Miért keresztelik meg az embert csecsemőkorban?

Olvasd el: [link]

„A gyermekek keresztelése érvénytelen, az apostolok csak felnőtt embereket kereszteltek. Hiszen a gyermeknek még nincs is bűne.”

Ezen a téveszmén alapul az egész baptista vallásszakadás. Először is: a gyermeknek nincs ugyan személyes bűne, de megvan a lelkén az ősbűn vagy áteredő bűn foltja, vagyis hiánya annak a természetfeletti kegyelemnek, melyet a keresztség által önt Isten a lelkekbe.

Másodszor: honnan tudják a baptisták, hogy az apostolok csak felnőtteket kereszteltek? A Szentírás erről nem mond semmit! Ha csak a Szentírás az irányadó, akkor máris csapdába estek!

Harmadszor: ha Krisztus Urunk a keresztséget minden ember számára az üdvösség feltételévé tette (Ján. 3, 5), kegyetlenség volna a gyermekeket kizárni az üdvösségnek ebből a fenséges eszközéből; hiszen a gyermek fiatalon is meghalhat s akkor mi lesz vele? Nem kárhozik el ugyan a szó szorosabb értelmében, de keresztség nélkül semmi esetre sem juthat el az Isten boldogító színelátására. Ezenkívül Szent Pál a keresztségről azt mondja, hogy az a keresztények körülmetélése (Kol. 2, 11); márpedig a körülmetélésben már a gyermekek is részesültek.

„Krisztus is csak felnőtt korában keresztelkedett meg.”

Ez aztán bizonyíték! Krisztus keresztelkedése egyáltalán nem azonos a keresztény keresztelkedéssel, hiszen ott csak Keresztelő János kereszteléséről, egyszerű bűnbánati jelképről volt szó. Egyébként Jézus gyermekkorában az újszövetség törvénye és az újszövetségi keresztség szentsége még egyáltalán nem volt elrendelve, természetes tehát, hogy Jézus sem vehette volna igénybe, semmilyen formában. Jézusnak gyermekkorában még csak a körülmetéltetés volt elrendelve s Jézus azt csakugyan már gyermekkorában felvette.

„De a gyermek még nem hihet; pedig Jézus azt mondja, hogy az üdvösséghez hit és megkeresztelkedés szükséges.”

Úgy van, ezért a gyermeknek is hinnie kell, mihelyt eszének használatáig eljut; de a keresztségben részesülhet előbb is. Az ellenkezőre semmiféle érv nincs.

A gyerekkeresztelés gyakorlatát az újabb időkben néha támadás éri. Egyesek azt állítják, hogy ez a gyakorlat értelmetlen, hiszen a gyermekek nincsenek még tudatuknál, és ezért nem tudnak a keresztelésükben hittel közreműködni. Továbbá azt is mondják, hogy ez fölösleges gyámkodás a gyermekek fölött, inkább meg kell várni, míg a gyermekek felnőnek és maguk eldönthetik, melyik valláshoz vagy felekezethez akarnak tartozni. Elvégre nem lehet valakire csak úgy, megkérdezése nélkül egy vallás kötelezettségeit rárakni.

Ezekkel a véleményekkel szemben a következőket kell elmondanunk:

1. Ahogy a gyermek saját közreműködése nélkül jutott az áteredő bűn állapotába, ugyanúgy meg lehet ettől a közreműködése nélkül is szabadítani.

2. A kegyelemben való részesedés és Krisztusban való közösség nem terhet jelent, hanem a legnagyobb jótéteményt, amely egy embernek valaha is osztályrészül juthat.

3. Az ember egyáltalán nem dönthet kénye-kedve szerint arról, hogy Krisztust követni akarja-e vagy sem. Minden embernek kötelessége katolikus kereszténynek lennie, mihelyst a katolikus vallás igazságait megismerte. Bár mindenki szabadon megtagadhatja ezeket a kötelezettségeket, de akkor ez már bűn, amelynek következményeiért felelni kell. Könnyen belátható, hogy a gyerekkereszteléssel való szembenállás az áteredő bűnben és a kereszténységben, mint egyetlen igazságban való hit meggyengüléséből származik.

4. Végezetül még utalni lehet arra is, hogy világra jöttünket és neveltetésünket sem tudtuk magunk kiválasztani. Senki nem kérdezte tőlünk, hogy meg akarunk-e születni. Minden ember életében vannak olyan döntések, amelyeket azok a körülmények határoznak meg; amelyekbe beleszületett. Ez az ember szociális természetéből fakad.

