Kik a Bibliában szereplő 144. 000-ek? Úgy értem kik közül kerülnek ki és mi alapján, illetve mi lesz a szerepük?

Először is: kik azok a jehovák? Olyan (még) tudomásom szerint nincs!

Másodszor: ezt írtad: "nem okosabbak, mint egy olyan ember, aki Istennek szenteli az életét."

Tehát valószínüleg magadból indultál ki. Gondolom akkor hűen jársz prédikálni is (ezáltal ugye betartod Jézus parancsát) vagyis hírdeted a jó hírt, hogy mi vár az emberiségre... stb.

Vagy nem? Akkor én kérek elnézést!

05-06 11:05 vagyok

Nem magamból indultam ki, de én is igyekszem.

Kiknek a száma 144000 !

Ez nem azt jelenti, kedves kérdésfeltevő, és kedves találgatók, hogy a föld majdnem 3 milliárd lakójából, csak 144000 ember fogja túl élni (Bár matematikailag ennyi személy kell a faj ujrakezdéséhez), ez azt takarja hogy akiknek a száma 144000, vagyis ennyi élet tapasztalata áll mögötte, de nem túlélők lesznek ezek, hanem felemelkedettek, ennek a ciklusnak a végefelé járunk hogy elérhető legyen, 2 év szükséges hozzá, ha most elkezded decemberig akkor még fel tudsz emelkedni.

Akit érdekel a téma bővebben, irjan mailt, vagy vegyen fel msn re !

szabolcs_h@citromail.hu

A hívőknek egy, közös reménységük van (Ef 4:3-6), az apostolok és a hívők hite azonos értékű (2Pt 1:1). Mt 24:45-51 a példázat a 24-25. fejezet egészével együtt vigyázásra és sáfárkodásra int, nem a 20. századról jövendöl. A Jel 7 és 14-beli 144 000 nem lehet az elmúlt 2000 év folyamatosan elhívott összes felkentje, ui. egységes csoportként megéli a "nagy nyomorúság" elejét. A Jel 7. "nagy sokasága" is a jövőben jön ki "a nagy nyomorúságból": a mai Tanúk nem tartozhatnak közéjük (7:13-14). Lk 12:32 a 12 apostol kicsinysége nem a számukra, hanem a helyzetükre utal (Ne félj...! Lk 12:22, 25,29). Az "ország" itt nem helyre utal (a mennyre), hanem szívbeli állapotra (Róm 14:17-18, Lk 12:31). Jn 10:16 Jézusnak már az 1. században vannak más juhai, ti. a nem zsidó népek, és nem 1935 után lesznek (Mt 10:5-6, 15:24 vö. Mt 28:19, Ef 2:14).

Isten országában nincs első és másodosztály. Aki hisz, azt Isten a gyermekévé fogadja (Jn 1:12-13), az Isten fia (Gal 3:26, 4:6, Róm 8:15-16), Istentől született (1Jn 5:1, Jn 3:1-8), vette a Szentlelket (Jn 7:37-39), a Messiás elpecsételte a Lélekkel (Ef 1:13-14, 2Kor 1:22), megkeresztelte és meg-tatta a Lélekkel (1Kor 12:12-13), abban Krisztus vett lakozást (Ef 3:17), az a Lélek templomává lett (1Kor 6:19-20). A 144 000 a megtérő zsidókról szól; a Társulat szerint azért nem lehetnek zsidók, mert a törzsek névsora nem egyezik az egyik ószövetségi listával, de egyrészt az Ószövetségben található húsz törzslistából csak három egyezik (!), másrészt Dán és Efraim a bálványimádás miatt hiányzik. A Lk 12:32-ben a tizenkét tanítvány mint új Izrael valóban „kicsiny nyáj" volt, amely rászorult az Isten gondviselésébe vetett bizalomra (lásd a szövegkörnyezetet). A Mt 22:14 előtti példázatból kiderül, hogy ki a „sok meghívott" és ki a "kevés választott"; a meghívottak (a kortárs zsidók) nem jöttek el a királyi menyegzőre, az utcáról behívott vendégek (a népek) viszont a korabeli szokás szerint vendéglátójuktól kapnak ünneplő ruhát. A hallgatag „vendég", aki csak fogyaszt, de nem kér az ünnepségből, megsérti a házigazdát, joggal dobják ki: akik bent maradnak, azok a választottak - nem a 144 000. A Jn 10:16 „más juhai" sem JT „földi osztályára", hanem a népekre vonatkozik. A Jel 7:9-ben a ..nagy sokaság" igenis a mennyben van, „a trón előtt" (enópion), nem csupán a trón „látóterében" (NWT), akárcsak a Jel 14:3-ban a 144 000 (enopion itt is. kétszer). A 2Thrssz 2:13-14 sem arról szól. hogy a 144 000 lenne kiválasztva a „Krisztus [mennyei] dicsőségében való részesedésre". Az előző versek azokról szólnak, akik nem hisznek az igazságban. hanem a hamisságban gyönyörködnek, akiket Isten ezért kiszolgáltat a tévelygesnek, és a Sátán el is csábítja őket; ezzel szemben a thesszalonikai hívöket Isten „kezdettől fogva üdvösségre" (megmenekülésre) „választotta ki". Itt nem az előre kiválasztásról van szó (nem az eklegomai áll perfectumban), hanem Istennek az evangelizáció során végzett válogatásáról (a haireó áll aorisztoszban, ami két lehetőség közüli egyszeri választást jelent); a hitetlen engedetlenség és a hívő engedelmesség áll egymással ellentétben, nincs szó a 144 000-ről. Az 1Pt 1:5-8 sem a 144 000 üdvösséget garantálja: Péter a világban szétszóródott (1:1-2), újjászületett (1:3) hívőknek ír. akik az övével „azonos értékű hitet" vallanak, akik e hit révén isteni természet részesévé váltak, és megmenekültek a pusztulástól (2P1 1:1.4). A Zsid 12:22-24-ben az „elsőszülöttek ünnepi seregé"-nek neve fel van írva a mennyben, az „élet könyvében" (vö. Jel 20:11-15); ha ez az „ünnepi sereg" a 144 000-re vonatkozna. akkor csak ők üdvözülnének - senki más.

