Kik a Bibliában szereplő 144. 000-ek? Úgy értem kik közül kerülnek ki és mi alapján, illetve mi lesz a szerepük?

Akik méltók arra, hogy királyságot kapjanak

„Ez bizonyítéka az Isten igazságos ítéletének, és oda vezet, hogy méltónak tartanak benneteket az Isten királyságára” (2TESSZ 1:5)

IDŐSZÁMÍTÁSUNK szerint 50 körül Pál apostol Athénban volt. Mivel bántotta az ott burjánzó bálványimádat, tanúskodott nekik, méghozzá kiválóan. Szavait egy olyan kijelentéssel zárta, amely minden bizonnyal megragadta pogány hallgatói figyelmét. Így szólt: „[Isten] most azt mondja az embereknek, hogy mindenhol mindnyájan tanúsítsanak megbánást. Kitűzött ugyanis egy napot, amelyen megítélni szándékozik a lakott földet igazságosságban egy férfi által, akit kinevezett, és minden embernek biztosítékot adott azáltal, hogy feltámasztotta őt a halottak közül” (Csel 17:30, 31).

Milyen kijózanító arra gondolni, hogy Isten kitűzött egy napot, hogy megítélje az emberiséget! Bár Pál az athéni beszédében nem nevezte meg, hogy ki fogja megítélni az embereket, mi tudjuk, hogy a feltámasztott Jézus Krisztus. A Jézus által kimondott ítélet életet vagy halált fog jelenteni.

Ez az ítéletnap 1000 évig tart majd. Jehova nevében Jézus fogja felügyelni mint Isten Királyságának a Királya, de nem lesz egyedül. Jehova az emberek közül is kiválaszt egyeseket, hogy Jézussal együtt uralkodjanak és ítéljenek ezen az ezer évig tartó napon. (Vesd össze: Lukács 22:29, 30.) Közel 4000 évvel ezelőtt Jehova lefektette az alapját ennek az ítéletnapnak, amikor is szövetséget kötött hűséges szolgájával, Ábrahámmal. Ez a szövetség minden bizonnyal i. e. 1943-ban lépett életbe. Ábrahám természetesen nem érthette teljesen, hogy a szövetség mit fog jelenteni az emberiség számára. Viszont mi, akik ma élünk, láthatjuk, hogy a szövetségben foglaltak szerint Ábrahám magva különleges szerepet tölt be Istennek az emberiség megítélésével kapcsolatos szándékában.

4 Ábrahám magva elsődleges részének Jézus bizonyult, aki i. sz. 29-ben felkenetett szent szellemmel, és így ő lett a megígért Messiás, vagyis Krisztus (Gal 3:16). Jézus a következő három és fél évet azzal töltötte, hogy a Királyság jó hírét prédikálta a zsidó nemzetnek. Miután Keresztelő Jánost bebörtönözték, Jézus rámutatott, hogy mások is reménykedhetnek abban, hogy részesei lesznek ennek a Királyságnak: „Keresztelő János napjaitól . . . mindmostanáig az egek királysága a cél, amelynek elérésére törekednek az emberek, és akik erre törekednek, megragadják azt” (Máté 11:12).

Érdekes módon közvetlenül azelőtt, hogy Jézus azokról beszélt, akik „megragadják” az egek Királyságát, ezt mondta: „Bizony mondom nektek, az asszonyoktól születettek között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál, de az egek királyságában a kisebb is nagyobb nála” (Máté 11:11). Miért mondta ezt? Mivel az a reménység, hogy valaki része lehet a Királyság-elrendezésnek, még nem állt teljesen nyitva a hűségesek előtt, amíg a szent szellem ki nem töltetett i. sz. 33 pünkösdjén. Akkorra Keresztelő János már halott volt (Csel 2:1–4).