Ezek azok az okok, amik miatt a gyerekkeresztelés a kezdetektől fogva szokásban volt. A Szentírásban ugyan nincs szó kifejezett gyerekkeresztelésről, de több helyen is olvashatunk beszámolót megtérteknek „egész háza népükkel” való megkereszteléséről. (lásd ApCsel 16,15/33; 1 Kor 1,16), és joggal feltételezhetjük, hogy ezek között gyerekek is voltak. A 3. században jött divatba az a káros szokás, miszerint a keresztelőt egész a felnőttkorba kitolták, bár egészen más okból, mint manapság: attól féltek ugyanis, hogy a fiatalkori harcokban elveszíthetik a keresztelés utáni bűntelenséget, s ezért úgy gondolták, jobb, hogyha a keresztséget csak érettebb korban kapják meg. Szent Ágoston és az egyházatyák azonban a keresztség szentségével való ezen visszaélés elleni harcukban hivatkozni tudtak az ősi hagyományra.

Kol 2,11-12 – A keresztség a körülmetélést váltja fel.

Ter 17,12 – A körülmetélést a születés utáni nyolcadik napon tartották.

Mk 10,14 – Gyermekek is részesülhetnek lelki előnyökben.

Jn 3,5; Mk 16,16 – Isten Országába a keresztség által lehet belépni.

Róm 5,18-19 – Ádám bűne mindenkire kárhozatot hozott. A kiút a keresztség (vö. Róm 6,3-4).

Lk 18,15 – „Odavitték hozzá a kisgyermekeket is.”

ApCsel 16,15 – „Ő és házanépe (= oikosz) megkeresztelkedett” (A gyermekek a házhoz tartoztak)

ApCsel 16,33 – „Megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan”

1Kor 1,16 – Pál megkeresztelte Sztefanász egész házanépét.

Ter 47,12 – „József ellátta… atyjának egész családját (= oikosz) kenyérrel, gyermekeik száma szerint.” Azaz az „oikosz” szó magában foglalja a kisgyermekeket is.

ApCsel 2,38-39 – Keresztelkedjetek meg, „mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak” (a szó csecsemőt is jelent).

Mt 8,5-13; 9,2; 15,21-28; Lk 5,20; 7,7 – Más hitére is lehet alapozni a bűnök bocsánatát.

Mit tesz a keresztség az 1Pét 3,18-21 szerint? Kiknek kell megkeresztelkedniük az ApCsel 2,38-39-ben? Kiknek szól a keresztség ígérete? Mivel hasonlítja össze Pál a Kol 2,11-12-ben a keresztséget? Mikor metélték körül azokat, akik az Ószövetségbe léptek (hány éves korban)? Megkeresztelt-e Pál egy egész háznépet? Igen – Nem A Jn 3,1-7 azt mondja, hogy újjá kell születnünk Lélektől és …………? Kiknek a nevére kell megkeresztelkedni a Mt 28,19 szerint? Gondolod, hogy másféle keresztség is létezett, mint amit ez a vers mond? Igen – Nem Ha igen, miért? Az evangélium ezen szavai szerint a keresztség előtt vagy utána kell megtanítani Jézus parancsait az embereknek? Előtte - Utána A legelső keresztények hogyan kereszteltek a legelső keresztények nem-kanonikus írásai (pl a Didakhé) szerint?

Tétel. A kisdedeket is lehet, sőt kell keresztelni. Hittétel.

A pelagiánusok a gyermek-keresztelés szükségét tagadták, nem a lehetőségét. A középkorban a valdliak kétségbe vonták a hatékonyságát. Az újítók tartalmi elvével, az egyedül üdvözítő hit tételével a gyermek-keresztelés összeegyeztethetetlen: a kisdedek nem tudnak hitet indítani. Ezt a következményt azonban csak az anabaptisták, szociniánusok és később a baptisták vonták le. Luther a hagyomány nyomása alatt megtartotta a gyermek-keresztelést. A trienti zsinat kijelenti, hogy «az újszülötteket az anyaméhtől kell keresztségre vinni, ha mindjárt keresztény szülőktől származnak is». X. Pius elítélte a modernistáknak azt a nézetét, hogy a gyermek-keresztelés az egyházi fegyelem fejlődésének terméke, és egyik ok, amiért az eredeti avató szentség idővel ketté vált: keresztségre és töredelemre.

