Kik a boldogok? Lent.

“Boldogok a lelki szegények, mert övék a menynyek országa.” (Mt 5:3)

Krisztus olyanokat hirdet boldogoknak, országa polgárainak, kiket a világ szán és megvet, miáltal a keresztény világnézetet homlokegyenest ellentétbe állítja a világ felfogásával. (V. ö. Kor. I. 1, 27. sk. Jak. 2, 5.) Lukács a nyolc boldogság helyett csak négyet említ : a szegénységet, éhséget, sírást és üldözést ; de azok ellentétével is megvilágítja a boldogságok értelmét. Lelki szegények azok, kik a földi javakhoz rendetlenül nem ragaszkodnak, boldogságukat nem bennük keresik, azokat másoktól nem irigylik, Istentől rendelt sorsukban megnyugszanak ; ha pedig földi javakban bővelkednek, azokat Isten dicsőségére és embertársaik javára használják. Lukács egyszerűen szegényeket mond (6, 20.), s érti alattuk a kis embert, a gyengét és elnyomottat. Krisztus a boldogságok közt első helyen említi a szegénységet, mert ez legjobban megfelel a világról való lemondásnak és a túlvilági törekvésnek ; persze, ha az nemcsak az erszény, hanem a szív szegénysége is. A szegényt kevesebb érdekszál köti a világhoz. Általában az evangélium kedvez a szegénységnek (Máté 6, 19—21; 10, 9. sk. 11,5; 13,22 ; 19,21. skk. Luk. 6, 24 ; 12, 33. sk. Jak. 2, 2—7.); szerinte a szegény Isten barátja, az Isten országának kiváltságos osztálya. A gazdagságot lehet ugyan jól is használni, lelki szegénységgel párosítani, az erény eszközévé tenni. (Sir. 31, 8. skk. Máté 6, 20. Csel. 4, 32. skk.) De annyi bizonvos, hogy a gazdagság nagy kísértés, gond és veszedelem. Az evangélium ezen tanítása elhárítja a gazdagság és szegénység harcát, s egyetlen megoldása a ma annyira égető társadalmi kérdésnek. Sok régi és új magyarázó a lelki szegények alatt az alázatosakat érti; újabban pedig némelyek az egyszerű jámbor népet, mely tanulékony, engedelmes szívvel fogadta az Ür tanítását. A lelki szegények jutalma a mennyek országa. Már e földön is jobban beülik és Krisztus idejében is könnyebben belépett a lemondást hirdető és túlvilági boldogságot ígérő egyházba a szegény, mint a gazdag ; a másvilágon pedig Isten a földi nélkülözésért mintegy adósa neki a boldogsággal (Luk. 6, 24.), melyből a gazdag mar e földön kivette részét.

Boldogok (itt és ott) azok, kiknek szivök e világ javaihoz nem ragaszkodik, kik azok hiányát békével tűrik, s ama javak birtoka mellett, a mennyország után úgy törekszenek, mintha azokat nem is bírnák (Kor. I. 7,29.30.); ezek a keresztény érzület mennyországát magokban hordozzák, s túl a síron megnyerik a mennyországot (lásd Máté 3,2.). Ezeknek ellentétei, kik nem úgy éreznek, ama gazdagok, kikre az Úr jajt mond Luk. 6,24.. A földi jó magában foglalja mindazt, mik a földön vagyunk, a mit bírunk és tehetünk. Azért, a ki ezekben érzésére nézve szegény, alázatosnak is mondathatik. Azért értik többen a lelki szegények alatt az alázatosokat. A világ azt mondja: Mily boldogok a gazdagok, kik pénzzel és mindennemű jóval bírnak!

Krisztus “lelki szegényeken” nem ügyefogyottakat és félkegyelműeket ért, ahogy ezt a szocialista s egyéb vallásgyalázók mindenáron értelmezni szeretnék, hanem a lélekkel fogadott és gyakorolt szegénységet, a földi javakhoz való túlzott ragaszkodásról való öntudatos lemondást, vagyis; a lélek belső szabadságát a pénzzel, kinccsel, anyagisággal szemben.

