Én értelmezem rosszul az ünnepek jelentését vagy a Jehova Tanúi?

"Kit érdekel a körítés? Látom, nem érted a lényeget. Nem a kézről szól, hanem az államalapításról és az új kenyérről."

Látod kedves kérdező, pont ez a körítés, ez az a terület, ami nem fér össze a krisztusi szellemmel!

"Ez a Jézus születésnapja meg egy félremagyarázás. Hülyeség. A (többi) keresztények nem Jézus születésnapját ünneplik, hanem a Megváltó születését. Nem ugyanaz. Valakinek a halálát ünnepelni meg elég lehangoló, mert ez olyan, mintha örülnétek annak, hogy meghalt. Más keresztények pont hogy a feltámadását ünneplik, nem a halálát. (vasárnap).

off: Ti tartatok pünkösdöt?"

Nem tartunk pünkösdöt.

Jézus Krisztus, a Megváltó születését éppen azért nem ünnepeljük, amiért az ókoriak sem egymásét.

"Valakinek a halálát ünnepelni meg elég lehangoló, mert ez olyan, mintha örülnétek annak, hogy meghalt. Más keresztények pont hogy a feltámadását ünneplik, nem a halálát. (vasárnap)."

Pedig a Biblia azt mondja, hogy jobb a halálnak napja a születésnapnál! Mit gondolsz miért?

Azért, mert amikor megszületünk, még nem derül ki semmi abból, hogy milyen nevet szerzünk Istennél. Még semmi nem dőlt el. De mikor eljön a halál ideje, akkor már senki sem veheti el tőlünk a reménységünket, ha van reménységünk a feltámadásra Istennél.

Na ebben tényleg hatalmas különbség van. Nem a halál tényét ünneplik az igaz keresztények, mikor Jézus halálának az emlékünnepén megemlékeznek arról, hogy mit és miért is tett értünk, hanem éppen a későbbi feltámadás által elnyerhető áldásokért áldják Jehovát és hálával gondolnak Jézus szerepére.

Jézus a Bibliában csak a halálának ezt az emlékünnepét parancsolta meg, semmi többet. Az egyházaknál pedig erről esik a legkevesebb szó.

A Tanúk viszont a feltámadásáról is alapos oktatást kapnak és komolyan foglalkoznak minden kérdéssel, de nem borítják fel az egyensúlyt, hanem ragaszkodnak a Bibliához.

Te kiről beszélsz? Egy világtól elvonult remetéről? Jehova Tanúi általában nagyon is vidám emberek, csak te nem ismered őket közelebbről. Minden egészséges (szellemiségű) dolgot boldogan elfogadnak, amit a világ felkínál.

"Vagyis miért nem lehet vidáman élni úgy, hogy az életben lévő dolgok fontosabbak, mint a halál utániak, és, hogy az életnek meg az életben történő dolgoknak örüljetek."

Ahogy mondtam, lehet és érdemes is vidáman élni. Ezt tanítja a Biblia is. A hosszantartó bánat, a súlyos lehangoltságról azt írja a Szentírás, hogy fizikai betegségeket okoz (3000 éve!). De nagy különbség van a vidámság és a felelőtlenség között, mégis gyakran jár együtt sok embernél! Ez sokak életébe kerül.

Máskülönben nem ez az igazi élet, ami az embernek lett szánva. A tudósok is jól tudják, hogy az ember biológiailag nem 60-80 éves életkort kellene, hogy éljen. Tehát egyáltalán nem egy elrugaszkodott ötlett az, hogy ne csak az "egyszer élünk" rövidlátó és felelőtlen szellemében éljünk, hanem elhiggyük, amit a Biblia mond az örök életről.

Nem elég csupán önmagunk előtt jónak lenni, vagyis megelégedni azzal, ahogy te magadat, vagy mások téged tekintenek "jónak"! Egy Isten van és egy isteni igazság. Éppen ezért tanítja a Biblia, hogy mindenkinek ehhez az egyetlen hiteles és igaz isteni mércéhez kellene mérnie magát, nem sok más, emberek által felállított hamis mércéhez.

A Bibliában Jehova Isten pontosan meghatározza a jó és a rossz fogalmát. Ez azt jelenti, hogy megvan a pontos mérce, melyet ha valaki követ, akkor csak a Jézus által említett "jó gyümölcsöket" teremheti, semmi mást! Aki ezt elutasítja, annak az életén meglátszik ennek hatása, még akkor is, ha az illetőt a helyi társadalom felmagasztalja valamiért.