Bizonyítás. A Szentírás kifejezetten nem tanítja tételünket, de burkoltan tartalmazza: a) Tanítása szerint az eredeti bűn a kisdedekben is megvan, tehát fogékonyaknak kell lenniök az orvossága, a keresztség iránt is (Róm 5:12-17). b) Isten kövekből is tud Ábrahám-fiakat (= a kegyelmi közösség tagjait) támasztani; mennyivel inkább gyermekekből (Mt 3:9; 21:16)! c) Ha az oktalan «teremtmények várakozása az Isten fiainak kijelentését várja . . . s maga a teremtmény is föl fog szabadíttatni a romlás szolgaságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára» (Róm 8:19-23), hogyan tagadhatná meg Isten az eszes gyermekektől a megváltást ? d) A gyermekek be tudnak menni a mennyek országába, sőt példaképül vannak odaállítva (1Tim 2:1; Jn 3:5; Mt 18:3; Mk 10:13-16 – ezt a szakaszt a középkorban Németországban a gyermek-kereszteléskor fölolvasták); tehát nekik is nyitva áll az Isten országának kapuja, a keresztség, e) Az ószövetség Izrael kisdedeit körülmetéléssel fölvette Jahve közösségébe (Lev 12; Gen 27:9-14), és ez a gondolat közkeletű volt az Üdvözítő korában; következéskép az apostolok természetesnek találták, hogy az újszövetség vallási közösségéből sem kell őket kirekeszteni; ha tehát az Üdvözítő máskép akart volna rendelkezni, azt kifejezetten meg is kellett volna mondania, f) Az Üdvözítő a tanítványokat az összes nemzetekhez küldte, hogy őket tanítványokká tegyék (μαθητεύσατε) (Ezt az apostolok gondosan megkülönböztették a hitjelöltek tanításától; cf. Csel 14:20; Mt 28:10, 27:57) és megkereszteljék; itt tehát a kisdedek szintén nincsenek kizárva, sőt burkoltan benn vannak. A családokban, melyeket az apostolok megkereszteltek, valószínűleg gyermekek is voltak (Cornelius: Csel 10:44; Lydia: 15:14; a filippii börtönőr: 16:32; Criupus 18:8; Septhanas háza: 1Kor 1:16).

Hagyomány. Irenaeus azt mondja: «Krisztus mindenkit jött üdvözíteni önmaga által; azt mondom «mindenkit», aki általa Isten számára újjászületik, csecsemőket és gyermekeket, ifjakat, férfiakat és öregeket». Tertullianus nem helyesli, hogy sietnek a gyermekeket keresztelni, de ép ezzel bizonyságot tesz arról, hogy a szokás fönnállott. Origenes szerint az Egyház az apostoloktól vette a hagyományt, hogy gyermekeket keresztel. Ciprián karthagói zsinat határozatára hivatkozva elrendeli, hogy a születés után harmadnapra meg kell keresztelni a gyermekeket. A görögök nem oly határozottak. Naziánzi szent Gergely a gyermekek keresztelését a negyedik életévig akarja halasztani, hogy legalább valami részt vehessenek a szent cselekményben. Ennek oka az eredeti bűnről vallott tökéletlen nézetükben van. Mikor azonban a 3. és 4. század folyamán elterjedt a keresztség halogatásának, sőt a halálos ágyig való elhalasztásának szokása, (némelyeknél azért, hogy a keresztségi ártatlanságot ne veszítsék el, másoknál azért, hogy ne kelljen vállalni a keresztény élet kötelességeit), erőteljesen állást foglaltak ellene. Mikor aztán a pelagianizmus elvben kezdte tagadni a tételt, a hagyomány meggyőződése teljes erővel tört elő. Szent Ágoston a vele folytatott harcban a gyermek- keresztelés egyetemes szokására és törvényére támaszkodott: «Α kisdedeket is viszik a templomba, jóllehet tulajdon lábukon még nem tudnak oda futni. . . Senki tehát ne búgjon más tanítást a fületekbe: mindig ez volt az Egyház tanítása és szokása; ezt vette át az ősök hiteként, ezt tartja végig».

