A Pápának miért vannak arany cuccai? (pl. aranykereszt)

A szolidaritás elve

A buddhizmus, a tanait kinyilatkoztatásra visszavezető egyéb indiai vallási hagyományokkal szemben, teljesen tudatában van az eszmék ideologikus funkciójának. Még saját tanítását is csupán „módszer”-ként határozza meg, mely a hívek tudatát oly módon befolyásolja, hogy az abból fakadó gyakorlat a boldogabb, szabadabb, harmonikusabb élet irányába mutasson. A metaelméleti különbségek már a tudomány általános premisszáit tekintve is szembeötlőek. Jóllehet az ismeretszerzés forrásai közül a buddhizmus is előtérbe helyezi az empíriát – melyre nemcsak belső, lelki útját építi, hanem a kora középkortól gyakorlati tudományok alapjául is szolgált –, ez az empíria nem hazudja el a tapasztalás szükségszerűen szubjektív jellegét (sokszor jóhiszemű buddhista tanítók sem értik, hogy ez a fajta „tudományosság” egészen más ismérvek alapján működik, mint a modern pozitivista tudomány, s ezért nem válhat mondjuk a pulzus-diagnosztika vagy a moxibustio a tudományos medicina részévé). Az objektív megismerést a buddhista bölcselet csupán viszonylagos, konvencionális értelemben fogadja el igaznak, amennyiben az rejtett előfeltevései (többek között éppen a valóság élő, szubjektív jellegét ignoráló tárgy-szerűsége) miatt nem a valóságot tükrözi. A szubjektivitás nemcsak, hogy nem szorul ki a világképből, hanem egyenesen annak lényege: a megismerő a buddhizmusban, de általában a keleti felfogásban is sokkal valóságosabb és fontosabb, mint a megismert. Hiszen igazi boldogságot kizárólag a szubjektum élhet át, és azt nem hozhatja létre objektív mechanizmusokon alapuló „kielégülés”. A szubjektum eltérő szerepköréből következően a buddhizmus teljesen másképp közelít a determináltság kérdéséhez is. A tudatos alany végső szabadságának axiómájából kiindulva a kondicionáltságok kutatásánál sokkal fontosabb számára annak az útnak a kimunkálása, mely e szabadság realizálásához vezet. Noha a viszonylagos („objektív”) világ belső konzisztenciáját a buddhizmus is egyfajta determinista, ok-okozati modell alapján értelmezi, az okok hierarchiájában legmélyebb szintre a cselekvést (mint végső soron szubjektív tényezőt) és annak etikai következményeit („karma”) helyezi. Szemben a modern tudomány determinista paradigmájával, ezek az előfeltevések a függőséggel és manipulálhatósággal szemben az emberi felelősségvállalást és tudatosságot erősítik. A buddhista, sőt általában a hagyományos keleti gondolatvilágban az evolúcióelmélethez hasonló eszme még csak fel sem merül, ami alapvetően két okra vezethető vissza. Az első a kozmológia és ezzel összefüggésben az időfogalom különbözősége, melyben a „fejlődés” fogalma által implikált, de valójában már a keresztény vallás által bevezetett lineáris idő egyszerűen értelmezhetetlen. A keleti időfelfogás a természeti jelenségeknél megfigyelhető ciklusosságot terjeszti ki a makro- és mikrokozmoszra is. A lineáris idő csak egy olyan korlátolt emberi szemlélet projekciója, mely nem lát túl a születés és halál szűk intervalluma által határolt egyéni életén. A természetben a bolygók körforgásától az évszakok váltakozásáig és a vegetáció esetében tapasztalható lebomlási-megújulási ciklusokig minden a kibontakozás és elmúlás örök ismétlődéséről szól. A keleti szemlélet számára ezért magától értetődő, hogy az élőlények esetében is a születést halál, a halált az élet formáit létrehozó tendenciák újraszületése követi. Ez az elv az atomoktól a naprendszerekig, sőt az egész univerzumra vonatkozóan is, az élet szerveződésének minden szintjén érvényes. A világmindenség maga is ciklikus változásokon megy keresztül, ahol minden egyes világkorszakban (kalpa) a kibontakozás, fennállás, felbomlás és a nemlétbe való visszahúzódás nagy „világéjszakája” követi egymást, amíg el nem kezdődik egy új kibontakozás.10

