Máriához imádkozni bálványimádás?

A Mária-tiszteletet részben azért nem fogadják el a protestáns fele-kezetek, mert nincs szó erről a Bibliában. Részben pedig azért, mert a máriatisztelők lejáratták babonás hozzáállásukkal Máriát.

A Mária-tiszteletnek sok előnye mellett nagy veszélye az, hogy azok, akik Máriá-hoz fordulnak, gyakran nem azért teszik ezt, hogy ők megtérjenek, tehát hogy Máriára hallgassanak, s tegyék azt, amit Mária kíván tőlük,annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek Jézushoz, hanem azért, mert Máriát akarják rávenni arra, hogy hallgassa meg őket, s tegye azt, amit ők kívánnak Máriától! Ez pedig nagyon félre tudja vinni a lelki fejlődést mindenkinél!

MIT JELENT A SZENTEK KÖZBENJÁRÁSA?

Válasz:

A szentek közbenjárása azt jelenti, hogy a dicsőült és Isten színelátására eljutott emberek imáikkal hathatósan támogathatják azokat, akik még nem jutottak el a mennyei dicsőségre.

Magyarázat:

A szentek közbenjárásában bízni annyi, mint életre váltani a szentek közösségébe vetett hitet, melyet az apostoli hitvallásban is megvallunk. Itt is szükséges egy fogalmi tisztázás: A közbenjárásnak két értelmét használjuk. Az egyik jelentése csak Jézus Krisztusra vonatkozik. A szó teljes értelmében Ő az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Vagyis csak az Ő istenemberi mivolta a kapocs az ember és a felfoghatatlan isteni Lét között. Az Ő kereszthalála hozta meg az embernek a megváltást, és ez hathatós lesz az üdvösségre, amíg csak ez a világ fennáll.

Azonban a közbenjárásnak használjuk egy másik, hétköznapi értelmét: valakinek puszta imádsággal, kéréssel segítséget nyújtani, más helyett vagy más mellett tanúskodni, Isten vagy ember előtt közbenjárni. Bizonyos, hogy egymásért imádkozhatunk és imádkoznunk is kell, tehát a közbenjárásnak ezt a fajtáját nem tagadhatjuk.

Nem szabad tehát fogalmi kérdést csinálni a dologból, és az alapján elvitatni az emberi közbenjárás lehetőségét, hogy csak Jézus a közbenjáró. Itt ugyanis nyilvánvaló, hogy a közbenjárásnak két teljesen más minőségű módjáról van szó. Jézus közbenjárása feltétlen, a szenteké feltételes. Jézus közbenjárása végtelen erejű, a szenteké mindig véges, és mindig csak a jézusi művön keresztül aktualizálódó. A szó két értelmének egymás elleni kijátszása könnyen elvezethet egy egyértelműen abszurd állításhoz, mely lényegében ehhez hasonló: „Minden levél része valamely növénynek. A postai levél is levél. Tehát a postai levél is része valamilyen növénynek.”

A szentek közbenjáró ereje Isten-szeretésük tökéletességétől és Isten-közelségük fokától függ (Thom. Aquin. STh. III. 211. 83,11). Érdemes tehát egymásért is imádkozni, azonban a szentek imádságainak közbenjáró ereje mérhetetlenül nagyobb.

Igazolás:

A Szentírás ékesen tanítja az emberi közbenjárás erejét és lehetséges voltát, valamint, hogy a közbenjárás ereje a közbenjáró életszentségén is múlik: „Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. Illés hozzánk hasonlóan esendő ember volt, de esedezve imádkozott, hogy ne essék az eső, s nem is esett a földön három évig és hat hónapig. Majd ismét imádkozott, és esőt adott az ég, mire a föld termést hozott. Testvéreim, ha valaki közületek letér az igazság útjáról, és akad, aki visszatéríti, az tudja meg, hogy aki a bűnöst letéríti a tévelygés útjáról, megmenti a lelkét a haláltól és a bűnök sokaságára fátyolt borít” (Jak 5,16).

A Szentírás és a zsidó hagyomány is tud arról, hogy a szentek kérése hathatósabb a bűnösökénél: „Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja” (Jn 9,31).

