Hol van a Szűzanya sírja?

A dogma pedig alaptalan dolog, mivel csak úgy kitalálták.

Egyébként tudtátok, hogy az aki (nevet nem tudok) a legtöbb mai napig használatos katolikus hittételt, dogmát irta, és annak idején a katolikus egyház elfogadta, és a mai napig a vallás alapját képezi, tehát ez az ember megirta a dogmákat, aztán tovább olvasta a Bibliát, rájött, hogy valóságosan meg kell térni, alá kell meritkezni. Ekkor a saját maga által szerkesztett dogmákra (amit a katolikus egyház ma is alaptételként használ!) azt mondta, hogy sztornó, én magam rájöttem, hogy nem igy kell csinálni, tévedtem. Ez az ember valóságosan megtért, bemeritkezett, később pedig betöltekezett Szent Szellemmel, és olyan lett, mint az első századi pünkösdi-karizmatikus keresztények (akiket egyébként később üldözött a katolikus egyház, mert eretneknek vagy boszorkányoknak titulálták őket.) Hát nem ironikus...? :)

Javaslom olvasd el: [link]

Mondani szokták, hogy "Szűz Mária testi felvétele a mennybe nincs a Szentírásban". Éppúgy nincs benn a Szentírásban az sem, hogy Szűz Mária teste a sírban maradt volna. Viszont a legrégibb egyházi hagyomány mindig azt vallotta, hogy Isten a Szent Szüzet halála után testben és lélekben felvette a mennybe. Az őskeresztények kezdettől fogva nagy tiszteletben tartották Szent Péter és Pál s a többi szentek sírjait, de soha egyetlen egyházközség sem vallotta, hogy a Szent Szűz teste itt vagy ott volna eltemetve. Egyébként mindenkép méltó feltevés is, hogy Isten nem hagyta az enyészet sorsára az Istenember szűzi anyjának testét, nemcsak ama szoros, anyai viszonynál fogva, amellyel az Istenemberrel kapcsolatban kitüntette, hanem azért is, mert hiszen a halál és az enyészet annak az ősbűnnek közvetlen folyománya, amelytől Szűz Máriát a szeplőtelen fogantatás kegyelme által kezdettől fogva megőrizte.

Jel 11,19-12,8 – Mária az összes keresztény anyja, az új Szövetség ládája, a menny és a föld megkoronázott királynője, fenn az égben.

Ter 5,24; Zsid 11,5 – „Mivel hitt, azért ragadtatott el Hénok, hogy halált ne lásson; nem találták, mert Isten elragadta őt. Elragadtatása előtt ugyanis bizonyságot nyert, hogy Istennek tetsző volt.” Ha Hénokot az Úr felvette a mennybe, akkor miért jelent gondot Mária mennybevétele?

2Kir 2,1-13; 1Mak 2,58 – Illést is felvették a mennybe.

Jel 11,11-12 – Isten két tanúja is felvétetik a mennybe.

1Tessz 4,17 – Az összes igaz a mennybe lesz felvéve.

2Kor 12,2-4 – Szent Pál teljesen elképzelhetőnek tartja a testi mennybevételt, sőt lehet, hogy ő is testestül járt ott.

Zsolt 132,8 – „Indulj el, Uram, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája.” Az Úr hatalmának ládája Mária (vö. fenn a Szeplőtelen fogantatásnál).

A történészek negatív bizonyítéka: A régészek a mai napig nem találták meg Mária csontjait (mint ahogy pl. Szent Péter apostolét), és semmilyen keresztény ereklye-legenda nincs róla.

Mária földi életének befejezése után testével-lelkével együtt fölvételt nyert a mennybe, föltámadt Fia dicsőségébe. A testével-lelkével együtt kifejezés a teljes üdvösséget hangsúlyozza. Krisztus is testi valóságban támadt föl, és az örök életbe mindenki csak személyisége szerint juthat. Az ember test és lélek egysége, így a túlvilági üdvösséget nem hordozhatja csupán a „lélek”. Mária mennybevétele hittétel (mariológia), melynek alapja Mária különleges kegyelmi kapcsolata Krisztussal, az üdvösség forrásával. A kinyilatkoztatott tanítás szerint minden hívő valamiképpen benne van Krisztusban, az ő titokzatos testének tagja (keresztség, Eucharisztia), s így a fő életében részesül, a fő kiterjeszti rá kegyelmi erejét (Fil 3,20). Mária úgy is szoros kapcsolatban állt Krisztussal, mint anya, de úgy is, mint akit a hit, a kegyelem és a szeretet fűz hozzá. Egészen közel állt hozzá érdemekben is, hiszen élete az ő követése volt. Amellett mentes volt az áteredő bűntől és annak következményeit sem hordozta (halál mint büntetés, rosszra való hajlam), ezért benne a kegyelem ereje egészen kifejthette hatását. A kegyelem által mindenki a föltámadt Krisztus életében részesedik, s aki üdvözül, az már úgy érkezik oda, mint aki a megdicsőült Krisztus testi valóságából is hordoz valamit.