Ábrahám magvának igazságossá nyilvánítása

Ábrahám azt az ígéretet kapta, hogy a magva meg fog sokasodni, ’mint az egek csillagai’, és mint a homokszemek a tengerparton (1Móz 13:16; 22:17). Más szavakkal, az emberek Ábrahám idejében nem tudhatták, hogy ezt a magot mennyien fogják alkotni. De Ábrahám szellemi magvának pontos száma végül feltárult. Jézuson kívül 144 000-en alkotják (Jel 7:4; 14:1).

Ábrahám hitéről Isten Szava megjegyzi: „[Ábrahám] hitt Jehovában, aki ezt igazságosságul számította be neki” (1Móz 15:5, 6). Igaz, abszolút értelemben egyik ember sem igazságos (Jak 3:2). Mindazonáltal Ábrahám kiemelkedő hite miatt Jehova úgy tekintette őt, mintha igazságos lenne, és még a barátjának is nevezte (Ézs 41:8). Azokat, akik Jézussal együtt Ábrahám szellemi magvához tartoznak, szintén igazságossá nyilvánítják, és ez még nagyobb áldásokat jelent számukra, mint amelyekben Ábrahám részesült.

A felkent keresztényeket igazságossá nyilvánítják, mivel hitet gyakorolnak Jézus váltságáldozatában (Róma 3:24, 28). Jehova szemében felmentették őket a bűn alól, így fel lehet őket kenni szent szellemmel, hogy Isten fiai és Jézus Krisztus testvérei legyenek (Ján 1:12, 13). Felvétetnek az új szövetségbe, és egy új nemzetet alkotnak, ’az Isten Izraelét’ (Gal 6:16; Luk 22:20). Milyen nagyszerű kiváltság! Mivel Isten mindezt megtette értük, a felkent keresztények nem a földi örök életben reménykednek. Ők feláldozzák ezt a reménységet azért az óriási örömért, hogy együtt lehetnek Jézussal az ítéletnapon, és vele uralkodhatnak az égben. (Olvassátok fel: Róma 8:17.)

I. sz. 33 pünkösdjén a hűséges emberek egy csoportja lehetőséget kapott arra, hogy azok között legyen, akik Jézussal fognak uralkodni az ítéletnapon. Ekkor Jézus mintegy 120 tanítványa lett megkeresztelve szent szellemmel, és így ők lettek az első felkent keresztények. Ám számukra ez csak a kezdet volt. Attól fogva ki kellett mutatniuk a Jehova iránti lojalitásukat mindazon próbák ellenére, melyeket Sátán állított eléjük. Ahhoz, hogy megkaphassák az égi élet koronáját, mindhalálig hűségesnek kellett maradniuk (Jel 2:10).

Ennek érdekében Jehova a Szava és a keresztény gyülekezet által adta meg a felkent keresztényeknek a szükséges buzdítást és bátorítást. Például Pál apostol a következőket írta a Tesszalonikában élő felkent keresztényeknek: „mint apa a gyermekeit, hogyan buzdítottuk állandóan mindegyikőtöket, vigaszt nyújtva és tanúskodva nektek, avégett hogy továbbra is méltón járjatok az Istenhez, aki királyságába és dicsőségébe hív benneteket” (1Tessz 2:11, 12).

11 Az azt követő évtizedekben, hogy Jehova kiválasztotta a felkent keresztények gyülekezetének első tagjait, jónak látta, hogy feljegyzést készíttessen Jézus földi szolgálatáról, valamint arról, hogy hogyan bánt az első századi felkent keresztényekkel, és milyen tanácsokat adott nekik. Jehova tehát a már létező ihletett Héber Iratokat kiegészítette az ihletett Keresztény Görög Iratokkal. A Héber Iratok elsősorban a vér szerinti Izrael nemzetének íródott az alatt az időszak alatt, amikor különleges kapcsolatban voltak Istennel. A Keresztény Görög Iratok pedig elsősorban ’Isten Izraelének’ íródott, akik felkenettek mint Krisztus testvérei és Isten szellemi fiai. Természetesen ez semmiképpen sem azt jelenti, hogy a nem izraeliták nem meríthettek nagy hasznot a Héber Iratok tanulmányozásából. Hasonlóképpen azok a keresztények is, akik nem kenettek fel szent szellemmel, mérhetetlenül nagy hasznot meríthetnek a Keresztény Görög Iratokban lévő tanácsok tanulmányozásából, és abból, hogy ezekkel összhangban élnek. (Olvassátok fel: 2Timóteusz 3:15–17.)

