Mi a különbség a szentek és a boldogok között?

A folyamat kb. így zajlik: Valaki meghal a szentség hírében. (Hősies fokon gyakorolta a szeretetet Isten és embertársai iránt.) Elkezdik népszerűsíteni, hogy minél többen megismerjék. (könyvek, cikkek, filmek) Kérik a közbenjárását, ha valaki beteg, baja van, stb. (magyarul imádkoznak) Beterjesztik a Szentszékhez a szentéavatási kérelmet, a róla szóló írásokat, az ő írásait, a tanúkihallgatások szövegeit. Mindezt egy ún. posztulátor végzi, vagy végezteti. Ezután történnie kell egy olyan csodának, amit csodás gyógyulás esetén független orvosok is tanúsítanak. Ha ez megtörténik, jön a boldoggáavatás. Amíg valaki csak boldog, a tisztelete csak az adott egyházmegyére vonatkozik.

A szentet viszont az egész egyetemes egyház tiszteli. Azt hiszem, a szentté avatáshoz még szükség van 1 vagy 2 csodára.

Ez elég hosszú és körültekintő procedúra eredménye.

Azt avatják boldoggá,akinek az élete pédamutató volt,és halála után csodák,vagy a tőle kért közbenjárás után Isten teljesítette a hívő kívánságát.

Szentnek pedig később.további vizsgálatok után avatják. A kettő között nagyon sok idő is eltelhet. Pl.Árpádházi Szent Margitot már nem sokkal a halála után avatták boldoggá,de szentté csaknem olyan régen.

annyit tennék még hozzá, hogy a példamutató élet ill. az erények hősi fokon való gyakorlása mellett azokat is boldoggá ill. szentté avatja az Egyház, akik a hitért életüket áldozták, ők a vértanúk

boldoggá ill. szentté avatásuk még egyszerűbb eljárás is, mint az előbbieké

azt hiszem boldogoknál 2 csoda kell,3 csodánál pedig már szent az illető

vértanúk szentek lehetnek csoda nélkül is

KIK A SZENTEK?

Válasz:

Tágabb értelemben szentek azok az emberek, akik Isten barátságában haltak meg és üdvözültek. Kifejezetten szentként tiszteli (szentté avatja) az Egyház azokat, akik minden keresztény erényt birtokoltak, és legalább egyet hősies fokban gyakoroltak.

Magyarázat:

A szentség emberre is alkalmazható fogalom, s ez a teremtő Isten szentségét nem sérti. A szent emberek nyilvános tisztelete helyes, mindamellett, hogy az imádat tárgya kizárólagosan, a vallási kultusz tárgya elsődlegesen az Isten. Vagyis úgy tisztelni és szeretni egy teremtményt, a hódolat és alávetettség olyan fokával közelíteni egy emberhez, mint a teremtő Istenhez, súlyos bűn, szentségtörés és bálványimádás.

Azonban minden embernek kijár a tisztelet, éppen azért, mert az ember „Isten képmása”. Azoknak az embereknek, akik sokakat Istenhez vezettek, és írásaik, életük (imáik) által ma is vezetnek, vallásos tiszteletet adunk. Ennek indoka, hogy Istenhez fokozottan kapcsolódnak. Őket szenteknek nevezzük, mert Isten szentségét megragadhatóvá teszik. Abszolút értelemben csak Isten szent. Minden más valami és valaki annyiban szent, amennyiben hozzá tartozik (Biblia, Egyház, szentek). Tiszteletet is annyiban adunk nekik, amennyiben az Isten világával összefonódtak, vagyis leszűkített értelemben „szentek.” (A Bibliát is megcsókoljuk és a szentek ereklyéit is, s tesszük ezt anélkül, hogy Istennek hinnénk akár a papírt, akár a csontot. A tisztelet jelét adjuk mégis, mert ezek a dolgok intenzíven Istenre és az Ő parancsaira emlékeztetnek, és a természetfeletti miliőbe kapcsolnak bennünket.)

Ezek alapján tehát összefoglalóan: Istennek imádat (cultus latriæ) jár. A szenteknek tisztelet (cultus duliæ) illeti. Az Egyház ui. éppen azért avat szentté valakit (kanonizál - „oltárra emel”), mert életének példája másokat is Krisztus komolyabb követésére sarkall. Egy szent élete ui. nem más, mint aktualizált evangélium. Minden szent egy-egy sajátos helyzetben, korban és életállapotban mutatta meg mit is jelent az Evangélium a maga teljes erejében, s ez igaz akkor is, ha olykor emberi gyengeségeket is felfedezhetünk a szentekben. (Ez még inkább bátorító: „Ha ők szentek, Isten barátai lehettek, mi azok lehetünk.”) Ezért állítjuk, hogy minden szentben a Szentháromság egy Istent tiszteljük, s így minden vallásos jellegű kultusz, közvetlenül vagy közvetve Istennek szól.

Az imádság szó, melyet a szentekkel kapcsolatban használunk, valóban félrevezető lehet. Azonban tudni kell, hogy a szentekhez intézett imák csak analóg értelemben vett imák. Annyiban imák, hogy a természetfeletti világhoz címzett üzenetek. Módjuk, jellegük, módszerük az Istenhez intézett imához hasonló, de mondanivalójuk, megfogalmazásuk és különösen is a hódoló alázat foka felismerhetően különbözik tőle.

Igazolás:

A Szentírás is ismeri a szentség emberre való alkalmazását: „Bár csak egy (ti. Isten), mindent megtehet, s jóllehet magában marad, megújítja a mindenséget. Nemzedékről nemzedékre betér a szent lelkekbe, így formálja meg Isten barátait és a prófétákat” (Bölcs 7,27).

Szt. Pál apostol is szenteknek nevezi azokat, akik teljesen átadták magukat a jézusi tanításnak, vagyis bűnbánatot tartva komoly keresztények: „Néhányan bizony ilyenek (ti. a szentpáli bűnkatalógust kimerítő bűnösök) voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által” (1 Kor 6,11).

Az Ó- és az Újszövetség összesen nyolcvannégy helyen alkalmazza a szent szót emberekre. Ez túl sok a véletlen elszólás, a rossz fordítás, a későbbi betoldás vagy a téves értelmezés feltételezéséhez.

A Biblia szintén ismeri a „szent” szó sokrétű (analóg) felhasználást, vagyis a szentség olyan értelmét, hogy szent az, ami a Szenthez kapcsolódik, akár áttételesen is: „Köszöntsétek egymást szent csókkal! A szentek mind köszöntenek titeket” (2 Kor 13,12).

A boldog az Egyházban az a szent, akinek tisztelete nem minden, hanem csak egy kisebb területre kapott hivatalos jóváhagyást.

A boldoggá avatás (lat. beatificatio) a szentté avatási eljárás első része, melynek végén Isten tiszteletreméltó szolgáját fölveszik a szentek névjegyzékébe.