Theologiai megokolás: a) Az eredeti bűnt akaratának hozzájárulása nélkül vonja magára az ember : akaratának hozzájárulása nélkül is szabadul meg tőle a szentség ereje által. A keresztség alapvető hatása ugyanis a megszentelő kegyelem közlése: a kegyelem azonban természetfölötti járulék, melynek hordozó és birtokos alanya a természetfölötti fogékonyságnál fogva lehet bármilyen eszes teremtmény; tehát kisded is. S minthogy a keresztség mint újszövetségi szentség a kegyelmet dologi teljesítmény erejében közli, a hatását ki is fejti, ha a fölvevő nem vet akadékot; s a kisded, ki személyes bűnre még nem képes, nem is vethet akadékot. A gyermek-keresztelés lehetőségét tehát csak az tagadhatja, aki vagy a kegyelem mivoltát személyes lelki-erkölcsi tettben látja, vagy pedig a szentségeknek csak személyes teljesítmény alapján tulajdonít hatékonyságot. — b) A természetfölötti létrend a természetnek analógiájára van fölépítve. Amint már most a természeti rendben az életnek és a tevékenységnek elvét személyes hozzájárulásunk nélkül kapjuk, rendjén van, hogy ugyanígy történjék a természetfölötti rendben is, hogy t. i. egyéni hozzájárulásunk nélkül kapjuk meg a természetfölötti élet és tevékenység elvét, a kegyelmet, s azután egyéni személyes tevékenységgel töltsük be azt a rendeltetést, melyet a kapott élet elv elénk szab.

Nehézségek. 1. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Aki «hisz» és megkeresztelkedik, az üdvözül. — Megoldás. A hit az első és alapvető természetfölötti élettevékenység, és ezért a megigazulásra hivatott kisded sincs kivonva kötelezettsége alól: a keresztségben ő is hivatást és kötelezettséget kap hitéletre. De azt nem köteles gyakorolni, míg arra nem képes. Ő is képes befogadni a természetfölötti élet csiráját, melynek érleléséről és ápolásáról az Egyháznak a keresztszülőkben is képviselt hite és leendő gondoskodása kezeskedik: «Α kisdedeket a szellemi kegyelem átvételére nem annyira azok viszik, kik karjaikon hordozzák (ők is, ha hívők!), hanem a hívők és szentek közössége;» és ez elég kezesség arra, hogy a kisded a keresztségben vállalt kötelességeinek valaha megfelel. Ebben tehát semmi sincs, amin a legfinomabb erkölcsi érzék és a leg- kifejezettebb bensőség igénye is megütközhetnék, mint némi farizeizmussal történik a liberális protestáns theologia részéről.

2. Senkit sem lehet akarata ellenére ama súlyos terhek vállalására kötelezni, melyek a kereszténységgel járnak. Ezért Erazmus úgy gondolja, hogy a megkeresztelt kisdedeket a serdültség korában meg kell kérdezni, vállalják-e, amit a keresztszülők az ő nevükben fogadtak, és ha nem, szabadjukra kell őket engedni. Ezt a nézetet a trienti zsinat elítélte. Mert a) a keresztség az embert nem különös teljesítményekre kötelezi (aminő pl. a celibátus), hanem azokra, melyek nélkül az örök üdvösség el nem érhető. Józanul tehát nem lehet jogtalanságnak minősíteni, ha valaki számára biztosítani akarjuk az örök üdvösséget, és őt annak elnyerésére kötelezzük. A polgári életben is szülők és gyámok sokszor vállalnak kötelezettségeket a gyermekek terhére; de mert azoknak jól fölfogott érdekében történik, senkinek sem jut eszébe ez ellen a természeti jog címén tiltakozni, b) A természeti életre is egyéni hozzájárulásunk és megkérdeztetésünk nélkül születtünk, és annak kötelezettségeit mégis kell vállalnunk. Tehát a természetfölötti életben sem huzakodhatunk az élet szuverén Urával, ki tetszése szerint ád életet és ró ki kötelezettségeket. Erazmus kifogása az Istentől emancipálódni akaró liberalizmusból táplálkozik, mely nem akarja elfogadni, hogy létünknek és életünknek minden mozzanatában mindenestül Istentől függünk, és vele szemben nincsenek függetlenségi jogaink. — A gyermek-keresztelés mindezek után csak a protestánsoknál lehet probléma; sőt ott annak megoldásán nem kevesebb múlik, mint az ő «egyházuk» léte.

Kérdések. 1. Mikor kell a kisdedeket megkeresztelni? — A keresztség egyetemes szükségének isteni törvénye értelmében az életveszélyben forgókat azonnal meg kell keresztelni. Ebből következik, hogy a magzatokat az anyaméhben is meg kell keresztelni, ha van rá valószínűség, hogy meg lehet keresztelni, vagyis hogy valamely testrészük vízzel lemosható (minthogy azonban ez többé-kevésbbé mindig kétes, az ilyen kereszteléseket születés után mindig föltételesen meg kell ismételni). Szent Ágoston azt mondja ugyan: Aki nem esett át a születésen, nem mehet át újjászületésen. De a keresztséghez elég, ha valaki bűnre született; s ez megtörtént, amint Ádám családfájába van iktatva, vagyis, amint Isten lelket adott a megfogant szervezetbe. Életveszély esetén kívül szoros isteni jog alapján nem kell a kisdedeket minél hamarabb megkeresztelni; azonban illő és üdvös ezt megtenni, nehogy a halál veszedelme állandóan ott lebegjen fejük fölött, és azért is, hogy életüknek már első megnyilvánulásait is érjék a kegyelem hajnalsugarai. Ezért kialakult az Egyházban a százados szokás, amely ma kötelező törvény: a kisdedeket születés után minél hamarabb megkell keresztelni.

