Szerintetek van értelme az egyházi esküvőben az esküdözésnek?

Nézd, esküdni nem arra kell, hogy mit fogsz érezni, hanem hogy mit fogsz tenni. Márpedig az eskü az, ami kötelez valaminek a megtételére, akár érzelmeid ellenére is. Éppen ez a lényege az eskünek, hogy történjék akárhol akármi, te akkor is meg fogod tartani, nincs olyan, hogy úgy hozza a sors.

Egy katona sem gondolhatja, amikor felesküszik, hogy "mi lesz, ha úgy hozza a sors, hogy el kell árulnom a hazámat?", hanem pont az a lényeg, hogy történjék bármilyen kényszerhelyzet, akkor sem árulja el a hazáját. És amikor valóban kényszerhelyzetbe kerül, akkor éppen lelkiismerete és esküre való emléke az, ami segít betartani ezt. Nincs ez másképp a házasságnál.

Vagyis, ha te úgy érzed, hogy nem tudnál akárhol, akármikor megtartani az esküt, amit teszel, akkor addig ne is tegyél rá esküt, mert az hamis volna.

Nem éltem keresztényi életet amikor megismertem a majdani férjemet, sőt még 2. gyermekem születésekor sem. 7 hónapos volt a kisfiam amikor megtértem és elkezdett nagyon zavarni, hogy nem esküdtünk templomban. Férjem számára ez nem fontos és ráadásul nincs is megkeresztelve ami nem megoldhatatlan, de + probléma.

Ezáltal nem járulhatok szentségekhez, ami nekem nagyon fáj, és ezért remélem előbb-utóbb meglesz a templomi esküvő is.

Biztos vagyok abban, hogy az a házasság ahol 3. félként Isten is jelen van, több mindent kibír, illetve adódhatnak olyan problémák a házasságban amit csak Isten segítségével lehet megoldani, átvészelni.

Ezt olvastam a házasságról:

"A házasság az nem cél, hanem eszköz. Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, de nem egymás számára teremtette őket, hanem önmaga számára. Ezért aki jobban szereti házastársát, mint Istent, az nem méltó Istenhez, és nem való házastársnak sem. Ez azért van így, mert az ilyen személyben szeretet helyett önzés uralkodik, mely pokollá teszi életét házasságban is, és azon kívül is.

Mivel a házasság megkötése közösséget érintő aktus, ezért nem elég az, ha valaki csupán belül, szívében mondta ki a nagy igent. De azt is tudni kell, hogy ha valaki belül nem mondta ki, akkor a kifelé megtörtént házasságkötés nem valóságos. A házasságok nem az égben köttetnek, bár az Isten az, aki köti azokat. Keresztény ember számára ez a templomban történik. A házasság nem boldogításra való, hanem a szeretetben való növekedésben, levizsgázásra, tehát áldozattá válásra való. Aki nem ezért köt házasságot, az feltétlenül pórul jár. Csak ott van remény arra, hogy egy házasságkötés hűségben megmarad, ahol mindkét fél így köt házasságot. A házasságkötés nemcsak nem boldogít, de arra sem való, hogy egyik megjavítsa a másikat. Csak az önnevelés célját szolgálhatja. Bizony van olyan boldog ember, aki boldogtalan házasságban él! Igen mert Isten képes boldogítani, akár házasságban él az ember, akár nem, csak Őt kell az életében abszolút ELSŐNEK tartania. Tehát bízza rá, hogy életében ki a második, illetve, ki az aki a teremtmények közül itt és most neki a legfontosabb kell, hogy legyen. Egyáltalán nem biztos, hogy a házastársa lesz az! Aki ezt nem érti meg, az boldogtalan lesz, bármilyen is a házastársa. Aki ezt megérti, az átveheti Tőle az Ő békéjét, bármennyire is pokollá teszi házasságát az Istent megérteni nem akaró társa.

A házasságot nem szabad erőltetni! Csak akkor tudod nyugodt lelkiismerettel vállalni, ha belesodródsz! Ha kényszeríteni kell magadat erre, akkor nem leszel lélekben soha sem nyugodt, mert azt fogod megélni, hogy te ácsoltál magadnak keresztet, s nem Istentől vetted át azt!

Aki boldog akar lenni házastársa mellett, annak föl- és meg kell szabadulnia attól a téveszmétől, hogy ember embert boldogíthat. Két út áll mindenki előtt, aki házasságban nem mond le a boldogságkeresésről:

- az egyik a születendő gyermekért való önfeláldozástól remélt boldogság, ami csak elodázza a csalódást, az önbecsapás valóságára ébredés idejét.

-a másik út Isten.

Aki Őt abszolút elsőnek vállalja, az, bár a szenvedések kelyhét ki kell innia, de rátalál a földön elérhető boldogság valóságára. De aki bárkit jobban szeret, mint Őt, az nemcsak azt éli meg, hogy csalódik házastársában, gyermekeiben, hanem azt is, hogy csalódni fog Istenben is.

Ez tehát azt jelenti, hogy a párkapcsolat sem lehet cél-program, csak eszköz jellegű lehetőség, talentum arra, hogy valaki Istenhez közelebb kerüljön. Ha valaki nem erre használja fel párkapcsolatát, az nem értett meg semmit abból, amire Isten őt teremtette.