Miről szólnak a Biblia könyvei?
Szia!
A Biblia tulajdonképpen egy iratgyűjtemény, 66 írásművet tartalmaz, amelyeket bibliai könyveknek nevezünk.
Három dolog kapcsolja össze ezeket az iratokat egy egységes könyvvé:
Először is a téma, a tartalom: A bibliai könyvek egymáshoz illeszkedve, mintegy egymást folytatva a Föld és az ember történetét beszélik el Isten megváltási terve szempontjából, a teremtéstől egészen az újjáteremtésig, tömören, vázlatszerűen, de átfogó módon. Elmélkedő vagy tanító könyvek is ékelődnek az ún. történeti könyvek közé, amelyek az emberi élet összes döntő problémáját felvetik és megvilágítják. Van például olyan bibliai könyv, amelynek az emberi szenvedés a fő témája (Jób könyve), van olyan, amelyiké az igaz szerelem (Énekek éneke) stb.
Másodszor a szerzőknek az az egybehangzó állítása kapcsolja össze ezeket a könyveket, amely szerint ők nem a saját ismereteiket és gondolataikat közlik, hanem Isten szólt hozzájuk, és elhívta őket a prófétai szolgálatra, azaz megbízta őket üzenete közvetítésével. Első hallásra megdöbbentő ez az állításuk, sok kételyt és kérdést is támaszthat. De mindenesetre elgondolkoztató, hogy oly sok tanú – az összes bibliai szerző – állítja ezt, és tanúságtételük annyira megegyező még részleteiben is.
A harmadik dolog, ami összekapcsolja ezeket a könyveket: az Istenről és az emberi élet minden dolgáról való tanításuk bámulatos összhangja. A legkülönbözőbb keretben, megközelítésben és megfogalmazásban szólnak ezekről, de állításuk – alapelvileg és a részletekben is – azonos. Emellett pedig egymást kiegészítik és értelmezik. Vannak, akik ellentmondásokat vélnek felfedezni és kimutatni a bibliai kijelentések között. Tudományos feldolgozásra törekvő könyvekben is olvashatunk erről. Mégis azt kell mondanunk, hogy sok esetben csak egy kicsit alaposabb utánjárásra – néhány tényszerű adat ismeretére vagy gondosabb megfigyelésre – van szükség, és máris kiderül, hogy a felületes ítélettel megállapított ellentmondások egyáltalán nem léteznek a valóságban. Máskor kitartóbb keresésre és mélyebb átgondolásra van szükség, de a vizsgálatnak mindig az a vége, hogy a kétely megbizonyosodásra változik, mert a kritikus helyen is a tökéletes egység tárul fel.
E három dolog révén a legtermészetesebb módon összetartozó iratgyűjteménnyé, egy könyvvé alakult a 66 irat. Izráel népe egységesen kánonikusnak, azaz Istentől ihletettnek ismerte el az Ószövetség 39 iratát. Ugyanezt tette az őskeresztény egyház is, mind az ószövetségi iratgyűjteményre, mind pedig a 27 újszövetségi iratra nézve. A keresztény egyházak között rendkívül sok különbség és tanbeli ellentét van, de a Biblia egy, valamennyi keresztény felekezet számára.
Üdv. Péter
Picit rövidebben,mint Péter :))
Két bibliai könyv van: ószövetség és újszövetség.
Ószövetség: Ember teremtése,bünbeesés..és Izrael,mint kiválasztott nép hányattatot története: nagyvonalakban.
Újszövetség:Jézus születése,élete,halála,feltámadása és az azt követő események,tanítások,amelyeket tanítványai írtak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!