MI van akkor, ha isten valóban létezik?

Gondolom az, hogy tetteinkért számolnunk kell, hisz van ki elszámoltasson, és egyben van halál utáni élet.

Bár én hívő vagyok, és ezt eddig is így gondoltam. :)

"Tegyük fel, hogy létezik"

A feltételezés lószart se ér! Ha feltételezték volna a fejlődést akkor nem lenne számítógéped! A tudomány tényekkel dolgozik!

Szia!

Folytatom az előző hozzászóló gondolatmenetét.

Hadd idézzem Comeniust:

"Nem lehet annál nagyobb rabszolgaság, minthogy az ember Istennel nem törődve nyomorult módon más egyebektől engedi magát leigázni, azaz behódol olyan teremtett dolgoknak, amelyeken uralkodnia kellene, s dacol Istennel, akinek engedelmességgel tartozik. Ó, halandók, értsük meg, hogy csak egy, egyetlen lény van felettünk, a mi teremtő Urunk és majdan bíránk: egyedül neki van hatalma nekünk parancsolni, de nem úgy parancsol, mint rabszolgáknak, hanem gyermekeiként szólít engedelmességre, azt akarván, hogy engedelmeskedve is szabadok és kötetlenek legyünk." (Johannes Amos Comenius: A világ útvesztője és a szív paradicsoma, Bp., 1990, 179–180. l.)

Selye János ezt írja:

"Nincs egyetlen érző ember sem, aki ha a felhőtlen éjszakai égboltra tekint, meg ne kérdezné önmagától, mi a rendeltetése a csillogó égitesteknek, és mi az, ami a világmindenség rendjét megszabja. Ugyanez a kérdés támad bennünk, ha az emberi testbe helyezett liliputi világmindenséget kémleljük, vagy akár csak azt a titkokat firtató emberi szempárt, mely minduntalan összefüggéseket keres e két világ között. Ha a megértés bármely fokáról szemléljük is a Természet megnyilvánulásainak harmonikus nagyvonalúságát, az emberi érzékelés legnagyszerűbb élményében részesülünk. Aki e nagyság egyetlen parányát is megragadja, máris célt ért el. És észreveszi, hogy segítséget kapott, amit az élet mindennapjain kamatoztathat. Ha tekintetünket a végtelen nagyra szegezzük, hétköznapi gondjaink semmiséggé törpülnek. Van egyfajta nyugalom és lelki béke, amit csak a felsőbbrendűhöz való kapcsolódás nyújthat." (Selye János: Életünk és a stressz, Bp., 1973, 303. l.)

Úgy gondolom, ha valaki elfogadja Isten létezését, annak az egész élete meg kell, hogy változzon, mert van egy Teremtője, Alkotója, aki segíteni akarja abban, hogy boldog legyen. Aki megtapasztalja Istent az életében, az képessé válik mások szeretetére, a más emberek iránti felelősségre, hiszen minden embert testvérének fog tekinteni, akinek segíteni akar a boldogulásban.

Üdv. Péter

Akkor el kellene számolnunk, azzal amiket tettünk életünk során. És ez végső soron így lenne igazságos.

Én egyébként hiszek az "istennek" nevezett felsőb erőben, az emberarcú Istenben azonban nem.