Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Az ateisták mind az evolúcióba...

Az ateisták mind az evolúcióban hisznek?

Figyelt kérdés
Sok ateista felháborodik még azon is, ha az evolúcióval példáloznak a hívők. Tulajdonképpen akkor az ateisták mit gondolnak a világ keletkezéséről? Mi és hogyan történt?
2011. aug. 28. 14:41
1 2 3 4
 11/40 anonim ***** válasza:
18%
Tudományosnak az az elmélet tekinthető, amely egyrészt logikailag ellentmondásmentes, másrészt kísérleti vagy tapasztalati úton bizonyítható, illetve cáfolható. Az evolúció elmélete pedig egyrészt logikai ellentmondásban áll a fizika egyik legalapvetőbb törvényével, másrészt az utóbbi kritériumnak sem felel meg. Sem kísérlettel, sem tapasztalati megfigyeléssel senkinek sem sikerült még sem az élettelen anyagból élőlényt, sem pedig egy meglévő fajból egy másik fajt létrehozni, annak ellenére sem, hogy az ember laboratóriumi körülmények között céltudatosan meg tudja szervezni a körülményeket, sokkal inkább, mint ahogyan a természetben ilyen helyzet véletlenszerűen kialakulna. Az is elgondolkodtató, hogy lehetetlen például külső információforrás, és értelmes tervezés nélkül, a szem "kialakulása". :-)
2011. aug. 28. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/40 anonim ***** válasza:
65%

Egy újabb túliskolázott egyén...


"Az evolúció elmélete pedig egyrészt logikai ellentmondásban áll a fizika egyik legalapvetőbb törvényével"


Melyikkel?


"m kísérlettel, sem tapasztalati megfigyeléssel senkinek sem sikerült még sem az élettelen anyagból élőlényt, sem pedig egy meglévő fajból egy másik fajt létrehozni, "


Akkor mi ugat a szomszéd kertjében? Miből készül a kenyér, amit eszel? Pedig az iskolai tankönyvben is benne a kísérlet, amely során ultraibolya-sugárzással új mintázatú muslicákat hoztak létre. Nem csodálom, hogy ez neked kimaradt, valószínű hamarabb otthagytad az iskolát, mint hetedik osztály.


" sem az élettelen anyagból élőlényt"


Ennek nincs is köze az evolúcióhoz, szóval azt se tudod, miről beszélsz.


"Az is elgondolkodtató, hogy lehetetlen például külső információforrás, és értelmes tervezés nélkül, a szem "kialakulása"


Nem az.


Megkérném az összes hívőt, hogy ne hazudozzon össze-vissza, mert a saját hite szerint is ocsmány szokás, továbbá ha valamihez nem ért, akkor hallgasson inkább róla. Kösz.

2011. aug. 28. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/40 A kérdező kommentje:

Kedves válaszolók!


Az eddigi 12 válaszból egy sem válasz a kérdésemre!


Kedves első válaszoló! Ha ennyire értelmetlen a kérdés nem kell rá feltétlenül válaszolnod, pláne, ha nem is tudsz!

Viszont ezt szinte az összes válaszolónak elmondhatnám, hogy a kérdésre egyáltalán nem válaszoltatok!


Kérdésem a gyengébbek kedvéért ismételten felteszem kicsit kifejtve. Aki Isten tagadó, az mit gondol hogyan alakulhatott ki a földön az élet? Az evolúció elméletet a nagy bumm utáni folyamatkén szokták tálalni. Ezért kérdeztem, hogy aki ateista, vagyis nem hiszi, hogy Isten teremtette a világot, az azt hiszi, hogy a nagy bumm után valamikor kimászott az őőőőősünk a vízből? Vagy esetleg van más teóriájuk a kedves ateistáknak?


Örülnék, és megköszönném ha a kérdésre válaszolnátok a következőkben! Nem a vitatkozásra, és nem a másik minősítésére, sértegetésére, és okoskodásokra (ki az okosabba) vagyok kíváncsi, hanem elég egyértelmű, és egyszerű kérdésre adott válaszokra.

