A gyónásról mit ír a Biblia?

Amit az utolsó ír, az részben igaz. Valóban elhangzottak a leírt mondatok, de papokról szó sem volt, pláne nem katolikus papokról és végképp nem adták senkinek tovább kézrátétellel.

Ami rémlik a hozzászólónak, az mindannyiunkra érvényes szabály - és bűnöket Isten bocsátja meg, közvetítőt pedig nem pap bácsinak hívják, hanem Jézusnak. - legalábbis az én bibliámban így van leírva, de hallottam hogy katolikusok, Jehova tanúi és a mormonok is csináltak saját szájízükre bibliát-azokban nem tudom mi van. :D

Jaj, kedves 88%-as:

A papok az apostolok történelmi utódai, amelyek KÜLÖNBÖZNEK a 'tanítványoktól' oly mértékben, hogy az Egyház vezetését és működtetését reá bízta. Az utolsó vacsáránál is csak ők voltak ott.

Szia!

A Bibliában nincs arról szó, hogy papnak, vagy Istenen kívül bárki másnak megvalld a bűneid. A barátnak akkor valld meg, ha ellene vétkeztél. De bűnbocsánatot ez esetben is csak Istentől kaphatsz.

A helyes sorrend az, ha először megvallod a bűnödet, azután bocsánatot kérsz, végül elhagyod azt a bűnt. Pl. nem hazudsz többet, vagy nem vagy tiszteletlen a szüleiddel.

A négy evangélium szerint Jézus prédikálni, evangelizálni küldte a tanítványait. Arról nem volt szó, hogy már másvalakitől lenne a bűnbocsánat. Sőt!

"Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát." ApCsel 2:38

Ezt Péter apostol mondta. És nem azt, hogy nekem valld meg bűnödet, és én feloldozlak.

manju

Olvasd el:

* [link] A bűnök megbocsátásának hatalma

* [link] A szóbeli bűnvallomás (gyónás) szükségessége

A Péld 28,13 és az 1Jn 1,9 mit mond, hogy mit kell tennünk bűneinkkel kapcsolatban?

Ha csak Istennek vallhatjuk meg bűneinket, és csak Ő bocsáthatja azokat meg, akkor Máté miért mondja, hogy ez a hatalom az „embereknek” (többes számban) adatott meg (Mt 9,6-8)?

Milyen hatalom adatott a tizenkettőnek, amikor Jézussal a felső teremben voltak (Jn 20,21-23)?

Milyen hatalmat kapott kifejezetten Simon Péter a Mt 16,19-ben?

Milyen szolgálatról beszél Pál a 2Kor 5,18-ban?

úgy gondolod, hogy itt más tanításról van szó, mint az előbbi versekben? Igen - Nem

Ha igen, miért?

A papi megbocsátás az Ószövetségben

Lev 4,13-21 – „miután a pap a közösség tagjain elvégezte az engesztelés szertartását, vétkük bocsánatot nyer.”

Lev 5,14-26 – A bűn jóvátételéhez a papokhoz kellett fordulni, akik elvégezték az engesztelés szertartását, hogy a bűnös megkapja a bocsánatot. (vö. Lev 4,27-33; Szám 5,8)

A bűnvallomást mások előtt mondják el a Bibliában

Lev 5,5-6; Szám 5,6-7 – A papok előtt tett bűnvallomás.

Szám 21,7 – A nép megvallotta Mózesnek bűneit, és közbenjárását kérte.

Neh 9,2-3 – Az izraeliták közösségi bűnvallomást tartotta.

Mt 3,6 – „Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket” (vö. Mk 1,5)

ApCsel 19,18 – „Sok hívő is előállt, beismerték és elmondták saját mesterkedéseiket.”

Jak 5,14.16 – „Hívassa el az Egyház elöljáróit… Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket”

Jézusnak hatalma van megbocsátani a bűnt

Mt 9,1-8 – A béna meggyógyítása: „az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” (vö. Mk 2,10)

Lk 7,48 – „Bűneid bocsánatot nyernek.”

ApCsel 2,38 – „keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára.”

1Jn 1,9 – „Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket.”

Jézus ezt a bűnmegbocsátó hatalmát átadja papjainak

Mt 16,19 – Jézus Péternek adja a bűnök felett is érvényes „oldó-kötő” hatalmát.

Mt 18,18 – Jézus átadja a többi apostolnak is az oldás-kötés hatalmát.

Jn 20,21 – „Jézus megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket."”

Jn 20,23 – „Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.”

Jn 20,22 – „rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!” (vö. Ter 2,7)

2Kor 5,17-20 – „Isten… akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott… ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!”

Jak 5,14-15 – „Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte… ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.”