Az Újszövetségben a mennyei és a földi osztályok létezése egyértelmű utalásokat tett volna szükségessé arra vonatkozóan, hogy melyik ige, szakasz vagy levél kikről szól, és kiknek szól. Ilyen utalások nincsenek, tehát vagy az Újszövetséget kell kidobnunk a szentírók döbbenetes, félrevezető gondatlansága miatt, vagy pedig a szétválasztásról szóló tant. Különben a 144 000 állítólagos kiváltságait tekintetbe véve a Tanúk tömege teljesen fölöslegesen veszi a kezébe a Bibliát, hiszen annak csak töredéke szól róluk és nekik. A többi milliónyi Tanúnak valóban csak az „Őrtorony" olvasása marad...

Kérdéses ezenkívül, hogy ki tudhatja. hányan tértek meg az első keresztény generáció alatt a 144 000-ből. és hogy hányadiknál állt a számoló Russell és hívei fellépésekor?

TÁMOGATJA-E A JELENÉSEK 7 ÉS 14 A KÉT-OSZTÁLY ELMÉLETET?

Jehova tanúi azt állítják, hogy a Jelenések könyve 7:1-8 és a 14:1-5 a mennyei reménységet öröklőkről beszél, míg a 7:9-17 azokról, akik örökké a Földön fognak élni a földi paradicsomban.

A Jelenések könyve képi kifejezőeszközeinek értelmezése nem tartozik a legegyszerőbb feladatok közé, ennél fogva a könyv képeit gyakran kihasználják különféle teóriák alátámasztására.

Ebben az esetben számtalan ellentmondás figyelhető meg a Jehova tanúi érvelésében:

Ha Izrael törzseit szimbolikusan értik (azaz nem a zsidó keresztényekre, hanem különféle népekből kiválasztott keresztényekre vonatkoztatják), akkor milyen alapon értik szó szerint a 144 000-et? 12x12=144 szimbolikus szám, éppígy az "ezer" is, mely a teljességet jelképezi.

Mind a 144 000 (Jelenések 14:3), mind a nagy sokaság (Jelenések 7:9 és 15 - ahol az ő templomában szolgálnak!) Isten trónja előtt állnak, így igen önkényes dolog azt állítani, hogy a 144 000 a mennyben, míg a nagy sokaság a Földön található!

A nagy sokasághoz tartozók fehér ruhába vannak öltözve, ez a győzteseknek ígért jutalom (Jelenések 3:5) azzal a bizonyossággal együtt, hogy a nevük be van írva az élet Könyvébe, s így jogukban áll, hogy belépjenek a mennyei Jeruzsálembe! Hasonlatosképpen, akik győznek, Isten templomában lesznek, és Jézus trónján fognak helyet foglalni. (Jelenések 3:12.21)

Nincs utalás arra, hogy a győzteseket 2 csoportra lehetne osztani, s néhányan csak fehér ruhát öltenének ugyan, de nem részesülnének a többi ígéretből.

Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: "Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak." Akkor a trónon ülő megszólalt: "Íme, újjáteremtek mindent!" (Jel 21,1-5; Vö. Iz 65,17; 66,22; 2Pét 3,13)

Azaz nem lesz menny és föld (a mostani, "régi" értelemben), hanem e kettő lényegében fedni fogja egymást.

Ajánlott irodalom: [link]

A Szentírásban az "ég és föld" kifejezés jelentése: minden, ami létezik, az egész teremtés. Utal a kapcsolatra is, mely a teremtésen belül az eget és a földet egyszerre egyesíti és szétválasztja: a "Föld" az emberek világa; [Vö. Zsolt 115,16.] az "ég" vagy az "egek" jelölheti az égboltot, [Vö. Zsolt 19,2.] de jelölheti Isten sajátos "helyét" is, hiszen Ő, a "Mi Atyánk a mennyekben" (Mt 5,16); [Vö. Zsolt 115,16.] következésképpen a "mennyet" is, ami az eszkatologikus dicsőség. Végül az "ég" szó jelenti a szellemi teremtmények, az Istent körülvevő angyalok "helyét".

Az Istennel való tökéletes életet, ezt az életközösséget az Istennel, a Szűz Máriával, az angyalokkal és az összes szentekkel nevezzük "mennyországnak". A mennyország az ember végső célja és legmélyebb vágyainak beteljesedése, a végső és teljes boldogság állapota.

