Ha Istennek mindenkivel van terve, akkor én miért vagyok ilyen?

Szia!

Szerintem sok okos tanácsot kaptál eddig; remélem, már másképp látod a helyzetedet!

De azért én szeretnék továbbmenni:

Azt írtad, imádkozol, tehát felteszem, tényleg hiszel Istenben, nem csak fuldoklóként próbálkozol az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodni...

Ha így van, akkor jót tenne, ha járnál egy - felekezetednek megfelelő - kisebb közösségbe, vagy akár egy másikba is; ahol ki lehet alakítani személyes kapcsolatokat, ráadásul világnézetileg hasonló gondolkodású fiatalokkal. :)

Tudod, a közösség, barátság igénye mindenkinél más szinten van; de az ember alapvetően társas lény. Vannak kivételek, akik egyedül is jól elvannak (gyakran én magam is...), de ez szerintem tudatos döntés eredménye is. A magány fájhat, de ez nem kötelező...

Vagy hosszú időn át folytatott küzdelmek, csalódások stb. során is eljuthat oda az ember, hogy nem a barátokkal, ismerősökkel való kapcsolat a legfontosabb az életében, hanem Isten, ill. a Vele való közösség.

A Bibliában is ritkán olvashatsz igazi barátságról (pl. Dávid és Jonatán), és szerintem az ma sem túl gyakori. Inkább lazább szociális kapcsolatokról van szó (még ha barátságnak is nevezik): rossz esetben érdekekről, egymás kihasználásáról ("Addig a barátom, amíg hasznom van belőle"), vagy semlegesebb viszonyról ("Elvagyunk egymással, vannak közös programjaink, együtt járunk ide-oda, megbeszéljük a dolgokat")...

De "bajban ismerszik meg az igaz barát" a mondás szerint is. :)

Egy biztos: akármilyen közösségbe, barátok közé kerülsz, ne várj túl sokat. Mert most magát a kapcsolatot hiányolod, a kommunikációt, ennek hiánya a fő gondod. Viszont ha lesznek kapcsolataid, akkor más gondok adódhatnak, mivel mindenki "emberből" van. :)

Megint a Bibliára hivatkozva mondom, hogy nem jó dolog emberekben bízni. (Nem = megbízni; bár az is ingoványos terület...). Bízz Istenben, ápold Vele a kapcsolatot: Ő az egyetlen, aki mindig igazán megért. Az emberi kapcsolatok, barátságok rendszerint előbb-utóbb széthullanak, vagy legalábbis kihűlnek, felhígulnak. És mindig az a fél szenved jobban ettől, akit "faképnél hagytak". Tehát csalódások úgy is érhetik az embert.

Összefoglalva: kapcsolat erősítése Istennel + közösség keresése, de nem maximalista elvárásokkal... :)

És ne marcangold magad, pláne az öngyilkosságot verd ki a fejedből mielőbb!

Egyébként könnyen lehet, hogy Istennek tényleg célja van a helyzeteddel, mert olyan úton akar vezetni, amelyen gyakorlatra lesz szükséged abban, hogy csak Rá számíthatsz, senki másra! De tudd azt is, hogy ha így van, akkor az az út lesz számodra a lehető legjobb, hiszen Isten már csak tudja, mit miért tesz, tervez... :)

Ha pedig nem, akkor lehet, hogy csak arra akar megtanítani, hogy bízz Benne, és tanulj fontossági sorrendet; ill. hogy ne az érzelmeidet helyezd előtérbe.

Elnézésedet kérem, ha egy kicsit keményen hangzik, amit leírtam, de én így gondolom; ráadásul a nagy részét saját tapasztalatból tudom... Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenkire sablonosan igaz, de elképzelhető... :)

És ha biztos leszel abban, hogy nem a magányos munkára készít fel Isten (pl. külmisszió), de abszolút nincs ötleted, merre indulj, akkor lehet, hogy tudok segíteni, ha adsz néhány infót magadról: több olyan csoportot is ismerek, akik önkéntes munkát végeznek különböző területeken; tehát van közösség, együttműködés, kapcsolatalakítási lehetőség, mindez társadalmilag hasznos tevékenységgel egybekötve... :)

Ó, ez érdekes... Én mégis azt a "megrögzöttséget" javaslom, tehát tessék szépen közösséget keresni, beépülni, kapcsolatokat ápolni; vagy ha nem, akkor meg ne tessék panaszkodni a magányra, meg hogy Isten nem hallgat meg... :)

Erről eszembe jutott egy vicc is, de hosszú (árvízből menekülni akaró bácsiról szól)...

Szerintem sokszor csak úgy jön az az ezüsttálcás ajándék, nem kell érte megküzdeni, egyszerűen (?) kegyelem...