A fölnőttnek, kinek lelkében már dereng a keresztség kötelezettségének belátása, lehetőség szerint minél hamarabb kell megkeresztelkednie, mert minden ember köteles Istennek igazságban szolgálni és tévedéséről minél hamarabb lemondani; továbbá köteles lehetőség szerint biztosítani a maga számára az istenes élet kegyelmeit. Ezt a kötelességet természetesen össze kell egyeztetni a megfelelő előkészület (katechumenátus) kötelezettségével; és ezért az Egyháznak szabad (a sürgős szükség eseteit természetesen kivéve) a közösség javát célzó okokból a felnőttek keresztelését az ünnepélyes időkre korlátozni (pünkösd és húsvét), mint azt az Egyházi Törvénykönyv ma is nyomatékosan javasolja.

2. Szabad-e vagy épenséggel kötelesség-e nem-keresztény szülők gyermekeit a szülők akarata ellenére megkeresztelni? — Természeti jog szerint a kisdedek gondozása és irányításának joga a szülőket illeti. Az Egyháznak a kérdéses ügybe közvetlen beleszólása nincs; a meg nem keresztelt szülők ugyanis nem tartoznak a joghatósága alá. Ha az ilyen kisded veszélyben forog, akkor a gyermeknek üdvözüléshez való joga természetesen megszünteti a szülők kormányzati jogát. Ha pedig az ilyen gyermek akár megengedett, akár meg nem engedett módon már meg van keresztelve, az Egyház joghatósága alá tartozik, és az Egyháznak joga, sőt kötelessége gondoskodni keresztény neveléséről. Erről az utóbbiról csak akkor mondhat le, ha a katholikus közügynek igen nagy kára származnék belőle; az Egyház közjava ugyanis előbbrevaló, mint a kisdednek magánjava.

MIÉRT KERESZTEL AZ EGYHÁZ KISGYERMEKEKET IS?

Válasz:

Az Egyház azért kereszteli meg a kisgyermekeket is, mert biztosítani akarja az üdvösségüket.

Magyarázat:

A gyermekeket mindenkor meg lehetett keresztelni. Azonban az Egyháznak a Tridenti Zsinaton adott tanítása szerint a kisdedeket nemcsak meg lehet, hanem meg is kell keresztelni (Conc. Trid. 5. c, 4; Denz. 791). Az Anyaszentegyház az apostoli kor óta így jár el, hiszen az apostolok is egész családokat kereszteltek, nem pusztán a felnőtteket. Origenész is állítja, hogy az Egyház az apostoloktól vette a hagyományt, hogy gyermekeket keresztel (Origen. In Rom. 5,9; In Lev. hom 8,3). A gyermekkeresztség oka nyilván a gyermekek örök sorsa felett érzett aggodalom, hiszen az áteredő bűn bennük is megvan, s ezért az üdvösségük bizonytalan, még ha személyes bűn nem is terheli őket. P. Schütz Antal szavaival: „Ha beleeshettek a betegségbe, fogékonynak kell lenniük az orvosság, a keresztség iránt is" (Schütz. 97.§ 2,2).