Az első századi keresztények, hogy megkaphassák égi örökségüket, igazságossá lettek nyilvánítva, és felkenettek szent szellemmel. Felkenetésük nem tette őket királyokká felkent keresztény társaik felett, amíg itt éltek a földön. Néhány korai keresztény nyilvánvalóan szem elől tévesztette ezt, és kezdte indokolatlanul a gyülekezetben lévő testvérei fölé emelni magát. Mindezek miatt Pál a következőket mondta: „Szóval ti már beteltetek! Szóval már gazdagok vagytok! Szóval elkezdtetek királyokként uralkodni nélkülünk! Bárcsak el is kezdtetek volna királyokként uralkodni, hogy mi is királyokként uralkodhatnánk veletek!” (1Kor 4:8). Pál erre emlékeztette a napjaiban élő felkenteket: „Nem mintha urak lennénk a hitetek fölött, hanem munkatársak vagyunk az örömötökre, mert a hitetek által álltok” (2Kor 1:24).

A megjövendölt létszám betöltése

Nem mind a 144 000 felkent keresztényt választották ki az első században. Elhívásuk folytatódott az apostolok idejében, majd kétségtelenül lelassult. Viszont nem állt le, hanem folytatódott az azt követő századokban, és még ma is tart (Máté 28:20). Végül, miután Jézus 1914-ben uralkodni kezdett, felgyorsultak az események.

Először Jézus megtisztította az egeket mindazoktól, akik szembeszegültek Isten uralmával. (Olvassátok fel: Jelenések 12:10, 12.) Azután a Királyság-kormányzat további tagjainak a begyűjtésére irányította a figyelmét, hogy beteljen a 144 000 száma. Az 1930-as évek közepére ez a munka már nyilvánvalóan jól előrehaladt, és sokan, akik kedvezően reagáltak a prédikálómunkára, nem vágytak az égi életre. A szellem nem tanúskodott amellett, hogy ők Isten fiai. (Vesd össze: Róma 8:16.) Inkább ’más juhokként’ azonosították magukat, akik abban reménykednek, hogy egy paradicsomi földön fognak örökké élni (Ján 10:16). Ezért 1935 után a prédikálómunka fő célja a „nagy sokaság” begyűjtése lett, akiket János apostol látott látomásban, és akik túlélik ’a nagy nyomorúságot’ (Jel 7:9, 10, 14).

Ennek ellenére az 1930-as évek óta is néhány személy égi életre kap elhívást. Miért? Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy olyanok helyébe lépnek, akiket korábban elhívtak, de hűtlenné váltak. (Vesd össze: Jelenések 3:16.) Pál olyan személyes ismerőseiről is beszélt, akik elhagyták az igazságot (Fil 3:17–19). Kiket hív el Jehova, hogy a helyükbe lépjenek? Ezt természetesen ő dönti el. Mégis ésszerűnek tűnik, hogy nem olyanokat hív el, akik újonnan tértek meg, hanem olyanokat, akik – azokhoz a tanítványokhoz hasonlóan, akikhez Jézus beszélt, amikor bevezette halálának emlékünnepét – már valamilyen mértékben bizonyították a lojalitásukat (Luk 22:28).