A mennyországban élni azt jelenti, "Krisztussal lenni". [Vö. Jn 14,3; Fil 1,23; 1Tesz 4,17.] A választottak "Őbenne" élnek, de megtartják, sőt megtalálják saját mivoltukat, a saját nevüket: [Vö. Jel 2,17.] "Az élet ugyanis annyit jelent, mint Krisztussal lenni; mert ahol Krisztus, ott van az Ország." Jézus Krisztus halálával és föltámadásával "megnyitotta" nekünk a mennyországot. Az üdvözültek élete a Krisztus által megvalósított megváltás gyümölcseinek teljes birtoklása. Krisztus azokat, akik hittek benne és hűségesek maradtak akaratához, részesíti a maga mennyei dicsőségében. A mennyország mindazok boldog közössége, akik tökéletesen beépültek Krisztusba.

"Ki vagy a mennyekben" - Ez a bibliai kifejezés nem helyet (teret) jelent, hanem létmódot; nem Isten távolságát jelenti, hanem fölségét. A mi Atyánk nem "másutt" van, hanem "túl van mindazon", amit mi az Ő szentségéről elgondolhatunk. Mivel Ő a háromszor Szent, egészen közel van az alázatos és megtört szívhez.

"Jól értjük tehát, hogy a kijelentés: Miatyánk, ki vagy a mennyekben, az igazak szívére érvényes, mint az Ő szent templomára. Ugyanígy, aki imádkozik, azt is akarja, hogy benne lakjék az, akit megszólít."

"A mennyek azokat is jelenti, akik a mennyei képmást hordozzák, akikben Isten lakik és sétál."

A mennyek szimbóluma a szövetség misztériumára utal, melyben élünk, amikor a mi Atyánkhoz imádkozunk. Ő a mennyekben van, ez az Ő lakása, az Atya háza tehát a mi "hazánk". A szövetség földjéről a bűn kiűzött minket, [Vö. Ter 3.] és az Atyához a mennybe a szív megtérése vezet vissza. [Vö. Jer 3,19--4,1a; Lk 15,18.21.] Krisztusban tehát az ég és a föld megbékél, [Vö. Iz 45,8; Zsolt 85,12.] mert egyedül a Fiú "szállt alá a mennyekből", és Ő teszi, hogy mi Vele együtt oda fölmenjünk keresztje, föltámadása és mennybemenetele által. [Vö. Jn 12,32; 14,2--3; 16,28; 20,17; Ef 4,9--10; Zsid 1,3; 2,13.]

A "ki vagy a mennyekben" nem helyet jelöl, hanem Isten fölségét és jelenlétét az igazak szívében. Az ég, az Atya lakása az igazi haza, mely felé törekszünk, s melyhez már hozzátartozunk.

A Bibliában egyébként a "föld" szó alatt nem ezt a sárgömböt kell érteni, melyért az erőszakosak harcolnak, s ahol a szelídek a rövidebbet húzzák, hanem az igéret földjét, a földi messiási országot és annak folytatását a mennyben. (V. ö. Zsolt. 37, 11.)

A földet, országot gyakran nevezik a próféták képleg a mennyország helyett.

A mennyország, vagy mennyek országa nem más, mint a tökéletes boldogság helye, Isten országának beteljesedett állapota. Tehát ez a szó a végleges üdvösség kifejezése, ahol az emberek Krisztus által Isten életében részesülnek.

Krisztus mennybemenetele nem azt jelentette, hogy elszakadt ettől a világtól, hanem inkább azt, hogy megadta és bemutatta a kozmikus megdicsőülés lehetőségét. A mi üdvösségünk és boldogságunk nem más, mint részesedés az ő dicsőségében.

A mennyország nem valami történésen kívüli hely, ahová az ember eljut, hanem a Krisztussal való együttlét, az ő dicsőségében való részesedés, amit ő földi érdemeivel kiérdemelt önmagának és a mi számunkra.

A mennyországot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet v. mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét. Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni.

A két osztály

A Társulat kiadványai nélkül, pusztán a Bibliát olvasva bizonyára Neked sem jutott volna eszedbe, hogy a hívőknek két „osztálya” létezne? Ez még a Társulat első ötven évében sem jutott senkinek az eszébe, egészen Rutherford egyik 1935-ös konferenciabeszédéig.

Az alábbiakban azt szeretném Neked bemutatni, hogy milyen írásmagyarázati lépések révén fogadták el a Tanúk a két osztályról szóló tanítást bibliai tanításnak. Itt és most csak a legfontosabb írásszövegeket szeretném elemezni, hogy megfigyelhesd azt a módszert, ahogyan a Társulat a Bibliát használja, amikor a saját tanítását bizonyítani igyekszik. Ha ezt ezeken a példákon keresztül sikerül átlátnod, akkor utána már Te magad is ellenőrizni tudod a Társulat bibliai igazolásait minden más témában is.

Kérlek, hogy mindig tartsd szem előtt magát az írásszöveget is, hogy megvizsgálhasd a szövegkörnyezetet!

A „más juhok” és a „kicsiny nyáj”

Jn 10:16 „Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók.” A Társulat szerint ezek a „más juhok” Jehova Tanúi földi reménységű osztálya, akiknek szoros kapcsolatban kell lenniük a 144 000 fős, az új szövetségbe beletartozó, égi reménységű „kicsiny nyájjal”.

 Először is olvasd el a szövegkörnyezetet: valóban arról beszél Jézus, hogy hányféle reménységű juha van, vagy lesz neki? Említ olyasmit, hogy azoknak a juhoknak egy része, akiért Jó Pásztorként az életét adja, 1935 után nem fog az új szövetségbe tartozni?