[link] A gyónás

„A gyónást nem Jézus rendelte.” A bűnbocsánat szentségét igenis Jézus rendelte, egészen világosan (Ján. 20, 23), Ebből pedig világosan folyik az Anyaszentegyháznak az a joga, hogy pontos bűnbevallást is követeljen, mert másképp lehetetlen lenne Jézus rendelése szerint okosan és igazságosan eldönteni, vajon ebben vagy abban az esetben a pap mint az Egyház képviselője "megbocsássa"-e a bűnöket, vagy "megtartsa". Ha nincs gyónás, akkor honnan tudja a pap, mit kell megbocsátania s mit megtartania? Osztogassa a bűnbocsánatot ész nélkül? Adjon bocsánatot a javulni nem akaró méltatlannak s tartsa fenn a bűneit éppen a bánkódónak? S honnan szerezzen a pap másképpen biztosítékot arra nézve, hogy a bűnös komolyan meg is akar térni, bűnét igazán megbánta-e s meg akar javulni?

„A gyónást a IV. lateráni zsinat hozta be 1215-ben.” A lateráni zsinat csak azt a törvényt állította fel, hogy minden katolikusnak legalább évenkint egyszer kell gyónnia s áldoznia. De a gyónást magát (és az áldozást) nem a zsinat hozta be, mert az megvolt a kereszténység legelejétől kezdve. A 2. és 3. század eretnekségei, pl. a montanizmus és novatianizmus, éppen azzal vádolták az Egyházat, hogy nagyon is könnyen megbocsátja a bűnöket. Aranyszájú Szent János beszél egy feltűnő esetről, amikor egy gyóntató pap a gyónás körül visszaélést követett el; ez pedig a 4. században történt. A gyakori gyónást már Szent Benedek († 547) szerzetesei gyakorolták. Valótlan beszéd tehát, hogy a gyónást csak a 13. században hozták volna be.

„Én csak az Istennek gyónok.” Te akarod meghatározni, bűnös ember, mi elég a bűnbocsánatra? Nem az Isten határozza-e azt meg, az, akit te megbántottál? Mióta szokás az, hogy a vétkes szabja meg, hogyan tesz eleget vétkéért? Aki vétkes és bocsánatot óhajt, ne maga akarja megszabni a kegyelem feltételeit, hanem azt keresse, milyen feltételekhez kötötte a megbántott Isten a bűnbocsánatot!

Ha Krisztus Urunk a papságra bízta a bűnbocsánat osztását, vagy pedig a bűnök megtartását a mennyben is (Ján. 20, 23), akkor bizony nem elég, ha csak "az Istennek" akarsz gyónni! Gyónhatsz, de Isten feloldozást nem ad, mert azt az Egyházra bízta.

„A pap is bűnös ember, hogyan lehet ő a lelkiismeretek bírája?” A pap mint bűnös ember maga is köteles gyónni. Mint lelkiatya azonban nem a saját ártatlansága vagy életszentsége alapján ítélkezik, hanem mint Krisztus felkentje s megbízottja.

„A gyónás erkölcstelen, mert benne szemérmetlen dolgokról is van szó.” Hát ha valaki hasonló ügyekkel az orvos vagy a bíró elé kerül, nem köteles-e ott is őszintén bevallani bizonyos, nem éppen napvilágra vágyó dolgokat? S nem éppen a VI. és IX. parancs körüli bűnök azok, amelyekben az emberek leginkább esnek az önámítás és szépítgetés veszedelmébe, hacsak őszintén s becsületesen meg nem vallják a gyónásban erre vonatkozó ballépéseiket is? Elvégre visszaélni a legszentebb és legkomolyabb dolgokkal is lehet, de vajon ezért meg kell-e szüntetni a szükséges és mindenképp hasznos intézményeket, főleg ha azok nyilvánvalóan Jézus rendelésén alapulnak?

Ne a gyónástól féltsék az erkölcs nemes buzgalmú őrei a hívek lelki tisztaságát! Valóban ne! Van más tényező elég, amitől jobban félthetnék azt! Ők azonban csak ott látnak veszélyt, ahol éppen a leghatározottabb lélektisztogatás s legkomolyabb erkölcsvédelem folyik, a legsikeresebb harc a bűn és erkölcstelenség ellen. Mi ez? Magyarán: egyszerű képmutatás!

„A papok azért sürgetik a gyónást, hogy ezáltal megtudják a családok titkait s uralkodjanak a lelkeken.” Gyermekes elképzelés! A gyóntatók nagyon kevés "családi titkot" tudnak meg a gyónásból, mert pl. a gyónásban neveket említeni nem is szabad s a legtöbb gyónásban nyoma sincs semmiféle családi "titok" felderítésének. Akkor már sokkal inkább az orvosi gyakorlatot kellene eltörölni ezen a címen!