De lehet, hogy én azért gondolom és tapasztalom így, mert protestáns vagyok. :))))

Rendben, ha akarsz önkénteskedni, szólj majd nyugodtan; nem is pénzről van szó ám, bár az mindig jól jön minden alapítványnak...

Viszont gyerekekről nagyon is van szó. :)

Aztán még más lehetőségek is vannak, pl. idősek otthona, hajléktalanok, stb. De ha a gyerekeket favorizálod, ismétlem, van lehetőség. Ja, persze attól is függ, merre élsz (Bp. vagy környéke az optimális, meg néhány vidéki város is.)

Hát akkor hajrá, sok sikert Neked, és ha úgy alakul, csak szólj bátran! Üdv.

?????? :)

Miért "csalódtam" volna? És miből érzed ezt?

Bár lehet, hogy eltérően definiáljuk a "csalódás" fogalmát... :-)

Ha gondolod, fejtsd ki bővebben... :-)

Pont erre lettem volna kíváncsi, hogy miből gondoltad, mit hogyan értettél...

A lényeg részemről:

1. Már tegnap éjjel olvastam a kérdésed, de akkor még nem akartam válaszolni. Általában van egy "első benyomásom" a kérdés alapján, ami alapján döntök, hogy válaszoljak-e vagy nem; előfordul, hogy a válaszok és a kérdező kommentjei után ez a döntés megváltozik... :)

2. Lehetsz Te éppen egy troll is, aki élvezi, hogy mások komolyan veszik, időt és energiát szánnak rá... :)

Akkor meg teljesen felesleges írogatni.

Van kivétel is: Etettem már trollt, egész jó kis beszélgetés lett belőle; de aztán hirtelen eltűnt, azóta is hiányzik... :)

/Nehogy magadra vedd, ezt általánosságban írom, ha nem vagy troll, hát nem vagy...!/

3. A kommunikáció egyik jellemzője, hogy a "fogadó" másképp értelmezi, kódolja az "üzenetet", mint a "küldő". Ez sokszor bonyodalmakhoz vezet, ill. sok magyarázkodásba.

Nem is tudom, egyáltalán miért regisztráltam be erre az oldalra kb. 1 hónapja, amikor előtte bő fél évig jól elvoltam csak az olvasgatással... :)

4. A kommentek alapján tisztább lesz a kép egy-egy emberről, így jelen esetben Rólad is; tehát igyekszem ennek megfelelően válaszolni. Persze kimaradhatnak dolgok, vagy pontatlanul fogalmaz az ember, és még így is félreérthetik, lásd az előző pontot.

Épp az előbb, amikor sokáig nem válaszoltam, egy több oldalas kérdést böngésztem végig, amiben a kérdező és az egyik kommentelő között vannak problémák a fogalmazás és értelmezés miatt: A "beszólók" a kérdezőt pártolják, pedig nekem teljesen tiszta, hogy a kommentelőnek van igaza. :) De eddig még kibírtam, hogy ne szóljak bele. :)

De nem egy példa volt már arra is, hogy a kérdező csak szociális támogatást keresett a saját elképzeléséhez, ezekben az esetekben is elég feleslegesnek tűnik foglalkozni vele; mert hiába írom / írjuk le az ellenpéldákat, úgysem veszi tudomásul, elsiklik felette, "kiszűri", szelektálja a válaszokat.

Szóval, én úgy gondolom, hogy adtam egy választ, és később is ezt erősítettem meg (közösségbe menni, nem panaszkodni :); de nem akartam túlbonyolítani a dolgot.

Ill. nem pendülünk egy húron abban, amit írtam (ezüsttálca kontra megdolgozni mindenért); bár nem tudom, hogy a katolikusok többsége is hozzád hasonlóan gondolja-e, mivel, mint írtam, én protestáns vagyok.

Hozzáteszem, az is a "rosszabbik fajtából"; tudod, az a "megrögzött" típus. :)))

És nem akartalak "lerázni" sem, ha esetleg így érezted, csak úgy gondoltam, hogy nincs több mondanivalóm; s ha teszed, amit tenned kell, és komolyan gondoltad, hogy adott esetben majd jelentkezel, akkor majd úgy is lesz. Ha meg nem, akkor nem... :)

Látod, most is kilométereket írok ennek ellenére... :)

Na, látod, a kommunikációs zavarok... :)

"Nem tudom, én nemcsak poénból írtam ki a kérdést, meg azért, hogy kommunikálhassak. Ezt rosszul látod."

Azt írtam előtte, hogy _lehet_, hogy troll vagy; meg hogy nehogy magadra vedd, általánosságban írok... Nézd meg nyugodtan!

"Nem is igazából értem, hogy mit akartál az előzővel mondani."

