A barátnőmnek kimosták az agyát, szekta vs. Párkapcsolat?
Én ezt az agymosást átéltem saját bőrömön, bár nem ennyire durván, de a barátnőim igen. Pár hónapig én is teljesen "el voltam tévedve" semmi nem érdekel csak isten stb. Ment ez egészen addig amíg bele nem szerettem egy szintén gyülekezetes srácba. Onnantól kezdve folyamatosan ment a kavarás és a lélekre ható beszédek, hogy még egymás kezét sem lenne szabad megfognunk és hol tartunk a testiekkel, stb, ergo olyan dolgokba akartak beleavatkozni, amitől kicsit kezdett kinyílni a szemem. Szerencsére a szüleim egyáltalán nem támogatták ezt a fajta életemet, így az én fülemben a bogárka mindig ott motoszkált. Két év után teljesen kiábrándultam belőlük, összetörtem, nem tudtam szétválasztani Isten szeretetét és ezt a közösséget, nem találtam a helyem, valami borzalmas volt!
Én azt javaslom neked, hogy hagyd ott amíg lehet. Ha már olyan dumákat nyomat, hogy majd isten eldönti mi legyen, akkor ne várd meg "isten döntését", hanem mondd el neki, hogy ez az éne egyáltalán nem tetszik neked, mert már szinte beteges és lépj le...
Sajnos amikor én kiléptem ebből az egyházból, a két barátnőm maradt és én szentségtörőnek számítottam a szemükben, akkor romlott meg iszonyatosan a barátságunk és mostmár 2 éve nem is beszéltünk egymással. Emberi roncsokká, korcsokká teszi az embert egy ilyen "szekta", nem rendelkeznek reális gondolkodással, önálló tudattal. Befolyásolhatóvá, irányíthatóvá válnak és ezt visszafordítani nagyon nehéz. Én örülök, hogy nekem sikerült innen kimásznom, még ha az két nagyon jó barátság elvesztésébe is került...
Utolsó! És téged gond nélkül elengedett a közösség? Mert ilyenkor még az szokott lenni, hogy foggal körömmel kapaszkodnak a tagjaikba és úgy kell megszökni előlük. Neked nyugodt az életed?
Ismerősöm hit gyülis volt, mikor ki akart lépni megfenyegették.
http://www.youtube.com/watch?v=2gv4cPCZXpc
"I can achieve the things I need without getting down on my knees
I can respect your religion but I don't want to pay your fees"
Én is hasonló gyülekezetbe tartoztam, de nevet nem említenék. Amikor elkezdtem hiányozni az alkalmakról, eleinte napi három telefont kaptam, hogy ez így nem jó, menjek vissza, imádkoznak értem stb. Utána azt vettem észre, hogy inkább barátnőimen keresztül próbálnak rám hatni, amikor azonban annak is ellenálltam, akkor inkább ellenem fordították őket, lényegében "kitagadtak". Elég hosszú herce-hurca volt és lelkiekben tényleg nagyon megterhelő.
Nekem ott telt be a pohár, amikor nyári, külföldi önkéntes táborba nem akartak elengedni, pedig hihetetlenül boldog voltam, hogy "felvételt nyertem". Akkor pattant ki a szemem azt hiszem végleg és akkor nevettem szó szerint a lelki pásztor szemébe (teljesen önkéntelen reakció volt, csak úgy jött). Gondolom érezte benne a szánalmat és gúnyt, ezért is nem erőlködtek nagyon 1-2 hónapnál tovább a "visszaszerzésemen".
Veszélyes időket élünk,rengeteg a hamis tanítás,elferdűlt ,kifordúlt életek,aminek semmi köze nincs a Biblia Istenéhez.Hacsak egy kicsit is ismeri Jézus tanításait valaki,vagy elolvassa a hegyibeszédet az evangéliumokból,megláthatja a valóságot
Javaslom igazi hívőembert keres ne fanatikust.
Jézus Krisztus legyen az életetek központja,akkor nemlessz baj.
Szerencsétlen fickó, igazán sajnállak.
Sajnos, nem tudsz mást tenni, mint megpróbálsz beszélni a barátnőddel, és ha nem megy, akkor azt mondod neki, hogy te így nem tudsz élni vele, és nagyon sajnálod, de muszáj szakítanod vele, mert te így nem tudsz élni.
Attól meg ne rettegj, hogy mi lesz veled, ha otthagyod, mert még fiatal vagy, fogsz találni olyan lányt, akivel el tudod képzelni az életed.
Üdv: 29/L
Szerintem kezdd ott hogy mondd meg neki hogy kapcsolatban nem skypeolunk az exünkkel, ez szerintem teljesen normális elvárás. Vagyis szakítson meg vele minden kapcsolatot, ha nem az a szándéka hogy téged féltékennyé tegyen.
Mondd meg neki azt is hogy azt nem Istentől kellene megkérdeznie hogy szeret-e téged, hiszen Isten szabad akaratot adott nekünk.
Ha szereted őt és szeretnéd ha továbbra is együtt maradnátok, akkor mondd el ezt neki, és mutasd meg ezt a bibliaidézetet:
"A többieknek azonban én mondom, nem az Úr: Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne küldje el. S ha valamelyik asszonynak hitetlen férje van, és az szívesen marad vele, ne hagyja el férjét. Mert a hitetlen férjet megszenteli felesége, és a hitetlen asszonyt megszenteli férje. Különben gyermekeitek tisztátalanok volnának, pedig szentek." - Kor. I.7.12
Ez a csaj lapát minél hamarabb.Belezizzent ebbe a mese rendszerbe.Neki már vége.Amire esetleg kikászálódik ebből,addigra kétszer elválsz és lesz 4 gyereked.
Hagyd a pcsába,nem is kell indokolnod,mert úgyse fogja elfogadni.Max ráfogja a sátánra,vagy a démonokra....
Go egy fertőzetlen csaj után!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!