Én értelmezem rosszul az ünnepek jelentését vagy a Jehova Tanúi?

A testvéri szeretet egységet eredményez napjainkban

Pál a rómaiaknak írt levelében egy kivételes helyzetről beszél. Jehova nem sokkal azelőtt törölt el egy szövetséget, és hozott létre egy újat. Némelyeknek nehéz volt a váltás. Ma nem áll fenn ugyanilyen helyzet, de időnként felmerülhetnek hasonló kérdések.

Például előfordulhat, hogy egy keresztény nő valamikor olyan vallásnak volt a tagja, amely az egyszerű öltözéket és megjelenést hangsúlyozza. Amikor elfogadja az igazságot, talán nehéz magáévá tennie azt a gondolatot, hogy nem tilos szerény, élénk színű ruhát viselni a megfelelő alkalmakon, vagy ízléses sminket használni. Mivel semmilyen bibliai alapelv sincs érintve, nem lenne helyes, ha bárki megpróbálná rávenni ezt a keresztény nőt, hogy a lelkiismerete ellen tegyen. De neki is fel kell ismernie, hogy nem bírálhat más keresztény nőket, akiknek a lelkiismeretük megengedi, hogy éljenek az effajta dolgokkal.

Vegyünk most egy másik példát. Lehetséges, hogy egy keresztény olyan környezetben nőtt fel, ahol helytelenítették az alkoholfogyasztást. Az igazság megismerésére jutva ez a személy megtudja, hogy a Biblia szerint a bor Isten ajándéka, és mértékkel szabad inni belőle (Zsoltárok 104:15). El is fogadja ezt a nézőpontot. De a neveltetése miatt úgy dönt, hogy inkább teljesen tartózkodik a szeszes italoktól. Mindamellett nem bírálja azokat, akik mértékkel fogyasztanak alkoholt. Ezáltal Pál következő tanácsát alkalmazza: „törekedjünk olyasmikre, amik elősegítik a békét, és amik egymás épülésére vannak” (Róma 14:19).

Más helyzetekben is fontos alkalmazni azoknak a tanácsoknak a szellemét, amelyeket Pál a rómaiaknak adott. A keresztény gyülekezet sok tagból tevődik össze, akiknek különböző az ízlésük. Ebből adódóan eltérő döntéseket hozhatnak, mondjuk az öltözködés és az ápoltság dolgában. A Biblia természetesen világos alapelveket tartalmaz, melyeket minden őszinte keresztény betart. Egyikünk öltözéke vagy frizurája sem lehet hóbortos, szerénytelen, illetve olyan, amely a világ nemkívánatos elemeivel azonosítana minket (1János 2:15–17). A keresztények észben tartják, hogy ők mindig — még szabad idejükben is — a világegyetem Szuverénjét képviselik mint az ő szolgái (Ézsaiás 43:10; János 17:16; 1Timóteusz 2:9, 10). Sok területen azonban széles skálán mozognak azok a döntések, amelyek elfogadhatóak a keresztényeknek.

Tehát ez Jehova Tanúinak az álláspontja. :-)

Ne botránkoztassunk meg másokat!

Van még egy fontos alapelv, amelyre Pál felhívja a figyelmünket a Rómában élt keresztényeknek adott tanácsai között. Meglehet, hogy egy keresztény, akinek jól kiiskolázott lelkiismerete van, olykor szándékosan nem tesz meg valamit, amit megtehetne. Vajon miért? Azért, mert rájön, hogy talán ártana vele másoknak. Mi a teendő ilyen esetben? „Jó nem enni húst, se nem inni bort, és semmi olyat nem tenni, ami miatt megbotránkozik a testvéred” — mondja Pál (Róma 14:14, 20, 21). Tehát mi, „akik erősek vagyunk, tartozunk hordozni azok gyengeségeit, akik nem erősek, és nem járhatunk a magunk kedvében. Mindegyikünk a felebarátjának tegyen kedvére abban, ami jó annak épülésére” (Róma 15:1, 2). Ha egy keresztény hittársunk megbotránkozhatna azon, amit teszünk, a testvéri szeretet arra indít, hogy legyünk figyelmesek, és ne tegyük meg azt a dolgot. Példaként megemlíthetjük a szeszes italok fogyasztását. A keresztények ihatnak bort mértékkel. De ha ez megbotránkoztatná egy társukat, nem fognak ragaszkodni a jogaikhoz.