Hogy Jézus ezt csakugyan így érti: a szív, nem pedig az értelem szegénységeképpen, kiviláglik abból, hogy ugyanezt a krisztusi kijelentést (Mt, 5, 3) Szent Lukács evangéliuma egyszerűen így mondja; “Boldogok ti szegények!” (6, 20), valamint abból, hogy Krisztus Urunk a szegénységet máshol is sűrűn dicséri (Mt. 6, 19-21; 10, 9; 11, 5; 13, 22; 19, 21 stb.), viszont az oktalanságot és esztelenséget állandóan korholja s okosságra int (Legyetek okosak, mint a kígyók.” Mt. 10, 16).

“Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.” (Mt 5:5)

A szelídek örökölni, birtokolni fogjak a földet, nem ezt a sárgömböt, melyért az erőszakosak harcolnak, s ahol a szelídek a rövidebbet húzzák, hanem az igéret földjét, a földi messiási országot és annak folytatását a mennyben. (V. ö. Zsolt. 37, 11.)

Szelídek, kik nem haragusznak, nem veszekesznek, nem versengenek, hanem inkább tűrnek és hallgatnak. A világ azt mondja: Mily boldogok, a kik mindenen áttörhetnek, és mindenben erőt nyernek! Ezeknek a jutalma az, hogy mindenütt békében és nyugodtan élnek; egyszersmind: ezek fogják bírni a jövendő örökséget. A földet, országot gyakran nevezik a próféták képleg a mennyország helyett.

„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” (Máté 5:6)

Kik forró vággyal égnek az erényért és istenességért. Luk. 6,21. szerint, értelme ez is lehet: Boldogok, a kik igaz érzülettel éheznek és szomjúhoznak, vagy mivel az ételtől magok megtartózkodnak, vagy mivel abban hiányt szenvednek; ezek más módon itt és a síron túl megelégíttetnek. A világ azt mondja: Mily boldogok, a kiknek vágyai ez élet javaira nézve mindig teljesednek, a kik mindig el vannak telve!

Az igazság, vagyis a megigazulás és erény szomjúsága, annak becsülése és forró vágya, melynek jutalma a kielégítés, részben már e földön, és tökéletesen a másvilágon. Lukács (6, 21. 25.) egyszerűen éhségről, tehát testi éhségről és jóllakásról beszél, mely utóbbi a mennyei vendégségben teljesedik.

Az igazság a lélek jósága és tisztasága, amely az Isten akaratát követő, tökéletes erkölcsi életből fakad.

Akik éhezik és szomjazzák az igazságot, vágyódnak Isten és a lelki értékek után.

„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5:10)

…ha mindjárt halálig üldöztetnek is az én tanításomért. A nyolc boldogság összevéve képezi a három lépcsőt az Istenhez; ezek: a megtisztulás (alázatosság, szelídség, bűnbánat által 3. 4. 5. v.), a megszentülés (a minden erény elnyerésére törekvő buzgó vágy által, különösen pedig a szeretet által 6. 7. v.), az Istennel való egyesülés (a tökéletes szívtisztaság, békeség és Istenért való szenvedés által 8. 9. 10. v.). Mi által szerezzük meg az Isten országát? Szegénység által az uralmat, fájdalom által az örömet, fáradság által a nyugalmat, alázat által a dicsőséget, halál által az életet. – A boldogságról szóló tanítás után, mely kevés szóval a keresztény tanítás szellemét tartalmazza, következik egyenesen az apostoloknak szóló oktatás 11–17. v.

Üldözést szenvednek, mert igazak, mert az igazságot megvallják s az erényt gyakorolják. Ezek a hitvallók és vértanúk, kivált az apostolok, de másodsorban Krisztus minden igaz híve. Miként a hős katonák a meghódított országon osztoznak, úgy nyerik meg ők jutámul, hazául és birtokul a mennyországot. - A következő 11. sk. vers az üldözéseket részletezi. (Hasonlóképpen Luk. 6, 22. sk. 26.)