 Inkább azt figyeld meg, amit Jézus maga mond: „más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók” (szó szerint: más juhokat is birtokolok, amelyek nem ebből az akolból vannak; mindkét ige folyamatos jelen időben áll). Eszerint már Jézus szavainak az elhangzásakor is létezett más akol, és léteztek más juhok. A Jézus által akkor említett „más juhok” tehát nem utalhatnak egy jövőbeli, 1935 után elhívott sokaságra.

 Azt is vedd észre, hogy a más juhok „nem ebből az akolból valók". Vajon kik tartoztak „ebbe az akolba" Jézus és a tanítványok számára? Jézus „csak Izrael házának elveszett juhaihoz küldetett" (Mt 15:24), kezdetben a tanítványait is Izrael házának elveszett juhaihoz" küldte (Mt 10:5-6), illetve a tanítványait is a juhainak nevezte (Mt 10:16, 26:31, Jn 21:16). Az egyik akol juhai tehát egyértelműen zsidók, akik közül kikerültek az apostolok, a másik akolban levő más juhok pedig nyilván nem zsidók, akik közül majd ugyanúgy lesznek tanítványai (lásd Ef 2:14).

 Bár ezek a más juhok már Jézus idejében is léteztek, Jézus azt mondta: „azokat is elő kell hoznom" (szó szerint: őket is vezetnem kell, megint jelen időben). Ugyanakkor a jövőben fogja őket megszólítani: „...hallgatnak majd az én szómra, és lészen egy akol [helyesebben: nyáj] és egy pásztor." Vajon Jézus az 1935 utáni távoli jövőre gondolt volna? Nem hiszem. Jézus misszióparancsa szerint ugyanis minden népet tanítvánnyá kell tenni (Mt 28:19 vö. Csel 2:39). Őbenne dőlt le a választott nép és a többi nép közötti összes válaszfal [A zsidók számára a "pogányok" (szó szerint: a népek) "tisztátalanok" (Csel 10:15), Istentől "távoliak" és "idegenek" (Ef 2:12-13) voltak.] (lásd Ef 2:11-18). Mikor? Még az első században.

Lk 12:32 „Ne félj, te kicsiny nyáj; mert tetszett az Atyának, hogy néktek adja az országot." A Társulat szerint Isten csupán kevesek számára helyezett mennyei életet kilátásba, tehát a „kicsiny nyáj" a „más juhok" „nagy sokaságával" szemben a Jel 7. és 14. fejezetében található 144 000-re vonatkozik; övék lesz „az ország", tehát ők fognak a mennyből láthatatlanul uralkodni.

 Először is kérdés, hogy Jézus valóban arról beszélt, hogy csak kevés számú tanítványa fog az égbe jutni? Jézus így szólítja meg őket: „Ne félj, te kicsiny nyáj"? Mit gondolsz, ha csak a szöveget nézed, mi áll itt összefüggésben: a félelmük és a kicsinységük, vagy a más juhok nagy sokasága és a kicsinységük? A Társulat azt szeretné, hogy kicsinységükről nem a helyzetük, hanem egy korlátozott szám, ti. a 144 000 jusson az eszedbe. így arra használhatja fel Jézus szavait (kicsiny nyáj), hogy a más juhok megszámlálhatatlan sokaságával állíthassa szembe.

 Ha azonban a 22. verstől a szöveg előzményeit is elolvasod, akkor láthatod, hogy Jézus mindvégig bátorítja a tanítványai kis csoportját. Volt mitől félniük: Jézus, a mesterük ekkorra már megjósolta a saját kínhalálát (Lk 9:22,44-45), a vallási vezetők is egyre keményebben ellenálltak (Lk 11:53 vö. Mt 10:16), és az ellátásuk miatt is aggódtak (Lk 12:11,22,29). Csoda, hogy „kicsinynek", azaz kiszolgáltatottnak és elveszettnek érezték magukat, és féltek?

 Másodszor valóban arról beszélt Jézus, hogy kevés számú tanítványa az égbe jut? Ne feledd, hogy amikor Jézus szavai elhangzottak, a tanítványai még itt a földön voltak. Ami pedig az „ország" kifejezést illeti, valószínűleg az ugrik az eszedbe, hogy ez az ország vagy királyság kétszintes: égi és földi. Az égi uralma fog egy napon a maga teljességében kiterjedni a földre. Mivel a Társulat a „kicsiny nyájat" az „égi reménységű felkentekkel" azonosítja, azt szeretné, hogy a Lk 12:32-t olvasva az égi királyságra gondolj.

 Kérdés azonban, hogy az „ország"-nak csak ez az egy jelentése van? Például a Róm 14:17-18 szerint „az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek általi öröm. Mert aki ezekben szolgál a Krisztusban, kedves az Istennek, az emberek előtt pedig megpróbált"? (Pál a Róm 14:2-től kezdve az egymás étkezési szokásain megbotránkozó testvéreknek ír.) Az „Isten országa" tehát nemcsak helyet jelölhet, hanem szívbéli állapotot is, Istennek az emberi lélek fölötti uralmát. Ha Jézus is erre gondolt, akkor a Társulat nem hivatkozhat arra, hogy Jézus a kicsiny nyájnak az eget ígérte. Érdemes a Lk 12:32 előtti verset is megnézni: „Csak keressétek az Isten országát [és az ő igazságát, Mt 6:33], és ezek mind [ti. a szükséges dolgok] megadatnak néktek." (31. vers). A „keressétek" felszólítás nem utalhat arra, hogy égre-földre kellene keresniük Isten országát, mint valami helyet, ahol majd végre gondviselésben lesz részük. Jézus mást mond: nem kell félniük, mert az Atya mindezt nekik adja.