Ez az alapelv arra is vonatkoztatható, ahogyan a keresztény gyülekezeten kívül állókkal viselkedünk. Például megeshet, hogy olyan vidéken élünk, ahol az uralkodó vallás hívei a hét egyik napját pihenőnapnak tekintik. Ezért, mivel nem szeretnénk megbotránkoztatni a szomszédainkat, és akadályokat támasztani a prédikálómunkával szemben, amennyire csak tőlünk telik, kerülünk minden olyan tevékenységet, amelyen a szomszédok megütköznének. Vagy tegyük fel, hogy egy jómódú keresztény elköltözik, hogy ott szolgáljon, ahol nagyobb a szükség, és arrafelé az emberek szerény anyagi körülmények között élnek. A keresztény úgy dönthet, hogy új szomszédaira való tekintettel nagyon egyszerűen fog öltözködni, vagy másról mond le, amit egyébként megengedhetne magának.

Ésszerű-e elvárni ezt a fajta alkalmazkodást azoktól, „akik erősek”? Nézzünk erre egy szemléltetést! Vezetés közben észreveszünk néhány gyermeket, akik az út közvetlen közelében sétálgatnak. Vajon a megengedett legnagyobb sebességgel folytatjuk utunkat, csak mert ez törvény adta jogunk? Nem, inkább lelassítunk, nehogy veszélyeztessük a gyermekek épségét. Néha ugyanígy késznek kell lennünk arra, hogy lelassítsunk, vagyis alkalmazkodjunk a hívőtársainkhoz vagy másokhoz. Talán olyasmit teszünk, amihez egyértelműen jogunk van, és ami nem sért semmilyen bibliai alapelvet. De ha megbotránkoztathatunk vele másokat, vagy megbánthatjuk azokat, akiknek gyengébb a lelkiismeretük, akkor a keresztényi szeretet arra ösztönöz minket, hogy körültekintően járjunk el (Róma 14:13, 15). Az egység megőrzése és a Királyság-érdekek előmozdítása fontosabb, mint az, hogy élhessünk a jogainkkal.

Ha így cselekszünk, azzal a legnagyszerűbb példát követjük. Pál ezt mondja: „Krisztus sem a maga kedvében járt, hanem, ahogy meg van írva: »Énrám hullottak azoknak gyalázásai, akik gyaláztak téged.«” Jézus kész volt feláldozni értünk az életét. Bizonyára mi is készek vagyunk feláldozni jogaink egy részét, ha ezáltal azok, „akik nem erősek”, velünk egységben tudják dicsőíteni Istent. Ha alkalmazkodunk és nagylelkűek vagyunk azokhoz a keresztényekhez, akiknek gyengébb a lelkiismeretük — illetve önként korlátokat szabunk magunknak, és lemondunk a jogainkról a döntéseink meghozatalakor —, az azt bizonyítja, hogy ’ugyanolyan a gondolkodásmódunk, mint amilyen Krisztus Jézusé volt’ (Róma 15:1–5).

Bár az olyan kérdésekben, amelyek nem érintenek szentírási alapelveket, némileg eltérő lehet a véleményünk, az imádatban viszont teljes egyetértésben cselekszünk (1Korintusz 1:10). Az egységünk egyebek között abban is megnyilvánul, ahogyan az igaz imádat ellenségeihez viszonyulunk. Isten Szava idegeneknek nevezi őket, és arra int, hogy óvakodjunk ’az idegenek hangjától’ (János 10:5). Hogyan ismerhetjük fel az ilyen idegeneket? Mit tegyünk, ha kapcsolatba kerülünk velük? Ezeket a kérdéseket vesszük nagyító alá a következő cikkben.

Egyszerü.....ha Jézus követöének tartsa valaki magát vizsgálja meg Jézus megtartotta saját születése napját? ha nem, adott parancsot annak megtartására ha nem....az illető nem Jézus hanem emberi hagyományok követöje----ennyi

Jézus egyedül a halálárol kérte hogy emlékezzenek meg a követöi Lk 22:19; 1Ko 11:24 Mely az idén Március 23 án lesz megtartva

Vallás irányzat is azért van annyi amennyi mert egy dolgot többféleképpen lehet magyarázni,esetenként kiforgatni!

Ha megkérdezünk 10 embert márc.15-el kapcsolatban,hogy mit ünneplünk akkor,szerintem senki nem azt fogja mondani,hogy a háborút,a gyilkolást!Főleg azok nem akik kicsit is gondolkoznak és van szókincsük!

