Mennyire fontos szamotokra a nagypentek unnepe?
Nagypéntek
Nagypéntek a keresztény felekezetek szerint a húsvét előtti péntek. Ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kereszthaláláról.Az egyházi ünnepkörben nagypéntek a leggyászosabb. Vannak gyülekezetek, ahol ennek külsőségekben is jelét adják. Az asszonyok sötét ruhát és fekete fejkendőt viselnek, a szószék peremének piros bársony terítőjét fekete szövettel cserélik fel, amelyről ezüstfehér rojtok csüngenek, az úrasztala körüli rács fedőlapja is ugyanilyen borítást kap. A gyülekezet ennek megfelelő zsolozsmákat énekel... A kép akár egy megírásra váró egyházi néprajz ábrája lehetne.Nagypénteket történeti háttere magyarázza. A Biblia úgy tünteti fel a dolgot, mint ami a Kajafás főpap vezetése alatt, Izrael elöljáróiból, írástudókból és vénekből álló nagytanács műve volt. A halálos ítélet végrehajtása azonban nem állt hatalmában. Akkor Izrael már a római birodalom tartománya volt, halálos ítéletet csak a római uralom hozzájárulásával hajthatott végre. Így került az ügy a római birodalom helytartója, Pilátus kezébe.
Az eredeti vád az istenkáromlás volt, mert Jézus Isten Fiának tartja magát. Tudják, ez a vád Pilátust nem érdekelte volna, tehát őelőtte már politikai színt adtak a vádnak. Jézus, mint Krisztus Izraelben királyi hatalomra tör, amit ők, mint a császár hűséges alattvalói nem tűrhetnek. Ez már gondolkodóba ejtette Pilátust és nyomban kihallgatta Krisztust. Ártatlanságáról győződött meg, és ezt közölte az összegyűlt zsidósággal.
Ekkor már nemcsak a tanácstagok voltak ott, hanem a nép sokasága is, akik "feszítsd meg" kiáltozásban törtek ki. Pilátus két-három kísérletet tett az ártatlan megmentésére, de a tömeghangulatot látva, meggyőződése ellenére engedett a népharagnak. Félt, hogyha a tüntetés zendülésbe csap át, kegyvesztett lesz a császár előtt.
Tiszti vezetéssel katonai egységet rendelt ki a kivégzésre. Pogány katonák végezték a keresztrefeszítést, akik már azelőtt, a helytartói palotában is csúfot űztek Jézusból, bíbor palástot vetettek rá, töviskoronát nyomtak a fejébe, csúfolódva hajlongtak előtte, leköpdösték, arcul verték, gúnyolták, mint a zsidók királyát.
Ezek azért fontos mozzanatok, mert segítenek eldönteni a felelősség kérdését. Századokon át mindenestül a zsidókra hárították Jézus kereszthalálát, és ez ürügyül szolgált véres pogromok rendezésére. De , Pilátus hozzájárulása nélkül nem lett volna kereszthalál, a katonaság ügyködése is hozzátartozott a kivégzéshez. Krisztus Szabadítóként jött. mégis zsidók és pogányok közös erővel juttatták keresztre. Ahogy a mai zsidók őseikben ott voltak a keresztrefeszítésnél, mi akkori pogányok szintén részesei voltunk a gonosztettnek. Ezért is indokolt a nagypénteki gyász.
Külön tanulmányt érdemelne a kereszt körüli nézők viselkedése. Sok mindent elárul. Itt most csak annyit: a nagytanács képviselői természetesen jelen voltak és ellenőrizték, megnyugtató-é végzésük végrehajtása. - A tanítványok, minden fogadkozás ellenére, már az elfogatáskor, midőn a heveskedő Pétert leinti Jézus, kétségek közt, tört reményekkel szertefutottak. A tanítványok közül csak Péter követi messziről, a kereszthez is csak három tanítványt visz oda a galileai asszonyokkal együtt a kíváncsisággal elegy jóérzés, hogy lássák, mi lesz szeretett tanítómesterük vége. Gyászsújtottan hallják a csúfolódó szavakat és nem képesek felmérni a kereszthalál jelentőségét. Az egyik keresztrefeszített bűnös káromolja Istent, a másik megtér; aki nyugodt méltósággal viseli a szenvedést, egyedül Jézus.
Feltűnő, hogy amikor összeomlóban van a tanítványok hite is, a kereszt alatt az első bizonyságtételt nem a választott nép fia, hanem egy pogány mondja ki, a parancsszóra odavezényelt százados, a történtek odavetődött tanúja: "Bizony, Isten Fia volt ez". De jelt adott a természet is: úgy érezték, belerendült a föld, elhomályosult a nap, és híre ment, a jeruzsálemi templom szentéjének kárpitja kettészakadt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!