A 144 000 és a „nagy sokaság”

A Társulat természetesen sok más bibliaverset is felhasznál a két osztályról szóló tanítás bibliai alapjának a bizonyítására. A legjelentősebb szövegek másik csoportja a Jel 7. és 14. fejezetében található. Vizsgáljuk meg ezeket is közelebbről!

Jel 7:4-8 A Társulat azt állítja, hogy szó szerint 144 000 fő alkotja a hívők égi reménységű osztályát. A 144 000 azért nem lehet szó szerint zsidó, mert (1) a törzslista nem egyezik meg az ószövetségi listákkal, (2) József törzse sosem létezett, (3) hiányzik belőle Dán és Efraim, (4) a léviták pedig nem számítottak külön törzsnek.

 A Társulat több bibliai információt figyelmen kívül hagy. Az Ószövetségben található több mint két tucatnyi törzslistából csak három egyezik meg teljesen, és van köztük hiányos is (pl. 5Móz 33). A Biblia szerint József Jákob fia, tehát igenis a 12 törzs egyikének az alapítója volt. A törzslisták rendszerint két fia valamelyikét: Efraimot vagy Manassét említik. A Jel 7 listája csak abból a szempontból példátlan, hogy József és Manassé (apa és egyik fia) külön törzsként jelenik meg. Ennek az oka nyilván a pótlás, ugyanis jogosan hiányzik a bálványimádóvá lett Dán (3Móz 24:11, Bír 18:1.30, 1lKir 12:28-29) és Efraim (Bír 17, Hós 4:17). Lévi azért lehet benne a listában, mert bár földje nem volt, eredetileg Jákob fia volt, és vér szerint mindenképpen külön törzsnek számított. Végül megjegyzendő, hogy Mózes áldásában József és Lévi törzse is benne van (lásd 5Móz 33).

 Talán az is elkerülte a figyelmedet, hogy a 144 000 a Jel 7-ben még nem a mennyben van, hanem a földön áll. Isten csapásai és a földi katasztrófa csak az ő megjelölésük, elpecsételésük után szabadulhat el, hogy ők védve legyenek a csapásoktól vagy a csapások alatt. Logikus, hogy ők eszerint mind megérik a nagy nyomorúságot, vagy legalábbis a kezdetét, nem? De akkor hogyan lehetne őket 2000 év összes „felkentjével" azonosítani, amint azt a Társulat teszi? Hogyan lehettek folyamatosan elhívva az 1. század óta, és maradhatott mára csak kb. 9000, ha a „nagy nyomorúság" előtt és annak kezdetekor mind a 144 000 a földön van?

Jel 14:1-3 A Társulat szerint a 144 000 nem a földi, hanem a mennyei Sión hegyén énekel. Ők a földi reménységű más juhokkal szemben mennyei életre vétettek meg „a földről".

 A Sión hegye itt valóban utalhat a mennyre (vö. Zsid 12:22-24). De figyeld meg a szöveget: valóban a mennybe jutók számát határozza meg? Nem inkább azt közli, hogy csak ez a 144 000 fős csoport tudta megtanulni azt a bizonyos új éneket, amelyet a Trón előtt énekelni kezdtek? Igen, a mennyben vannak, és 144 000-en vannak, de hol állítja a Jelenések könyve, hogy a hívőknek csak ez a csoportja van a mennyben? Lásd például a meghalt mártírok lelkeit, akiket meg kellett nyugtatgatni a földön maradt, üldözött testvéreik sorsát illetően (Jel 6:9-11). A Társulat a Jelenések nagyszerű csúcspontja közel c. könyv 100-102 oldalán a 6. fejezet mártírjait a 144000-rel igyekszik azonosítani, pedig a 144000 földi elpecsételése még csak ezután jön a 7. fejezetben.

 Fontos, hogy ne kerülje el a figyelmedet az sem, hogy a Jel 7-ben és a Jel 14- ben található 144 000 a Társulat szerint is ugyanaz a csoport. Láttuk, hogy a Jel 7 szerint a 144 000 megéri a földi nagy nyomorúságnak legalább az elejét, a Jel 14- ben viszont már a mennyben énekel. Kérdés azonban, hogy hogyan lehetnének ők az i.sz. 33-tól 1935-ig, majdnem kétezer éven át folyamatosan elhívott felkentek? Most nem azt kérdezem, hogy valójában kik ők, hanem hogy lehetnek-e azok, akiknek a Társulat nevezi őket? A Társulat szerint ugyanis a 144 000-ből már csak néhány ezer él, a többi régen elhunyt, és öntudatlan „halálalvásban" van... Hogyan lehetne a 144 000 kétezer év összes „felkentje"?

 Végül a Társulat azt szeretné, ha amikor azt olvasod: a 144 000 a földről véte¬tett meg, azonnal arra gondolj, hogy lám, ők a földi reménységű más juhokkal szemben mennyei életre vétettek meg. Igaz, hogy a földről vétettek meg, de valóban azért említi ezt János, hogy a földi reménységű más juhokkal állítsa őket szembe?