A Szentírás tanúsága szerint az emberek teljes mértékben csak Krisztus megjelenésekor öltöznek be az ő dicsőségébe (Fil 3,21; 1Kor 15,23), s ezt nevezzük föltámadásnak, de annak valamilyen előzménye már van az egyéni üdvösségben. Mária kiváltsága az, hogy Krisztus erejéből egészen beöltözött ebbe a végleges állapotba. A Szentírás adatainak teljes értelme az egyházi hagyományban bontakozott ki. Az a Szentlélek, aki a Szentírást sugallta, vezette az Egyházat annak értelmezésében is. Olyan tanúskodás a hagyományban nincs Mária mennybevételéről, mint Krisztus föltámadásáról. Ellenben megvan az Egyházban az a hagyomány, amely az ő üdvrendi jelentőségét hangsúlyozta. Az Éva-Mária párhuzam azt is jelentette, hogy Máriának különös szerepe van Krisztus mellett, és egészen hozzá tartozik. A Ter 3,15-öt is értelmezték az egyházatyák: az asszony ivadékával együtt tiporja szét a kígyó fejét, vagyis Krisztus győzelmében ő is részesedik. Márpedig a bűn fölötti győzelemben benne van a halál fölötti győzelem is.

A Máriáról szóló teológiai kérdések csak az elsőrendű misztériumok (Szentháromság, megtestesülés, megváltás, kegyelem) tisztázása után kerültek szóba. A Mária megdicsőülésével foglalkozó legrégibb irat a Transitus Mariae a 4. sz. végéről, amely sok legendás részlete mellett a hagyományra is utal. Igazi teológus tanúk: Modestus (†634) jeruzsálemi püspök, Andreasz (†740) krétai püspök, Germanosz (†733) konstantinápolyi pátriárka és Damaszkuszi Szt. János (†749). A tételt a 10. századtól kezdve a teológusok már mint hagyományos igazságot tanították. Írott liturgikus emlékek a 7. századtól kezdve tanúskodnak az ünnep meglétéről. A tétel kihirdetése fölmerült már az I. Vatikáni Zsinaton (1869-70), de csak 1950: hirdette ki XII. Pius pápa (Miserentissimus Deus). Előzetesen az Egyház minden püspökét megkérdezte, s majdnem kivétel nélkül arra szavaztak, hogy a tétel benne van az Egyház hitében, s a kihirdetést alkalmasnak tartják. A pápa a tételt úgy hirdette ki, mint kinyilatkoztatott igazságot, amely mellett a tévedhetetlen Egyház tradíciója tanúskodik. Amint láttuk, a tradíciónak megvan a szentírási előzménye.

A hagyományban az is nyitott kérdés volt, hogy Mária a halálon és föltámadáson át ment-e be az örök életbe, v. a halál megkerülésével, de úgy, hogy teste akkor is átment azon az átalakuláson, amelyre az 1Kor 15,50-51 utal. A pápai bulla nem dönti el a kérdést, csak annyit mond, hogy „földi életének befejeztével”. Ha arra gondolunk, hogy Jézus vállalta a halált és azt megtette érdemszerző tettnek, az engedelmesség kifejezésének, akkor elfogadhatjuk, hogy Mária is ezen az úton követte őt. A dogma igazi jelentősége annak megmutatásában van, hogy Krisztus az örök életben is egyesíti magával azokat, akik a hit és a kegyelem által hozzá tartoznak.

Mária mennybevételének nevezzük azt a definiált hitigazságot, hogy Szűz Máriának földi élete befejezése után bekövetkező tökéletes beteljesüléséhez már most hozzátartozik a test megdicsőülése (DS 3903 és köv.). Ez a tan, mely már a 7. századra egyértelműen kialakult, a Szentírás lényegbe vágó kijelentéseire támaszkodik. Mária test szerinti anyasága, melyről a Szentírás tanúskodik, nem csupán biológiai esemény, hanem hitének legmagasabb rendű tette; őbenne és őáltala kapta a világ ajándékba Jézus Krisztus kegyelmét (és csakis az ő kegyelmét!). Emiatt viszont az Egyház mindig is hitte, hogy a legtökéletesebben és leggyökeresebben őrajta valósult meg a megváltás (szeplőtelen fogantatás). Ha tehát hisszük, hogy ő részesedik a legtökéletesebben a megváltásban, akkor ezt még ki kell egészítenünk azzal a meggondolással, hogy Jézus feltámadása nem lehet individuális esemény, mivel a testiséghez -- mint a szellemnek magától a szellemtől kieszközölt külsőlegességéhez, amely őt az anyagban nyitottá teszi a tőle különböző iránt -- szükségszerűen hozzátartozik a testi természetű közösség egy másik testi lénnyel, aki az ő számára a Te (vö. Mt 27,52 és köv.). Figyelembe kell venni továbbá, hogy ez a világ Krisztusban már most új létezési módra tett szert történelme által (menny), amely az anyaginak és a szelleminek történelme egyszerre. Így tehát e dogma azt jelenti, hogy Mária mennybevétele a már most fennálló üdvrendi szituációt világítja meg: aki az üdvösséget önmagáért és mindnyájunkért a testébe fogadta hitével, az az üdvösséget egészen befogadta; az üdvösség azonban az egész ember üdvössége. E dogmának tehát lényege szerint ekkléziológiai és eszkatologikus jelentése van. Mária mennybevétele nem tartalmazza szükségképpen azt a tételt, hogy (Jézuson kívül) egyedül csak Mária esetében következett be ,,már most'' ez a beteljesülés, habár csakugyan különleges indokok szólnak amellett, hogy e beteljesülést éppen Máriáról mondjuk ki.