Csak a tapasztalataimat, azért, hogy lásd, mik vannak itt, a GYK-n, mivel nem tudhatom, mióta jársz ide, és miket tapasztaltál már; meg azért is, hogy értsd, hogy miért nem írtam hosszú-hosszú választ (mert erre is gondoltam, hogy ebből szűrted le azt, hogy "csalódtam benned").

"A lényeg, hogy itt ugyan vannak válaszolók, mindenki kérdéseket tesz fel azért hogy segítsenek nekik valamiben, valamit megtudni, de valójában senki sem tud semmit. Ezzel nem sértegetni akarok, de valljuk be így van. Igazából most is többnyire olyan válaszokat kaptam, amiket elgondoltam, hogy kapni fogok. Ez így nem segítség. Kioktatni persze lehet, de az nem célravezető és azt mindenki tud."

Oké, Te akkor tényleg segítséget kértél, elfogadom; de hidd el, sokan csak provokálnak, vagy nagyon ráérnek. De erről már írtam.

A saját első válaszomat illetően biztosíthatlak, tényleg segítő szándékkal írtam, a kioktatás leghalványabb szándéka nélkül. És a kommentedből az jött le, hogy azért valamennyire elgondolkodtál némely pontján.

"Jelenleg bennem nem változott semmi tegnaphoz képest és tudom, hogy most azért lett más az írásstílus, mert bevallottam valamit."

Mármint az én stílusomra gondolsz? Ha igen, akkor konkrétan?

"Komolyan segítségre van szükségem és nem csak puszta sablontanácsokra. Nekem nem számít, hogy te protestáns vagy, ugyan azt az Istent imádod, ugyan azt a világot látod, olyan a véred, mint nekem, szóval ez nem lehet kifogás. A vallásnak nem szétszakítani kell, hanem összetartozást hirdetni!"

Ámen. :)

"Másrészt meg az sem jó ha teljesen a vallás irányítja az életet, én úgy vagyok vele."

Nekem a vallás és a kereszténység nem ugyanaz, de ezt megint hosszú lenne kifejteni. Lényeg: Isten irányítson, és úgy éljen az ember. Ezért is írtam először, hogy keresni kell az Ő vezetését, hogy mi az Ő terve, célja az életeddel, mert Ő tudja, mi a legjobb Neked, hogy mire hívott el, még ha most nehéznek is tűnik.

"Megtiszteltél, hogy visszaírtál, meg mérlegeltél, hogy érdemes a kérdésem a válaszadásra, de ha így gondolkodsz róla és rólam, akkor igazából nem is vagyok érdemes rá szerinted, hiszen azt hiszed, hogy csak látszólag vagyok lelki nyomorék. Pedig ez nagyon nem így van."

Hú, itt már elveszítettem a fonalat... :) Nem gondollak sem látszólagos, sem valós lelki nyomoréknak. Sőt, ez a kifejezés távol áll tőlem, nem is használnék ilyet; ez inkább a turbóateistákra jellemző, hogy hívőket lenéznek, lelkileg gyengének gondolnak.

Szerintem egy ember vagy, aki most éppen bajban van, vagy problémája van, lelkileg maga alatt van, kétségbe van esve, boldogtalan, stb., ahogy tetszik. És azt is tudom, hogy ezzel nem vagy egyedül; sőt, szerintem nincs a világon olyan ember, akinek soha nem volt mélypont az életében, vagy ne hullámzó lenne a lelki élete; legfeljebb még maguknak sem vallják be.

Viszont azt gondolom, hogy elég kevés az önbizalmad, de persze lehet, hogy csak most, ebben a helyzetben.

Na, most közel egy órára elfoglaltságom van, videós közvetítést nézek.

Belinkelem, ha van kedved, kattints rá. Sőt, az archívumban keresgélhetsz, hátha találsz olyan anyagot, ami hasznos számodra.

[link]

Üdv.

Nem vagyok társasági ember, nekem 1-2 barát kell, akire mindig számíthatok. Csakhogy (ahogy már más is írta) egyedül Isten az, akitől ezt várhatom. Volt egy nagyon közeli barátom, akitől túl sokat is vártam, és ez nem tett jót a barátságnak, aztán költözéssel lassan megszűnt a kapcsolat. Imádkoztam barátért (te szoktál? - nem emlékszem, hogy írtad-e). 1 évig csak lazább barátság inkább haverság volt, aztán költözés, munkahelyváltás, új gyülekezet és új kapcsolatok. És Isten adott új barátot. Voltak nagyon magányos időszakai az életemnek, de Isten előbb-utóbb betöltötte ezt a szükségemet.

Szóval imádság barátért, új közösségek (munka, gyülekezeti, ifis csoportok) keresése. A távolság pedig a skype, msn stb világában már kisebb gond (persze nem ugyanaz, mint élőben).