Úgy tűnik azonban, hogy azok közül, akiket az 1930-as évek óta hívtak el égi életre, nem mindenkit azért hívtak el, hogy valakinek a helyébe lépjen, aki elesett. Jehova gondoskodott arról, hogy ennek a világrendszernek a befejező napjaiban végig legyenek közöttünk felkent keresztények, amíg „Nagy Babilon” meg nem semmisül (Jel 17:5). Biztosak lehetünk benne, hogy a 144 000 teljes száma a Jehovának megfelelő időben be lesz gyűjtve, és hogy végül mindannyian elfoglalják majd helyüket a Királyság-kormányzatban. Abban a prófétai Szóban is hihetünk, hogy a folyamatosan növekvő nagy sokaság mint csoport továbbra is hűségesnek fog bizonyulni. Hamarosan „kijönnek a nagy nyomorúságból”, mely Sátán világát fogja sújtani, és örömmel lépnek be Isten új világába.

Isten égi kormányzata már majdnem teljes!

I. sz. 33 óta felkent keresztények tízezrei mutatták ki erős hitüket, és tartottak ki hűségesen a halálukig. Ők már méltónak bizonyultak arra, hogy megkapják a Királyságot, és – nyilvánvalóan Krisztus jelenlétének a kezdetétől – meg is kapták jutalmukat. (Olvassátok fel: 1Tesszalonika 4:15–17; Jelenések 6:9–11.)

Azok a felkentek, akik még a földön vannak, teljesen biztosak abban, hogy ha hűségesek maradnak, hamarosan ők is megkapják a hűséges életükért járó jutalmat. A más juhok milliói, amikor elgondolkodnak a felkent testvéreik hitén, egyetértenek Pál apostol szavaival, aki ezt írta a Tesszalonikában élő felkent testvérekről: „mi magunk büszkék vagyunk rátok az Isten gyülekezetei között a kitartásotok és hitetek miatt, amely megmutatkozik minden üldöztetésetekben és az általatok elviselt nyomorúságokban. Ez bizonyítéka az Isten igazságos ítéletének, és oda vezet, hogy méltónak tartanak benneteket az Isten királyságára, amelyért szenvedtek is” (2Tessz 1:3–5). Amikor az utolsó felkent is eltávozik a földről, bármikor lesz is az, Isten égi kormányzata teljes lesz. Milyen nagyszerű ok lesz ez az örvendezésre az égben és a földön egyaránt!

Először is engedjétek meg, hogy idézzek az előttem szóló hozzászólásából:

„A felkent keresztényeket igazságossá nyilvánítják, MIVEL HITET GYAKOROLNAK JÉZUS VÁLTSÁGÁLDOZATÁBAN (Róma 3:24, 28). Jehova szemében felmentették őket a bűn alól, így fel lehet őket kenni szent szellemmel, hogy Isten fiai és Jézus Krisztus testvérei legyenek (Ján 1:12, 13).”

Ez kire vonatkozik? Csak a 144 ezerre? Mit jelent hitet gyakorolni Jézus váltságáldozatában? Te nem azt teszed? Én személy szerint igen, de ettől még nem leszek tagja a 144 ezernek, nagy valószínűség szerint, bár ezt csak Ő mondhatná meg. Vagy ezek szerint a többi „megszámlálhatatlan sokaság” nem fogadott fiai Istennek, és testvérei Jézusnak?! Miért mondja akkor Jézus a Mk 3 32-35-ben, hogy :

„Körülötte pedig sokaság ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged. Ő pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim. Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.”

Ez nekem egyértelműen mindenkire vonatkozik, aki cselekszi Isten akaratát, az pedig csak akkor lehet, ha „valaki” átalakít, vagyis megtörténik Isten törvényeinek a szívedbe vésése. Ki ez, ha nem a Szentlélek? – Vagyis Isten a Szentlélek által (Ezék.36,27; Jn. 4, 23-24)

Pál leveleit én úgy értelmezem, mint egy gyülekezetnek írott, nem pedig egy gyülekezeten belüli csoportnak írott level.. Nyilvánvalóan nem több tízezres gyülekezeteket kell elképzelni, mint ma, hanem először tízes, majd százas nagyságrendűeket. Ha használom a fantáziámat, úgy tudom képzelni, hogy Pál, Silvánus és Timótheus ellátogattak Thessalonikába, és szavukra megtértek az ottaniak, betöltekeztek Szentlélekkel (mindnyájan) és mikor magukra maradnak, hogy éljék a Jézusban újjászületett mindennapjaikat, Pál időnként levelet ír nekik, hogy megtartsa a kapcsolatot, vagyis a közösséget velük, nem?

