Mi módon jelentette ki nektek magát Isten? Miért hisztek Benne, milyen személyes élményetek volt vele?

Az "az eggyel fentebbi vagyok" ismét. :)

Örülök, ha sikerült valamit megérezned Isten szeretetéből azon a pár mondaton keresztül, hála Neki!

Valóban nehéz, ha nem tartozol semmilyen közösséghez, jó lenne keresned. Ismerek személyesen is Hozzád hasonló embert, mély hittel, Istenszeretettel, de nem talál közösséget, pedig keres. Feltételezem, legalább gondolatban Te is keresel. Valóban nem könnyű találni, mert az ember hajlamos az emberi hibákat túl hangsúlyosan értelmezni. Mindenhol van egy csomó, nincs tökéletes közösség, így felekezet sem. De az Egyház, az Egy Test alapítója tökéletes, Jézus, és mindenkor Rá tekintve kell túllépni az emberi hibákon. Ő Szentlelkével megáldja, és vezeti a Rá nyitottakat, az Őket őszintén keresőket. (Ha igyekeznek Vele közösségben, szeretetben élni - ergo próbálni nem megbántani Őt = nem követni el bűnöket. Persze ez nem megy, de irgalmas és jó Ő, oda lehet menni Hozzá, belesimulni az ölelésébe és bocsánatot sírni.)

Próbálj meg keresni Magadnak közösséget tehát, ha nehéz nekiindulni, gondold végig, miért jutottál oda, hogy hiszel, de valamiért félsz valahova tartozni. Talán régi rossz tapasztalatok sebeit kell feltárnod az Úr elé, hogy gyógyíthasson.

Arra azért vigyázz, hogy érezhetően elvetemült szektába ne folyj bele... Van, akikről csak emberi hibák miatt van sok rossz vélemény (pl. "fujj, az a hülye lelkész/pap/hittantanár), de van, ahol erős hitbeli gázok vannak... Meglátszik a jelenleg élő egyháztagokon és a kilépetteken, hogy milyenek a gyümölcsök. Akik zombikat nevelnek... na őket kerüld.

És hogy van-e Isten... Volt mély krízisem ebben. Néhány dolog újra közelített Felé: nézegetve a természetet a maga bonyolult szépségében és tökéletességében (!) egyszerűen elképzelhetetlennek tartottam, hogy ezt valaki ne tudatosan alakította volna. Aztán. Úgy tudtam csak kiáltozni Felé, hogy "ha vagy, akkor figyelj". Nem vette zokon, hogy kétségeskedem, figyelt... Valamint arra is gondoltam, hogy a legboldogabb emberek, akiket ismerek, akik őszintén és tényleg azok, mind keresztények, mélyen hívők. Ha én is boldog akarok lenni, az a minimum, hogy úgy élek, mint ők, akkor is, ha nem tudom hinni, hogy van Isten. És arra is gondoltam, hogy ha van Isten, és nem törődöm Vele, és meghalok, megszívtam. Ha viszont úgy élek, mintha lenne (ha hinni nem is tudom), akkor ha meghalok, és van, jól jártam. Ha meghalok, és nincs, akkor meg tökmindegy, nincs semmi, legfeljebb kicsit bugrisnak tartottak életemben, de boldog voltam benne.

Ezek (is) sokat segítettek ebben a mélységben. Nem véletlenül adja az Úr ezeket a szárazságokat. Pl. kitartásra tanít.

"Áldott az Úr, aki hadakozni tanítja kezemet, harcolni ujjaimat."

És igen, az is jel, hogy akkor nyugszol meg Isten léte felől, mikor imádkozol. Bármi lehet jel, a lelkiismereted is, az ún. "véletlenek" is, egy másik ember egyetlen szava, bármi... Hajrá, drukkolok, hogy jól tudj tájékozódni köztük!

Nekem a saját életem elegendő bizonyság Isten létezésére, soha nem kételkedtem benne; én vagyok, kell tehát hogy Isten legyen. Nekem ez elég, és nem is keresem őt sehol, hiszen Isten mindenütt jelen van.

Nem járok semmilyen gyülekezetbe és nem tartózom egyetlen valláshoz sem, hiszen Isten mindenütt jelen van, bárhol is vagyok Isten mindig ott van velem, itt van énbennem is.