Az élet alakulásának tehát kozmikus távlatban nincs meghatározott iránya. A másik ok, ami miatt a keleti szemlélet kizárja az evolúciós gondolatot, hogy e világkép az élet különféle formáit alapvetően nem anyagból képződöttnek vagy teremtettnek, hanem szellemi tendenciák kifejeződésének, mintegy „besűrűsödésének” tartja. Az élet jelenségeit egészen a biokémiai szintig lemenően tudati energiák hozzák létre, s azokban az élőlények karmikus tendenciáinak megfelelő tapasztalási lehetőségek manifesztálódnak. Az élet biológiai struktúrái tehát nem egymásból fejlődnek ki, hanem mindegyik közvetlenül a tudatból származik. Bár az egyes földtörténeti korszakokban a meghatározó tudati tendenciáktól függően változhat az élővilág összetétele, azt mindig a sokszínűség és a fejlődés különböző szintjein álló fajok együtt létezése jellemzi. Az élet bonyolult kölcsönhatásokból összeálló, összetett rendszerében felemelkedő vagy éppen hanyatló fajok bármikor egyformán megjelenhetnek. (Ebben az összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy az őskori kövületek értelmezése egy ilyen felfogással legalább olyan jól összhangba hozható, mint az evolúcióelmélettel; sőt, a különböző előemberek épp ily plauzibilisen elhaló, illetve hanyatló törzsfejlődési ágakként is értelmezhetők!) Az egyes világkorszakok kibontakozási szakasza sem feleltethető meg valamiféle evolúciónak, mert ebben a szakaszban csak a mindenség fizikai-kozmológiai struktúrája ölt alakot. Élet csak a nagy világkorszak második szakaszának húsz „köztes világkorszaká”-ban (antarkalpa) létezik. E köztes világkorszakokat jellemzi ugyan az élő formák fejlődésének és hanyatlásának váltakozása, csakhogy nem úgy, ahogyan ezt az evolúcióelmélet feltételezi. Részint a különféle fajok végig egymással párhuzamosan léteznek, részint pedig a fajokon belül a köztes világkorszakok kezdetén a fejlettebb típusok jelennek meg először. Az antarkalpa története nem a fejlődés, hanem inkább a hanyatlás jegyében kezdődik, és ezt váltják fel időről időre átmeneti fejlődési szakaszok. Buddhista nézőpontból még fontosabb, hogy az élővilág minőségi összetételének és ezen belül az emberi faj fejlettségének változását nem biológiai, hanem tudati és etikai tényezők határozzák meg, a test jellegét és sajátosságait a tudati tendenciák formálják. Az ösztönök, vágyak és szokástendenciák által vezérelt organizmus buddhista felfogás szerint legfeljebb ön - és fajfenntartásra lehet képes, a biológiai automatizmusokban bekövetkező hibák pedig csak leépüléshez, a faj hanyatlásához vagy kihalásához vezetnek. Buddhista nézőpontból abszurd az a feltételezés, hogy habituális viselkedési minták vagy biológiai folyamatok maguktól, spontán módon magasabbrendű szervezeteket hozhatnának létre. Miután egyedül a reflektáló tudat rendelkezik azzal a szabadsággal, hogy belső és külső környezetébe alkotó módon beavatkozzon, és a természeti folyamatokra jellemző entrópiát és tehetetlenséget áttörje, bármilyen fejlődés csakis és kizárólag tudatos döntések és tudati tevékenység eredménye lehet. A buddhista felfogás másik lényeges implikációja az élet univerzális jellege. Ha minden élőlény tudati tendenciák megnyilvánulása, akkor ez azt jelenti, hogy a különböző fajok és lények ontológiai lényegüket tekintve nem, hanem csupán tudatosságuk szintjét és etikai minőségüket tekintve különböznek egymástól. Ebben egy olyan világkép fejeződik ki, melyben minden élőlény bensőséges rokonságban áll az élet minden más formájával. Az élethez való buddhista attitűd azon az előfeltevésen alapul, hogy az újjászületések végtelen körforgásában „minden élőlény volt már valaha az édesanyánk, és minden élőlény volt már a gyermekünk”. Egy ilyen világkép az életet nem a túlélésért és a hatalomért folytatott kíméletlen versengésnek láttatja, mint a korai kapitalizmus mentalitását a természetre vetítő evolúciós szemlélet, hanem az együttérzést, a nem ártást és a szolidaritást az élet belső törvényének tekinti. Az élet számtalan formája nemcsak lényegi rokonságban, hanem szoros egymásra utaltságban és mellérendeltségben él. Amikor egy faj a többi rovására kezd élni és terjedni, az nem fejlődés, hanem anomália, a bioszféra egyensúlyát megbontó kóros elváltozás, ami nem fejlődéshez, hanem az alsóbb szintű létformák irányába történő degenerálódáshoz vezet.

