Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A keresztények hány százaléka,...

A keresztények hány százaléka, hisz vallása kizárólagosságában illetve abban, hogy a többi vallás követői elkárhoznak?

Figyelt kérdés
2011. okt. 24. 11:04
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:
84%

Kedves Ma 14:16-os válaszoló!

A keresztény elnevezés nekem azt jelenti, hogy Krisztus követő.Nem azt, hogy baptista, evangélista, katolikus, református stb, lényegtelen , hogy valaki melyik felekezethez tartozik, amíg Krisztusi mintára éli az életét.

Így igyekszem tenni nap mint nap.Lehet, hogy vannak mások számára elfogadhatatlan nézeteim Istennel kapcsolatban, de ezek nem változtatnak a lényegen.Nem gondolom, hogy próbálnék kiskapukat keresni. Ami Bún a Biblia szerint, azt bűnnek tartom én is és óvakodom tőle.

Bár alapvetően katolikusnak lettem keresztelve,távol áll tőlem az a gondolkodás, hogy mindent szabad, legfeljebb majd meggyónom.

Szívem szerint egyik egyházhoz sem tartoznék, mert sajnos egyik egyház sem tanítja azt az Istent akit én megismertem eddigi életem során.Azt az Istent aki mindig akiben nincs semmi ellentmondás, aki mindig könyörületes,aki nem tesz különbséget teremtményei között SOHA,aki úgy szeret minket, hogy amellett, hogy egy szem fiát adta értünk, még ráadásul a saját képmására is teremtett minket.

Lehet, hogy sokszor félreértem az Úr üzeneteit, lehet, hogy rosszul értelmezek, gondolok dolgokat,lehet, hogy a gonosznak sikerül időnként megtévesztenie, ha így van ezekre rá fogok jönni idővel, hiszen aki elkezdte bennem a munkát, be is fogja fejezni.

2011. okt. 24. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
82%

Nagyon jó válaszok érkeztek. Igen, a keresztény nem egy vallási felekezet hanem Krisztus követő. És Krisztus teljesen új irányba mutatott utat az emberiségnek. Megbocsátást és szeretet hirdetett. Azt mondta, hogy bocsássunk meg az ellenségünknek ha kell, hetvenhétszer is. Ez alapján egy büntető Isten képe értelmetlen.


Igen, Jézus azt is mondta, hogy ő az Igazság és az Út, de azt nem, hogy aki nem ismeri őt név szerint, az elkárhozik. Nem felekezeti hovatartozás a kulcs, hanem egy tiszta életre való törekvés és tiszta, lecsendesül, megvilágosult elme. Jézus követése.


Több neves keresztény író, teológus is azt vallja, hogy önmagában a más vallás nem jelent Isten jelenlétéből való kizárást, és fordítva: csak azért mert megkereszteltek, vagy kereszténynek vallod magad, még nem jelenti azt hogy Istenhez tartozol. Ahogy Jézus mondta: hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.


Megbocsátás, szeretet, igazságosság, világosság. Erre van szüksége mindannyiunknak. Az ítélkezést meg hagyjuk az Úrra.


Freya

2011. okt. 25. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
0%

21:09


"Több neves keresztény író, teológus is azt vallja, hogy önmagában a más vallás nem jelent Isten jelenlétéből való kizárást"


Hát igen, a megfelelési kényszer nagy úr! A liberális XX. században még a teológus is liberális volt, különben mi lett volna az eladott példányszámmal, ugye.

2011. okt. 25. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
59%
Ennek semmi köze a megfelelési kényszerhez. Ez az igazi keresztény életforma. Ha te eldöntöd, hogy a kereszténység és a középkori katolicizmus vagy a jehova tanúi közé egyenlőségjelet teszel és kész passz, aszerint ítélsz, az persze más tészta. De a kereszténység nem tanítja azt hogy a pokol tüzén fogsz égni mert nem tudsz hinni Istenben vagy más valláshoz tartozol. Sorry.
2011. okt. 26. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:
0%

22:20


A Freya-féle kereszténység nem, a Bibliában lévő keresténység(TM), az eredeti, meg igen.