Jézus elfogadja az emberi közbenjárást, és teljesíti anyja kérését olyan dologban is, amely eredetileg nem állt szándékában: „Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: »Nincs több boruk.« Jézus azt felelte: »Asszony, az én gondom a te gondod. De még nem jött el az én órám.« Erre anyja szólt a szolgáknak: »Tegyetek meg mindent, amit csak mond!« Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: »Töltsétek meg a korsókat vízzel!« Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: »Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.« Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: »Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.« Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott” (Jn 2,1).

[link]

Imádkozni másokért a Bibliában: pl. 1Tim 2,1.3: "Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk előtt" (vö. Mt 5,44-45; Róm 15,30; 2Kor 1,11; 9,14; 13,7.9; Ef 6,18-19; Fil 1,19; Kol 1,3.9; 4,3; 1Tessz 5,25; 2Tessz 1,11; 3,1; 2Tim 1,3; Filem 22; Zsid 13,18-19; Jak 5,14-18; 1Jn 5,14-17) Halottakhoz imádkozni? Nem, hanem élőkhöz! Ugyanis hisszük, hogy a szentek nem halnak meg, hanem Istennél tovább élnek földi életük befejeztével. "Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg? Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halálból, éppúgy mi is új életet éljünk." (Róm 6,4-5.) "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt?" (Jn 11,25-26). Így az üdvözült lelkek és az angyalok segíthetik imáikkal a földi embereket (vö. Lk 16,27.30; Zsid 1,13-14; Jel 1,4; 5,8; 8,3-5; Sir 46,20; Zsolt 34,8; 91,11; Jer 15,1; Zak 1,12-13; 2Makk 15,12-16).

A szentekhez szabad és üdvös is imádkozni, de imádni őket nem szabad. A szentekhez való imádkozásunknak a „szentek közösségébe" vetett hitünk az alapja. Hisszük ui., hogy a megkeresztelt emberek egymáson segíthetnek akkor is, ha „más világban" vannak. Mi segíthetünk a tisztítóhelyen szenvedőknek, nekünk pedig segíthetnek a szentek.

Az imádság szó, melyet a szentekkel való kapcsolatunkban használunk, valóban félrevezető lehet. Azonban tudni kell, hogy a szentekhez intézett imák csak analóg értelemben vett imák, annyiban imák, hogy a természetfeletti világhoz címzett üzenetek. Módjuk, jellegük, módszerük az Istenhez intézett imához hasonló, de mondanivalójuk, megfogalmazásuk és különösen is a hódoló alázat foka felismerhetően különbözik tőle.

Saul képes kapcsolatba kerülni a már halott Sámuel prófétával. Bár Saul tette bűnös és tiltott volt, jelzi, hogy ellentétben a kárhozottakkal, a földön élők és a megholtak között nincs „áthidalhatatlan szakadék": „Sámuel így szólt Saulhoz: »Miert zavarsz nyugalmamban, s miért idéztél meg?« »Nagy szorultságban vagyok - válaszolta Saul -, mert a filiszteusok hadat indítottak ellenem, és az Úr elfordult tőlem: nem ad nekem feleletet sem a próféták által, sem álmomban. Ezért idéztelek meg. Mondd meg nekem, mit tegyek.« »Miert kérdezel - felelte Sámuel —, amikor az Úr elfordult tőled és ellenséged lett?«" (1 Sám 28,15).

A szentekhez való fordulás tehát nem jelenti Isten megkerülését, mert gonosz cselekedetekhez nem adnak, nem is adhatnak segítséget, és közbenjárásuk ereje és eredményessége mindenestül Istenen múlik.

Mondhatod, hogy „nekem nincs szükségem szentekre, hogy Isten elé léphessek.” Igaz, Isten elé léphetsz egyedül is. Sőt, ha a szentek pártfogását kéred, még akkor is fő az, hogy te magad borulj oda teljes lélekkel az Isten elé. De nem lehet kifogásod az ellen, ha valaki szívesebben lép a király elé úgy, hogy előzőleg már a király édesanyját s meghitt szolgáit is megkérte, hogy ők is szóljanak egy jó szót az érdekében.

Mondják: „Isten úgyis tudja, mit akarok kérni tőle; felesleges, hogy akkor előbb a szentek megmondják neki, hogy mit akarok.” Nem is azért kérem a mennyei pártfogók segítségét, hogy "megmondják" az Istennek, amit ő úgyis tud, hanem hogy ők is imádkozzanak értem, mert így nagyobb a reményem, hogy Isten az ő könyörgésükre való tekintettel méginkább hajlandó lesz meghallgatni az imádságomat.