Az élet egésze

Látjuk tehát, hogy az evolúcióelmélet egyáltalán nem csak szaktudományos kérdés. Valójában a szorosan vett „szaktudományos” kérdések és hipotézisek sem csak azok, legfeljebb a szélsőségesen specializálódott modern tudományágak mondanivalójuk általánosabb implikációit gyakran sajátos nyelvezetük mögé rejtik. A pozitivista tudományt legalább annyira alkotja a szemantikája, mint az empíria. Az evolúcióelméletet az teszi különösen érdekessé, hogy még a tudományos ismérvek szerinti bizonyíthatóságában is meglehetősen nagy hézagok tátonganak, melyeket spekulatív hipotézisekkel kénytelen kitölteni. Ha egy alternatív szellemi mozgalom állna elő ennyire gyengén alátámasztott elmélettel, azt habozás nélkül áltudománynak minősítenék. Annál figyelemreméltóbb, hogy a „hivatalos” tudomány zöme mennyire egyöntetűen felsorakozik az evolúcióelmélet mögött. Talán nem alaptalan a gyanú, hogy ennek oka pontosan az itt kitapinthatóbbá váló ideologikus funkcióban rejlik. Hiszen az élet eredete és egyáltalán az élet mibenléte egyike azoknak a kérdéseknek, melyekre a tudomány érdemben máig sem nagyon tud, mit mondani. Az evolúcióelmélet így mintegy a vallásos világkép elleni küzdelem „zászlóvivőjévé” válik. A buddhista szemléletmód megismerése azért is érdekes lehet számunkra, mert az evolucionista – kreacionista (teremtéselvű) dichotomiába merevedett nyugati gondolkodáshoz képest, melynek pólusai között a tudomány versus vallás küzdelem zajlik, teljesen új perspektívát nyit. Az életnek a tudatból való eredeztetésével egy olyan világképet kínál, amelyben szükség esetén az empirikus leletek is értelmezhetők, humán minőségét tekintve azonban messze a modern felfogás fölött áll. Még egyszer összefoglalva e világkép legfontosabb téziseit: Az élet jellegét fajok és egyedek szintjén is végső soron a tudatosság szintje és a tettek etikai értéke alakítja. Ezért a fizikai, kémiai és biológiai kondicionáltságok felszíne mögött az élet lényegét tekintve szabad, s épp e szabadság biztosítja az élet páratlan sokszínűségét és gazdagságát. Hosszú távon az életet nem valamiféle fejlődési trend és kiválasztódás, hanem a különféle szintű és tulajdonságú fajok párhuzamos együttélése jellemzi. Minden élet közös gyökerű és ezáltal egymással rokon. Az egyes fajok nem izoláltan és a természet ellenében léteznek és fejlődnek, hanem az élet egészének részeként, mely mindig a megnyilvánult formák sokféleségét manifesztálja a legkülönbözőbb szinteken. A túlélés és a „fejlettség” nem az alkalmazkodáson és más fajokon való felülkerekedésen múlik, hanem azon, hogy egy faj mennyire illeszkedik bele az élővilág egészének komplex rendszerébe, és mennyiben szolgálja saját létével az élet egészét. E tézisek ideológiai implikációi sem kevésbé fontosak, s nemcsak a filozófia vagy a hitvallás szempontjából. Mind az emberiség, mind a föld élővilága szempontjából sorsdöntő lehet, hogy vajon a túlélés és az emberi faj továbbfejlődésének esélyét a versengésben és felülkerekedésben, a természet leigázásában, az elemi javak kisajátításában, a számunkra haszontalan fajok kiirtásában, a determináltság elfogadásában, a gátlástalan önzésben és az életfeltételek technicista manipulálásában látjuk-e, avagy megértjük a Buddha máig érvényes üzenetét, mely a boldog és szabad élet útjaként a tudatos és felelős cselekvést, az etikus életvitelt, az élet minden formájának tiszteletét – sőt védelmét –, a szolidaritást, a mértéktartást, az összes lény szolgálatát tanítja.