Boldog, aki bármilyen üldözést szenved a keresztény vallásért.

Az ország - igazságos és békés programja ellenére - csak békétlenségek, ellenkezések és harcok között valósul meg. A bátor lélekkel elviselt üldözés azonban már nem akadály, hanem az országba lépés és a benne maradás útja. A keresztény ember tökéletessége igaz voltában áll, és Jézus jót kíván azoknak, akik ebben hűségesek maradnak. Nem azért kell elviselniük az üldözéseket, mert ők Krisztus tanítványai, hanem hogy tanítványokká válhassanak, azaz megfelelhessenek hivatásuknak.

1. A lélekben szegények azok, akik önként szegények, és azok, akik belsőleg szabadok minden gazdagságtól; ezenkívül azok, akik az Ószövetség számos helyének szellemében alázatosak és egyedül Istenben bíznak. Az első és legsürgetőbb meghirdetés, amellyel Jézus az ország kapujánál tolongó sokasághoz (5,1) fordul, felhívás a szegénységre. A görög ptókhosz kifejezés (a ptósszó = meggörnyed igéből származóan) olyan embert jelöl, aki segítséget kér, megalázkodik és esdekel. A szegény ebben az értelemben a szükséget szenvedő, még inkább a koldus. A szó héber megfelelője (`anî, `ãnãw) hasonlóképpen meggörnyedt embert jelöl, azaz olyasvalakit, aki meghajol a nagyobb és hatalmasabb előtt. A Biblia nem hanyagolja el a kifejezésnek ezt a szociális értelmét, de vallási jelentéstartalommal is felruházza. Máté magyarázatként azt mondja, hogy «lelki szegénységről» van szó. A hoi ptókhoi tó pneumati kifejezés csak egy apokrif szövegben jelenik meg. A Bibliában csupán hozzá hasonló szókapcsolatokat találunk, de ezek is alkalmasak jelentésének megvilágítására. Nyelvtani szempontból jelzőből és (relációra utaló) dativus-ban álló főnévből tevődik össze. Ennek a szerkezetnek erejében a jelzővel kifejezett minőség (ártatlanság, tisztaság, szegénység stb.) a főnévben (a kézben, a szívben, a lélekben stb.) lakozik. Továbbá: a főnév által jelzett valóság e minőségeket nem a vágy szintjén, hanem valósan birtokolja, mert például a kéz esetében aligha tudnánk belátni, hogy mit jelent a pusztán `óhajtott' tisztaság. Nem a szegénység `spiritualizálódik', hanem a `lélek', azaz az ember, illetve az emberi személy válik szegénnyé, midőn elsajátítja az eszményi szegény állapotát, viselkedés- és gondolkodásmódját. A lelki szegénység inkább alapmagatartást jelent, mintsem egyszerű erényt. Ha úgy tetszik, valamennyi keresztény erény foglalata, mert előfeltétel ezeknek az erényeknek birtoklásához.

A «lélekben szegény» a teljesen nincstelen ember, aki nem csak a kevésbé fontos anyagi javaktól szakadt el, hanem elsősorban a szellem, az akarat, a saját elgondolások és az egyéni érzések magasabb rendű értékeitől. Önmagától, emberi látásától és vágyaitól megfosztva kész arra, hogy befogadja az ország transzcendens és egyben paradox értékeit. Ez a belső készség nélkülözhetetlen mindazok számára, akik Krisztus követőjévé akarnak válni. Az üdvösségre vezető ösvény meredek, nehéz és túlságosan titokzatos ahhoz, hogy az emberi ész fényében megérthetnénk. Aki sokat okoskodik, félő, hogy kívül reked; ezért, ha valaki nem szegény, nem léphet be az országba.