Ritkán járok templomba, alkalomtól függetlenül, ha úgy érzem, hogy el "kell" mennem, imára csak akkor vetemedek, ha valóban mondanivalóm van (más körülmények között, érzések nélkül, csak akarattal, vagy épp megszokásból nem lennék képes rá, mert képmutató lennék, hiszen valójában teljesen máshol járnék gondolatban), és, bár elvileg római katolikus vagyok (nem neveltek vallásosan, csak azért ismerem, mert tájékozódtam), sok mindennel nem értek egyet, de Isten létezése felől sosem kételkedtem, még a legválságosabb időszakomban sem.

Hiszem, hogy minden okkal történik, és, hogy idővel minden az én javamra válik, ha akkor nem is úgy tűnik. Megértettem, hogy nem mindig az történik, amit akarok, hanem az, ami jó nekem, akkor is, ha az adott pillanatban nem úgy tűnik. Akkortájt kezdtem ténylegesen bízni Istenben, és villámként hasított belém a felismerés: akkor segített a legtöbbet, mikor a leginkább elfordultam tőle, vádoltam őt, és miértekkel bombáztam, vagy épp semmibe néztem. Ő mégis ott volt, és rávezetett az útra, amit járnom kell anélkül, hogy tudtam volna róla, és csak utólag jöttem rá - mindig, és mindenkivel ott van, mindenkihez szól, csak nem mindenki hallja meg, amit mond.

Mára mindössze két szóval tudnám jellemezni a kapcsolatom Istennel: teljes bizalom.

Kedves Kérdező, persze, hogy mindenki mást ír, annyifélék vagyunk, nincs két egyforma lélek a világon... Van, akinek könnyebb közösség nélkül, bár én személy szerint még nem találkoztam olyan emberrel, aki ha igazán elmélyült hitében, akkor egy idő után ne vágyakozna közösség után. Még a régi, erdőben magányosan lakó remeték is tartoztak közösséghez, legalább lélekben, tanaik szerint élve és értük imádkozva.

Amikor azt keresed, melyik a közösséged, első sorban ne arra hallgass, hogy valaki baptista-ellenes, pünkösdista-ellenes, katolikus-ellenes. Hallgasd meg tisztelettel a véleményét, de ne hagyd Magad mélyen befolyásolni ettől. Jobb tanácsadó az, hogy a sajátját miért szereti, miben áll neki a jó közösség, mennyire hiteles. És ha valaki a sajátjáról nagy százalékban úgy nyilatkozik, hogy valakik ELLEN beszél, azért szereti az övét, az mindig gyanús. Mert akkor ha nem lennének más táborok, önmagában az hogyan tudna megállni?? Istenre próbálj hallgatni és a szíved, lelkiismereted hangjára. Keresd az igazán boldog, és igazán hiteles embereket, ha találsz néhányat, kérdezgesd őket, aki ilyen, az szokta állni a kérdéseket. De még így sem az a mérvadó, hogy az ő gyülekezetében, egyházában, közösségében hány százalékban vannak a NEM hiteles emberek, mert olyanok mindig mindenhol vannak. Az számít, hogy amit az a pár "jó" mond, az Benned lángra gyújt-e valamit... és ha elképzeled, hogy Te is szeretnél ennyire Istenben élni, vajon itt adott lenne-e minden Számodra hozzá. Nem az a kérdés, hány dologgal nem tudsz egyetérteni, mert mindenhol lesz ilyen. Az, hogy mennyivel igen, és ezek elég súlyosak-e ahhoz, hogy Téged Istenhez vezessenek minél közelebb, és segítsenek Vele maradni, ha közelebb értél.

Nemcsak az a kérdés, ő boldognak érzi-e magát. Te kívülről boldognak, s ami több: hitelesnek látod-e.

A kérdést amúgy meg lehet fogni más oldalról is: mindkettőnek nem lehet igaza... De valamelyiknek lehet-e igaza?

Imádkozz sokat, és próbálj továbbra is Istenre megnyílni.

Hasznos olyanokkal beszélgetni, akik egyik vallásból áttértek a másikra, megkérdezni őket, hogy miért. Megfigyelni, melyik oldalon volt több olyan, akinek a sajátjával valami baja van, és azért ment el, s azt, hogy mennyien szerették a sajátjukat, de valahol esetleg többet kaptak még annál is. Ez utóbbi csoporttal a legérdemesebb elbeszélgetni. Aki mélyen hitt, de máshol még jobban el tudott mélyülni, és ahhoz, hogy ez az elmélyülés megtörténhessen, már nem tudott eleget biztosítani a saját vallása.

Nem tudom, ez érthetőre sikeredett? ... Ha nem, akkor megpróbálhatom máshogy. Én értem. :)