Úgy is kérdezhetném, hogy te miben hiszel, mert ha a nagy bummot és a több milliárd éves evolúcióelméletet elhiszed akor hiszel valamiben? NEM???

2011. aug. 28. 21:16
 14/40 anonim ***** válasza:
0%

Kedves kérdező!

Ne haragudj, de ha egy kedves válaszadó feltett nekem az előbb pár kérdést, arra még reagálnék. :-)


Tudtommal az evolúciós elmélet szerint, az élet élettelen kémiai anyagokból, az "őslevesnek" elkeresztelt valamiből alakult ki spontán nemzés, abiogenezis által. :-)

Ez pedig ellentmondásban áll a teljes anyagi világra érvényes, alapvető fizikai törvénnyel, a termodinamika második főtételével, az entrópia növekedésének elvével. Eszerint egy bármilyen magára hagyott, zárt anyagi rendszerben a rendezetlenség mértéke mindig növekszik. Vagyis a rendezettség szinten tartásához, vagy különösen növeléséhez energiát kell a rendszerbe bevinni. Ez a törvény uralkodik az egész Univerzumon, következésképpen fizikai képtelenség, hogy a szervezetlen anyagból külső beavatkozás nélkül szervezettebb anyag, élőlény, gondolkodó ember jöjjön létre. Mindenképpen a Világmindenségen kívüli, kifejezetten szervező céllal történő, többszöri energiabevitelre volt szükség ehhez.


Te ezt írtad kedves 20:51-es:


"Pedig az iskolai tankönyvben is benne a kísérlet, amely során ultraibolya-sugárzással új mintázatú muslicákat hoztak létre."


Kedves 20:51-es!

Kérdezem tőled, hol jött létre itt új faj? Szerintem nem vagy teljesen tisztában sem az evolúciós elmélettel, sem a bilógiával. Akkor sem amikor ezt írod:


"Akkor mi ugat a szomszéd kertjében? Miből készül a kenyér, amit eszel?"


A biológiában, fajnak azt tekintik, amelynek egyedei egymással szaporodva újabb szaporodóképes egyedeket képesek létrehozni. A kicsiny csivava és a hatalmas bernáthegyi például egyazon fajhoz tartozik, mindkettő kutya, mert egymással szaporítva újabb, tovább szaporodni képes kutyát képesek nemzeni például a szomszéd kertjében. Ezzel szemben a ló és a szamár két külön faj, hiszen közös gyermekük, az öszvér, képtelen tovább szaporodni. Az evolúciós elmélet szerint a fajok kialakulása egymásból történt, olyképpen, hogy egy vagy több egyed génállománya mutálódott, így új faj jött létre, amely azután ellenállóbbnak bizonyult a környezeti hatásokkal szemben, s így fennmaradt. Jobban végiggondolva, ehhez legalább két, egy hím és egy nőnemű egyednek kellett egyszerre mutálódnia genetikailag, mégpedig úgy, hogy "előző" fajukkal már mindketten képtelenek legyenek szaporodóképes utódokat nemzeni, ám egymással képesek legyenek erre, s ugyanakkor mutációjuk ne valamilyen betegséget, hanem még nagyobb egészséget eredményezzen. Ez, ha logikailag nem is abszolút képtelenség, de annyira valószínűtlen, hogy csak rendkívül hosszú idő alatt következhetne be, s így például a mintegy egymillió ízeltlábúfaj kialakulására talán az egész világmindenség becsült kora sem lett volna elegendő. (A növényvilágban ugyan előfordul ehhez bizonyos mértékig hasonló spontán kereszteződés, mikroevolúciós fajképződési folyamat, de az állatvilágban még sohasem tapasztaltunk hasonlót az emberiség történelme során, és! mesterségesen sem sikerült ilyesmit produkálni.)

2011. aug. 28. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/40 anonim ***** válasza:
66%

"Tudtommal az evolúciós elmélet szerint, az élet élettelen kémiai anyagokból, az "őslevesnek" elkeresztelt valamiből alakult ki"


Még mindig nem elmélet, és még mindig nem az élet kialakulásával foglalkozik. Úgy nehéz támadnod valamit, hogy azt sem tudod miről van szó.


