Az ateisták mondanak olyat pl. hogy: Úristen! Vagy Istenem. Vagy szidják Istent?
Én ateista vagyok, és szoktam ilyeneket használni.
nem azért, mert ilyenkor arra gondolok, hogy "istent" szidom, hanem mert ez egy környezeti hatás. Rengeteg felől halljuk ezt, és bele sem gondolunk, amikor kicsúszik a szánkon. És mit ne mondjak, mégiscsak jobb, mint b+-ezni. Tehát ilyenkor távolról se jut eszembe nekem isten, főleg nem vallások, ez csupán egy üres szitokszó számomra.
"Már elnézést, de én nagyon mélyen hiszek Istenben, de inkább úgy mondanám, hogy tudom hogy van Isten, sokszor megbizonyosodtam és én többször is mondtam életemben, hogy "Úristen!"
Már megbocsáss, de mi ebben a káromkodás? Nem értelek!"
Az idézet amit írtam elég egyértelmű, nem? Isten nevét hiába ne vedd. Ha valaki gondolkodás nélkül mondogatja Isten nevét az tiszteletlenség. Ez olyan mintha én mondjuk a testvérem nevét mondogatnám gyakran, neki se esne jól. Persze ha te úgy mondod hogy közben Istenre is gondolsz (vagyis komolyan mondod), akkor az nem Isten nevének hiába vétele, hanem ima.
Igen, ateista(=istentagadó) rokonaimtól rendszeresen hallom Isten emelgetését, sőt ritkábban szidalmazását is. Gyakrabban veszik szájukra mint én. S én sem értem miért ??
Hiába kérdem, a válasz az hogy szokás miatt teszik...nem értem, miért követnek ilyne buta szokást ??
Amikor én ateista voltam, sosem emlegettem (most is ritkán), mert azt gondoltam következetesen kell tagadni az Ő létét, a nemlétezőt minek emlegetni ??!!
Aztán kiderült egyértelműen számomra, hogy Isten van.
Az ateisták egyszerűen gyűlölik Őt, nem akarják elfogadni maguk felett levőknek, Vele van konfliktusuk.
Igen! Sokszor használják, hogy úgy mondjam sokszor veszik a szájukra Istent. Annyira sokszor, hogy természetes nekik, észre sem veszik, hogy hányszor káromolják...
Ha tudnák, hogy mit mondanak...
Te is mondtad már azt, hogy ku.va anyád, de mégsem gondoltad azt, hogy az illető anyja egy ku.va...
És amikor alvásból felkelsz és nem tudsz megmozdulni az az alvásparalízis, és nem valami démon gonosz jelenléte... És ha nagyon erőlködsz akkor persze, hogy egy idő után felébredsz, és, ha akkor mondod ki Isten nevét, akkor úgy tűnik, mintha arra ébredtél volna fel.
A válasz írója 66%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: tegnap 18:56
Tökéletesen egyet értek.
Kedves hívő, de buta emberek! Tudjátok mi az istenkáromlás?
"Az istenit!" Az isten hozott, az nem. Kicsit gondolkozzatok el, bár szerintem ez nehezetekre esik.
Én nem mondtam hogy a káromkodás az egyenlő Isten nevének hiába vételével, csak azt mondtam hogy a tízparancsolatban az van hogy Isten nevét hiába ne vedd és hogy ez tiszteletlenség.
12:22-esnek: Az alvásparalízis az egy belemagyarázás. Az orvosok adtak neki egy tudományosan hangzó nevet, ettől még nem lesz természetes jelenség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!