Azonkívül a papnak úgysem szabad semmit sem bármily értelemben is felhasználni, amit a gyónásból megtud; ez a "titok"-vadászat tehát a gyakorlatban semmit sem használna neki. "Uralkodni" ezen az úton meg ugyancsak nem volna módja neki! Egyébként "uralkodni" a lelkeken: mit jelent ez? A pap igenis vezetni akarja a lelket, mert ez a Krisztustól rendelt kötelessége, de mire? Vezetni az igazság és kötelesség útján, visszatartani a rossztól, buzdítani s lelkesíteni az erényre, tisztaságra, szeretetre, lelkiismeretességre. Olyan nagy baj ez? Olyan veszedelmes "uralkodás" ez?

„A gyónás könnyelmű továbbvétkezésre csábit. "Úgyis meggyónom", mondják sokan s utána éppúgy vétkeznek, mint azelőtt.” Aki így tesz és érez, az érvénytelenül is gyónik. A bűnbocsánatnak ugyanis nem a gyónás egyedül a lényeges feltétele, hanem még inkább a mély és őszinte bánat, valamint a komoly és elhatározott erősfogadás. Ha egyesek komoly erősfogadás nélkül gyónnak, azok magukat csalják meg, de ezek szerint nem is lehet a gyónás intézményének értékét megítélni. Valóságban éppen az őszinte gyónás és bánat szokott a bűn elkerülésének s életünk megjobbításának bámulatos erejű eszköze lenni. Az emberek az igazi gyónás által nem könnyelműbbek, hanem ellenkezőleg, komolyabbak, jobbak, erkölcsösebbek, hősiesebbek lesznek.

Jó ez a kifogás, hogyaszongya "mindez csak az apostolokról szól, de nem a mai papoktól".

Krisztus kifejezetten minden időkre alapította Egyházát (Lk. 1, 32; Mt. 28, 20; 13, 39; Ján. 14, 16 k.; 1 Kor. 11, 26), tehát annak szervezeti formáit is. Olvassuk, hogy már maguk az apostolok is utódokat szenteltek fel, pl. Szent Pál Titust és Timoteust felszentelte, s meghagyta nekik, hogy viszont majd ők is másokat szenteljenek fel utódokul és segítőtársakul az apostolkodásban (Csel. 14, 22; 1 Tim, 1, 3. 18; Tit. 1, 6; 2, 15). Ugyanezt írja Római Kelemen is az apostolokról (1 Kor. 42. és 44).

Csak az a kérdés tehát, kik az apostolok törvényes utódai, akik meg nem szakadt folytonosságban tőlük származtathatják a felszentelést és kiküldetést. Kétségtelen, hogy a katolikus papság az apostoli jogutódlás alapján áll, ez pedig hiányzik ott, ahol a saját bevallásuk szerint is csak a nép választja s apostolutódi jogfolytonosság nélkül való, fel nem szentelt püspök "avatja" fel a lelkészeket.

Annyian támadják a katolikus egyházat. Akkor hadd kérdezzem már meg, hogy más keresztény felekezetek templomaiban miért nem történt még soha semmilyen csoda?

Nyilván van ami hamisítás, de a történelem folyamán, a világ minden részén előfordulnak csodák (könnyezések, gyógyulások stb.). Ha ez olyan nagy biznisz lenne csupán, akkor a századok alatt már kihasználták volna más egyházak is nem?

A 3. válaszolónak:

Biblia egy van és majdnem mindegyik felekezetnél ugyanolyan. Jehova Tanúié pl modern nyelvezetű, nincs tele "vala"-val és így érthetőbb is. Ami még különbség szokott lenni az isteni Név használata. A Jehova nevet csak a Tnúk merik az eredetinek megfelelően használni, holott sehol nincs utalás rá hogy ne lehetne, de a riadalmak ellenére a károliban is megtalálható.. Sok modern Biblia mégis ritkán használja ezt a nevet. Néhány nyelvben gyakran inkább a nagybetűvel írt „ÚR” vagy „ISTEN” szavakat használják, hogy így megkülönböztessék az általános „úr” és „Isten” szavaktól. Néhány tudós szerint Isten nevét inkább Jahvénak kell ejteni.

Egy katolikus enciklopédia leírja, mi történt valamivel azután, hogy a zsidók hazatértek a babiloni száműzetésből az i. e. hatodik században: „Kezdtek különleges hódolattal adózni a Jahve [tetragram magánhangzókkal] névnek, és kialakult az a szokás, hogy ezt a nevet az ADONÁJ [Úr] vagy ELÓHIM [Isten] szóval helyettesítették . . . Emiatt idővel elfelejtették, hogyan kell helyesen kiejteni a Jahve nevet” (New Catholic Encyclopedia). Az emberek ezért nem használták többé Isten nevét. Végül teljesen feledésbe merült, hogy hajdanán hogyan ejtették ki pontosan Isten nevét, és így kimondhatatlanná vált az emberek számára