Akartok örökké élni?

melyik születésem előtt?:-)

leéltem már pár életet,mint ahogy az emberek legtöbbje is,és sőt a jelenlegi életemet is leéltem már néhányszor.születésem előttre vonatkózóan csak arra emlékszem,hogy léteztem,valamilyen formában.valószínűleg ember voltam.

Na lehet röhögni!:-)

"leéltem már pár életet,mint ahogy az emberek legtöbbje is,és sőt a jelenlegi életemet is leéltem már néhányszor"

Ezen meg nem tudom hogy sírjak-e, vagy nevessek, ahogy azt se, hogy ezt te tényleg komolyan gondolod mindezt, vagy csak szórakozol... Őszintén remélem hogy az utóbbi.

14:09

igen könnyebb.elhiszem,hogy azt szeretnéd bizonyítani,hogy csak egy álmodozó bolond vagyok,nos lehet,de írtam is,hogy nyugodtan kiröhöghetsz,ez van,én abban hiszek,hogy az élet nem csak annyi mint dolgozni,dugni,enni,inni,aludni,és leélni süketen-vakon ahogy a legtöbb ember teszi,és meghalni öregen.ez nekem kevés.az előző életeimet pedig komolyan gondoltam,de remélem a te szempontodból jót szórakoztál:-) a nevetés a legjobb orvosság.

ha kiterjesszük a megismerés lehetőségét univerzális szintre, vagyis megtudhatunk minden információt a világról szépen lassan, akkor miért is ne? Ugyan mi baj lehet, ha meg nem tudunk sérülni?

Azt azért ne felejtsük el, hogy megtanulunk ekkor önzés nélkül élni szépen fokozatával, hiszen időnk mint a tenger...teljesen önzetlenül, nem csak a felszínes értelmében, és ezt hívják valós boldogságnak ami folyamatos...amit annak hiszünk az csak elégedettség, vagy pillanatnyi öröm, ami mulandó. :)

15:26 nak üzenem, hogy az idő múlása is említésre méltó orvosság ám. :P

üdv

25/F

LastOne.Left

A örök élet (lat. vita aeterna) szoros értelemben Isten kezdet és vég nélküli, időtől független élete (Isten örökkévalósága); tág értelemben az ember számára a halál utáni élet: üdvösség vagy kárhozat.

A Szentírásban. Az ÓSz-ben meggyőződés, hogy az ember a halál után nem semmisül meg. Amikor a halál utáni „nemlét”-ről esik szó, csak a földi létet kérdőjelezik meg, nem az abszolút létet (Ter 42,13; Jer 31,15; Jób 7,21; Zsolt 39,14). A „megtér atyáihoz” kifejezésen (Ter 47,30; 1Kir 3,22 stb.), amit később az „eltemetik”, „leszáll a holtak országába” váltott fel, vsz. azt értették, hogy a halott a sírban él tovább; erre utal a halottakról való gondoskodásuk is (élelmiszert adtak a sírba, és rendszeresen ellátták vízzel); lehet, hogy még Jer 31,15 is ezt tükrözi, költői kép formájában.

Ugyanakkor határozott megfogalmazást kapott az a föltevésük, hogy az ember a halál után a holtak országába, a seolba száll le, és ott a sötétségben és a porban vigasztalan a léte. A bölcsességi irodalom némely helyén ettől eltérő fölfogásnak is mutatkoznak nyomai (Péld 12,28: az igazságosság az életre visz; 15,24; 19,23 stb.).

Sokáig az a fölfogás volt a legáltalánosabb, hogy a halál utáni élet Jahvén kívül van, ezért az Izraelnek ígért, s eviláginak elgondolt üdvösségben sem lehet az embernek része a halála után. De az isteni irgalmasság megtapasztalása az egyéni életben idővel elvezetett a halál utáni élet fölfogásának módosításához. Kiindulópontul az a hit szolgált, hogy Jahve hatalma a holtak országára is kiterjed (MTörv 32,22; Iz 7,11; Ám 9,2; Zsolt 139,8 stb.). Megszületett a gondolat, hogy a holtak országában a jóknak és a gonoszoknak a sorsa nem azonos (Ez 32,17-32). A halál utáni létet illető fölfogást módosította a föltámadásban való hit előtérbe kerülése (halottak föltámadása).

Végül szerepe volt a halál utáni létet illető fölfogás alakulásában a hellénista antropológiának. Ez tette ui. lehetővé, hogy a halál utáni létet életnek tekintsék, s így legalább bizonyos vonatkozásban boldognak tudják elképzelni (vö. Bölcs 3,2). Mindamellett a test nélküli életet átmenetinek tekintették a föltámadás reményében (3,7), s egyre jobban kikristályosodott a jók és gonoszok sorsára vonatkozó elgondolás: eleinte más-más helyet jelöltek ki a jóknak és a gonoszoknak a holtak országában, de aztán - elég korán - már a Paradicsomba került a jók lelke, s itt a föltámadásig is vigaszt kaptak.

Az Újszövetségben továbbélt a zsidó hagyomány. Mt 12,40; ApCsel 2,27.31; Róm 10,7; 1Kor 15,55; Ef 4,9; Jel 6,8; 20,13 szerint a halál után mindenki leszáll az alvilágba, a hádeszba. Lk 16,19-31: az igazak nem kerülnek oda, ahol a bűnösök bűnhődnek, őket külön hely, Ábrahám kebele várja. A 23,43 ugyanakkor a Paradicsomot említi, amely az égben keresendő; a Krisztussal való közösség révén, aki a föltámadása után fölment a mennybe, és elfoglalta helyét az Atya jobbján (Mk 16,19; ApCsel 2,33; Zsid 8,1; Ef 1,20; 2,6; 1Pt 3,22), a hívő embereknek polgárjoguk van az égi hazában (Fil 3,20), ott van az otthonuk, az örök hazájuk (2Kor 5,1). Az ég bőséges jutalom lesz Krisztus iránti hűségükért (Mt 5,11; Lk 6,23).

Isten az embert saját örök életében, léte teljességében akarja részesíteni, s ez a részesedés már itt a földön elkezdődik: „aki hisz, annak örök élete van” (Jn 6,40; vö. 3,36), „örök élete van” annak is, aki „eszi az Emberfia testét és issza az ő vérét” (Jn 6,54); aki mindenét elhagyva követi Jézust, „elnyeri az örök életet” (Mt 19,29), s ugyanez áll az Istent szeretőkre is (Lk 10,28). Aki Krisztusban keresztelkedik meg, annak jutalma az örök élet (Róm 6,22).