A szegény nem nyugszik bele rászorult vagy nyomorúságos helyzetébe. A görög ptókhosz kifejezés bizalmatlanságot, nyugtalanságot, valami másra vágyást és másnak keresését is jelenti: bizalmatlanságot a javakkal és bárminemű személyes erőforrással szemben, mert az ember igényei és vágyai magasabb rendű javakra, Istenre irányulnak. Evangéliumi értelemben `szegénynek' tekintendő a `gazdag' vámos, és `gazdag' a `szegény' farizeus. Az így értelmezett boldogság összekapcsolódik Jézus felhívásával: «tanuljatok tőlem, mert szegény vagyok és alázatos szívű», azaz lélekben szegény (Mt 11,29). Az akár csak látszólagos javakkal elégedett ember a Biblia felfogásában már gazdagnak számít. Ha az embernek nincsenek problémái, nem nyugtalankodik, egyszóval ha nem veszi észre saját szegénységét, ez a legnagyobb csapás életében. A nyugtalan szív valójában a «lélekben szegény» más megfogalmazása. Az ember nem tekintheti önmagát szegénynek mindaddig, míg nyugodtan bízik önmagában és adottságaiban, különösen ha ezek az adottságok, mint ahogyan ez lenni szokott, nevetségesek és valójában az ő hibái. A szegény szociális szempontból lehet gazdag, ha anyagi és szellemi javai ellenére rászorulónak tartja magát, mert ezekben nem talál vigasztalást. A lelki szegénység tágabb körű fogalom, mint az anyagi, de teljességgel mégsem választható el az utóbbitól. Jézus mindenekelőtt a lelki szegénységet kéri, de a belső elszegényedés próbaköve az, hogy az ember milyen mértékben tudja elviselni vagy elfogadni a fizikai szegénységet, a szenvedést, a tudatos lemondást, a megalázkodást és az önmegtagadást (Mt 5,10; 10, 10-39; 16, 22-23; 18, 1-10; 19, 21-30; 20, 20-28 stb.). A keresztény program nem valamiféle békés elméleti elszakadás a személyes kötődésektől és a tulajdontól, mert ennek ténylegesen is be kell következnie. Az anyagi javak a fizikai egészséghez, a hatalomhoz, a dicsőséghez, az intellektuális és a lelki adottságokhoz hasonlóan állandóan arra kísértenek, hogy megfeledkezzünk Istenről vagy bizodalmunkat emberi értékekbe vessük. Valamiféle csekély szenvedés, anyagi szegénység és sikertelenség mindenképpen szükséges ahhoz, hogy az ember tudatára ébredjen valódi vagy fiktív lelki szegénységének. Nem születik senki lelki szegénynek, hanem az ösztönös érzéki törekvéseiről és az intellektuális igényeiről való folytonos lemondásban, a sors csúfolódásai és az emberek értetlenkedései közepette óriási áldozatok árán válik azzá és marad ilyen.

Reális lelki szegénység szükséges ahhoz, hogy az ember befogadhassa a Jézus által ígért boldogságot. Az önmagában nem bízó szegény minden hiányosságának kárpótlását Istenben fogja megtalálni. A szegénység így a minden képzeletet felülmúló gazdagság forrásává válik. A lelki szegénység nem az Újszövetség előzmények nélküli újdonsága, hanem az Ószövetség legnemesebb lelki irányzatának torkolata. Isten régóta készítgette a lelkeket erre a kemény üzenetre, amely felöleli az evangélium alapvető paradoxonát, a keresztről szóló tanítást is. A száműzetéstől kezdődően a szegények kezdik befogadni az isteni ígéreteket és áldásokat. A katasztrófából - hirdeti Szofoniás - csak a «szegény (`ãnî) és nincstelen nép» (3,12) fog megmenekülni. «Keressétek az Urat ti, szegényei (`ãnãwîm) a földnek, keressétek az igazságosságot, a szegénységet, hogy menedéket találjatok az Úr haragjának napján» (2,3). Jahve előtt kicsinnyé kellett válni, miként ilyen az ember az ellenség előtt is. Ilyen körülmények között a messiás is alázatossá és szegénnyé lett. A mindenki által megvetett és elhagyott Jahve szolgája, «a fájdalmak férfia és a betegség ismerője» (Iz 53,3) nem lázadozik méltatlan sorsa ellen, hanem éppen e gyengeség és erőtlenség által diadalmaskodik. A jövő és az üdvösség immár a szegényeké. Elsősorban az ő osztályrészük lesz a szabadulás (Iz 29,19; 57,15). «Én arra tekintek, aki nyomorult és megtört szívű» - mondja az Úr (Iz 66,2; vö. 29,19; 41,17). Nem az a valódi szegény, akit Isten megalázott, hanem az, aki gyermeki tisztelettel és szeretettel meghajolt előtte. Engedelmesség, alárendelődés, belenyugvás, magány és csend jellemzi a szegény ember lelkét. A szegénység lelkülete uralja a zsoltárok és a bölcsességi iratok egy részét (a szegények zsoltároskönyvét), és a qumráni esszénusok közvetítésével ugyanez tündöklik az Újszövetségben, különösen az `ãnãwîm (a szegények) irodalmának gyöngyszemében, a Magnificat-ban, valamint a `boldogságokban'.