LÁBJEGYZETEK

Az élet kialakulásával kapcsolatos fizikai és kémiai problémákat részletesen elemzi pl. Denton, Michael: Evolution: A Theory in Crisis. Bethesda, Adler & Adler, 1985. vagy Gish, Duane T.: Speculations and Experiments Related to Theories on the Origin of Life: A Critique. San Diego, Institute for Creation Research Technical Monograph, 1972

Az idevágó érveket lásd Morris, Henry M.: Evolution and the Modern Christian, Phillipsburg, NJ, Presbyterian and Reformed Publishing Co., 1988.; Ranganathan, B. G.: Origins?, Pennsylvania, The Banner Of Truth Trust, 1988.

A fontosabb előember leletek elfogulatlan értékeléséhez ld. Gish, Duane T.: Evolution: The Challenge of the Fossil Record. San Diego, Creation-Life Publishers, 1985; Lubenow, Marvin L.: Bones of Contention: A Creationist Assessment of Human Fossils, Grand Rapids, Baker Book House1992.

Egy-két újabb példa az ilyen teológiákra Rapids, Grand: God after Darwin: A Theology of Evolution. John F. Haught, Boulder, Westview, 2000; Neufeld, Henry: Not Ashamed of the Gospel: Confessions of a Liberal Charismatic. Energion Publications, 2005.

A mádhjamaka bölcseletről lásd pl. Huntington, Jr. C. W.: The Emptiness of Emptiness. An Introduction to Early Indian Mŕdhyamika. Univ. Hawai Press, 1989; Kalupahana, David J.: Mulamadhyamakakarika of Nagarjuna. The Philosophy of the Middle Way. State Univ. of New York, 1986. stb.

Lopez, Donald S., Jr.: A Study of Svatantrika. Snow Lion Publications, Ithaca, New York 1987.

A történeti Buddha már korai tanítóbeszédeiben kimutatta, hogy a gondolati modellek tartalmát mindig nyílt vagy rejtett motivációs tényezők – érzelmi szükségletek, vágyak, értékek – határozzák meg. Ld. pl. Brahmajála Sutta – A nézetek mindent felölelő hálója, Orient Press Kiadó, Bp. 1993.

Ez a szemlélet az egész indiai bölcseletet áthatja, s legtisztábban a védánta és a tantra tradícióban fogalmazódik meg. Ugyanez tovább él azonban a buddhizmusban is, különösen a „nagy szekér” buddhizmus jógácsára irányzatában. Lásd pl. Anacker, Stefan: Seven Works of Vasubandhu, the Buddhist Psychological Doctor, Motilal Banarsidass, Delhi 1984; Chatterjee, A. K.: The Yogacara Idealism (2nd revised Ed.), Motilal Banarsidass, Delhi 1975.

Lásd ezzel kapcsolatban Jung elemzését valláslélektani kötetének keleti vallásokkal foglalkozó részében, különösen a Pszichológiai kommentár a nagy felszabadulásról szóló tibeti könyvhöz c. tanulmányában. Jung, C. G.: A nyugati és keleti vallások lélektanáról, Scolar Kiadó, Bp. 2005.