Amerikában sem a háborút ünneplik júl.4.-én,de szerintem lehetne nagyon sok országot említeni ahol egy dátummal ünnepelnek harchoz,háborúhoz köthető időpontot.

Ezzel és ehhez hasonló időpontokkal az emberek egy eszmét ünnepelnek, emberek bátorságát,akik ki mertek állni egy elnyomó,zsarnok rendszer ellen akár az életük árán is. Úgy hogy itt közel sem a háború ünnepléséről van szó! Háború ünnepléséről akkor lenne szó,ha mi magyarok azt az időpontot ünnepelnénk meg amikor mondjuk beléptünk az első vagy második világháborúba. De persze ilyet senki sem tesz!

Isandor nevű felhasználónak!

Az írásodból világosan kiderül sajnos,hogy te bizony nem néztél rendesen utána dolgoknak és feltétel nélkül a szervezet tanítását használod!De itt egy kis más megvilágítás;

Az állítólagos pogány hatások;

Az az elmélet, amely a kereszténységet, illetve a későbbi katolicizmust 4. századi pogány elemek összekovácsolódásának tekinti, a felvilágosodással jelent meg a német protestáns teológiában (Paul Ernst Jablonski). Eszerint a karácsony is az "elpogányosodás" és a "degeneráció" részeként jelent meg, pogány ünnepek átvételével (római szaturnáliák, iráni Mithrász-kultusz, germán-kelta napforduló ünnepek). Az első katolikus válaszban (Dom Jean Hardouin, OFB) jelent meg először a másik idevágó elmélet, miszerint az egyház a pogány ünnepeket csak felhasználta, miközben új, evangéliumi tartalommal és céllal töltötte meg. Ünnepek átvételéről azonban csak akkor lehetne beszélni, ha az ünnepek időpontja és tartalma megegyezne vagy legalább hasonló lenne, de nem ez a helyzet. Az elméletet ennek ellenére a civil média, az olyan vallási szervezetek, amelyek célja a teljes különválás és hatalom gyakorlása a tagjai felett, illetve egyes katolikusellenes protestánsok sajnos a mai napig kritika nélkül átveszik.

a) A téli napforduló, a germánok és a kelták;

A napforduló időpontjában a Nap éves "égi útjának" észak-dél irányú mozgása megváltozik: a téli napforduló (december 21-22) után a Nap délről északra halad, a nyári napforduló (június 21-22) után északról dél felé mozog. A téli napfordulótól kezdve a nappalok ismét meghosszabbodnak, ezért azok a népek, amelyek vallásosságában szerepe volt a természet ciklikus megújulásának, megünnepelték. A népszerű elmélet szerint a germánok és a kelták is ilyen népek voltak, és az ő napforduló ünnepeik lettek átvéve a keresztény karácsonyba. Ezzel az elmélettel azonban több probléma is van.

Először is, bár a kelták és a germánok a természeti ciklust ünnepelték, az egyház a történelmi események alapján számolt, hiszen a zsidó húsvét (peszách), tehát az Egyiptomból való kivonulás ünnepéből továbbszámolva jutott el a december 25-ös dátumhoz.

Másodszor, ami a keltákat illeti, ünnepeik nem a Nap mozgásához (szoláris rendszer) kötődtek, hanem a vegetációs ciklushoz, tehát a növényzet és az állatok termékenységével álltak kapcsolatban. A nyári-téli napfordulót és a tavaszi-őszi napéjegyenlőséget nem ünnepelték meg. Ami pedig a germánokat (teutonok, gótok, skandinávok stb.) illeti, az ő ünnepeik ugyan tényleg a napévhez kötődtek (szoláris rend), de a téli napfordulót (Yuletide) december 21-én ünnepelték, nem 25-én. Ünnepük középpontjában pedig az ősök kultusza és a kandisznó-áldozat állt, nem pusztán a tavaszvárás.

Harmadszor, ennél is döntőbb adat, hogy az egyháznak a 2-4. században még nem volt kapcsolata a germánokkal és a keltákkal. A germánok megtérítése csak a 4. század végén kezdődött el, a keltáké pedig az 5. században. Mindkettő lassan haladt, évszázadokon át tartott, és sok mártírt követelt. Végül, mire a kelták által tisztelt fagyöngy és a germánok által tisztelt fenyő a 17. században mint karácsony kellék megjelent, a kelta fenyő- és a germán fenyőkultusz már rég eltűnt, tehát a karácsonyi ünneplésmódjára sem hathattak. A kellékek szimbolikus jelentése az európai keresztények számára mindig egészen más volt: a télen is örökzöld növény a megjelent örök életet szimbolizálja.

