Szeretném jobban megismerni a Bibliát, hol kezdjem?
Szia!
Ha először veszed a kezedbe a Bibliát érdemes Lukács evangéliumával vagy valamelyik másik evangéliummmal kezdeni (négy evangélium örökíti meg Jézus élettörténetét), valamint Apostolok cselekedetei olvasásával. Ezek könnyen érthető részek a kezdő bibliaolvasónak is. Mellette jó még részleteket olvasni Zsoltárok és Példabeszédek könyvéből.
Az előbbieket az Újtestamentumban találod - Lukács evangéliuma az én Károli Bibliámban a 67. oldal (a könyv második részében újra indul a számozás), Zsoltárok könyve az Ótestamentum könyvei között a könyve első részében az 552. oldalon kezdődik, utána jön Példabeszédek könyve.
A Biblia egyébként 66 könyvből áll, mindegyiknek megvan a rövidítése, az általad említett János az János evangéliuma a XIX a fejezetszám a 41 pedig a vers.
A legjobb bibliaolvasási módszer: Naponta – elhatározott rendszerességgel – folytatólagosan egy kis szakaszt (1–2 fejezetet) olvasni a Bibliából, abból a bibliai könyvből, amelyet tanulmányozásra éppen kiválasztottál. Ezt a részt érdemes kétszer-háromszor is figyelmesen elolvasni. Az újabb fejezetek olvasása előtt érdemes átismételni az előző napi szakaszt, hogy azt felelevenítsük, rögzítsük magunkban, és a szövegösszefüggést is lássuk.
Sok örömet a Biblia olvasásához! Hasznos információkat találsz még a [link] honlapon, ott van rögtön a főoldalon kereső is, ahova ha beírod a "János 19. 41." -et rögtön odaugrik a szöveghez (sajnos a római számokat nem szereti... ;-)
Üdv. Péter
Szia! tegnap 23:22-es vagyok. Már megválaszoltam a kérdésedet, de engedj meg még egy hozzászólást!
Kedves Ozmium42!
Ne haragudj,(tisztelet a kivételnek),de nem mindegyik pappal lehet beszélgetni, és nem mindegyik ad választ a kérdésekre! Ne egyszer előfordult, hogy egy elég "komoly" kérdésre legyintett, hogy az, "hosszú", vagy az "bonyolult"! Sajnos én még nem találkoztam olyan pappal, akivel le lehetett ülni beszélgetni, (biztos van, de hol?)!?
Kedves kérdező! Szerintem, ha kérdésed van akkor keress különféle bibliamagyarázatokat! Persze nem mindegy, hogy kiét!Én például ha felmerült bennem egy kérdés, akkor elkeztem utánanna olvasni, vagy bibliamagyarázatot hallgatni, vagy a bibliból olvasni esetleg, ha van utalás! Vagy még aznap, vagy másnap, de mindíg "megkaptam" a választ akérdéseimre!
Sok örömet a biblia olvasáshoz!
Köszönöm a tanácsokat.
Azt tudtam, hogy nem lehet kiolvasni mint egy könyvet, ezért is tettem fel a kérdést. Az első néhány választ leszámítva, úgy látszik, jól tudtam.
Akkor kezdem az Evangéliumoknál.
Kedves 63%!
Sok kitartást kívánok a kereséshez, ne hagyd abba, biztosan találsz ilyet is!
21.14!
Sajnálom, hogy vannak ilyen papok is. Igazság szerint a testvérem adventista, és bármilyen kérdésemre szivesen ad teljes körű választ. ( azt hiszem, ő lenne a te embered:) )
Viszont direkt próbálom kerülni a vallásos megközelítéseket. Szeretném szimplán a Bibliát megismerni, és mikor már van saját kialakult nézetem, akkor beszélgetni csak róla vallásos emberrel. Mert ugye ha katolikus pap segítségével tanulmányozgatnám, akkor a katolikus szemléletet ismerném meg, ha a tesómmal, akkor az adventistát...De én épp ezt szeretném elkerülni. Pedig tudom, hogy segítség nélkül nehéz lesz megérteni.
Szia!
Ez nagyon ritka, de a legjobb hozzá állás! Nem az a lényeg, hogy melyik gyülekezet, vagy felekezet mit mond, (esetleg mit magyaráz bele tévesen!), az a lényeg, hogy neked kell megismerned Isten és Krisztus szeretetét! Ha Te kíváncsi vagy és őszintén az igazságot keresed, akkor meg is fogod találni! Ha kérsz adatik! Ha kéred, megadatik neked a bölcsesség, hogy megérts Isten igéjé!
Még annyit, hogy nem vagyok adventista, de tény, hogy nagyon jó igemagyarázataik vannak! Hogy úgymondjam velük szimpatizálok a legjobban! De az is valószínű, hogy minden gyülekezetben vannak olyan emberek akik igazán Krisztust követik és nem az egyházak dogmáit, és az is , hogy vannak olyan emberek is akik igaz kereszténynek valják magukat, de mégcsak köszönö viszonyban sincsenek Krisztus követésével!
Mindezt úgy mondom, hogy már egy jó ideje "tanulmányozom" a "keresztény"-nek 'vallott' egyházakat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!