 A Jel 14:4-ben ezt a kifejezést találjuk: „áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül”. A „zsenge" bibliai jelentése az első a sorban vagy egy nagyobb mennyiségből. A 144 000 tehát Krisztus olyan követői, akik a földről, az emberek közül elsőként vétettek meg Isten és a Bárány számára. Vagy abszolút értelemben elsők (aminek kicsi a valószínűsége) vagy egy bizonyos időszakon belül az elsők. Most nem azt kérdezem, hogy valójában kik ők, hanem csak azt, hogy Szerinted lehetnek-e ők kétezer év összes „felkentjei"?

Jel 7:9-10 A Társulat szerint mivel az enópion görög szó jelentése „valaminek a látóterében", a „nagy sokaság" nem a mennyben van a trón előtt, hanem csak annak látóterében, a földön áll. Az, hogy „a trón előtt állnak", „nem feltétlenül valamilyen helyre, hanem az elismert állapotukra utal" (Jel 6:17, Lk 21:36). A „nagy sokaság" a „más juhok" része.

 A Társulat enópion görög szó jelentésével érvel: a helyhatározó alapjelentése azonban „vele szemben", azaz „előtte", vö. Jel 5:8, 14:3. Hogy mikor van átvitt értelme (Isten színe előtt, Istentől látva) az a szövegkörnyezetből mindig egyértel¬műen kiderül (lásd Lk 1:74-75, Csel 10:33).

 Ahhoz, hogy meglásd, valójában hol van a „nagy sokaság", elég, ha végigolvasod a fejezetet. A nagy sokaság ugyanis Isten mennyei templomkban szolgálja Istent, nem pusztán a templom „külső részében a pogányok udvarán" vagy „a templom földi udvarán", amint a Társulat állítani igyekszik. Istennek sem a Jelenések írásakor, sem ma nincs temploma a földön, csak a mennyben (vö. 11:19, 14:17). Kérdéses az is, hogy hogyan létezhetne az égben is egy „pogányok udvara", és hogy hol ír a Biblia a mennyei templom „földi udvaráról"?

 A Társulat azt szeretné, hogy amikor azt olvasod: „a trón előtt" állnak, ne a helyre gondolj (a trón ugyanis a Templom legbelsejében áll), hanem az „elismert állapotukra". Isten „trónja előtt" állni azonban nem feltétlenül jelent elismert állapotot, sőt még akkor is helyet jelöl, amikor már nincs is semmiféle hely, csak Isten közvetlen jelenléte (lásd az utolsó ítéletet, Jel 20:11-15).

 Figyeld csak meg: a nagy sokaság tagjai mind „a nagy nyomorúságai?/ jöttek" (7:14). A nagy nyomorúság viszont - a Társulat legújabb, szerintem helyes tanítása szerint - még nem zajlott le. így azonban kérdés, hogy hogyan lehetett 1935 óta Jehova Tanúit (vagy bárki mást) a „nagy sokasággal" azonosítani? Most nem azt kérdezem, hogy valójában kik a nagy sokaság, hanem hogy lehetnek-e azok, akikként a Társulat azonosította őket?

 Végül gondolj bele, hogy még mit ír róluk János (Jel 7:13-17): mivel ott vannak Isten mennyei templomában, éjjel-nappal szolgálják, és „nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé, sem a nap nem tűz rájok, sem semmi hőség; mert a Bárány, aki a királyi széknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaihoz viszi őket, és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet." A nagy sokaság ott Isten mennyei templomában fog örvendezni ennek az áldásos állapotnak, és nem a megújult földön. Most nem az a kérdés, hogy valójában kik lehetnek a nagy sokaság tagjai, hanem azt, hogy lehetnek-e azok, akikként a Társulat 1935-től kezdve azonosította őket?

Minden jó ember a mennybe jut?

A Társulat szerint a múlt olyan nagy emberei, mint Dávid király vagy Keresztelő János sem jutottak a mennybe. És ha nekik nem sikerült, akkor hogyan is akarhatnánk mi egyszerű hívők odajutni, nem igaz? Érdemes azonban továbbra is megfigyelni, hogy hogyan érvel a Társulat:

Csel 2:34 A Társulat így idézi az írásszöveget: „Hiszen Dávid [akit a Biblia 'Jehova szíve szerint való férfinak' nevez] nem ment fel a mennybe." Péter kijelentésével azt akarja igazolni, hogy lám, még Dávid sem jutott a mennybe.

 Először is a Társulat félrevezető kérdést tesz fel. Egyetlen keresztény felekezet teológiája sem vallja, hogy „minden jó ember a mennybe jut". Lehet, hogy ez az elmélet népszerű a nem keresztények között, de ilyesmit csak az vallhat, aki nem ismeri a Bibliát.

 Észrevetted, hogy a Társulat nem korrekt módon idézi a Csel 2:34-et? Pontos szövege ugyanis ez: „Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe", hanem Krisztus, akiről Dávid írt a Zsolt 110:1 -ben.

 Megint figyeld meg csak magát a szöveget! Mit gondolsz, Péter valóban Dávidról és az ő sorsáról beszélt, vagy Jézusról prédikált? Péter szerintem arra használta Dávid sorait, hogy Jézus feltámadását igazolja. Éppen azt bizonygatja, hogy Dávid a zsoltárban nem önmagáról beszélt (hiszen meghalt, a sírja közismert, 2:29), hanem Jézusról prófétált (vö. Mt 22:43).

 Nem lehetne Dávid sorsát inkább Feltámadt Ura kezében hagyni?

Mt 11:11 „Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál." A Társulat szerint János csak a földet örökli, hiszen mindenki nagyobb nála, aki „a mennyek királyságában", az égi reménységü felkentek közt van.