A csillagászati napév, a germánok és a kelták hitvilága, illetve a keresztény karácsony között tehát nincs időpontbeli vagy tartalmi azonosság. Átvételről beszélni időbeli képtelenség, anakronizmus.

b) A Legyőzhetetlen Nap római ünnepe és az iráni Mithrász kultusz;

Ami a római vallásosságot illeti, a téli napforduló csak i. e. 45 után, a Julius Caesar-tól származó, ún. Julianus-naptárban esett december 25-re, korábban nem. A december 25 pedig először csak jóval később, Aurelianus császár idején, i. sz. 274-ben lett ünnepnap, a Legyőzhetetlen Napé (Sol Invictus). Aurelianus egy kis, hanyatló római napkultuszban nőtt fel, és szimpatizált az iráni Mithrász-kultusszal (Mithrász napisten is volt). A napkultuszok egyesítésének terve és a december 25-i dátum tőle származik, mert azon a napon sem az iráni, sem a római kultuszok nem ünnepeltek.

Egyesek szerint az egyház mégis a Nap vagy Mithrász ünnepét vette át. Kérdés azonban, hogy erre milyen oka vagy lehetősége lett volna? Ez az időszak ugyanis Deciustól (249) egészen Konstantinus milánói türelmi rendeletéig (313) a legkegyetlenebb keresztényüldözések ideje volt. A keresztények inkább meghaltak, minthogy a pogány császári kultuszok bármelyikén részt vettek volna, ehhez elég elolvasni a korabeli vértanúaktákat. A kereszténység és a Mithrász-kultusz kölcsönösen ellenségként tekintett egymásra. Ez utóbbinak eleve csak férfiak lehettek a tagjai, ráadásul csak katonák, tehát éppen azok, akik a keresztényeket üldözték. A korabeli katonai hűségeskü ráadásul bálványimádással járt: a magukat istenítő császárok jelvénye előtt kellett volna hódolni, keresztények tehát már csak ezért sem lehettek katonává, a kultusz tagjaivá és egyházon belüli népszerűsítőivé. Az egyházon belül viszont az könnyítette meg a december 25-ös dátum elfogadását, hogy a Mithrász-kultusz a 4. századra erejét vesztette, majd a légiókkal együtt eltűnt.

c) Az ősi római szaturnália;

Ami az ősi római szaturnáliát illeti, ez sem nevezhető a karácsony elődjének. Az ünnepség a 3-4. században majdnem egy héten áttartott, december 17-től 22-ig vagy 24-ig, hiszen ezzel Saturnus mitikus aranykorára emlékeztek. Saturnus elsősorban mezőgazdasági isten, az őszi vetés védnöke volt. A népszerű ünnepe alatt az emberek megajándékozták egymást, ettek, ittak, sőt pár napra a társadalom is a feje tetejére állt: az urak szolgálták ki rabszolgáikat. Saturnus templomában közlakomát tartottak államköltségen, ami az ünnepet időnként karneválszerűvé tette, ami bizonyára sokaknak adott alkalmat a lerészegedésre. Érthető, hogy egyes korabeli egyházatyák szerint keresztények erkölcsi okokból nem vehetnek részt a szaturnálián. Ők azonban nem a karácsonyról vagy december 25-ről írtak, ez az összefüggés fel sem merült.

Folyt.köv!

Bibliai ellenvetések

a) "A Biblia tiltja Jézus születésnapjának a megünneplését."

Ez nem igaz, a Biblia sehol sem tiltja a Krisztus születésnapjának ünneplését. Ha ezt tenné, megindokolná. Mindenki eldöntheti önmagára nézve, hogy meg akarja-e ünnepelni, de aki pedig másoknak akarja kötelezővé tenni, vagy éppen megtiltani, az törvényeskedik.

b) "A Biblia nem parancsolja Jézus születésnapjának a megünneplését."