A lényeg az nem az, hogy mi mit tartunk jónak, vagy, hogy egy adott dolgot hogyan tartunk helyesnek. A Bibliában benne vannak Isten irányelvei, nekünk szorosan ahhoz kell ragaszkodni. Jézus azt mondta, hogy emlékezzünk meg a haláláról. Akkor ezt kell tennünk és nem kell beleokoskodni.

Valamint tény,ami tény, hogy a születésnap megünneplése pogány eredetű, az első századi keresztények sem ünnepelték meg senkinek sem a születésnapját, akkor nekünk miért is kellene? Nem az igazsághoz és a tiszta imádathoz kellene ragaszkodnunk? De igen

Nos, akkor nézzük, miről is beszél Pál a Rómaiaknak írott levelében:

A római keresztények közül sokan Pál barátai voltak (Róma 16:3–16). Eltérő származásuk ellenére Pál a testvéreit mind ’Isten szeretteiként’ fogadta el. Ezt írta: „hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokra nézve, mert hitetekről szerte az egész világon beszélnek.” A rómaiak biztosan sok mindenben jó példát mutattak (Róma 1:7, 8; 15:14). Mindamellett a gyülekezet egyes tagjai eltérő véleményen voltak bizonyos kérdésekben. Minthogy a ma élő keresztények más-más neveltetésben részesültek, és sokféle kultúrát képviselnek, segíthet nekik „egy szájjal” beszélni, ha tanulmányozzák Pálnak a különbségek áthidalására vonatkozó, ihletett tanácsait.

Rómában zsidó és nem zsidó származású hívők is éltek (Róma 4:1; 11:13). Némelyik zsidó származású keresztény nyilvánvalóan nem hagyott fel néhány olyan szokással, melyet a Mózesi Törvény alatt gyakorolt, holott fel kellett volna ismernie, hogy ezek a szokások nem nélkülözhetetlenek a megmentéshez. De voltak olyan zsidó származású keresztények is, akik elfogadták, hogy Krisztus áldozata felmenti őket azok alól a korlátozások alól, melyeket betartottak, mielőtt keresztények lettek. Ebből következően változtattak néhány szokásukon (Galácia 4:8–11). Mégis mindannyian „Isten szerettei” voltak, ahogy Pál rámutatott. Mindnyájan „egy szájjal” dicsérhették Istent, ha mindig megfelelően gondolkodtak egymásról. Mi is vélekedhetünk eltérően bizonyos dolgokról, ezért gondosan meg kell vizsgálnunk, hogyan magyarázza meg Pál ezt a fontos alapelvet (Róma 15:4).

„Fogadjátok . . . szívesen egymást”

Pál a rómaiaknak írt levelében egy olyan helyzetet említ, amelyről különböztek a vélemények. „Az egyik hiszi, hogy mindent megehet, de aki gyenge, az zöldségféléket eszik” — írja. Mi volt ennek az oka? Nos, a Mózesi Törvény tiltotta a disznóhús fogyasztását (Róma 14:2; 3Mózes 11:7). Csakhogy miután Jézus meghalt, a Törvény már nem volt kötelező érvényű (Efézus 2:15). Azonkívül három és fél évvel Jézus halála után egy angyal közölte Péter apostollal, hogy Isten szemében semmilyen étel sem számít beszennyezettnek (Cselekedetek 11:7–12). Ezeket a tényeket figyelembe véve némelyik zsidó származású keresztény úgy érezhette, hogy ehet disznóhúst vagy valamilyen más ételt, amelynek a fogyasztását a Törvény tiltotta.

De valószínű, hogy más zsidó származású keresztényeknek még a gondolat is visszataszító volt, hogy korábban tisztátalannak tekintett ételt fogyasszanak. Az ilyen érzékenyebb keresztények talán ösztönösen is megbotránkoztak, amikor azt látták, hogy szintén zsidó származású keresztény hittársaik ilyen ételeket esznek. Másfelől elképzelhető, hogy némelyik NEM zsidó származású keresztény, akinek a korábbi vallása föltehetően soha nem tiltotta semmilyen étel fogyasztását, csodálkozott azon, hogy bárki is ügyet csinál az étel kérdéséből. Abban persze semmi rossz sem volt, ha valaki tartózkodott bizonyos ételektől, ameddig nem bizonygatta azt, hogy erre szükség van a megmentéshez. Ámde a különböző álláspontok könnyen vitát robbanthattak volna ki a gyülekezetben. A római keresztényeknek vigyázniuk kellett, nehogy az ilyen különbözőségek megakadályozzák őket abban, hogy „egy szájjal” dicsőítsék Istent.