 Először is ne feledd, hogy amikor Jézus Jánosról beszélt, János még élt, még csak le volt letartóztatva (11:2). Másodszor figyeld meg: valóban azt állítja Jézus, hogy Jánosnál azért nagyobbak mások, mert ő csak a földre fog feltámadni?

 Valóban Jánosnak a feltámadás utáni jövőjéről beszél? És valóban a mennybe jutókkal hasonlítja őt össze?

 Jézus szerint János „prófétánál is nagyobb", ő a legnagyobb ember, aki valaha élt (11:11,14). Földi élete, sorsa viszont tragikus: a börtönben végül lefejezik.

 Jézus különben sem azt állítja: azért lesz majd mindenki nagyobb Jánosnál, mert ő csak a földre fog feltámadni. Nem János távoli jövőjéről beszél, hanem a jelen helyzetéről tesz megállapítást. János most, Jézus szavainak az elhangzásakor olyan, hogy hozzá képest mindenki nagyobb, aki majd a mennyek országának dicsőségében élhet.

 Végül vedd észre: Jézus nem a mennyei reménységű felkentekével hasonlította össze János helyzetét, hanem az eljövendő földi királyságban élők kiváltságos helyzetével. A Társulat persze Mátétól idézi Jézus szavait („mennyek országa"), és nem Lukácstól („Isten országa", lásd Lk 7:28), mert a mennyek országáról könnyebben gondolsz a mennyre, és arra, hogy Jézus a mennybe jutó felkentekkel hasonlítja össze Jánost... A „mennyek országa" Máténál és az „Isten országa" Lukácsnál azonban ugyanaz a királyság, amelynek itt a földön várjuk a megvalósulását. Pont János maradna le róla?

És Isten eredeti terve?

A Társulat kiadványai alapján biztos felmerült Benned a kérdés, hogy vajon nem az volt Isten eredeti terve, hogy az ember „uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön"! Talán nem mondta meg Isten a saját szaváról, hogy az „nem tér hozzám vissza üresen, hanem megcselekszi, amit akarok"? (Ézs 55:11) Miért akarná Isten, hogy az ember a mennyben éljen, ha egyszer a földre teremtette?

1Móz 1:26 A Társulat szerint „Isten szándéka szerint Ádámnak a földdel és az állatokkal kellett volna foglalkoznia. Szó sem esett arról, hogy a mennybe került volna." Ha Ádám bűntelen maradt volna, folyamatos, örök élete lett volna a paradicsomban, tehát Isten nem akarta, hogy az ember a mennyben éljen.

 Ha a szöveg valóban Isten megváltoztathatatlan szándékaként azt állítaná, hogy Isten az emberiséget földi és nem mennyei életre teremtette, akkor senki sem jutna a mennybe. A Társulat szerint azonban legalább 144 000-en a mennybe jutnak, tehát vagy mégis megváltozott Isten terve, vagy a Társulat nem értette jól Isten eredeti tervét, vagy ez a szakasz nem is szól ilyen „tervről".

Zsolt 37:9,11,29 A Társulat a zsoltár részleteivel azt akarja igazolni, hogy akik Jehovában reménykednek, szelídek és igazságosak, azok a földet öröklik.

 Ha nem olvasod el az egész zsoltárt, akkor valóban azt hiheted, hogy a zsol¬táríró a Társulat nézetét támogatja. De figyeld csak meg: valóban az igazak földi reménységéről beszél? Nem inkább a gonoszok és igazak földi sorsáról, illetve az isteni igazságszolgáltatásról?

 Isten igazságszolgáltatása ugyanis a zsoltáríró szerint még itt a földön eléri a gonoszokat (lásd 37:2,10,15,17,20), tehát ez olyasmi, ami szerinte figyelemmel követhető és tanulságos (lásd 37:10,25,35-36).

Nem igazságtalan jutalom?

A Társulat szerint ha Ádám bukása után a megtérők nem csak a földi örök életet kapnák vissza, hanem a mennybe juthatnának, akkor az emberiség a bukás által tulajdon¬képpen magasabb jutalomban részesülne, anélkül, hogy megérdemelné, ez pedig igazságtalan lenne. Nem logikus?

Vegyük megint szemügyre a Társulat által hivatkozott írásszövegeket:

1Móz 2:16-17 A Társulat szerint az Ádám bukásáért járó „halál nem a menny kapuja, hanem az engedetlenség büntetése."

 Ez valóban így is van, és mindegyik keresztény felekezet teológiája büntetésnek, ellenségnek tekinti magát a halált. A hivatkozott szakasz ugyanakkor semmit sem mond az ember halál utáni állapotáról.

1Timóteus 2:6 A Társulat fordításában így hangzik: „...[Krisztus] aki megfelelő váltságul adta magát mindenkiért" (ÚVF). A váltság „megfelelő", azaz egyenértékű volt. Ádám a tökéletes emberi életet vesztette el, de az utolsó Ádám, Jézus Krisztus a saját tökéletes életét áldozatul odaadva visszaszerezte azt a hívőknek.

 Először is az eredeti kifejezés (antilütron = váltságdíj) csak itt fordul elő az Újszövetségben, és csak egy a sok hasonló értelmű kifejezés közül, amelyek ugyanazt a megváltást írják le (Mt 20:28 lütron, Ef 1:14 apolütrószisz stb.). Nem lehet azt állítani, hogy a váltságdíj - akár a Bibliában, akár a világban - feltétlenül azonos értékű.

