis életben maradtak, holott meg van írva, hogy halandó nem marad élve a Mindenható színe előtt - ebből is az következik, hogy nem Magát az Örökkévalót látták.

Mint az előbb idéztem, ezzel az apostolok is tisztában voltak. Az Isten "dicsősége", "képmása" valóban nem Önmaga, hanem az Ő Felkentje, akit azért küldött, hogy megmentsen bennünket.