„Szóval protekciózás van a mennyekben is?” Ha protekción sógorság-komaság vagy pajtásságon alapuló érdektámogatást értünk, ilyesmiről persze az Istennél szó sem lehet. De ha a protekció szót eredeti értelmében vesszük ("protegere" = oltalmazni), igenis, jól tesszük, ha Isten barátainak oltalmát keressük.

Közbenjáró ima a szentekhez

*MTörv 18,10-11 – A protestánsok a szentekhez szóló imát a halottidézéshez hasonlítják.

1Sám 28,3-14 – A halottidézés felszólítja a halottat valamiféle információ megadására (és nem az imájuk kérésére: ez jelentős különbség).

1Krón 10,13-14 – „Saul… halottlátó asszonyt kérdezett meg, s tőle kért tanácsot. Nem az Úrhoz fordult, azért (az Úr) elvette életét”

*1Tim 2,5 – „egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus.”

Zsid 9,15 – Különösen: „[Jézus] egy új szövetség közvetítője” (amikor valaki imádkozik értünk, akkor ő nem egy új szövetség közvetítője). (vö. Zsid 8,6)

Mt 19,17; Mk 10,18; Lk 18,19 – „Senki sem jó, csak egy, az Isten.” Az „egy” vagy „egyetlen” nem mindig kizárólagosságot jelent, hanem magasabbrendűséget, valami kiemelkedőt (vö. Mt 5,45; 7,17-19; 12,35; 22,10)

Zsid 3,1; 7,24; 9,12 – Krisztus az örökkévaló főpapunk, aki egyetlen áldozatát mutatja be az Atyának.

Krisztus Urunk mivel valóságos emberi személy és valóságos Isten is, aki feláldozta magát a mi bűneinkért, ez a megváltói tette nem múlható felül, s mivel ezzel békítette ki az Atyát az emberiséggel, ezért ez a közvetítése az Ő EGYETLEN és végtelenül egyedülálló Közvetítése. Azonban ez nem zár ki minden más közvetítést, ami az Ő Közvetítéséhez kapcsolódik, vagy belőle ered. Az Ő EGYETLEN áldozata mind az időben megtörtént esemény, mind az örökkévalóságban tartó esemény, ez megismételhetetlen, és nincs másik áldozat, amelyre szükség lenne. A Szentmisében nem másik áldozatot mutatunk be, és nem megismételjük Krisztus áldozatát, hanem megjelenítődik benne Krisztus örökkévaló és egyetlen Keresztáldozata.

1Pét 2,5 – „épüljetek… szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.”

Jel 1,6 – „Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket.” (vö. Jel 5,10)

Róm 15,30 – „legyetek segítségemre: imádkozzatok értem Istenhez!”

Ef 6,18-19 – „imádkozzatok kitartóan az összes szentért és énértem is”

2Kor 13,9 – „Imádkozunk is tökéletesedésetekért.”

2Tessz 1,11 – „állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben.”

Jak 5,16 – Imádkozzunk másokért.

Jak 5,16 – Az igaz emberek imája nagy hatalom.

Lk 15,7 – A mennyek országában törődnek velünk.

Jel 4,8 – Akik a mennyben állandóan imádkoznak.

Jób 33,22-24 – Az angyalok közbenjárnak értünk. (vö. Zsolt 34,8; 91,11; Zak 1,12-13)

Mt 18,10 – Az angyalok imádkoznak értünk.

Jel 5,8 – Az angyalok és a szentek felajánlják Istennek imáinkat.

Jel 8,3-4 – Az angyalok hozzáadják imáikat a miénkhez, és Isten elé terjesztik.

Tób 12,12 – Egy angyal Isten elé vitte Tobit és Sára imáját.

1Sám 12,23 – Sámuel megígéri, hogy nem szűnik meg imádkozni értünk.

Jer 15,1 – „Ezt mondta nekem az Úr: Még ha Mózes és Sámuel állna is elém, akkor sem szívlelném ezt a népet.”

2Makk 15,11-14 – A halott Oniás és Jeremiás imádkozik Izraelért.

Jel 1,4 – „Kegyelem és békesség nektek… a hét lélektől, aki trónja előtt áll”

A fundamentalisták gyakran kifogásolják azt a katolikus gyakorlatot, hogy a hívek a szentek és angyalok közbenjárását kérik. Pedig a Biblia felszólít bennünket a mennybéliek kérésére, hogy ti. imádkozzanak velünk.

