Mit kell tudni a Jehova tanúiról?
Megmondom őszintén sok rosszat hallottam róluk, de egyik ami kicsapta nálam a biztosítékot, hogy ha saját gyereke életveszélyben lenne és menthető pár kémcső vérrel, akkor is inkább hagyná meghalni, mintsem segítsen.
Ha ilyen istenük van, az nem lehet a biblia Istene. :)
Nálam meg az csapja ki a biztosítékot, mikor emberek ennyire bedőlnek a hamis propagandának és nem néznek alaposan utána annak, amit papagáj módon ismételgetnek!
Kérném a kedves válaszolót, hogy azzal a százezres nagyságrendű orvosközösséggel vitassa meg a Tanúk "embertelennek" tartott viselkedését, akik teljes meggyőződéssel állnak ki - nem csak a Tanúk, hanem mindenki más esetében is - a vér nélküli gyógyítás minden formája mellett.
Ha a Tanúk meg akarnának halni, mint sok magát kereszténynek valló hívő kritikus helyzetben, akkor nem mennének orvoshoz! Elgondolkoztál már ezen? De ők elmennek, viszont nem fogadnak el mindenfajta gyógymódot automatikusan, csak mert forgalomban van. Ezzel a jogával egyébként meglepően sok más ember is él. A Tanúk már régóta elmondhatják, hogy jobb orvosi ellátásban részesülnek másoknál, csak e döntésük miatt.
A katolikusokra nem tudom mi igaz, vagy mi nem, de nem feltétlenül kell Jehova Tanújának lenni mindkét félnek, hogy összeházasodjanak. Szerintem csak ajánlott, hiszen a későbbiekben lehet konfliktushoz vezethet ez az ellentét.
Én arra lennék kíváncsi, ha ilyen adódik, és a nem Jehova Tanúja akar válni, a Tanúnak automatikusan bele lehet mennie, vagy a házasságtörés vagy halál esetén belüli válás mellett van akkor is.
Azt vesznek el, akit akarnak, de ez amolyan íratlan szabály minden vallásnál, hogy célszerű a saját vallásodon belül házasodni, hogy ne legyenek később konfliktusok gyereknevelés, válás stb. miatt.
Ja, ha már a gyerekeknél tartunk, az még fontos, hogy a gyerekeket ők nem keresztelik, csak felnőtt korban lehet megkeresztelkedni.
Még eszembe jutott az is, hogy nincs imakönyvük, nem tanulnak meg imádságokat, mint pl. Miatyánk, hanem mindig a saját szavaikkal imádkoznak.
Ez igaz, hogy saját szavaikkal imádkoznak és nincs imakönyvük. De rengeteg más könyvük van, ami a szájukba adja mindenre a választ. Van pl egy olyan könyvük, hogy
"ha XY azt mondja, hogy...., akkor te válaszold azt, hogy ...."
Ebből egy egész gyűjteményük van. Ezzel azt érik el egyrészről, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodik, hiszen egyfajta problémára ugyanaz fog "eszébe jutni" (észre sem veszi, hogy nem neki jutott eszébe, hanem bele van már épülve a fejébe) másrészről szükségtelenné teszi a gondolkodást.
Nekem van jó pár ismerősöm, némelyikük nagyon szimpatikus, sokat foglalkoztam a vallásukkal. Néhány dolog még tetszik is benne, még el is játszottam a gondolattal, hogy jó lenne-e közéjük tartozni, de már túl sokat utánaolvastam és sok helyen nem stimmel a tanításuk. Illetve azóta látok olyanokat, akik 10-15 éve bent vannak és teljesen megváltoztak, felsőbbrendűnek érzik magukat, csak a "csapattal" vannak jól el, a többieket mindig szidják. Ők már egyáltalán nem szimpik. Meg még van egy csomó dolog, de egyelőre talán ez is segít.
Mit szolnátok hozzá,ha egy napon beállítana egy gombaárús néni aki kínálná a gombáit ,hogy milyen szépek és mind az erdőben szedte.De tulajdon képpen őt csak ki küldték az erdőbe ,hogy gombát szedjen és vigyen az "éhező embereknek".Fogalma sincs róla melyik a jó gomba .és melyik a halálosan mérgező.Külalakra hivatkozva állapítja meg.
Ti vásárolnátok ettől a nénikétől?Ugye nem.Na most eszt a példát alkalmazzátok a Jehova Tanúival szembe is .
Igaz hogy a bibliábol veszik a mondandójukat ,csak az a baj hogy a legtöbb magyarázat halálosan mérgezö.De mivel nemis merik a biblia igazságát,ezért azt hiszik ,mint a nénike a gombával,hogy ők jót tesznek az embereknek.
Sokan beis dőlnek nekik,csak az a baj ,hogy majd csak az itélet napján derül ki ,hogy mellé fogtak ,de akkor már késő .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!