"bármilyen magára hagyott, zárt anyagi rendszerben a rendezetlenség mértéke mindig növekszik. "


Csakhogy ennek semmi köze a témához még mindig...


"Vagyis a rendezettség szinten tartásához, vagy különösen növeléséhez energiát kell a rendszerbe bevinni. "


Nézz már körül. Nem látsz elég energiát? A nap perzsel, villámok csapdosnak, vulkanikus tevékenység, kozmikus sugárzás.


"következésképpen fizikai képtelenség, hogy a szervezetlen anyagból külső beavatkozás nélkül szervezettebb anyag"


Ennek meg megint nincs köze a témához, ráadásul nem is igaz, amit írsz, mert élet nélkül is léteznek szerves anyagok pl.


"Kérdezem tőled, hol jött létre itt új faj? Szerintem nem vagy teljesen tisztában sem az evolúciós elmélettel, sem a bilógiával. Akkor sem amikor ezt írod: "


Csak úgy megkérdezem tőled, hogy a kutya hogyan jött létre? Csak nem véletlenül a farkas és sakál kitenyésztett formái?



"Az evolúciós elmélet szerint"


Még mindig nem elmélet.


"fajok kialakulása egymásból történt, olyképpen, hogy egy vagy több egyed génállománya mutálódott, "


Így is van.


"Jobban végiggondolva, ehhez legalább két, egy hím és egy nőnemű egyednek kellett egyszerre mutálódnia genetikailag, "


Még jobban végiggondolva hazudsz mint a vízfolyás, mert ez a mutáció végbemehet a fogantatáskor, genetikai rekombináció közben is. Erről is tanítanak az iskolában, de hát neked ezt hiába mondom...



A hiányos ismereteiddel elég nehezen fogsz TÉNYEKET cáfolni. Menj vissza a suliba, művelődj csöppet, aztán gyere vissza, mert ez így vérszegény.

2011. aug. 28. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/40 A kérdező kommentje:

Kedves 54%-os okostojás!


Ha annyira okosnak tartod magad válaszolnál végre a kérdésre, vagy ha nem megy, légyszíve ne itt osszad az észt, és sérteges másokat, mert úgy látom, hogy tőled csak ennyi tellik!


Köszönöm!

2011. aug. 28. 21:42
 17/40 anonim ***** válasza:
85%

Az első hozzászólásban ott a válasz. Az evolúció egy biológiai folyamat, nem foglalkozik az univerzummal. Továbbá hinni valamiben a vallásos emberek tulajdonsága, te pedig az ateistákról érdeklődsz, újfent nincs értelme a kérdés második részének sem.


Mivel a kérdésed összefüggéstelen és értelmetlen, ezért értelmesen nem is lehet választ adni.


Írd ki a kérdésedet értelmesen, és értelmes választ fogsz kapni rá.

2011. aug. 28. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/40 A kérdező kommentje:

Kedves okostojás!


Ha figyelmesen olvasnál akkor észrevetted volna hogy a kérdésemben ez is benne van! : "Tulajdonképpen akkor az ateisták mit gondolnak a világ keletkezéséről? Mi és hogyan történt?"


Te hogyan gondolod az élet kialakulását a földön?

2011. aug. 28. 21:53
 19/40 anonim ***** válasza:
70%
Egyelőre az se biztos, hogy a világ (gondolom ez alatt az univerzumot érted) bármikor is keletkezett, egyelőre az tűnik valószínűnek, hogy mindig is létezett. Az első koacervátumok pedig óceánokban, sekély vizekben, vulkánokban keletkeztek, ahol a hő és PH-érték optimális volt ahhoz, hogy nukleinsavak jöhessenek létre. Remélem örülsz.
2011. aug. 28. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/40 A kérdező kommentje:

Köszönöm a választ!!!


És az élet kialakulása a földön?

2011. aug. 28. 22:03
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!