Szt. Ágoston nyomán fedezte fel a teológia a gyermekek tornácát (limbus puerorum) is, amely nem más, mint az atyák tornácának kiterjesztése a kereszteletlen gyermekekre is (noha a két limbus nem azonos). Mégpedig ugyanazon az alapon: ha az ószövetségi igazak nem kerültek a pokol teljességére, noha az áteredő bűnben voltak, akkor a kegyelem korszakának teljes ártatlanjai sem juthatnak örök szenvedésre. Ezt a logikát követve az eleve elrendelés és az isteni kiválasztás körüli gondolkodás állandóan kereste a magyarázatot arra a kérdésre, hogy mi lesz a kereszteletlen, tehát eredeti bűnben meghalt gyermekekkel. „Mert ha a segítő hajó a nyílt tengeren a hajótörötteknek csak egy részét veszi fel, a többieknek (...) pedig csak mentőövet vet, nem lehet azt mondani, hogy komolyan akart segíteni mindegyiken; és ha ezt teljes önkénnyel teszi, még azt sem lehet mondani, hogy a kiváltságolásban valami tiszteletreméltó méltányosság érvényesült volna" (Schütz. Dogm. 79. § 3). Erre a nehézségre több megoldást is kerestek, de a legnagyobb fokban valószínű nézet Aquinói Szt. Tamás álláspontja, mely szerint a pusztán eredeti bűnben meghalt gyermekek számára fennáll egy olyan másvilági állapot, melyben nincs szenvedés, sőt természetes boldogság honol (tehát áttételes, „evilági" módon mégis részesednek Isten jóságából és ezáltal Istenből). Szt. Tamás azonban az atyák nyomán járva nem hisz a kereszteletlenek mennyei boldogságában. Szt. Ágoston szerint: „Ha valaki azt mondja, hogy Krisztusban életet nyernek azok a kisdedek is, akik az Ő szentségei nélkül múlnak ki e világból, az határozottan ellene jár az apostoli hagyománynak, és szembehelyezkedik az egész Egyházzal, ahol azért sietnek és futnak a kisdedeket megkeresztelni, mert kétség kívül meg vannak győződve, hogy másképpen egyáltalán nem éledhetnek meg Krisztusban" (August. Epist. 166,21). Mivel ez túl keményen hangzik, és Isten egyetemes üdvözítő akaratára is árnyékot látszik vetni, a középkor óta több jelentős hittudós kereste annak a titkát, hogy Isten miként üdvözítheti a keresztség nélkül elhunyt kisdedeket, de mégis mindenkor megtartották a gyermekkeresztség gyakorlatát.

Azonban a keresztség felvételéhez hit és akarati hozzájárulás kell - vethetné ellene valaki —, mely a csecsemőkben még nincs meg. Ez igaz, de a gyermek helyett a szülők, és a keresztszülők ígéretet tesznek, hogy a gyermeket e keresztény hitben nevelik. így bár az áteredő bűn következményeitől megszabadul a gyermek, a keresztség járulékos kegyelmeit csak csíraszerűen fogadja be, melyek csak akkor fognak aktualizálódni, amikor a keresztény hit megtermékenyíti a már felvett szentséget. Az akarati hozzájárulást is pótolhatja a keresztszülő, ezért a gyermek esetében nincs akkora jelentősége az akarati aktusnak. A gyermek az áteredő bűnt is akarati hozzájárulása nélkül vonta magára; mi sem méltányosabb, mint hogy az akarati hozzájárulás nélkül szabadítsa meg őt ettől a szentség ereje.

A hagyomány is a katolikus felfogásnak kedvez. Szt. Iréneusz szerint: „Krisztus mindenkit üdvözíteni jött. Önmaga által. Azt mondom, »mindenkit«, aki általa újjászületik, csecsemőket és gyermekeket, ifjakat, férfiakat és öregeket" (Iren. II. 22,4). Szt. Ciprián püspök elrendeli, hogy a születést követő harmadik napra meg kell keresztelni püspöksége gyermekeit (Cypr. Epist. 64,2). Szt. Ágoston sem áll le vitatkozni, hanem inkább állít, mint fontolgat: „A kisdedeket is viszik a templomba, jóllehet tulajdon lábaikon még nem tudnak futni (...). Senki se búgjon tehát más tanítást a fületekbe; mindig ez volt az Egyház tanítása és szokása; ezt vette át az ősök hiteként, ezt tartja végig" (August. Sermo. 276,2).

Még a II. Vatikáni Zsinat utáni Hittani Kongregáció 1980-ban kiadott „Pastoralis Actio" eligazítása is így nyilatkozik: „Az Egyház (...) nem ismer más utat arra, hogy a kisgyermekeket bejuttassa az örök boldogság hónába" (DH 4761).

Igazolás:

A Szentírás nem tanítja kifejezetten a gyermekkeresztséget. Azonban nem pusztán nem tiltja meg, hanem burkoltan tanítja is:

1. Az apostolok családokat kereszteltek. Lídia esete: „Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira. Egész háza népével együtt megkeresztelkedett" (ApCsel 16,14). A filippi börtönőr esete: „Aztán hirdették neki és egész háza népének az Isten szavát. Az pedig még akkor magához vette őket, éjszaka kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt" (ApCsel 16,32). Máshol: „Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója azonban egész háza népével együtt hitt az Úrban, és sokan meg is keresztelkedtek" (ApCsel 18,9). Ismét máshol: „Sztefanász családját is megkereszteltem" (1 Kor 1,16).

