Amikor Istenre gondolunk (a szó szoros értelemben, úgy, hogy nem szólalunk meg, hanem gondolatban gondolunk rá, vagy gondolatban, tehát a fejünkben beszélünk hozzá), akkor Isten hall minket?

Szia Goell!

A Biblia még ennél is tovább megy:

"Az Úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért." (I.Krón. 28:9)

"Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat...mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!" (Zsolt. 139:2,4)

"És én cselekedeteiteket és gondolataitokat megbüntetem!"

(Ésa. 66:18)

"Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata" (Rm. 8:27)

Üdv. Péter

Kedves Kérdező.

a Megbocsátás az folyamatosan tart, midig van...de nem kerül sorra, amíg az egyén korrektül, teljes eszéből és szívéből be nem látta vétkét, azaz meg nem bánta, amit tett. a megbánás pedig nem az, hogy jaj sajnálom amit tettem, hanem megérti, hogy miért volt bűn a cselekedete, megérti, hogy egyáltalán mi a bűn, és megérti, hogy micsoda "dili" volt, hogy ilyet tett, és elereszti mindörökre. :)

Isten egyébként a te füleddel hall, de mindent tud...Isten tud, ugyanis közelebb van hozzád, mint a nyaki ütőered. Így ha rágondolsz, tudni fog róla, ne izgulj. :)

üdv és sok sikert

26/F

LastOne.Left

kérdező.

Isten bármiben segít, de ehhez nyilván szükség van arra is, hogy egyáltalán elhidd, hogy megteszi. ha úgy érzed elhagyott, akkor nagyon ne várj semmit...Állj úgy a kérdéshez, hogy TUDD, hogy veled van mindig, és bármikor kisegít téged a bajból...Azokat amiket pedig vétettél, szépen gondold végig, értsd meg miért voltak vétkek, ezzel a megértéssel pedig szépen meg is bántad azokat...de NE emészd magad, mert nem az a megbánás, ha sajnálkozol...a sajnálkozás az az ördög műve...Isten sem sajnál senkit, hanem mindenkivel együtt érez...:)

üdv

26/F

LastOne.Left

Amit az előttem lévő válaszoló írt, az tulajdonképpen egy vers. Egy kicsit pontatlan is volt.

Remélem nem probléma, ha berakom ezt a verset.

Nagyon szép vers. :)

Álmomban Mesteremmel

tengerparton jártam, s az életem

nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:

két pár lábnyom, a parti homokon.

ahogy ő mondta, ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,

itt-amott csak egy pár láb nyoma

látszott, éppen ahol az életem

próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:

Amikor életem kezedbe tettem,

s követődnek szegődtem Mesterem,

azt ígérted, soha nem hagysz el engem,

minden nap ott leszel velem.

S most visszanézve, a legnehezebb

úton, legkínosabb napokon át,

mégsem látom szent lábad nyomát!

Csak egy pár láb nyoma

látszik ott az ösvényen.

Elhagytál a legnagyobb ínségben?

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:

Gyermekem, sose hagytalak el téged!

Azokon a nehéz napokon át

azért látod csak egy pár láb nyomát,

Mert a legsúlyosabb próbák alatt

Téged vállamon hordoztalak!