Igaz, hogy a Biblia nem parancsolja, de nem is tiltja, sőt kifejezetten leírja, hogy voltak, akik ünnepeltek. Az angyalok nagy örömet hirdettek, amely az egész nép öröme lesz, aztán megnyílt a menny, és a pásztorok látták, hogy az angyalok tömegével dicsőítették Istent (Lk 2:9-14). Krisztus megszületése kivételes örömet szerzett az angyalok, a pásztorok és a mágusok számára. Ez utóbbiak előre fel is készültek a Messiással való találkozásra, és ajándékokat is vittek Isten Fiának (Mt 2:11). Nekünk ma miért lenne kevesebb okunk örülni a Messiás megszületésének? Miért ne ünnepelhetnénk meg mi is?

c) "Csak a Bibliában megparancsolt ünnepeket szabad megünnepelni."

Először is, a Biblia nem mond ki ilyen alapelvet; magának bárki szabhat ilyen szabályt, de ha ezt másoktól is elvárja, akkor megint csak törvényeskedik. Másodszor, a Biblia pozitív szereplőinek az előírt évenkénti ünnepeken kívül is sok más alkalmi és rendszeres ünnepe volt, méghozzá Isten áldásával. Ami például Jézust illeti, a templomszentelés ünnepén (hanukka) felment Jeruzsálembe, a Templomban járkálva tanított (Jn 10:22), és az evangéliumokban nincs nyoma annak, hogy egy ilyen ünnepet ellenzett volna. Harmadszor, az Újszövetség kifejezett tanítása szerint nincs vallási jelentősége annak, hogy valaki egy bizonyos napot valamilyen szempontból különbnek tart a másiknál. Ezért egyfelől nem szabad másoknak megparancsolni, hogy bármelyik napot megünnepeljék, másfelől nem szabad másokat elítélni, ha megünnepelnek valamit (Róm 14:5-12, Kol 2:16-17). Bár nem bűn Krisztus születését nem megünnepelni, bűn elítélni mást azért, csak mert megteszi. Még ha közben valamiféle bűnt is elkövetne, amit a Biblia annak nevez, akkor is csak maguk a konkrét bűnök lennének elítélendők.

d) "A háromkirályok nincsenek is benne a Bibliában, és ők is csak pogány asztrológusok voltak."

A "háromkirályok" legendája csak a középkori népi hagyományban jelent meg, bibliai és fantáziaelemek keverékeként. A bibliai szöveg nem említ királyokat, és nem beszél a látogatók számáról sem. A szövegben szereplő "bölcsek" (görög magoi) szó szerinti fordítása "mágusok"-ként félrevezető, mert a szó mai jelentése csak az, hogy "varázsló". Akkoriban azonban ezzel a perzsa jövevényszóval illettekmindenkit, aki a hétköznapi ismereteken felüli tudományok birtokosa volt (jóslás, álomfejtés, asztrológia vagy csillagászat, orvoslás). Nem lehettek pogányok, mert egy rendkívüli égi jelenség vezette őket, hittek a zsidók királyáról szóló ószövetségi próféciákban (Mt 2:2), nincs nyoma, hogy József és Mária tiltakoztak az ellen, hogy imádják Jézust, Isten pedig megóvta őket Heródestől (Mt 2:12). Az viszont elgondolkodtató, hogy Isten az egyszerű helyi pásztorokon kívül külföldi tudósokat is értesített az eseményről. De még ha pogány asztrológusok is lettek volna, nem Istent dicsőítené, hogy sötétségben levő embereket is meg akar és meg tud szólítani?

e) "A Biblia tiltja fa felállítását, tehát a karácsonyfaállítás pogányság."

Azok a bibliai szövegek, amelyekre hivatkozni szoktak, másról szólnak, nem a karácsonyfáról, sem a születésnapról. Az 5Móz 16:21-22 a kánaánita termékenységünnepeknek az izraelita istentisztelettel való keverését tiltotta; a kánaániak ugyanis zöld lombú, buja fák alatt csaptak rituális orgiákat (vö. Jer 2:20, 3:6,13 stb.). A Jer 7:18-ban a "fa szedegetése" ugyan az ég királynőjének pogány ünnepére való készülődés része volt, de a fát eltüzelték, hogy süthessenek. A Jer 10:3-ban a fakivágás a pogány fabálványok előkészítéséről beszél, de a fát kivágták, ágait levágták, törzsét figurává faragták, és istenként imádták, hozzá imádkoztak. Egyik szövegnek sincs köze a 17. század utáni európai keresztények fenyőfájához és a Krisztus megszületéséhez.