2. A gyermekek az üdvösség példaképéül vannak állítva: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába" (Mt 18,3). Nekik is nyitva áll tehát a mennyország kapuja, a keresztség: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa" (Mk 10,14).

3. A körülmetélést, mely a keresztség ószövetségi előképe, szintén gyermekkorban végezték: „A nyolcadik napon metéljék körül a gyermek előbőrét" (Lev 12,3). Ez a gondolat közkeletű volt az Üdvözítő korában is, s ezért az apostolok természetesnek találták, hogy az újszövetség vallási közösségéből sem kell őket kirekeszteni. Ha Jézus Krisztus mégis másképpen akart volna rendelkezni, azt éppen a kor szokása miatt kifejezetten meg kellett volna mondania. Erről azonban mit sem tud sem az írás, sem a Hagyomány.

Szt. Pál apostol is hangsúlyozza, hogy a keresztség a körülmetélést váltotta fel: „Benne vagytok körülmetélve, nem kézzel, hanem az érzékies test levetésével, a krisztusi körülmetéléssel. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel (...)" (Kol 2,11). Isten irgalmát figyelembe véve is igen súlyosak e szavak:

„Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába" (Jn 3,5). A gyermekek üdvösségét kár lenne kockáztatni, még akkor is, ha teológiai gondolkodásunk nem követeli meg teljes biztonsággal a kereszteletlen gyermekek üdvösségének elvetését. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, „hogy ezeknek a szavaknak olyannyira általános érvényű, abszolút jelentésük volt, hogy az Atyák és a Tanítóhivatal kifejezetten a gyermekekre alkalmazta ezeket".

gyermekkeresztség: csecsemők és kiskorúak keresztelése. - Jogosságát a hagyomány az ap. időktől igazolja. A trienti zsin. tanítása szerint a megkeresztelt gyermeket a hiányos emberi előfeltételek ellenére ker. hívőnek kell tekinteni, s a keresztség érvényessége nem függ az utólagos tudatos elfogadástól (DS 1625). A gyermekkeresztséget csak azok kifogásolják, akiknek helytelen fogalmuk van az Egyh-ról, a kegyelemről és a szentségekről. Aki nem ismeri el a szentség tárgyi hatékonyságát, az kételkedhet az öntudatlan gyermek megkeresztelésének érvényességében. Az Egyh. hagyománya olyan töretlen és következetes, hogy a Szentírás utalásaival együtt teljes bizonyosságot ad. Ezek a szövegek beszélnek az „egész ház, az egész család” megkereszteléséről (1Kor 1,16; ApCsel 16,15.33). Ismert volt az összehasonlítás is a körülmetélés és a keresztség között (Kol 2,11; Ef 2,11). A gyermekek is részesei a szöv. áldásának, ahol a kezdeményező mindig maga Isten. Ezért egyes prot. közösségek eljárásának, ti. hogy csak felnőtteket keresztelnek, vagy újra keresztelnek (anabaptisták), nincs szentírási alapja. - Az ap. időkben erős volt a parúzia várása, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy a családok egységesen részesüljenek a kegyelem áldásaiban. A teol-ok kezdettől fogva hivatkoztak a keresztség szükségességére, amelyet Jn 3,5 kifejez. Szt Ireneus a megtestesülésből és Krisztus főségéből vezeti le az állítást, hogy a Megváltó az élet minden fázisát megszentelte, tehát a gyermekkort is. Amikor a pelagiánusokkal szemben az áteredő bűn tana tisztázódott, még világosabb lett a gyermekkeresztség hatása. Megoldódott az a nehézség is, amely abból eredt, hogy a keresztség a hit szentsége. Az Ó- és ÚSz tanítása alapján ismert volt a helyettesítő képviselet, amit Mt 9,2 is megerősít. A közösség hite az egyénnek is javára válik. Szt Ágoston után Szt Tamás fejti ki a tételt, hogy a gyermekek az Egyh. hitével hisznek, s ezt a hitet a jelenlevők, a szülők és a keresztszülők jelenítik meg. Egyébként is a megigazulás kegyelme a lélekbe önti a hit, a remény és a szeretet erényét (DS 904, 1528). A szentség az embert Krisztus halálának és föltámadásának részévé teszi, s ereje akkor is érvényesül, ha az emberben valamilyen előföltétel hiányzik. - A teol. megalapozásból a gyermekkeresztség feltételei is kiolvashatók. A gyermekkeresztség ui. gyakorlatilag csak ott szolgáltatható ki, ahol a tudatos ker. hitre való nevelés biztosítva van, vagyis ahol a szülők és a gondviselők kérik a keresztséget és ők maguk is élik hitüket. A szentség nemcsak az áteredő bűntől szabadítja meg a gyermeket, hanem az Egyh. tagjává is teszi, küldetést ad neki, s ezt a küldetést tudatosítani is kell benne. Ahol ezek a biztosítékok hiányoznak, ott legalábbis el kell odázni a keresztelést.

