Szerintetek mit jelent Jézusban hinni? (keresztény hívőktől kérdezem)





Kedves Kérdező!
"Isten, örökkévaló Fiú, Jézus Krisztusban öltött testet. Őáltala teremtetett minden, benne lett nyilvánvalóvá Isten jelleme, általa teljesedett az emberiség megváltása és Ő ítéli meg a földet. Az örökké igaz Isten igaz emberré lett Jézus Krisztusban. A Szentlélek által fogantatott és Szűz Máriától született. Emberként élt, mint ember megkísértetett, de tökéletes megtestesítője volt Isten igazságosságának és szeretetének. Csodái által kinyilatkoztatta Isten hatalmát, és bizonyította, hogy Ő a megígért Messiás. Bűneinkért önként vállalta helyettünk a szenvedést és a kereszthalált; feltámadt a halálból és felment a mennybe, hogy közbenjárjon értünk a mennyei szentélyben. Népe végleges megszabadításáért újra eljön dicsőségben, és mindent újjátesz. (Jn 1:1–3,14; Kol 1:15–19; Jn 10:30; 14:9; Róm 6:23; 2Kor 5:17–21; Jn 5:22; Lk 1:35; Fil 2:5–11; Zsid 2:9–18; 1Kor 15:3–4; Zsid 8:1–2; Jn 14:1–3)."
Innen: www. adventista.hu
manju





bizony, bizony, az ördög nagyon hisz Istenben/Jézusban- csak ellene van. Ha nem hinne: nem tudna ellene sem olyan aktívan, erősen, ravaszan és rettenetesen tenni
(ez egyébként az ártatlan ateistákra is igaz ám)
szerintem: azt jelenti: követni Őt.
hinni a tanításában,
amennyire tudom, megérteni és KÖVETNI.
Gondolattal és cselekedettel.
Ehhez a nehéz feladathoz imában kérhetem a segítségét, Isten kegyelmét.
és nagy segítség Kempis Tamás: Krisztus követése
c. könyv- ajánlom -
hogy ez a hit aktívan meg is valósuljon





azt jelenti, pontosabban a Krisztusban hinni, hogy elfogadod, megérted teljes eszedből/szívedből, hogy ami van, az egyetlen nagy Egész, és az az mögött meghúzódó Értelemmel azonosítod magadat...tehát nem elég a hit, mert az félrevezethet, kell hozzá a tudás(igazság) is, miszerint valójában osztatlanság van, vagyis nincsen külön semmi és senki. ez az amit a "démonok" nem tudnak, mert ők külön tekintenek, magukat elkülönültnek tartják...így ők csak hisznek Krisztusban, de elfogadni nem tudják Azt.
üdv
26/F
LastOne.Left





Szia!
A Biblia arról tesz bizonyságot, hogy "nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint, mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadít a bűn és a halál törvényétől."
A Jézusban való hit "szeretet által munkálkodó hit", a hit ugyanis, ha cselekedetei nincsenek halott önmagában. A Jézusban hívőket a cselekedeteik, a jellemük hitelesíti, ezek azok a gyümölcsök, amelyek nélkülözhetetlenek az örök élethez. Isten Krisztus áldozata által tulajdonítja az igazságot az embernek és egyben részesíti is abban. Krisztus az egyedüli gyógyszer a bűnbetegségre, általa az ember képes meggyűlölni a bűnt, és győzni bűnre hajló természete felett. Ezt a győzelmet jelenti Jézusban hinni.
Üdv. Péter





Szia!
Jakab levél csak annyit közöl, hogy a démonok is hiszik hogy az Isten egy, és mégis rettegnek. A mi üdvözítő hitünk pedig Istenben van, és Isten ajándéka. Miért fontos ez a "kis" különbség? A démonok csak Isten létezésében hisznek, ami nem változtatja meg őket. Mi pedig a hit által birtokoljuk Isten természetét, erejét. Ugyanis amikor Krisztusban hiszünk akkor abból a lényegből van bennünk ami a Krisztus. A Krisztus lakik a szívünkben hit által. Ettől vagyunk értékesek. Mert az Atya drága Fia bennünk van. A hit mindig birtokolja a tárgyát. A hit az valóság, mégpedig a reménylett dolgok valósága. Ha Krisztusban hiszel, akkor a Fiú benned van. Ha csak annyit hiszel hogy van egy Isten, azzal nem birtokolsz semmit. Ha az Atyában és a Szent Szellemben is hiszel, akkor Ők is benned laknak. Miért jó hogy bennünk lakik a Fiú? Mert Ő az Élet, a Feltámadás, az Út, a kegyelem, az alfa és az omega, a kezdet és a vég, az igazság, a dicsőség királya, az Úr, stb. Azért mondja: akiben nincs meg a Fiú, abban az élet sincs meg. És aki nincs a Fiúban, az kimarad az egybeszerkesztésből. Ugyanis Isten mindent ismét újraegyesít a Fiúban. Mivel nem csak a sátán nem állt meg az igazságban, hanem Istennek sok teremtménye elszakadt és végérvényesen a hazugság oldalára állt.





Egyszerű: Neki hinni, mert ha hiszel valakinek akkor aszerint cselekszel, amit mondod. (követés)
Hinni benne nem csak azt jelenti, hogy hiszem, hogy létezett/létezik.
Jakab 2:19 "Az ördögök is hiszik és rettegnek."
Zsani





Valóban a démonok is hisznek Istenben, de egészen mást :D
Többiek nagyszerűen szemléltették már a kétféle hitet, egyik rettegve hisz, - démonok, mi hitünk viszont üdvösséget ad. Nem mindegy!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!