Mi a különbség a vallásos és a hívő ember megnevezés között?
Az én szóhasználatomban a hívő megéli a hitét, a vallásos pedig pl. megkeresztelték csecsemőkorban, de mégis ugyanúgy él, mint bárki bűnös a világban.
A vallásos: hagyományokban hisz elsősorban, a hívő Istenben és a kizárólag a bibliában leírtakban.
Nekem vallásos, ha valaki Máriázik, vagy szentekhez imádkozik, vagy keresztek előtt borul le, vagy keresztet hord a nyakában és sok egyéb, amelyek nincsenek a bibliában, hanem emberi hagyományok, mégis isteni rangként kezelik- sosem értettem miért. . ..
Vallásos, ha valaki a hagyományok és a bibliai igazságok közé egyenlőségjelet tesz, illetve azzal egyenrangúnak tekinti.
Sokan tényleg össze-vissza keverik az értelmezését e fogalmaknak és így nehéz lenne egy alapjelentést adni bármelyiknek is. Ez olyan, mint a lélek - szellem probléma, bár e két fogalmat legalább a Biblia pontosan helyrerakja.
Vallásosnak én azt nevezem, akinek van egy felekezete, melybe tartozik, de nem feltétlenül gyakorolja azt.
Hívőnek pedig értelemszerűen azt hívom, aki (akár szervezett vallás nélkül is) vallásos hitét gyakorolja!
Szia!
Amikor valaki megkülönbözteti magát azzal a jelzővel, hogy ő hívő és nem vallásos, akkor azzal arra utal, hogy nem csupán fomai vallásosságot gyakorol, vagyis eljár templomba és befizeti az egyházadót, hanem személyes kapcsolata van Istennel, naponta beszél vel imádságban, olvassa a Bibliát, és igyekszik a hétköznapokban is annak tanításai szerint élni.
Üdv. Péter
Nekem a vallásos egy olyan valakit jelent, aki magát minimum távol érzi magát Istentől, vagy nem is igazán hite, csak reménye van. Továbbá nem igazán ismeri azt, akiben reménye van, hanem vallásos cselekedetek által reméli, hogy az ismeretlen Isten talán megtűri őt majd odaát.
Magamat hívőnek tartom. Előbb érintett meg Isten, minthogy hinni kezdtem volna benne. Ez miatt néztem utána, hogy ugyan van-e bármi racionális alapja, hogy én valósnak élek meg olyat, hogy egy szellemi valaki annyira szeret, hogy elsírnám magam? 16 év alatt rengeteg bizonyíték birtokába jutottam, amelyek a kezdetben gyenge, de nagyon is élő hitemet megerősítették abban a valakiben, aki anno megérintett. Én ezt nevezem élő hitnek, ami megalapozott intellektuálisan is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!