2011. okt. 27. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 anonim ***** válasza:
100%

Tiszteletben tartom a véleményedet, kedves előző hozzászóló. Mindenesetre érdekelne, hogy az egymásnak ellentmondó keresztény világfelfogások közül (katolikus, református, karizmatikus, baptista, JT) vajon melyik az "igazi" kereszténység szerinted?


A "Freya-féle" kereszténység mindössze a megbocsátáson, szereteten, saját felelősségvállaláson alapul és úgy próbálja követni Krisztust. Hiszem, hogy Jézus a testben megjelent Krisztus és mások elítélése, pokolba küldése helyett azt tartom, hogy mindannyian olyan bűnösök vagyunk, hogy hagyjuk az ítélkezést Istenre.


Érdeklődve és barátságosan közelítek más vallásokhoz, nem félek tőlük, mert semmi többletet nem tudnak nekem nyújtani, viszont elmondhatom, hogy széles ismerettel döntöttem így és nem tudatlanságból. Aki szerint ez nem tartozik a kereszténységhez, annak a véleményével a legmélyebb tisztelettel, de nem értek egyet.

Freya

2011. okt. 27. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
100%

Az összes filozófus, hittudós és törvénytudó összegyűlt a bíróságon Naszreddin Mullah tárgyalására. A vád igen komoly volt: városról városra járt, s azt hirdette, hogy az úgynevezett vallási vezetők tudatlanok és zavarodottak. Ezét aztán eretnekséggel vádolták, amiért halálbüntetés jár.

-Te szólhatsz először - mondta neki a kalifa. A mullah nyugodt volt.

-Hozzatok be papírt és tollat-mondta- és adjátok e magasztos gyülekezet tíz legbölcsebb emberének.

Naszreddin mulatságára nagy perpatvar tört ki a szent emberek között, hogy ki is a bölcsebb közülük. Amikor a vita elült,a mullah így szólt:

-Írja le mindegyikük a választ a következő kérdésre: Miből van az anyag?

A válaszokat leírták, átadták a kalifának, aki sorjában felolvasta. Az egyik azt mondta: "az anyag semmiből áll", egy másik azt, hogy "molekulákból". Egy másik szerint "energiából", megint mások szerint "fényből", "nem tudom", "metafizikai létezőből" és így tovább.

Erre így szólt Naszreddin a kalifához:

-Ha majd megegyeznek abban, hogy miből is van az anyag, akkor alkalmasak lesznek arra is, hogy a lélekkel kapcsolatos kérdésekről döntsenek. Nem furcsa az, hogy bár nem tudnak egységes véleményre jutnia arról, amiből pedig a saját testük is felépült, mégis egyöntetű az ítéletük abban, hogy én eretnek vagyok?


(Nem a dogmák sokfélesége, hanem a mi dogmatista szemléletünk okozza a károkat. Ezt a történetet ide kívánkozónak érzem, kedves kérdező.)


Freya

2011. okt. 27. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
83%
Lehet, hogy a Freya-féle kereszténység nem elég Bibliai, de nekem ezerszer szimpatikusabb mint pl. a beszűkült gondolkodású-a Bibliát istenítve bálványozó- Jehova tanúi kereszténység. Ő legalább gondolkodik, nem pedig vallási vezetők dogmáit szajkózza.
2011. okt. 27. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:
A H N Adventisták,állítják,hogy aki üdvözül az csakis adventista (szombatista)lehet.A többiek kimaradnak.
2011. nov. 7. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim válasza:

Én csak annyit mondanék, hogy létezik egy bizonyos abszolút igazság. Nincs olyan, hogy az én igazságom, a te igazságod, az ő igazsága... Egy igazság van. Annyit kérek mindenkitől, hogy vizsgálja meg nagyon, hogy miben hisz, mert egy embert piszok nehéz, szinte lehetetlen meggyőzni bármiben is.

A legjobb az, ha saját maga tapasztalja meg egy ember, hogy Isten létezik. És ezt tudjátok, hogy érhetitek el? Imádkoztok hozzá és kéritek tőle, hogy válaszoljon. Higgyétek el válaszolni fog. Nekem is megtette.

Ha az ateisták oldaláról nézem a dolgot, nekik semmi veszíteni valójuk nincs ebből, úgy gondolom. Én csak annyit kérek, hogy keressétek őt és megfogjátok találni.

Köszönöm!

Isten áldjon mindenkit! :)

2011. dec. 5. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!