Ha a bűn zsoldja a halál, akkor miért bűnhődik utána is az ember? Vagy rosszul értelmezem? Számomra ez azt jelenti, hogy a halállal gyakorlatilag "letudjuk" a bűnöket. Mi a véleményetek?
Kedves Kérdező!
Itt nem a fizikai halálra kell gondolni, hanem arra, hogy nem lesz örök életed, ha bűnben élsz.
manju
Kezdjük az elején, mert enélkül félrevezetjük magunkat.
Azért teremtette Isten az embert, hogy meghaljon?
Éppen ellenkezőleg! Isten figyelmeztette Ádámot, hogy ne legyen engedetlen, mert az halálhoz vezet (1Móz 2:17). Később Isten óva intette az izraelitákat az olyan viselkedéstől, amely akár a korai halálukhoz is vezethet (Ez 18:31). Idővel elküldte Fiát, hogy meghaljon az emberekért, s ezáltal örök életük lehessen azoknak, akik hisznek ebben a gondoskodásában (Ján 3:16, 36).
A Zsoltárok 90:10 azt írja, hogy a szokásos emberi életkor 70 vagy 80 év. Így volt ez akkor, amikor Mózes leírta ezeket a szavakat, de kezdetben másképpen volt. (Vesd össze: 1Mózes 5:3–32.) A Héberek 9:27-ben ez olvasható: „az embereknek fenn van tartva, hogy egyszer s mindenkorra meghaljanak.” Ez is igaz volt a szavak leírásának időpontjában. Nem így volt azonban azt megelőzően, hogy Isten kimondta az ítéletet a bűnös Ádám felett.
Az ember ÉLETRE lett teremtve, nem a halálra! A halál és a hozzá vezető út nem természetes.
A halál ellenség. Az emberiségnek sok más közös ellensége is van, például a betegség és az időskor, mely szintén sok szenvedést okoz. Isten azt ígéri, hogy mindezeket le fogja győzni, és végül az emberiség legnagyobb ellenségére is kiméri a büntetést. „Mint utolsó ellenség semmisül meg a halál” (1Korintusz 15:26).
(Róma 6:23) "Mert a bűn zsoldja a halál, az ajándék pedig, amelyet az Isten ad, örök élet Krisztus Jézus, a mi Urunk által.
Tehát a halállal fizetünk a bűnért.
Ennek az helyes értelmezésében segít a következő vers:
(Róma 6:7) "Mert aki meghalt, azt felmentették a bűne alól."
A halál az élet ellentéte, a Bűnért járó BÜNTETÉS, nem pedig egy másik életforma, egy boldogabb élet kapuja!
Ez a hamis elképzelés csak a "lélek halhatatlanság" nem bibliai, hazug mítosza miatt él az emberekben.
Az egyik legkárosabb tanítás és rengeteg negatív következménye van annak, miszerint azt vallják sokan, hogy a halál "jó".
Nem természetes dolog a halál, mert az embert örök életre teremtette Isten. De nem elégedett meg Isten vezetésével
az ember, helyette Sátán hatására saját magában, saját tudásában és erejében, a maga uralkodásában bízott. Örök életet viszont csak Isten tud adni, mint ahogy uralkodni is csak Ő képes igazságosan, úgy, hogy az mindenkinek jó legyen. Nem az Isten által meghatározott feladatot tűzte ki célul magának az ember, hanem elhibázta Sátánnal a dolgot. Lassan-lassan csak megtanuljuk, hogy az emberi okoskodások hová vezetnek. A nagy "tudás" eredményeként megszűntek a betegségek? Meg tudjuk zabolázni a természetet? Minden ember megelégedettségben él? Megszűnt az erőszak, éhezés, háborúk, a kallódó és szenvedő emberek sokasága? Ezeket nem inkább az emberek rossz uralkodása miatt kell elszenvedni? Na és a Sátán, aki miatt elvétette az ember a célt, mit tudott adni? Képes talán örök életet adni? Boldogságot, megelégedettséget? Alkalmatlan az uralkodásra! És maga az ember? Még egy országot sem képes senki úgy kormányozni, hogy az mindenkinek jó legyen, nem egy egész világot! Szintén alkalmatlan az uralkodásra!
Nem lehet más vége a bűnnek, mint a halál, mint ahogyan erre Isten figyelmeztette is az embereket, mégpedig azért, mert nem a halált szánta nekik, hanem az örök életet. Ám szabad akaratából az ember másként döntött. Le kell aratnia tettének következményét.
Az viszont egyértelművé vált, hogy ki a jogos uralkodó! Mindenki eldöntheti, hogy hova áll, kinek az uralmát fogadja el.
A halállal valóban "letudjuk" a bűnöket, nincs is utána semmiféle bűnhődés. Mint ahogy Ádám porból lett, oda is tért vissza, úgy a többi ember is ugyanoda kerül. A nemlét állapotából a nemlét állapotába. Ahogy Ádám megkapta a lehetőséget az örök életre, úgy mindenkinek meg kell kapnia. (Ezért áldozta életét Jézus!) Ezért fog feltámadni az igaz is és a hamis is. (Isten mindenkit ismer, mindannyian az emlékezetében vagyunk és maradunk.) Addig viszont miért bűnhődne? Olyan állapotban van, ahol nincsenek gondolatok, nincsenek tervek, tehát nem tud semmiről. Nincs. Istennek nem a a célja, hogy az ember szenvedjen, hanem hogy minél több ember megbánásra jusson. Ádámnak lehetősége volt arra, hogy közvetlenül Istentől tanuljon, az ő útmutatása szerint éljen. Ezt fogja mindenki megkapni a feltámadás után, és a végén (az ezer év végén)dönthet. Ha a rossz mellett dönt, akkor örökre megsemmisül, mert alkalmatlan arra, hogy az igazságosak közt éljen, nem is akar köztük élni, ezért döntött szabad akaratából ellene.
Szia!
A bún zsoldja a halál. Utána nem bűnhődik az ember.
Azáltal, hogy az ember a bűn útjára lépett alkalmatlanná vált az örök életre. Ezért van szüksége megváltásra, amely Jézus Krisztus által meg is valósul. Akik elfogadják Krisztus helyettes áldozatát, azokat Isten alkalmassá teszi az örök életre, mert Jézus krisztus igaz élete tulajdoníttatik nekik igazságul, de Isten nem áll meg itt, mert részesíti is az embert az igazságban a megszentelődés által. Így válik az ember alkalmassá az örök életre.
Akik azonban nem fogadják el Krisztus áldozatát, azoktól - mivel alkalmatlanak ez örök életre - Isten visszaveszi az életet és nem lesznek többé. Ennyire egyszerű.
Üdv. Péter
A bűn fizetsége a halál...ezt jelenti az állítás. Amely ember bűnre hajlik, az tapasztalja a halált, ez végső soron egy természetes következménye a bűnnek, ami az önző magatartás igazából, és azért lép érvénybe a halál, mert az önzés az az egységet bomlassza, így nem nyerhet folyamatos létet, mert az tönkreteszi az "alkotást", vagyis gát van szabva elterjedésének - gondoljuk csak el ha a gyarló hajlamú emberek örökké élő testtel bírnának...kész pokol lenne a Föld - no ez van megakadályozva, de az ember léte el nem pusztul.
amely ember megszabadul a bűnre való hajlásától, az "újjászületik"(megújul az elméje), és többé nem kell tapasztalnia sem a születést, sem a halált többé. :)
üdv
26/F
LastOne.Left
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!