Így a 103. zsoltár: „Áldjátok az Urat, angyalai, mind, ti hatalmasok, kik teljesítitek parancsait, és lesitek a szavát! Áldjátok az Urat, égi seregek, mind, ti szolgái, kik teljesítitek akaratát!” (Zsolt 103,20-21). A 148. zsoltár kezdő versében pedig eképpen imádkozunk: „Dicsérjétek az Urat a mennyből, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek, angyalai mind, dicsérjétek, égi seregek!”

Ők, a mennyeiek nemcsak velünk imádkoznak, hanem értünk is. A Jelenések könyvében János látja, amint „a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel tele aranycsészéje – ezek a szentek imádságai.” (Jel 5,8). A mennyben lakó szentek tehát Istennek ajánlják a földön élő szentek imádságait.

Az angyalok ugyanezt teszik: „Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé.” (Jel 8,3-4)

Jézus maga óva int a kicsinyek megbotránkoztatásától, mert őrangyalaik biztosított közbenjáró befolyással bírnak az Atyánál: „Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.” (Mt 18,10)

Jóllehet Jézus az egyedüli Isten-ember és az Újszövetség Közbenjárója, a kizárólagos közbenjáró Isten és ember között (1Tim 2,5), de ez egyáltalán nem jelenti, hogy ne lennénk képesek, vagy ne szabadna keresztény felebarátainkat arra kérnünk, hogy imádkozzanak velünk és értünk (1Tim 2,1-4). Különösen azon üdvözült keresztények közbenjárását kell kérnünk, akik megszentelődése már befejeződött, mivel „[i]gen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.” (Jak 5,16)

Az alábbi idézetek szerint az egyházatyák nemcsak tisztán követték a szentírási tanítást, miszerint a mennyeiek képesek közbenjárni értünk és ezt meg is teszik, hanem egyúttal alkalmazták is ezt a tanítást mindennapi imádságaikban.

Hermász

„[A Pásztor mondja:] «Azok pedig, akik gyengék és restek az imádságban, tétováznak bármit kérni az Úrtól; pedig az Úr telve van könyörülettel és bőségesen ad mindazoknak, akik kérik őt. Hanem te [Hermász], megerősítve a szent angyal által [akit láttál], elnyerve az ő nagyszerű közbenjárását és tunya sem vagy, miért nem kérsz az Úrtól meghallgatást és fogadod azt tőle?»”. (A pásztor 3,5,4 [Kr. u. 80])

Alexandriai Kelemen (†215)

„Így [az igaz keresztény] mindig tisztán imádkozik. Ezenkívül az angyalok társaságában imádkozik, mint aki már angyali rangban van, és soha nem veszíti el az ő szent gondviselésüket; és habár egyedül imádkozik, a szentek kórusa tart vele [az imában].” (Vegyes írások 7,12)

Órigenész (184-254)

De nemcsak egyedül a főpap [Krisztus] imádkozik azokért, akik szívből imádkoznak, hanem az angyalok is … miként a szentek lelkei is, akik már elszenderültek”. (Imádság 11)

Cyprianus (†258)

„Emlékezzünk egymásra egységben és összhangban. Imádkozzunk [a halál] mindkét oldalán szüntelenül egymásért. Enyhítsünk a terheken és szenvedéseken a kölcsönös szeretet által, hogy ha egyikünk a nem késlekedő isteni leereszkedés következtében elsőként távozik el, kísérje őt szeretetünk az Úr jelenlétébe; testvéreinkért és nővéreinkért végzett imádságunk az Atya kegyelmének jelenlétében se szűnjék meg.” (Levelek 56[60],5)

Jeruzsálemi Kürillosz (†387)

„Azután [az eukharisztikus imában] megemlékezünk azokról, akik már elszenderültek: elsőként a pátriárkákról, prófétákról, apostolokról és vértanúkról, hogy Isten az ő imáik által és közbenjárásukra elfogadja könyörgésünket …” (Katekézisek 23,9)

Vád: „A katolikusok Isten mellett még Máriát is imádják.”

Ezt ugyan számos protestáns hittani tankönyv csökönyösen ismétli; mindazonáltal nem egyéb, mint teljes és tökéletes félreértés. Imádni, vagyis Istenként tisztelni a katolikusok is csak az egy igaz Istent tisztelik és imádják. Más a vallásos alapon álló egyszerű tisztelet és más az imádás. Ez a fogalmi különbség minden nyelvben megvan (adorare - venerari, anbeten - verehren, adorer - vénérer). Hogy bizonyos helyen négyszáz év óta nem akarnak tudomást venni erről a szembeszökő különbségről, annak megvannak a maga lélektani okai. Mi arról nem tehetünk.

