Az emberi hagyományokat nevezi-e a Biblia 'szentnek'?

Nem nevezi, ha ezt akarod hallani!

Már több kérdés is foglalkozott ezzel a témával, még 2007-est is találtam.

Pontosan leírták, hogy a 'szent' kifejezés a bibliában nem úgy értendő, mint ahogy ma pl. a katolikus egyház érti. A tisztaságra való őszinte törekvést jelenti, természetesen mindenféle értelemben. Élő egyénekre, és csoportokra is, valamint az egész keresztény gyülekezetre használja a Biblia. Persze az égiekre is.

De hangsúlyozom, ez a Bibliai értelmezés teljesen eltér a katolikus hagyományoktól.

Sőt a bibliában Jézus elitéli a farizeusok képmutató ájtatoskodását, valamint a hagyományaik előtérbe helyezését, mellyel úgymond 'érvénytelenítették az Írásokat', vagy erősen meghamisították azokat.

Vajon van-e erre ma is élő példa?

Akkor sem az emberi hagyomán a 'szent', hanem a forrása!

Ha valóban azt adod tovább a fiadnak, lányodnak, ami a bibliában található, úgy tisztán, akkor sem a te(!) emberi (főleg nem szent) hagyományaidról beszélünk, hanem a Biblia szent szava továbbadásáról.

Jézus, amikor mélységesen elítélte a farizeusokat, mivel a hagyományaikat előrébbvalónak gondolták, azok a hagyományok sem a tiszta kinyilatkoztatott Isteni törvények voltak már, hiszen ez volt a baj.

Ma is sok olyan ember alkotta vallásos hagyomány van 'forgalomban', ami teljesen ellentmond a Bibliának!

Csak a Biblia, vagy a Biblia és a Hagyomány?

Ter – Jel – Az, hogy bármihez is „csak a Szentírás” szükséges, sehol sincs a Bibliában.

* 2Tim 3,16-17 – A Szentírás hasznos a tanításra, hogy Isten embere tökéletes legyen.

Tit 3,8 – Ugyanilyen hasznosak a jócselekedetek is.

Kol 4,12 – Az ima is tökéletessé tehet.

Mt 23,2-3 – Mózes széke; tetteiktől függetlenül meg kell tartani azt, amit mondanak. (Mózes széke a római Szentszék előképe.)

Mt 28,20 – Jézus összes parancsát meg kell tartanunk.

Jn 20,30; 21,25 – A Szentírásban nincs benne Jézus összes tanítása. (vö. pl. ApCsel 20,35)

Mk 13,31 – Jézus szavai nem vesznek el soha.

1Pét 1,25 – Jézus örökké tartó szavai az apostoli igehirdetésben maradnak fenn.

Mk 16,15 – Jézus szavait hirdetni kell minden embernek.

1Kor 15,1.11 – Az igét az apostolok mindig is hirdették, és nem leírták.

Róm 10,17 – A hit hallásból van, az apostolok hirdetése által.

Mal 2,7 – A tanítás az Úr követének, a papnak az ajkáról származik.

1Kor 11,2 – Az átadott hagyományokat meg kell tartani.

2Tessz 2,15 – Mind az élőszóban, mind a levelekben átadott hagyományhoz ragaszkodni kell.

2Tim 1,13 – Az a tanítás legyen az eszményünk, amelyet az apostoloktól hallottunk.

2Tim 2,2 – Ezt a tanítást kell továbbadni, hogy másokat tanítsunk.

Szent Ireneusz (Kr. u. 180-199 között) – „Hát ha az apostolok semmiféle iratot sem hagytak volna ránk, nem kellene-e akkor szükségképpen a hagyományt elfogadnunk hitünk zsinórmértékének, amelyet az apostolok az Egyház pásztoraira bíztak? Őrájuk hallgat sok nép a barbárok közepette, akik Krisztusban hisznek, s akiknek a szívében tinta és papír nélkül, a Szentlélek által van beírva az Üdvözítő tanítása, akik ti. híven ragaszkodnak a régi hagyományhoz.” (Eretnekek ellen, 3,4.)

Tertullianus (Kr. u. 211) – „A példákból világosan láthatjuk, hogy olyan Írásban nem rögzített hagyományt is mint állásfoglalásunkat lehet védelmeznünk, amely a szokásban maradás révén szilárdult meg, és az ősi hagyományt kifejező tanúságával az állásfoglalásunk melletti kitartást sürgeti… Most is ezt kell megláttatnunk, vagyis azt, ami a hagyományt megőrzi a jövő számára. Bárki is adja át nekünk, te ne a szerzőjére figyelj, hanem a tekintélyére, és elsősorban az annak megfelelő állásfoglalásra, amit ezért kell továbbvinnünk. Nem elsősorban azért, mert emellett döntött az értelem, hanem mert ezt kaptuk az Istentől; ha csak most tanulod meg az értelmét, akkor is ezt az állásfoglalást kell követned!” (De corona 3,1-4; 4,1.4.7.)