Az első levél alapján ez a gyülekezet példaértékű más hívőknek, nemcsak ott, ahol ők folytattak prédikáló (tanúságtévő) tevékenységet, hanem elterjedt a hírük ott is, ahol nem jártak (vagyis a bálványoktól való megtérés, és a szorongatottság ellenében való kitartás).

Megint nem a mai egyházi szervezettséget és tevékenységet kell nézni itt, egyértelmű, hogy a kereszténység csak úgy terjedhetett el, ha szinte kivétel nélkül minden megtért ember, szolgálatot végzett (vagyis továbbadta az Örömhírt). Akkoriban sem a „langyos-”, sem a ma sokszor látott „hétvégi kereszténység” nem lehetett elfogadott (vö. Jel 3,14-22), mint ahogy igazából ma sem az, ugyanerre a Jelenések-béli részre utalva…

Amit fontosnak tartok azonban megjegyezni, hogy a betöltekezés (kenet), nem automatikusan azzal jár, hogy elfogadjuk Jézus áldozatát értünk, és utána semmit nem teszünk (gondolok itt a reformáció divatos „hit által üdvözül az ember” felfogására), hanem azzal, hogy elfogadom, elfordulok az addigi életemtől (időben persze ez a döntés egybeesik az elfogadással - vagyis ez az igazi megtérés). Fára szegezem az ó-emberemet és felöltöm az újat, aki aztán az Szentlélek által fog megszentelődni, vagyis napról napra levetni a testi létet, és felölteni a szellemit. Ez minden keresztény célja kell, hogy legyen, tehát a „megszámlálhatatlan sokaság” nyugodtan utalhat megtért, és betöltekezett keresztényekre. Akkor a 144000 ezek közül egy külön csoport kell, hogy legyen, tehát azok a betöltekezett (felkent) keresztények, akiknek az Úr (vagyis Jehova) valami más feladatot szánt, mint az amúgy hitben és szellemben őt követőknek. A Jelenések két helyen említi szó szerint a 144 ezret: a Jel.7-ben és a 14-ben. A Jel, 7-ben a „elpecsételésről” van szó, és szerintem van jelentősége az „Izráel fiainak minden nemzetségéből” mondatnak, még akkor is, ha a jelenlegi kutatások azt bizonyítják, hogy Józsefnek nincs nemzetsége. Az, hogy kettő hiányzik, az jelentheti, hogy ők valamiképp nem találtattak igaznak Isten előtt. Ugyanebben a részben szintén szó esik a „megszámlálhatatlan sokaságról”, akik „minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből” vannak. Ezért gondolom én, hogy jelentősége van a különbségnek.

A Jel 14-ben viszont egy másik érdekesség szerepel: „Ezek azok, a kik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szűzek. Ezek azok, a kik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül. És az ő szájokban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek.”.

Ez nekem is kérdéses, hogy ez születésüktől fogva Istennek szolgálnak, vagy a megtérésük óta. Talán az első indokolja a viszonylag alacsony számot, de ha a megtérésük óta, akkor is valami olyan életformára utal, mint egyfajta szerzetesség, vagyis teljes, csak Istennek szánt szolgálat.

Ettől függetlenül egyik idézet sem utal arra, hogy kizárólag ők lennének betöltekezve szentlélekkel, ha ez igaz lenne, nem lenne lehetőség valóban Jézust követni egy átlag hívőnek.