Vád: „De igenis, a katolikusok letérdelnek Szűz Mária képe előtt s imádkoznak hozzá.”

Sem a letérdelés, sem az imádkozás még nem imádás. Imádás annyi, mint Isten gyanánt elismerés és Istenként való tisztelés. Ha mi katolikusok letérdelünk a Mária-kép előtt, ezt azért tesszük, mert Szűz Máriát igenis mély tisztelettel tiszteljük s ennek a tiszteletnek a térdreereszkedés egyik méltó és megengedett kifejezése. Ha a protestánsok azt mondják, hogy csak az az igaz, ami a Szentírásban van, hát mutassák ki egyszer, hol tiltja a Szentírás a nemimádó tiszteletnek térdelés által való kifejezését? A Szűz Máriához való imádkozás egyszerű könyörgés és segítségülhívás. Hol van a Szentírásban kimondva, hogy tilos az Isten anyját segítségül hívni s hozzá fohászkodni? Egyébként maga az Üdvözlégy fele részben nem egyéb, mint annak az üdvözlésnek ismétlése, amelyet maga az Isten intéztetett az angyal által Szűz Máriához s amelyet Erzsébet intézett a Szent Szűzhöz. Ha vétek volna Szűz Máriát így szólítani, "Üdvözlégy, malaszttal teljes", akkor ezt a vétket elsőnek maga az Úristen követte volna el!

Az Üdvözlégy első fele kifejezetten benne van a Szentírásban.

Vád: „A Szentírás szerint "egyedül az Istené a tisztelet és dicsőség"; a katolikusok pedig megosztják ezt a dicsőséget a szentekkel.”

Abban a korlátlan értelemben, amelyben a dicsőség Istent illeti meg, mi katolikusok senki mást nem dicsőítünk az egy igaz Istenen kívül. Csak neki hódolunk így, csak őt ismerjük el a mindenség egyetlen legfőbb urának. De vajon úgy kell-e érteni a fenti szentírási szót, hogy mármost senkinek az Istenen kívül semmiféle dicsőséget és tiszteletet nem szabad juttatnunk? Vajon nem maga az Isten parancsolja-e az ellenkezőt? Nem ő követeli-e pl. a 4. parancsban, hogy szüleinket tiszteljük? A nagy embereket, királyokat, kormányzókat, tudósokat, költőket, hazafiakat tisztelhetjük; nem érdemlik-e meg akkor a szentek is, főleg Krisztus szűzi anyja, hogy éppen azért részesítsük őket különleges, vallási tiszteletben, mert ők az Isten barátai, leghívebb szolgálói s kegyelmének kitüntetettjei? Főleg a Szent Szűz, akit Jézus maga a legnagyobb dicsőséggel és tisztelettel árasztott el már azzal, hogy anyjául választotta őt?

Vád: „A Mária-tiszteletnek Jézus maga is ellentmond, hiszen a kánai menyegzőn azzal utasítja el Máriát: "Mi közöm neked és nekem, ó asszony" (Ján. 2, 4).”

Kevés ellenvetés mutatja bizonyos katolikusellenes vádaskodók elfogultságát oly meggyőzően, mint ez. Talán bizony azt akarják kihozni Jézusnak ezekből a szavaiból, hogy Jézus egyáltalán megtagadta anyját s mint valami rossz és engedetlen gyermek, elutasította őt magától? Pedig erről a valóságban szó sem lehet. Az idézett szavak értelme semmiképp sem az, hogy "mi közöm neked hozzád?", hanem: mit érint minket az a kérdés, elég bor áll-e a menyegzői vendégek rendelkezésére? Egyébként éppen a kánai csoda bizonyítja, hogy Jézus csakugyan figyelembe vette a Szűzanya esdő közbelépését, mert az ő kérésére csodát művelt s a vizet borrá változtatta. A kánai menyegző tehát nemhogy a Mária-tisztelet jogosultsága ellen beszélne, ellenkezőleg, éppen érv mellette.

Vád: „Isten határozottan tiltja, hogy faragott képeket csináljunk; a katolikus Egyház pedig, éppúgy mint a görög, csupa feszületet, szent szobrot farag ki és képekkel akasztja tele templomait.”