Órigenész (Kr. u. 230) – „sokan vannak, akik úgy vélik magukról, hogy Krisztus érzületét birtokolják, mégis, jó néhányuk szellemisége eltér az elődökétől, ezért ragaszkodni kell az apostolok által hagyományozott, az öröklés rendje szerint az egyházban mostanáig fennmaradó egyházi tanításhoz, s csak azt szabad igazságnak hinni, ami semmiben sem tér el az egyházi és apostoli hagyománytól.” (A princípiumokról 1,2.)

Szent Athanasziosz (Kr. u. 350 körül) – „nézzük meg még, mi az, ami a katolikus egyháznak hagyománya, tanítása és hite kezdettől fogva, amit az Úr adott át, az apostolok hirdettek, az atyák pedig megőriztek. Ez ugyanis az Egyháznak biztos alapja, s aki ezt elhagyja, az már nem lehet keresztény, s nem is nevezhető annak. (Levél Szerapiónhoz, 1,28.)

Hagyomány

*Mt 15,3; Mk 7,9; Kol 2,8 – A hibás, az isteni Törvénnyel ellentétes emberi hagyományok elvetése („a ti hagyományotok” – Mt 15,3; „emberi hagyományok” – Mk 7,9; Kol 2,8), de nem maga „a” hagyomány elvetése, amelyet Krisztus és az apostolok hagytak ránk („átadott hagyomány” – 1Kor 11,2; „kapott hagyomány” – 2Tessz 2,15; 3,6)

2Tessz 2,15 – Meg kell őrizni a kapott krisztusi és apostoli Hagyományt.

1Kor 11,2 – Ezeket az apostoli hagyományokat, amelyeket átadtak nekünk, meg kell tartani.

2Tessz 3,6 – És őrizkedni kell azoktól, akik nem élnek ezen apostoli Hagyomány szerint. (vö. Róm 16,17)

A Szentírás magyarázata

ApCsel 8,26-35 – A Szentírás magyarázatához egyházi irányítás szükséges.

1Tim 3,15 – Az Egyház az oszlopa és alapja az igazságnak, és nem a Biblia.

ApCsel 2,42 – Az Egyház az apostolok tanítását követi (és nem a Bibliát).

2Pét 1,20 – A Szentírás magyarázata nem egyéni értelmezések dolga.

2Pét 3,16 – A tudatlanok és ingatagok szócsavarása a saját vesztüket fogja okozni.

Péld 3,5 – „Ne támaszkodj saját belátásodra!”

Tertullianus (Kr. u. 200) – „az igazságot a mi részünkre kell odaítélni, akik aszerint a szabály szerint járunk, melyet az egyházak az apostoloktól kaptak, az apostolok Krisztustól, Krisztus pedig Istentől, akkor igazolva van korábbi kijelentésünk, mely leszögezi, hogy az eretnekektől az Írásra való semmilyen hivatkozást nem szabad elfogadni, hiszen mi az Írások nélkül is bizonyítjuk, hogy az eretnekeknek semmi köze az Írásokhoz… Az apostolok örököse vagyok! Ahogyan végrendeletükben intézkedtek, ahogyan rám bízták, ahogyan megesküdtek rá, úgy vagyok birtokos! Titeket pedig, bizony, örökre kizártak az örökségből, és megtagadtak mint idegeneket és ellenségeket. És miért idegenek és ellenségek az eretnekek az apostolok számára, ha nem azért, mert az övéktől eltérő tanításuk van, melyet mindegyikük a maga kénye-kedve szerint vezetett be vagy vett át az apostolok tanításával ellentétben?” (Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 37.)

Órigenész (Kr. u. 230) – „akik hiszik, hogy a szent könyvek nem embereknek az irományai, hanem a Szentlélek sugallatára íródtak a mindenség Atyjának az akaratából Jézus Krisztus által, azoknak meg kell mutatnunk a számunkra helyesnek tűnő utakat, szem előtt tartva Jézus Krisztus apostoli hagyomány szerinti égi Egyházának szabályát. (A princípiumokról 4,1,9.)

Szent Ágoston (Kr. u. 416) – „Ugyanis az eretnekségek és a romlottság bizonyos tanai, amelyek behálózzák a lelkeket és a mélybe vetik őket, nem származhatnak máshonnan, mint onnan, hogy az Írást, amely jó, rosszul értelmezik, és a rossz értelemhez merészen és konokul ragaszkodnak.” (Homíliák János evangéliumáról, 18,1.)