A buddhista kozmológia kitűnő áttekintését találjuk a következő művekben: Jamgön Kongtrul Lodrö Tayé: Myriad Worlds. Buddhist Cosmology in Abhidharma, Kálacakra and Dzog-chen, Snow Lion Publications, Ithaca, New York 1995; W. Randolph Kloetzli: Buddhist Cosmology - Science and Theology in the Images of Motion and Light, Motilal Banarsidass, Delhi 1989.

1. Ezt ugye nem gondolod, hogy végigolvasom? Jelenleg minden országban áltudományként van nyilvántartva a kreacioizmus.

2. Egy vallás ne szóljon bele tudományos dolgokba, semmi köze sincs hozzá. Az erkölcsi nevelést ad, ez meg megmagyarázza a világ működését.

3. Óvass: [link]

1. Ezt ugye nem gondolod, hogy végigolvasom? Jelenleg minden országban áltudományként van nyilvántartva a kreacioizmus.

értem tehát nem megy az olvasás, illetve puszta előítéletből, vagy félelemből, vagy mert prejudikálsz valamit ezért bele sem fogsz. Mint egyetemet végzet ember mondanám, hogy ez bármilyen elméhez méltatlan.

2. Egy vallás ne szóljon bele tudományos dolgokba, semmi köze sincs hozzá. Az erkölcsi nevelést ad, ez meg megmagyarázza a világ működését.

Egy tudomány ne szóljon bele olyan dolgokba melyeknek erkölcsi következményei vannak. A Tudomány nem magyarázza a világot. A tudomány nem önálló terület, hanem a filozófia karteziánus és empirista ágának gyakorlati iskolája, Maga is ONTOLÓGIA csakúgy mint a kereszténység, a fenomenológia és az episztemológia minden ontológiát így a tudományt is porrá zúzza.

3. Óvass: [link]

ebben a hangnemben mondom én is (ez nem stílus): Óvass (fennebb)

"Jelenleg minden országban áltudományként van nyilvántartva a kreacioizmus"

ez nem érv. és a cikk véletlenül sem kreacionista.

"Egy tudomány ne szóljon bele olyan dolgokba melyeknek erkölcsi következményei vannak. A Tudomány nem magyarázza a világot. A tudomány nem önálló terület, hanem a filozófia karteziánus és empirista ágának gyakorlati iskolája, Maga is ONTOLÓGIA csakúgy mint a kereszténység, a fenomenológia és az episztemológia minden ontológiát így a tudományt is porrá zúzza. "

Vat tö faking is ded?! Ezt ugye nem gondolod komolyan? :D Porrá vagyunk zúzva gyerekek! Na jó én ezt a vitát lezárom, ha rajtad múlna maradnánk a sötét középkorban, de szerencsére sose kerül be ez a maszlag az állami oktatásba és szép lassan eltűnik. (Megj.: akkor most éljük hazugságban örökre, mert erkölcsi következményei vannak annak, hogy nem egy legfelsőbb lény fingta a világot? Pláne, hogy a vallások 99,9999%-a a teremtéstörténetét mára már egy metaforának véli, pl a buddhizmus is, de persze fanatikusok mindenhol vannak.)

1. Ki térít? Talán te.

2. Ki henceg? Talán te.

3. Ezek mitől érvek, Nem azok.

egyébként meg édes mindegy. erős HIT a te hited, ahogy a kreacionistáké is, meg azoké is akik egyik ELMÉLETET sem kezelik TÉNYKÉNT.

Szellemesnek, nem szellemes a válaszod igaznak még kevésbé. Gyakorold tudománynak nevezett vallásodat és szajkózzad eredetmítoszát kedvedre.

Lényegre nem Válaszolsz. 1. kérdésre sem. Csak angolnaként tekeregsz. Csak idétlenségeket mondogatsz. Gondolod gyere el az ELTE lágymányosi épületéhez és szervezzünk egy beszélgetést ez ügyben.