 Másodszor Isten a Biblia szerint akkor is többet akar adni egy tökéletes emberi életnél, ha ez a Társulat szemében igazságtalan. Például a 2Pt 1:4 szerint a hívők „isteni természet részeseivé" váltak, és az ÍJn 3:1-2 szerint magához Krisztushoz lesznek hasonlóvá stb. Most nem is az a kérdés, hogy ez minden hívőre vonatkozik vagy csak 144 000-re, hanem az, hogy ha akárcsak egyetlen emberre is vonatkozik, akkor Krisztus élete hogyan lehetne egyenlő értékű Ádám életével?

Talán az eddigi néhény példa is rámutatott, hogy milyen fontos figyelembe venni a szövegkörnyezetet, egy adott részlet saját belső összefüggéseit, eredeti és valódi üzenetét, mielőtt kapcsolatba hozzuk egy másikkal. Nagy különbség van aközött, hogy a saját elméletünkre keresünk a Bibliában megfelelően idézhető részleteket, vagy hagyjuk, hogy az egész Biblia teljes üzenete formálja a saját gondolkodásunkat.

Könnyű ugyanis olyan mondatokat találni a Bibliában, amelyeket mi is mondhatnánk, de az senkit sem érdekelne. Ha viszont a Bibliában vannak, akkor isteni tekintéllyel támasztják alá a mi gondolatainkat - legalábbis úgy tűnik.

Arra bátorítanálak, hogy a Társulat más tanításait „alátámasztó" írásszövegeket is mindig gondosan tanulmányozd át, és mindig próbáld meg felfedezni a szöveg belső összefüggéseit, a beszélő valódi szándékát. Sok meglepetés fog érni, de megéri!

Nos, a bibliai összefüggések tekintetében a leginkább következetes gondolatmenet az, hogy Jézus (héberül Jesua, arámi nyelven Jeho'sua, aminek jelentése "Jehova (YHVH), a szabadító", tehát még a neve is Jehovát magasztalja) azért "küldetett" a Földre, mert az itt elvesztett tökéletes emberi élet értékét EMBERKÉNT kellett fedeznie (mint afféle tranzakció), hogy az EMBER újra tökéletes EMBERKÉNT élhessen ezen a bolygón. A fentiek közül többen idézik, hogy Istennek az volt a szándéka, hogy az emberek betöltsék a Földet. Miért változott volna meg ez az akarat? Azért, mert a Jelenések 20:2-ben idézett 'Sátán', vagy 'Ördög', vagy 'Őskígyó' megkérdőjelezte Isten uralkodását? Bizonyára egy ilyen ok nem változtatja meg a döntését. Ha Isten az egekbe/mennybe szeretett volna további teremtményeket (pl. angyalokat, kerubokat, szeráfokat), nem embert hoz létre, nem áldozza energiáját és a számára legfontosabbat, Jézust egy olyan fajra, amely csak ideiglenes burok a léleknek - Atyánkban nincs ilyen következetlenség. (Bár a 1Mózes 2. fejezetében úgy került leírásra a szöveg, hogy az ember lett élő lélekké, mikor belé lehelte az élet leheletét Isten, mintegy megindítva az életfolyamatait.)

A 144'000 "áron vétetett meg a Földről", külön kiemelésre kerül ez a szám, mert ők emberekként kapták/kapják meg ezt a különleges kegyet.

Végül úgyis csupán egy a lényeg: alázatosan imádkozni kell Jehova Istenhez, hogy adjon útmutatást. Mély alázattal! Sátán pedig következetesen arra törekszik, hogy Jehova nevét bemocskolja, elbagatellizálja, mint aminek nincs jelentősége. Arra hivatkoznak sokan, hogy nem tudjuk, hogyan ejtették a nevét. Fentebb leírtam, Jézus neve miből származik. Visszakövethető enciklopédiákban, még a Wikipédiában is, ez utóbbi a leggyorsabb. Azon az alapon pedig, hogy a kiejtést nem tudjuk pontosan, el kellene gondolkodnunk a többi bibliai személy nevének kiejtésén is. És ahogy egy külföldi barátunk esetlen próbálkozása nem zavar, sőt jó érzésekkel tölthet el, mikor a nevünkön szólít, mennyivel inkább lehet Jehova számára is örömteli, mikor e szent néven szólítjuk, és kérjük imában, hogy valósítsa meg az "akaratát, nem csupán a mennyben, hanem itt, a Földön is!"

Akármit teszünk, a szándéka be fog teljesedni. Hogy velünk-e, vagy nélkülünk, az a hozzá való viszonyulásunktól nagyban függ. Hamarosan mindez bekövetkezik. És nagyon remélem, hogy mindazok, akik ezt olvassák ott lesznek, egy örökkévalóságon keresztül, dicsérve az Örökkévalót..

A Tanúk ellen írogatók tele vannak tárgyi tévedéssel és következetlen állításokkal. Egy fontos kérdése a Jelenések könyvének a 144 000 kiléte, szó szerinti vagy jelképes értelme. Erre itt van egy jól kitárgyalt válasz:

[link]

Az teljes téma pedig itt van elemezve:

[link]

Meg itt:

[link]

[link]

És itt lehet böngészni a 144 000-el kapcsolatos minden információról:

[link]

Nos, ezekben tényleg a Bibliával összhangban lévő ismeret található!