Pál egy másik példát is felhoz: „Ez úgy ítéli meg, hogy az egyik nap felette áll a másiknak, amaz olyannak ítéli az egyik napot, mint az összes többit” (Róma 14:5a). A Mózesi Törvény kimondta, hogy sabbatnapon semmilyen munkát sem szabad végezni, sőt, az utazás is szigorúan korlátozva volt ezen a napon (2Mózes 20:8–10; Máté 24:20; Cselekedetek 1:12). De amikor a Törvény hatálya megszűnt, ezek a tilalmak is elévültek. Egyes zsidó származású keresztények mégis nyugtalankodhattak amiatt, hogy azon a napon, amelyet korábban szentnek tekintettek, bármilyen munkát végezzenek, vagy nagyobb távolságra utazzanak. Lehetséges, hogy kereszténnyé válásuk után is kizárólag szellemi tevékenységeknek szentelték a hetedik napot, pedig Isten szerint már nem volt érvényben a sabbat. Vajon helytelenül jártak el? Nem, hacsak nem állították azt, hogy Isten megköveteli a sabbat megtartását. Pál ezért keresztény testvéreinek a lelkiismeretére való tekintettel ezt írta: „ki-ki a maga értelmében legyen teljesen meggyőződve” (Róma 14:5b).

Tehát ezekkel a példákkal az ihletett Pál apostol nem arról beszélt, hogy helyes elutasítani pl. disznóhús fogyasztást, vagy betartani a szombatot vallási meggyőződésből, hanem éppen ellenkezőleg, nem kötelező disznóhúst enni, és a hét egy (vagy több) napját sem kötelező elutasítani, mint "szellemi napokat". De ha eközben bizonygatják, hogy ezek még a mózesi Törvény részeiként érvényben vannak, akkor hibáznak.

Igaz, Pál kedvesen arra buzdította testvéreit, hogy legyenek türelmesek azokkal, akik lelkiismereti kérdésekkel küzdenek. De nyomatékosan elítélte azokat, akik megpróbálták ráerőltetni hívőtársaikra, hogy vessék alá magukat a Mózesi Törvénynek, mint ami feltétele a megmentésnek. Például i. sz. 61 körül a hébereknek írt, határozott hangvételű levelében világosan elmagyarázta a zsidókból lett keresztényeknek, hogy a Mózesi Törvény betartása értéktelen, mert a keresztények reménysége Jézus váltságáldozata alapján magasabb rendű (Galácia 5:1–12; Titusz 1:10, 11; Héberek 10:1–17).

Ahogy már láttuk, Pál úgy érvel, hogy az eltérő döntések nem feltétlenül veszélyeztetik az egységet, mindaddig, amíg nincs szó a keresztényi alapelvek egyértelmű megsértéséről. Ezért Pál ezt kérdezi azoktól a keresztényektől, akiknek gyengébb a lelkiismeretük: „miért ítéled meg a testvéredet?” Az erősebbeknek pedig — talán azoknak, akiknek megengedi a lelkiismeretük, hogy megegyenek bizonyos ételeket, melyeknek a fogyasztását a Törvény megtiltotta, vagy hogy dolgozzanak sabbaton — a következő kérdést teszi fel: „miért nézed le a testvéredet?” (Róma 14:10). Pál szerint a gyengébb lelkiismeretű keresztényeknek nem szabad elítélniük azokat a testvéreiket, akiknek szélesebb a látókörük. Az erős keresztényeknek viszont nem szabad lenézniük azokat, akiknek a lelkiismeretük még gyenge bizonyos területeken. Mindannyian tartsák tiszteletben mások helyes indítékait, és ’ne gondoljanak többet magukról, mint amennyit szükséges gondolni’ (Róma 12:3, 18).

Tehát még egyszer: itt Pál nem arról beszélt, amit felületesen sokak félreértenek, azt gondolván, hogy "mindenkinek igaza van", hogy Pál mindenkinek igazat adott, szó sincs róla.

Pál így világítja meg a kiegyensúlyozott nézőpontot: „Aki eszik, ne nézze le azt, aki nem eszik, és aki nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, mert az Isten őt szívesen fogadta.” Továbbá kijelenti: „Krisztus is szívesen fogadott bennünket, az Isten dicsőségére.” Minthogy Isten és Krisztus mind az erőseket, mind a gyengéket elfogadja, viselkedjünk mi is hasonlóan, és ’fogadjuk szívesen egymást’ (Róma 14:3; 15:7). Ki az, aki ezt jogosan felülbírálhatná?