Az Isten törvénye nem azt mondja, hogy faragott képet ne csináljunk, hanem: faragott képet ne csináljunk abból a célból, hogy azt imádjuk. Jellemző példája ez a Szentírás önkényes és megcsonkított értelmezésének, ami különben állandó jelenség a katolikusellenes hitvitákban. Hajánál fogva kirántanak valahonnan egy szentírási idézetet, kiemelik az összefüggésből, elhallgatják a helyes értelmezéshez szükséges körülményeket, vagy a tételükkel ellentétben álló egyéb, világosabb szentírási helyeket - s ezzel kész az érvelésük. Így csakugyan mindent be lehet "bizonyítani" a Szentírásból.

A különbség bálványozás és keresztény képtisztelet között ott van, hogy a bálványimádó imádja az istenszobrot vagy a fétist, vagyis: istennek tartja s isteni erőkkel ruházza fel; a keresztény katolikus ember viszont a szentképeket, szobrokat s a feszületet semmiképp sem imádja, nem tekinti isteni lényeknek, hanem csak mint Istenre s az Ő szentjeire emlékeztető jelet, becsben tartja azokat. Ha letérdelünk a feszület előtt, nem a fa vagy a kő az, amit tisztelünk, hanem az, akit az a feszület ábrázol: Jézus Krisztus. Ezt nálunk minden gyermek tudja s tudják a protestánsok is, de azért ügyes, túlbuzgó embereik váltig felmelegítik ezt a rosszhiszemű mesebeszédet.

Egyébként keresztet, szobrot, szentképet a lutheránusok templomaiban is találunk: hogyan van akkor, hogy ez ellen a kálvinisták sohasem dörögnek, csak a katolikusoknál botránkoznak meg rajta szörnyen? Világos jele tehát ez annak, hogy itt nem a józan ész vagy a vallásos buzgóság beszél, hanem a szenvedély és gyűlölködés.

Vajon, ha valaki szobájában a meghalt édesanyja képét, hivatalában az államfő képét tisztelete jeléül kifüggeszti, ezzel bálványimádást követ el?

Vád: „A katolikus nép olyan kultuszt űz a szentképekből, hogy az már babonaság.”

Előfordulhat, hogy egy katolikus hívő túlságba megy a szentek tiszteletével s a szentképek és szobrok közt már alig veszi észre a legfőbbet s legfontosabbat: az Istent, az Úr Jézust az Oltáriszentségben. De ez egyesek tévedése, amely miatt kár volna templomainkat s vallási életünket azoktól a kedves és áhítatra indító, sokszor művészileg is kiváló, szent jelektől megfosztani, amelyeknek célja éppen az, hogy a szentek lelkesítő példájának nyomában mi is minél többet gondoljunk Istenre s minél jobban szeressük és imádjuk őt.

„Az Egyház szerint tehát a szentek tisztelete is Isten tisztelete?”

Visszavezethetőleg természetesen az, éppen ez is a lényege. A szenteket elsősorban nem azért tiszteljük és szeretjük, mert erényes és kiváló emberek voltak, - bár ezért is tiszteletet érdemelnek - hanem főleg azért, mert Istent csodálatos odaadással szerették és szolgálták s azért Isten elé is nagyobb bizalommal léphetünk az ő társaságukban. A szentekben mi, katolikusok végeredményben szintén az Istent tiszteljük és szeretjük.

Ez is mutatja mennyire szexista a keresztény vallás. Nem elég, hogy van az Atya(akire férfiként aszociálnak), a Fiú (aki ugyancsak férfi) és a Szentlélek (akire/amire fehér galambként asszociálnak), azaz semmi nőiség, de még a női szentekhez is bűn imádkozni vagy velük társalogni.

Hát nem értitek? Női problémái voltak, teljesen jogosan gondolja azt, hogy egy férfi nem értheti meg őt, csak egy nő. És ne gyertek itt a magasröptű teológiával, ennek a 15 éves lánynak megértés kell, amit egy maszkulin istenkép nem tud neki tökéletesen megadni, bárki bármilyen igét idéz vagy bárhogy dicsőítjük Jézus Krisztust!

Ami a válaszadó kérdését illeti:

tudtommal van Ima Szűz Máriához, szóval nem hiszem, hogy az lenne.

"A válasz írója 78%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 10:33"

Politeista bálványimádó!