….A „boldogok a szegények”-et Máté kiegészíti a „lélekben” kifejezéssel. A szegények Izrael szükséget szenvedő tagjai, ‘anāwîm vagy ‘am hā­’āre, akik jobban kedvelik Isten szolgálatát az anyagi előnyöknél. Szegénységük valódi és gazdasági, de lelki dimenziója is van. Mt-nál a „lélekben” kifejezés hozzáadása áthelyezi a hangsúlyt a szociális-gazdasági szempontról a személyes-erkölcsire: az alázatosságra, a gazdagságtól való függetlenségre, az önkéntes szegénységre. A Bibliában az anyagi szegénység rossz, amin változtatni kell (MTörv 15,11), a gazdagság pedig nem rossz önmagában, valójában szükséges a királyság jólétéhez, de magában hordozza Isten és a szegények elhanyagolásának a kockázatát.

2. Boldogok a szelídek. Máté az `ãnãwãh' zsidó jámborságát tartja szem előtt, amint ez az első boldogság megismétléséből is kiviláglik. A szelídek vagy csendes természetűek nem a jó társadalmi helyzetben lévő emberek, hanem a szegények, az alázatosak, a jámborok és az egyenes lelkűek. Nyelvi szempontból a praeisz és a ptókhoi szinonim kifejezések. A nekik juttatott `örökség', a «föld», miként az első boldogság esetében is, az országot, azaz a messiási áldások elnyerését jelenti.

A Vulgata fordítása (beati mites) került át a modern nyelvekbe, de ez nem adja vissza az eredeti értelmet, amely a valódi szegény ember lelkületére és magatartására is utal. A szelídség vagy a csendes alázatosság természetes adottság, de jelen esetben egyben elfogadás, alárendelődés, azaz lelki szegénység. Szelíd a szegény, aki tudatában van helyzetének, és ezért igények, `követelések' és önteltség nélkül éli életét. A szelídek (praeisz) fogják birtokolni a földet, hirdette már a zsoltáros (Zsolt 37,11). Másutt ezt olvassuk: «A nyomorult népet megsegíted, de a kevély tekintetűeket megalázod» (Zsolt 18,28). «Te az alázatosak Istene vagy, az elnyomottak segítsége, a gyengék támasza, az elhagyottak menedéke» - mondja Judit (9,11). Izajás így vall: «Örömüket lelik az alázatosak az Úrban» (29,19); Vö. Zsolt 147,6; 141,4; Péld 3,34; 22,4. A Számok könyvében azt olvassuk, hogy Mózes «nagyon alázatos» ember volt (Szám 12,3). Jézus szívesen nevezi önmagát «szegénynek és alázatos (praüsz) szívűnek» (Mt 11,29), és a Zak 9,9 szövegét alkalmazza önmagára, a Jeruzsálembe belépő szegény és alázatos (praüsz: Mt 21,5) messiás királyra.