KIK A SZENTEK?

Válasz:

Tágabb értelemben szentek azok az emberek, akik Isten barátságában haltak meg és üdvözültek. Kifejezetten szentként tiszteli (szentté avatja) az Egyház azokat, akik minden keresztény erényt birtokoltak, és legalább egyet hősies fokban gyakoroltak.

Magyarázat:

A szentség emberre is alkalmazható fogalom, s ez a teremtő Isten szentségét nem sérti. A szent emberek nyilvános tisztelete helyes, mindamellett, hogy az imádat tárgya kizárólagosan, a vallási kultusz tárgya elsődlegesen az Isten. Vagyis úgy tisztelni és szeretni egy teremtményt, a hódolat és alávetettség olyan fokával közelíteni egy emberhez, mint a teremtő Istenhez, súlyos bűn, szentségtörés és bálványimádás.

Azonban minden embernek kijár a tisztelet, éppen azért, mert az ember „Isten képmása”. Azoknak az embereknek, akik sokakat Istenhez vezettek, és írásaik, életük (imáik) által ma is vezetnek, vallásos tiszteletet adunk. Ennek indoka, hogy Istenhez fokozottan kapcsolódnak. Őket szenteknek nevezzük, mert Isten szentségét megragadhatóvá teszik. Abszolút értelemben csak Isten szent. Minden más valami és valaki annyiban szent, amennyiben hozzá tartozik (Biblia, Egyház, szentek). Tiszteletet is annyiban adunk nekik, amennyiben az Isten világával összefonódtak, vagyis leszűkített értelemben „szentek.” (A Bibliát is megcsókoljuk és a szentek ereklyéit is, s tesszük ezt anélkül, hogy Istennek hinnénk akár a papírt, akár a csontot. A tisztelet jelét adjuk mégis, mert ezek a dolgok intenzíven Istenre és az Ő parancsaira emlékeztetnek, és a természetfeletti miliőbe kapcsolnak bennünket.)

Ezek alapján tehát összefoglalóan: Istennek imádat (cultus latriæ) jár. A szenteknek tisztelet (cultus duliæ) illeti. Az Egyház ui. éppen azért avat szentté valakit (kanonizál - „oltárra emel”), mert életének példája másokat is Krisztus komolyabb követésére sarkall. Egy szent élete ui. nem más, mint aktualizált evangélium. Minden szent egy-egy sajátos helyzetben, korban és életállapotban mutatta meg mit is jelent az Evangélium a maga teljes erejében, s ez igaz akkor is, ha olykor emberi gyengeségeket is felfedezhetünk a szentekben. (Ez még inkább bátorító: „Ha ők szentek, Isten barátai lehettek, mi azok lehetünk.”) Ezért állítjuk, hogy minden szentben a Szentháromság egy Istent tiszteljük, s így minden vallásos jellegű kultusz, közvetlenül vagy közvetve Istennek szól.

Az imádság szó, melyet a szentekkel kapcsolatban használunk, valóban félrevezető lehet. Azonban tudni kell, hogy a szentekhez intézett imák csak analóg értelemben vett imák. Annyiban imák, hogy a természetfeletti világhoz címzett üzenetek. Módjuk, jellegük, módszerük az Istenhez intézett imához hasonló, de mondanivalójuk, megfogalmazásuk és különösen is a hódoló alázat foka felismerhetően különbözik tőle.

Igazolás:

A Szentírás is ismeri a szentség emberre való alkalmazását: „Bár csak egy (ti. Isten), mindent megtehet, s jóllehet magában marad, megújítja a mindenséget. Nemzedékről nemzedékre betér a szent lelkekbe, így formálja meg Isten barátait és a prófétákat” (Bölcs 7,27).

Szt. Pál apostol is szenteknek nevezi azokat, akik teljesen átadták magukat a jézusi tanításnak, vagyis bűnbánatot tartva komoly keresztények: „Néhányan bizony ilyenek (ti. a szentpáli bűnkatalógust kimerítő bűnösök) voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által” (1 Kor 6,11).

Az Ó- és az Újszövetség összesen nyolcvannégy helyen alkalmazza a szent szót emberekre. Ez túl sok a véletlen elszólás, a rossz fordítás, a későbbi betoldás vagy a téves értelmezés feltételezéséhez.

A Biblia szintén ismeri a „szent” szó sokrétű (analóg) felhasználást, vagyis a szentség olyan értelmét, hogy szent az, ami a Szenthez kapcsolódik, akár áttételesen is: „Köszöntsétek egymást szent csókkal! A szentek mind köszöntenek titeket” (2 Kor 13,12).