Isten nem tudta, hogy a Föld valójában gömb alakú?
"Ezek után láték négy Angyalt állani a Földnek négy szegletén, a Földnek négy szélét tartva"
Ha ő teremtette a Földet, akkor hogy lehet, hogy kockának írja le?
Hogy teljes legyen a kép: ez az idézet a Jelenések könyvéből való, amiről köztudott, hogy János apostol végidőre kapott látomásait tartalmazza, és gyakorlatilag minden szimbolikus benne.
A másik pedig, hogy nem a föld négy "szélét" tartják, hanem a szelét:
"Ezután láttam négy angyalt állni a föld négy sarkán, amint féken tartották a föld négy szelét, hogy ne fújjon szél a földre, se a tengerre, se a fákra." (ökumenikus ford.)
Ma széles körben úgy vélik, hogy a Biblia tudománytalan, és néhányan ennek bizonyításául rámutatnak Galilei tapasztalataira. De valóban így van ez? Amikor erre a kérdésre válaszolunk, gondolnunk kell arra, hogy a Biblia, a próféciák, a történelem, az ima, a törvények, a tanácsok és az Istenről való ismeret könyve. Nem állítja magáról, hogy tudományos kézikönyv. Mégis, amikor a Biblia tudományos kérdéseket érint, kijelentései teljesen megbízhatók.
Nézzük például azt, amit a Biblia bolygónkról, a Földről mond. Jób könyvében ezt olvassuk: „Ő [Isten] terjeszti ki északot az üresség fölé, függeszti föl a földet a semmire” (Jób 26:7). Hasonlítsuk ezt össze Ésaiás következő kijelentésével: „Van Valaki, aki a föld kereksége fölött lakozik” (Ésaiás 40:22). A kép egy gömbölyű földről, amely ’a semmiben függ’ az „ürességben”, erősen emlékeztet minket azokra a fényképekre, amelyeket az űrhajósok a világűrben lebegő földgömbről készítettek.
"Ezután láttam, hogy négy angyal áll a föld négy sarkán, és szorosan tartja a föld négy szelét, hogy ne fújjon szél a földre, se a tengerre, se semmilyen fára" (Jelenések 7:1).
Hol van kocka te szerencsétlen?
És a földnek van sarka? Mert Északi-, és Déli-sark van.
Te az országnak melyik szegletében élsz? Mert én a középsőben.
Mindez azt bizonyítja neked, hogy a föld kocka alakú?
08:27
hát kissé elvont,de így már értem.
Ha tudósok azon gondolkodnak, hogyan görbítsék meg a teret, hogy ne kelljen fényéveket utazni, akkor miért ne gondolhatnánk azt, hogy a világ végezetén négyzetté alakítják a Földet, egyszerűen kihúzzák. Ha mi emberek képesek vagyunk elképzelni a tér görbítését, akkor Isten bármit meg tud csinálni.
Szerintem értelmetlen néhány kifejezésen lovagolni, amit a kérdező végez, az nem értelmezés, hanem boncolgatás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!