Lehetséges, hogy Jézus?

Ha ma valaki ilyet állítana (alaptalanul), akkor annak nem lenne több száz követője még életében, halála után meg több millió. Hanem ahogy mondod, kapna egy zubbonyt és irány a diliház.

De az valósznűleg nem is tenne csodákat, nem gyógyítana, nem támasztana fel halottat... és ő maga sem támadna fel. De Jézus mindezeket megtette.

Nem azért követték őt, amit állított magáról, hanem azért amit tett. A tettei igazolták, hogy Isten fia. (pl a galamb, ami rászállt amikor Keresztelő János megkeresztelte)

Ha csak egy őrült lett volna, akkor nem feszítik keresztre, mert nem lett volna okuk félni tőle.

stb.

Azért tegyük hozzá, hogy eléggé sok idő eltelt Jézus élete óta, és tudjuk, hogy a néphagyomány, és a vakhit eléggé sok mindent megváltoztat.

Jézus, bárhogy nézzük, egy kisebb vallási szekta vezéralakja volt. A csodák meg csupán olyanok, amilyeneket az ember látni akar. Ismerjük az igazságos Mátyás alakját, mennyi csodás népmese volt róla. Közben az egyik legkeményebb kezű király volt, és nagyon megadóztatta a népet. És ma mégis a pórnép legjobb barátja, már-már hősies alaknak számít :)

Az őrültet és a szentet csak egy hajszál választja el egymástól.

Lelkileg nagyon is közel állnak egymáshoz.

Igen, valószínűleg Jézust ma mentálisan betegnek tartanák, és pszichotikumokkal tömnének.

A zárt osztályon élők között kifejezetten sok az átlagon felüli képességekkel rendelkező, hiperintelligens ember (akik nem illenek a társadalom hagyományos keretei közé, de sokszor vannak megdöbbentően jó gondolataik és meglátásaik).

Ezért is van az, hogy sok nagy gondolkodó végezte diliházban.

Szerintem jól látod a dolgokat, én hiszek Istenben, szeretem Jézust, de nem látok semmi szentségtörőt abban amit írtál. A mai materialista világban Jézus, Buddha, Krisna és az összes vallásalapító meg nagy gondolkodó mind közveszélyesnek lennének nyilvánítva.

Ezért nincsenek ma már nagy emberek, csak ócska bulvársztárok.

Szia!

Szerintem nem lehetséges. Én nem tartom szentségtörésnek ezt a kérdést, nagy gondolkodók is felvetették, még ha nem is ilyen kontextusban, hanem úgy hogy Jézus Krisztus vagy őrült volt, vagy Isten fia.

A kánai mennyegzőn Jézus így felelt anyja kérésére: "Mi közöm nékem tehozzád, ó asszony? Nem jött még el az én órám" (Jn 2:4). Ez az első hallásra elutasítónak tűnő válasz nem volt rideg, udvariatlan megnyilatkozás. Az a kifejezés, ahogyan a Megváltó megszólította anyját, megfelelt az akkori keleti szokásnak. Ezt a megszólítást olyan személyekre alkalmazták, akik iránt tiszteletet akartak kifejezni. Krisztus minden megnyilatkozása összhangban volt a törvény előírásával: "Tiszteld atyádat és anyádat" (2Móz 20:12). A kereszten, ahol utoljára fejezte ki anyja iránti gyöngédségét, Jézus ugyanígy szólította meg Máriát, és legszeretettebb tanítványa gondjaira bízta. A menyegzőn csakúgy, mint a kereszten, a hanghordozásában, tekintetében és modorában rejlő szeretet magyarázza szavait.

Egy alkalommal, mikor Jézus tanította a népet, tanítványai üzenetet hoztak, hogy anyja és testvérei odakinn vannak, és látni szeretnék Őt. Jézus olvasott szívükben: "Ő pedig felelvén, mondta a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám" (Mt 12: 48-50).

Mindazt, aki hittel elfogadja Krisztust, az emberi rokonságnál szorosabb kapocs köti össze Vele. Eggyé lesz Vele, amiképpen Ő is egy az Atyával. Anyja is közelebbi és biztonságosabb kapcsolatban volt Vele hit és cselekedetek által, mint a természetes rokonság által. Testvéreinek semmi hasznuk sem származik a kapcsolatból, ha nem fogadják el Őt személyes Megváltójuknak.

Micsoda támaszra lelt volna Krisztus földi rokonaiban, ha mennyei követként hisznek Benne, és együttműködnek Vele Isten munkájának végzésében! Hitetlenségük beárnyékolta Jézus földi életét. Ez is része volt annak a keserűségnek, melyet a kín poharából Ő kiürített érettünk.

Isten Fia mélyen átérezte az emberi szívekben gyúlt ellenségeskedést az evangéliummal szemben. Még jobban fájt ez Neki otthonában, hiszen az Ő szíve nyájas, szeretetteljes volt, és nagyra értékelte a családi köteléket. Testvérei azt kívánták, hogy vesse alá Magát az ő elgondolásaiknak, viszont az ilyen eljárás egyáltalán nem lett volna összhangban Jézus isteni küldetésével. Fivérei úgy tekintettek Rá, mint akinek szüksége van tanácsaikra. Emberi szemszögből ítélték meg Őt, véleményük szerint csak olyasmit lenne szabad mondania, ami elfogadható az írástudók és farizeusok számára, ezzel lecsendesíthetné a szavai nyomán támadt bosszantó ellentéteket. Azt gondolták, magánkívül van, amikor isteni hatalmat igényel Magának, és a rabbik fölé helyezkedik, mint bűneik ostorozója. Tudták, hogy a farizeusok lesik az alkalmat a vád benyújtására, és úgy érezték, Jézus felkínálta nekik ezt a lehetőséget.

Rövidlátásukban nem tudták áttekinteni Jézus betöltendő küldetését, ezért nem is érezhettek együtt Vele a próbáiban. Nyers, lebecsülő szavaik tanúsága szerint nem érzékelték helyesen jellemét, s nem vették észre, hogy az isteni és az emberi fűződött itt egybe. Gyakran látták csordultig telve bánattal, de ahelyett, hogy vigasztalták volna, lelkületük és szavaik csak megsebezték szívét. Érzékeny természetét gyötörték, indítékait félreértették, munkáját nem foghatták föl.

Testvérei sokszor a farizeusok elcsépelt, elavult filozófiájával hozakodtak elő, s úgy képzelték, taníthatják azt, Aki minden igazságot ismer, és minden titkot tud. Amit nem értettek, azt nyíltan elítélték. Jézust a végsőkig próbára tették szemrehányásaik, lelke megfáradt, elcsüggedt. Hitet tettek Isten mellett, és azt gondolták, igényt tarthatnak Rá, miközben Isten testben velük volt, csak nem tudtak róla.

Ezek a dolgok tövisekkel borították Krisztus útját. Annyira bántotta saját családjának téves felfogása, hogy megkönnyebbült, ha bárhová ment, ahol ezt nem tapasztalta. Volt egy otthon, melyet szívesen látogatott: Lázár, Mária és Márta háza, mert a hit és szeretet légkörében lelke nyugodalmat lelt. Mégsem akadt e földön senki, aki felfoghatta volna isteni küldetését, vagy ismerte volna a terhet, melyet az emberiségért hordoznia kellett. Gyakran csak az egyedüllétben könnyebbült meg, amikor mennyei Atyjával lépett kapcsolatba.

Üdv. Péter