A szelídeknek (alázatosaknak) ígért föld ugyanaz, mint amely a pátriárkáknak (vö. Ter 15,7; 17,8; 28, 4.13) és a kivonulás izraelitáinak (Kiv 6,8; MTörv 25,19; Zsolt 44,4) szóló ígéretekben is szerepel. Ez a biztonság, az isteni barátság és oltalom szimbóluma (vö. 1 Sám 26,19; Jer 31,2; Préd 2, 4-11; Zsolt 69, 36-37). «Aki hozzám folyamodik, az örökli az országot, és részt kap szent hegyemen» - mondja az Úr (Iz 57,13). «Egész néped igaz lesz, örökre birtokában lesz az ország» (Iz 60,21). A föld az alázatosaké (Zsolt 37,11) és az «igazaké» (Zsolt 37,29), vagyis azoké, akik az Úrban reménykednek (vö. Zsolt 37,9). Annak az embernek élete, aki féli az Urat, boldog marad, és «utódai öröklik a földet» (Zsolt 25, 12-14).

A hegyi beszéddel Jézus megnyitja az ország kapuit, és belépésre szólítja a jó ideje erre várakozó törvényes örököseket: az alázatos és ártó szándék nélküli embereket.

A „szelídek” kifejezés a Zsolt 37,11-ből származik, „lassan haragvót”, „másokkal gyengédet” jelent, másodlagos jelentése a szeretetszolgálat egy formája.

3. Boldogok az éhezők. Az éhség vágyakozás a táplálékra, de lelki javakra is vonatkozhat. «Nem csak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik» (MTörv 8,3). «Jön majd olyan idő - fenyeget Jahve prófétája által - amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására» (Ám 8,11). «Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után» (Zsolt 42,3). E vágyakozásról próféták és zsoltárosok tanúskodnak. «Istenem, hozzád vágyakozom. Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem» (Zsolt 63,2). «Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat!» (Iz 55, 1-3). «Jöjjetek, - szól a Bölcsesség - egyetek kenyeremből, és igyatok fűszerezett boromból» (Péld 9,5). «Jöjjetek hozzám, akik utánam vágyódtok, és teljetek el gyümölcseimmel» (Sir 24,19).

A messiási korban minden `éhségnek' és `szomjúságnak' meg kell szűnnie. «Nem szomjaznak majd» - hirdeti Izajás a Babilonból hazatérőknek (49,10; 65,13). A zsoltárokban pedig ezeket olvassuk: «Szegényeit kenyérrel táplálom» (Zsolt 131,15); Jahve «az elnyomottaknak igazságot szolgáltat, az éhezőknek kenyeret osztogat» (Zsolt 146). Mária a Magnificat-ban már az ígéret beteljesülését látja: «Éhezőket látott el javakkal» (Lk 1,53). «Aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha» - mondja Jézus Jánosnál (6,35). Máté evangélista megerősíti ezt a tanítást, midőn megjegyzi, hogy `igazságra' éhezésről és szomjazásról van szó. A biblikus hagyományban az igazság szó az erkölcsi tökéletességet (vö. 5, 10.20; 6, 1.13), és miként a jelen szövegben, az eszkatologikus áldások összességét is jelenti. «Törvényemet a népek világosságává teszem hamarosan. Közel van igazságom, jön már szabadításom» (Iz 51, 4-5; vö. Iz 58,8; 46,13). «Keressétek először az ő országát és igazságát» - mondja később Jézus (Mt 6,33). Isten országa csak egyeneslelkűségben, tökéletességben és szentségben valósulhat meg (vö. Lk 1,75). Igazság csak ott van, ahol az ember Isten szerint él.

Az igazság ajándék, kegyelem, egyben azonban vívmány is. Az embernek éheznie kell rá, az életösztönhöz hasonló erős és erőszakos vággyal kell kívánnia. Az igazságra éhezés tehát elköteleződés Isten üdvözítő akaratának megvalósulása és megvalósítása mellett.

Szia!

A bibliai tanítás szerint minden ember szegény. Mindannyiunkat kifosztott, kisemmizett az énközpontúság. Ahelyett, hogy szereztünk, nyertünk volna vele valamit

– amiként hittük vagy hisszük is – tönkretett és cserbenhagyott valamennyiünket. Ösztöneink kormányozhatatlanok, érzéseink állhatatlanok, gondolkodásunkban a büszkeség rakott fészket. Szánandóan gyengék és esendők vagyunk. Ha jót szeretnénk tenni, valami észrevétlenül rabul ád a rossznak, és a jót akarva is csak addig jutunk el, hogy a rosszat tesszük.