Lehet, sőt kell keresztelni kisgyermekeket (csecsemőket) is.

Tételünket hittételként tanította a trienti zsinat (DS 1514). Elvi alapja az, hogy a keresztségnek a Bibliából ismert hatásai -- főleg az új élet adományozása -- kisdedekre is alkalmazhatók.

Tételünk gyakorlati vonatkozásait a ,,theologia pastoralis'' tárgyalja.

A Bibliában kifejezett tanúságot nem találunk, de joggal feltételezzük, hogy amikor családokat kereszteltek (Kornéliusz: ApCsel 10,44-48; Lidia: ApCsel 16,14-15; a filippi börtönőr: ApCsel 16,33; Kriszpusz: ApCsel 18,8; Sztefanász házanépe: 1Kor 1,16), a gyermekek sem maradtak ki. Sőt talán Szent Péter pünkösdi beszédére is utalhatunk, azt mondotta ui., hogy a gyermekek számára is eljött az üdvösség (ApCsel 2,39). Annál inkább feltételezhetünk ilyeneket, mert Szent Pál szerint a keresztség a körülmetélést váltotta fel (Kol 2,11). -- A szenthagyomány régtől fogva szokásként említi a kisgyermekek megkeresztelését (Irenaeus, Tertullianus, Cyprianus, Hippolytus, Origenes), bár kétségtelen, hogy kb. 400-ig jobbára felnőtteket kereszteltek. A gyermekkeresztelés elterjedése két tényezővel függött össze. Részben azzal, hogy egyre több felnőtt akadt, akik annyira erősek voltak a hitben, hogy merték vállalni gyermekük vallásos nevelését, részben pedig azzal, hogy az áteredő bűn egyetemessége fokozatosan tudatosult.

Gyermekkeresztelés esetén a gyermek hitét a család (szülők és keresztszülők) és a közösség képviseli. ,,Amint az ember természetes személyiségét a család védőszárnyai alatt fejleszti ki, úgy természetfölötti kibontakozása is rászorul a keresztény családi fészek melegére. Ez biztosítja a légkört, amely lehetőséget nyújt a személyes hit kifejlődésére'' (F. Klostermann).

Gyermekkereszteléskor az áteredő bűn eltörlését nem valami mágikus szertartás erejétől várjuk, hanem az újszövetségi választott népbe való bekapcsoltságtól és Krisztus Lelkével való habituális egybekapcsolódástól. Isten a keresztség által elindítja a gyermeket azon az úton, amely az ő igazi szabadságához, igazi egyénisége kibontakozásához és abszolút jövője biztosításához vezet. A gyermek üdvösségének biztosításán kívül erre a többletre, szabadsága és egyénisége kibontakozásának lehetőségére is kell gondolnunk. Mindezeknek a szempontoknak együttes figyelembevétele ment meg attól, hogy a gyermekkeresztelésben mágikus ceremóniát lássunk.

De nem jogtalanság-e a kisgyermekkel szemben, hogy kötelezettségeket rakunk a vállára a keresztségkor az ő megkérdezése nélkül? Ne feledjük, hogy a kötelezettségek fejében örök üdvösségének biztosítását kapja, és igazi személyisége kibontakozásának útja nyílik meg. Igaz ugyan, hogy a megkeresztelttel szemben nagyobb igényei vannak Istennek és Egyházának, de nem külső kényszer hatása alatt, hanem szabad döntések formájában kell majd neki realizálnia ezeket az igényeket, mikor értelmének használatára eljut.

Nb. Végszükség esetén már az anyaméhben levő magzatot is meg lehet keresztelni, hiszen ő is ember. A megkeresztelés kötelessége azonban mindig csak olyan esetben lép életbe, ha a gyermek halálveszedelemben forog.

A protestánsok a gyermekkeresztelésről nem egységesen vélekednek. Luther saját szentségtanával ellentétben (mert szerinte ex opere operantis hatnak a szentségek) kezdettől szükségesnek tartotta. Kálvin eleinte ellene volt, később az Istennel kötött szövetségre és az isteni ígéretre hivatkozva (aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül) elfogadta. Neves hittudósaik egy része ellenzi (így E. Brunner, K. Barth, M. Barth, P. Tillich), mások védelmezik (pl. P. Althaus, J. Jeremias).