Én is várom a többiek hozzászólását erre a gondolatmenetre... :)

Az előző vagyok, mégegy gondolat az uralkodásról. Mit jelent ez? Most ugrott be nekem, hogy Isten eredetileg az embert arra teremtette, hogy uralkodjék a föld felett (1.Móz 1,26-28). Nem azt jelenti-e társuralkodónak lenni, hogy Isten meg akarja teremteni újra a Paradicsomi létet, és Jézussal együtt megvalósítani azt, amire eredetileg teremtett bennünket. Lehetséges, hogy az uralkodás, nem egy "kormányzat" abban az értelemben, amit mi annak gondolunk (hierarchia az emberek között), hanem egy Isten által megtervezett (és vezetett) "normális" életforma.

???

AMIKOR Ádám és Éva még a Paradicsomban volt, Isten a következőket parancsolta nekik: „Legyetek termékenyek, sokasodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá; uralkodjatok a tenger halain, az egek repdeső teremtményein, és minden élő teremtményen, amely a földön mozog” (1Mózes 1:28).

Az emberek arra is parancsot kaptak, hogy ’hajtsák uralmuk alá a földet’ (1Mózes 1:28).

Mit foglalt magába ez a parancs? Semmiképpen sem azt, hogy önző és felelőtlen módon kizsigereljék a földet, légkörét beszennyezzék, tengereit és szárazföldi területeit pedig szemétheggyel borítsák el. Isten bemutatta az embernek, hogyan hajtsa uralma alá a földet, amikor „kertet ültetett Édenben kelet felől, és odahelyezte az embert, akit megformált” (1Mózes 2:8). Ez az Édenkert volt a modell arra, milyenné kell válnia a földnek. Istennek a földünkre vonatkozó szándékát tükrözte.

Az, hogy hajtsák uralmuk alá a földet nem csupán azt jelentette, hogy egy kis részét műveljék meg vagy gondozzák. Ádámnak és Évának, valamint az utódaiknak ki kellett volna terjeszteniük a Paradicsom határait az egész bolygóra. Az első emberpár azonban bűnt követett el, ezért kiűzték őket az Éden-kertből (1Mózes 3:23, 24). Persze ez nem jelenti azt, hogy az emberek soha nem fogják uralmuk alá vonni a földet.

Az engedelmes emberiség képes lesz uralma alá vonni a földet, hiszen Isten meg fogja áldani őket. Amikor az ókori Izrael népét Isten megáldotta, a földjeiken bőven volt gabona és a kertjeikben is kiváló gyümölcsök teremtek. Ehhez hasonló lesz a helyzet, amikor a földünk fokozatosan paradicsommá válik. Isten ihletett Szava, a Biblia azt ígéri, hogy „a föld megadja termését, megáld bennünket Isten, a mi Istenünk” (Zsoltárok 67:6). A földön lévő rétek, hegyek, fák, virágok, folyók és tengerek mind örülni fognak (Zsoltárok 96:11–13; 98:7–9). A földünk megtelik majd üde növényzettel, színes madarakkal és más csodálatos állatokkal, valamint melegszívű emberekkel.

Ján 1:12, 13: „mindazoknak, akik befogadták [Jézust], hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mert hitet gyakoroltak a nevében; és ők nem vérből vagy test akaratából vagy férfi akaratából születtek, hanem Istentől.” (Figyeld meg, hogy a szövegkörnyezet a 11. versben Jézus ’övéire’, a zsidókra utal. Mindazok, akik elfogadták őt, amikor az első században eljött hozzájuk, Isten gyermekei lettek az égi élet kilátásával. Az igék a szövegben múlt időben állnak; így ez az írásszöveg nem vonatkozik minden azóta kereszténnyé lett emberre.)

Ezek a versek megmutatják, hogy Jézus követői kezdetben nem voltak Isten fiai. Krisztus földre jövetele előtt sem a fiúság, sem az égi reménység nem állt nyitva az emberek előtt. De Krisztus váltságáldozati halálának érdeme által — amelyben ők hitet gyakoroltak — némely ember fiúvá lett fogadva és rendelkezhetett azzal a reménnyel, hogy mint király Krisztussal fog élni Isten égi Királyságában.