Gyengeségünk legmegrázóbb dokumentuma a tanítványok elalvása a Getsemánékertben. Ők, akik szerették Jézust és "készek lettek volna vele mind a halálra, mind a

tömlöcre menni", nem tudtak egy óráig sem vigyázni. Amit egykor Ésaiás próféta így fejezett ki: "Minden fej beteg és minden szív erőtelen" (Ésa. 1:5), Jézus a következőképpen vonatkoztatta követői esetére is: "A lélek ugyan kész, de a test erőtelen" (Mt. 14:38). Semmi nem mutatja ugyanis jobban szegénységünket, erőtelenségünket, mint az, hogy azt sem tudjuk megvalósítani, amit mi magunk elhatároztunk, és nagyon akarunk.

Mindannyian szegények vagyunk tehát, de Jézus azokat nevezi csak boldogoknak, akik elismerik szegénységüket. Akik nem magyarázkodnak, nem keresnek önigazolást, nem

készítenek újabb menleveleket hibáikra. A lelki szegénység: tudatában lenni erőtelenségünknek és vágyakozni arra, hogy valaki megerősítsen, támogasson

bennünket.

A szelid ember megértő mások iránt. Meglátja a másikban önmagát. Felfedezi a gyermekben, feleségben, férjben,

embertársban ugyanazt a boldogságra áhítozó, de annyit csetlő-botló önmagát. Az emberi létezés egyre több gyengesége és nyomorúsága kezd kirajzolódni előtte. Nem

vág vissza, nem torolja meg a rosszat. Ez a szelídség. A Biblia szerint a szelídség nem annyira külsőségekben ölt testet, hanem a belső lelkületben. Annak a nagy krisztusi alapelvnek megfoganása ez a lélekben, hogy "ne te

győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg" (Rm. 12:21). Ez a szelídség külsőképpen nem kell hogy nélkülözze a határozottságot. A bibliai szelídek

nem az elvtelen visszahúzódás hősei. Páldául Saul király a kezdet kezdetén, amikor még nem akarták királlyá választani, igazán szelíd volt, a maga érdekében semmit nem tett. Amikor viszont ellenség fenyegette az országot, gyorsan és határozottan cselekedett (I. Sám. 10–11. fej.). Szelídség és tettrekészség nemcsak hogy elfér egymás mellett, de szinte előfeltételei egymásnak: a szelíd ember cselekszik helyesen, és aki cselekedni akar,

szelídséggel fogjon hozzá.

Jézus boldog-mondásai arra tanítanak, hogy ha fokozatosan felszabadulunk a természetünkben rejlő önzés uralmától, ha legyőzzük büszkeségünket, fájlaljuk hibáinkat és megértő, szelíd lelkületű emberekké válunk: életünk minden területét összhangba kívánjuk hozni Isten akaratával. Nem elégszünk meg az előrehaladás egy-egy

sávjával: számunkra az egész élet bűntől való szabadulása lesz kívánatos. Minden kapcsolatunkban, minden élethelyzetben a tiszta, igaz élet tűnik majd vonzónak. Pontos fordítás szerint nem csupán az "elméleti" igazságról, hanem az igaz életről van szó ebben a jézusi kijelentésben. Nagy dolog ismeretek után érdeklődni, megbecsülni való, ahogyan valaki szívja-szívja magába a tudást, az igazságokat. De még nagyobb dolog, ha valaki arra ügyel, hogy hétköznapjaiban az élete váljék igazzá. Az embernek nagy kísértése, hogy munkájában és teljesítményében mérje le magát, és különválassza

érdeklődését és tudásszomjának kielégítését a mindennapokban tanúsított magatartásától. Pedig a legnagyobb mű és a legnagyobb teljesítmény maga az ember,

aki igazzá válik. Szomorú látni igaz ismeretekre szomjúhozó embereket, anélkül, hogy életüket is igazzá igyekeznének formálni.