Összefoglalás

Végül pár gondolat a karácsonnyal szembeni ellenérzések kialakulásának két fő okáról. Először is, a karácsony kommersz, világi változata sokak számára a pénzköltési lázról, a kötelező otthoni jópofizásról vagy a fák tömeges pusztításáról szól, ami valóban kiábrándító tud lenni. Az ünnep eredeti üzenete azonban számukra is azt hirdeti, hogy Isten az, aki megajándékozott minket, és hogy önmagával ajándékozott meg minket. Megajándékozott emberek vagyunk, akik akiknek van mit továbbadniuk (szeretet), és van kinek továbbadniuk (mindenkinek). A legtöbb nem hívő tudja vagy érzi, hogy karácsony valamiképpen a szeretetről szól. Ezért a karácsony különleges alkalom arra, hogy Isten szeretetéről Isten szeretetével bizonyságot tegyünk megfáradt embertársainknak. Másodszor, vannak, akik hitelvi alapon ellenzik a karácsony ünneplését, vagy mert nem hisznek az egészben, vagy mert annyira el akarják kerülni a pogányság látszatát is, hogy elutasítják a születésnap és Krisztus megszületésének a megünneplését is. Pedig nyilván nem kell attól félnünk, hogy nem hívő ismerőseink a pogányság jelének veszik, amikor mi hívők őket vagy egymást felköszöntjük, és amikor a zsidó Messiás születését megünnepeljük. Istentől sem kell félnünk, ha örülünk felebarátaink, testvéreinknek vagy Megváltónk születésének, és ezt valamilyen formában ki is szeretnénk fejezni.

"A Biblia tiltja a születésnapok ünneplését."

Ez nem igaz, Isten sehol sem tiltja a születésnap ünneplését. Ami azt illeti, a Biblia sehol sem tanít magáról a születésnapról mint témáról. Születésnapi esetről is csak háromszor olvashatunk benne, akkor is magára a születésnapra vonatkozó értékelés nélkül. Aki tehát kijelenti, hogy Istennek nem tetszik a születésnap ünneplése, az Isten helyett akar kimondani olyasmit, amiről ő konkrétan nem nyilatkozott. Ez törvényeskedés.

b) "A Bibliában említett születésnapok pogány uralkodók ünnepei voltak, amikor is bálványként imádták őket, és gyilkosságot követtek el."

A Biblia csak háromszor említ születésnapi ünneplést, bár megjegyzendő, hogy az emberek szinte minden kultúrában megünnepelték szeretteik születésének évfordulóját.

Ami az első két bibliai példát illeti: a fáraót (1Móz 40:20-21) és Heródes Antipást (Mt 14:1-11), ők először is nem hétköznapi emberek voltak, hanem királyok. Az ókori közel-keleti királyoknak két születésnapjuk volt: a biológiai és a koronázási évforduló, mindkettő hivatalos, kötelező, többnyire évente ismétlődő állami ünnep. Másodszor, ha a szöveget megfigyeljük, nem az ünneplés volt a probléma, hanem hogy ártatlanokat gyilkoltattak meg. Ezt sem mindig, a buli rendszeres részeként tették, hiszen a történet szerint rendkívüli helyzetben voltak, lásd József álomfejtését és jövendölését (1Móz 41:13), illetve Keresztelő János nyilvános kritikáját (Lk 3:19-20). Harmadszor, nincs logikai kapcsolat a születésnap és a bálványimádás között. Még ha e királyok előtt le is borultak (amit a bibliai szövegben nem találunk!), ez az uralkodónak szólt, és nem a születésnapról; mindenki minden nap leborult előttük. Igen, az emberek bálványozása bűn, de megint csak kérdés, hogy ennek mi köze ennek ma a születésnaphoz? Ki előtt borulnak ma le imádattal a családtagjai és a barátai a szülinapján, és ki viselkedik pogány istenkirályként, ha mások egy évben egyszer szeretettel körülveszik? Negyedszer, nincs logikai kapcsolat a születésnap és a tivornyázás között. A fáraó esetében a szöveg csak ennyit mond: "lakomát rendezett minden szolgájának", ami pozitívan is értékelhető. Heródes részegsége, kéjvágya és kétes becsülete pedig az ő személyes bűne. Amit ez a két ember tett, az róluk szólt – nem magáról a születésnapról! Tehát ilyen egyedi történetekből általában a születésnapra vonatkozó, illetve minden kor minden hívője számára érvényes szabályt levonni írásmagyarázati képtelenség. Ez olyan, mint magát az autóvezetést elítélni és a forgalmat betiltani, csak mert van néhány őrült az utakon.