14:52-re: Ez az idézet egy kiadványból van, gondolom... "(Figyeld meg, hogy a szövegkörnyezet a 11. versben Jézus ’övéire’, a zsidókra utal. Mindazok, akik elfogadták őt, amikor az első században eljött hozzájuk, Isten gyermekei lettek az égi élet kilátásával. Az igék a szövegben múlt időben állnak; így ez az írásszöveg nem vonatkozik minden azóta kereszténnyé lett emberre.)... "

Ezzel szemben azonban Jézus azt mondja "Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt;

A ki pedig megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik az Isten angyalai előtt. (Lk 12,8-9) Ez nyilván az első században a zsidókhoz szólt először, mivel ott kezdődött minden, ők voltak az első apostolok. Ellenben Pál már a nemzeteknek tett tanubizonyságot, és a Thessalonikabeliekhez írott levélben pedig a bálványaiktól elfrodult, kenettel igencsak rendelkező gyülekezethez írt.

Nekem ebből megint az következik, hogy a 144 ezer zsidó származású, míg a megszámlálhatatlan sokaság a nemzetekből való. Viszont még minding nem egyértelmű, hogy az égi Királyságot nekik tartja fent. A földi az egyértelműbb. Itt hajlamos vagyok elfogadni a kérdező kommentjét, miszerint a mártíroknak is nagy szerepe lesz mindenben, és ők nem ugyanaz a csoport, mint a 144 ezer.

A fiúsággal kapcsolatos megjegyzésre továbbgondolás céljából ennyit írnék: Mi akkor a jelentése a tékozló fiú példázatának? A másik, hogy mit jelentett, amikor Jézus azt mondta, hogy először a fiakhoz jött? Vagyis pontosabban úgy fogalmaz, hogy "Izrael elveszett Juhaihoz", majd azt mondja, "Nem jó a fiak kenyerét elvenni és az ebek elé vetni" (Mt 15, 24-28)- Itt egyszerűen Ábrahámra, mint ősatyára utalt volna (vagy ugye Izraelre)? Lehetséges, de mindenesetre érdekes a sorok mögé nézni.

A fiúság ajándékáról nemcsak a Zsidókhoz írt levélben van szó, hanem a Római, és Galátziaiban is. Az üzenet számomra: hogy Jézus által mindenki, aki őt megváltójának elfogadja (és megtér, ahogy előbb írtam), elnyeri a fiúság ajándékát, és "Atyának" nevezheti Istent! Nem tudok héberül, de állítólag az Abba egy becéző szó, "Atyácska", vagy valami hasonló. Elég "intim" kapcsolat, ami hatalmas kegyelemre utal!

1. Nem kell a Jehovákhoz fordulni, nem okosabbak, mint egy olyan ember, aki Istennek szenteli az életét. Lehet,hogy sokat foglalkoznak az összefüggésekkel, de vannak érdekes dolgaik, amely nem pont keresztény hitre utal - ezzel persze nincs egyedül az egyházuk.

2. A 144.000 ugye Isten népéből kerül ki.

Kik is Isten népe? "Mert nem az részesül dicséretben, aki külsőleg zsidó, aki testén külsőleg van körülmetélve,hanem az részesül dicséretben - mégpedig nem emberektől, hanem Istentől -, aki belsejében zsidó, aki nem betű szerint, hanem szívében a Lélek által van körülmetélve." római levél: 2; 28-29

Tehát aki szívből Istené, Ő szerinte akar élni, nem pedig az aki meg van keresztelve, vagy ilyesmi. --> Aki elfogadja Jézust megváltójának, és behívja az életébe, hogy Ő vezesse, nem pedig az akit megkeresztelnek, és aztán tesz magasról az egészre, vagy "jóember" volt.

Aztán, hogy ezek az emberek közül ki lesz benne a 144.000 - ben én azt nem tudom, e mindenképp a fentiből kerülnek ki.