1. A mennybefelvétel dogmáját XII. Pius pápa 1950-ben ,,ex cathedra'' hirdette ki ,,Munificentissimus Deus'' kezdetű bullájában: ,,... Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe'' (DS 3903).

A bulla szándékosan használta a ,,földi életpálya befejezése után'' kifejezést a ,,post mortem'' helyett. Az utóbbi ugyanis azt jelentené, hogy a pápa azoknak ad igazat, akik szerint Mária előbb meghalt, aztán föltámadott, és azután dicsőült meg. Egyes hittudósok ugyanis úgy vélik, hogy halál nélkül változott át megdicsőültté Mária teste. A bulla nem akarta eldönteni a vitát. ,,A mennyei dicsőségbe'' kifejezést is szándékosan használta a pápa, mert ez teológiai jellegű, és eleve kizár minden kozmológiai találgatást arról, hogy hol van, a világmindenség mely részében tartózkodik a megdicsőült test. Mint az eszkatológia tanítja, mai felfogás szerint a megdicsőült test túl van a tér és az idő dimenzióin, azért az előbbi kérdés fel sem vethető. De ebbe a vitába sem akar beleszólni a definiálás, csak annyit akar leszögezni, hogy Mária teste-lelke tökéletesen egyesült Istennel és élvezi az ember által elérhető legnagyobb boldogságot.

2. A Szentírásban formális bizonyíték nincs, sőt a szenthagyomány is hallgat róla az első 4-5 században.

Ettől fogva emlegetik, de csak elszórtan és fantasztikus legendás formában. Ezekből a jámbor hiedelmekből fokozatosan kristályosodott ki a dogma. Először csak ünnep és egy-egy hittudós nyilatkozata formájában jelentkezik, majd a 17-18. században annak vitatásával, hogy kinyilatkoztatott tételnek tekinthető-e. Végül annyira bevonult a hittételek közé, hogy amikor XII. Pius pápa 1946-ban körkérdést intézett a világ püspökeihez, jelentéktelen (1,8%) kivétellel úgy nyilatkoztak, hogy hittételként tanítják.

3. A mennybefelvétel dogmáját a hittudósok a következőképpen hangolják össze azzal a képpel, amelyet a Biblia ad Jézus anyjáról.

a) Szűz Mária földi életében a lehető legszorosabb kapcsolatban volt szent Fiával: testéből vette Jézus a maga emberi testét. Szinte lehetetlen, hogy ez a kapcsolat az édesanya halála után teljesen megszakadjon azzal, hogy Mária teste szétbomlik, és ezzel ő testileg távol marad Jézustól.

b) Annál inkább, mert reá sokkal inkább alkalmazhatók Szent Pál szavai (Róm 6,5), mint bárki másra: ,,Ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk föltámadásában is''. Az Isten Fiához való hasonlatosság őt minden más teremtménynél inkább jellemezte (szeplőtelen fogantatás, biológiai anyaság, a kereszthalál gyötrelmében való részvétel). Ennek a kiválasztottságnak mintegy megkoronázása, hogy az üdvösség teljességét is másképpen kapta meg: rögtön halála után.

c) Neki nemcsak lelkét, de testét is az Isten iránt való teljes odaadottság jellemezte (anyaság, szüzesség); illett, hogy az ő teste előbb kapja meg a választottaknak ígért jutalmat, mint a többieké.

4. Sőt Mária legrégibb szenthagyományi szemléletében is ott rejtőzik tételünk. Mint később részletesebben látjuk, a tradíció szerinti Mária ősmintája az Egyháznak. Az Egyház viszont jel. Jele a megváltottságnak, az eszkatológiai korszak kezdetének. Máriának ilyen ekkléziológiai szemléletéből következik, hogy mint ősminta, kellett, hogy elővételezze a végső állapotot. Ha ,,szeplőtelen fogantatás''-át illetően ,,előre megváltott'' (praeredempta), akkor illett, hogy megdicsőülése tekintetében is az legyen.