A Biblia mindenesetre egy harmadik esetet is említ. Jób és családja idilli életét a történet írója éppen azokkal az ünneplésekkel akarta szemléltetni, amelyeket fiai és lányai tartottak: ki-ki "a maga napján" (Jób 1:4), azaz a születésük napján (vö. Jób 3:1). Jób nem azért mutatott be az ünnepségek után áldozatot (1:5), mert a gyermekei valami konkrét bűnt követtek el, hanem mert Jób ilyen istenfélő volt: ha esetleg a fiúk el is elkövettek volna valami bűnt, akkor ő ki akarja engesztelni Istent, akit ennyire szeret. Jób nem a "születésnapi kísértésektől" rettegett (tivornyázás stb.) hiszen nyilván jelen volt az ünnepségeken, és semmi látható, konkrét bűnt nem tudott felfedezni. Csak arra az esetre mutatott be áldozatot, ha a gyermekei esetleg gondolatban ("a szívükben") megbántották volna Istent.

c) "A születésnap pogány eredetű ünnep, amihez sok pogány, mágikus jelentésű szokás társul hozzá."

Először is a "pogányság" fogalmát kell tisztázni. Maga a "pogány" (latin paganus = vidéki, falusi) szó nincs benne a Bibliában, a többnyire "pogányok"-nak fordított héber gójim és görög ethnoi jelentése egyszerűen "népek" vagy "nemzetek", szemben a választott (zsidó) néppel, "a Nép"-pel. Másodszor, a Biblia a "pogány", azaz egyszerűen nem zsidó hiedelmeket és praktikákat csak azért és akkor tiltotta, ha azok bálványimádáshoz vagy erkölcstelenséghez vezettek. A Biblia nem tilt "mindent, ami nem zsidó", hiszen nem kultúra-ellenes, hanem istentelenség-ellenes. Ezért sok "pogány eredetű" dolog ma már tökéletesen semleges, bár "pogány" környezetben alakult ki, és a pogány világkép része volt.

Például a zsidók megtarthatták a hónapok babiloni neveit. Isten csak a babiloni isten- és csillagkultusz átvételétől féltette őket, amihez viszont a hónapnevek puszta használatánál jóval többre volt szükség. Ugyanígy a keresztény hitre áttért germánok is megtarthatták a régi germán és római napneveket, mert természetesnek vették, hogy megtérésük után péntekenként (Freitag) nem fognak többé Freia germán tavaszistennőnek áldozni; a mai átlag németnek pedig eszébe sem jut Freia.

Ugyanez az elv érvényes a babiloni eredetű csillagászaton, a görög eredetű geometrián vagy a római eredetű jegygyűrűn át az újkori karácsonyi kellékekig rengeteg olyan dologra, amely ma már a mi kultúránk része. Még megvannak, használjuk is őket, de azok a pogány elképzelések, amelyek egykor hozzájuk kapcsolódtak, régen leváltak róluk. Kit zavar az ma, hogy az ókorban, itt vagy ott, ennek vagy annak a tárgynak, szokásnak vagy tudományágnak mágikus jelentőséget is tulajdonítottak? Miféle hatása lehetne ez azokra, akik nem is tudnak róla, vagy ha tudnak is róla, nem hisznek benne?

Szóval ha neked volt vagy van feleséged és van gyűrűtök,akkor ti is pogányok vagytok?Ha van pénzed és használod és feltételezem van mert te is abból élsz,akkor pogány vagy mert használod?Mert mint tudjuk,a pénz is egy pogány eredetű dolog.

De persze a tanúk szervezete nem azt mondja,hogy minden dolgot vessünk el és mind rossz ami pogány eredetű,hanem szelektál!Ez rossz,de erről nem beszélünk és használjuk.Érdemes megfigyelni,hogy csak olyan dolgokat mond el rossznak ami tanításban különbözni akar és sajnos különbözik is más irányzatoktól!Ez így rendben van?A karácson rossz,de a gyűrű,házasságkötés megünneplése jó.A születésnap rossz,de pénzt azt használhatjuk azzal nincs baj.Akkor vagy minden rossz ami pogány,vagy semmi!