Jézus utolsó boldog-mondása szerint Ő olyan valódi boldogságot hozott a földre, melyet senki és semmi el nem vehet tőlünk. A vagyont, a tárgyakat, a hírnevet könnyen

elrabolhatják, illetve megmásíthatják. Amire azonban az ember a belső megtisztulás által jutott el, az elvehetetlenül az övé. Nincs, aki elszakíthatná tőle. A Biblia szerint világunkban erkölcsi harc folyik a jó és a gonosz erői között. Akik "Isten fiainak neveztetnek", támadások pergőtüzébe kerülnek. Hogy ez a világ

mennyire gonosz, hogy fejedelme ténylegesen Sátán, ahogy Jézus mondta (Jn. 12:31), egymagában bizonyítja az ártatlanok üldözése, az a sok igazságtalanság és lelketlenség, mely a bűnök előidézésében vétlenek életét keseríti. E világon sokan jobban gyűlölik a megjobbulni vágyót, mint a legközönségesebb bűnözőt. Isten fiainak ezen a világon éppúgy el kell készülniük rágalmakra, hazugságokra, mint ahogy Mesterüknek jutott ki ezekből küldetése során. Pál apostol énekelt Silással, mikor a

filippi börtönbe zárták őket (Ap. csel.16:25), és a korinthusiaknak is valóságos himnuszra fakad, amikor a keresztény gyötrelmeiről beszél: "Mind ez ideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bántalmaztatunk is, bujdosunk is. Fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván: ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk, ha

háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük. Ha gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé egész mostanig." (I. Kor. 4:11–13). A Krisztus nyújtotta boldogság mindent kibír. Soha nem kell hogy elvesszen vagy akár csak megfogyatkozzék földi életünkben. István is boldogan halt meg, nem reményvesztetten (Ap. csel. 7:55–60). Pál és Péter is örömmel adtaéletét (II. Tim. 4:6 sk., II. Pt. 1:14–15). János apostol Páthmosz-szigeti száműzetésében is megőrizte Urára tekintő figyelmét. És a próféták, akiket Jézus e boldog-mondás végén említ: "Mások

pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is; megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, akikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban." (Zsid. 11:36–38). Ha a legnagyobbak közül is meginogtak, mint Mózes, Illés és Keresztelő János: "erejük megújult" (Ésa. 40:31) és egyikőjük sem távozott az életből boldogtalanul.

Üdv. Péter

"Boldogok a Szellem által a szegények, mert övék a mennyek királyi uralma!"

Csia Lajos Újszövetség (2005) Máté evangéliuma 5:3

Vagyis a szegények gazdagok lesznek. Ez így logikailag illeszkedik Jézus ezután következő ellentétpárokra épülő boldog-mondásaihoz, és így van értelme is. Lukács apostol is így idézi Jézus mondatát: "Aztán tanítványaira emelte szemét, és így szólt: "Boldogok a szegények, mert övék az Isten királysága."" (Lukács evangéliuma 6:20)

Szerintem azok a lelki szegények akiknek sivár a lelki világuk,akiknek nem forog annyira az agyuk mindenen hanem üresnek és gondolatlannak érzik magukat,és szegénynek belül és szenvednek emiatt,mert nem tudnak rá hatni és úgy érzik hogy sok embernek vannak eredeti és egyedi vagy divatos gondolatai,amiket megosztanak egymással.A lelki szegény pedig nem tudja megosztani,mert amit megosztana azt hülyeségnek tartanák a többiek vagy a nagy többség.

Talán még ide lehetne írni még azt hogy akinek folyamatosan fáj a lelke,és nem szűnik meg 1 pillanatra sem.

De ez csak egy vélemény.Egyébként a mondat több kérdést vet fel,és a forrásnak a bizonyossága is kétséges,jobbára csak találgatni tudunk,mert nem kérdezhetjük meg az illetékestől hogy ő ezalatt mire gondolt.