A reformátusok miért csak a római katolikus egyházat szidják, ha szentségek helytelen voltáról, külsőségekről esik szó?

Az első hozzászóláshoz csak azt tudom írni, hogy erről nem éppen a keresztényi megbocsátás szellem árulkodik, a sztori amúgy is egy mese, ld.

"A szabadkőművesek, akiknek mai modern világunkat köszönhetjük, a kezdetektől fogva mindent megtettek, hogy ezeket a hiedelmeket elhintsék. Ezek egyike a "lapos Föld" meséje, és az az állítás, hogy bizonyos "nagy gondolkodókat" - akik természetesen mind hozzájuk tartoztak, például Galilei, aki az Illuminátusok tagja volt, és ezen állításukban az sem zavarja őket, hogy akkoriban az Illuminátusok még meg sem alakultak - a velejéig gonosz és ostoba egyház üldözte. Minden társadalmi reformermozgalomnak megvan a maga hamis szenvedéstörténete, még a református egyháznak is. Közkeletű mese, még "korabeli metszeteken" is ábrázolták, hogy az inkvizíció gályarabnak adta el a református lelkészeket. Aki azonban ismeri a hajózás történetét, ezen csak elmosolyodik. Egyrészt gályákat már régen nem használtak a középkorban, másrészt amikor használtak, akkor sem rabszolgák ültek az evezőknél, hanem jól fizetett, profi tengerészek. Tele van ilyen tévhitekkel és mesékkel a középkorról alkotott képünk."

[link]

Katolikus dolgokról érdemes ezeket elolvasni:

[link]

[link]

[link]

Jól mutatkozik a probléma az 50%-os válaszadó megnyilatkozásaiból. Ő (is) "az egyház"-ként ill. "a keresztények/keresztény egyház"-ként mondja el a katolikusok véleményét 1-1 témában. Mintha rajtuk kívül nem lennének keresztények esetleg más véleménnyel. Persze, a probléma abból is adódik, hogy magukat az egyedül üdvözítő egyháznak tartják (ha jól tudom). (A reformátusok ezt nem tartják magukról. Mindenki, aki hisz Jézus váltsághalálában, üdvözül, bármely keresztény egyházhoz tartozzon is.)

Reggeli megnyilatkozása pedig, melyben kétségbe vonja a gályarabság tényét, egészen döbbenetes. Megbocsátásról is beszél olyan dologért, ami szerinte meg sem történt. Ezzel már önmagával is ellentétbe került. Másrészt nem tudom, bárki is bocsánatot kért-e a protestánsüldözésekért (az evangélikusokat ugyanúgy üldözték). Anélkül pedig mennyire jogos megbocsátást várni?

1674-ben az összes evangélikus és református lelkészt és tanítót a pozsonyi törvényszék elé idézték: vagy lemondanak állásukról vagy megtagadják a hitüket vagy külföldre mennek. A hitük mellett kitartókat börtönnel, kényszermunkával próbálták megtörni. Aki még 1 év szenvedés után is kitartott, kapta a gályarabságot. Ezek történelmi tények, amiknek részletesen utána lehet járni. Olvasható például az egyik gályarabságot túlélő lelkész, Kocsi Csergő Bálint levele is.

Nem tudom, a hivatalos álláspont szerint túlzás szidásról beszélni. Az egy más kérdés, hogy egyes református lelkészek tényleg szidják.

Tény, hogy vannak különbségek, amit Luther Márton jól megfogalmazott Wittenbergben a 95 pontban.

Istennek hála, a 95 pont a katolikus egyházban is szűkült. Ma kétségkívül vannak találkozási pontok az egyes keresztyén felekezetek között, néhol több is.

A szentségek helytelen voltáról annyit, hogy a reformátusok szerint a szentség ismertetőjegyei, hogy Jézus szerezte (tehát ő maga is részesült belőle), van hozzá kapcsolódó szimbolikus cselekedet és rá vonatkozó ígéret. A reformátusok ezen elve szerint csak két szentség van: a keresztség és az eucharisztia (Úrvacsora).

A görög katolikus vallást szinte egyáltalán nem ismerem, arról mondani semmit nem tudok.

Az evangélikusoknál valóban vannak képek a templomban, de nem imádkoznak a szentekhez, csak Istenhez, Jézushoz. (A katolikusoknál sem az a probléma, hogy képek vannak, hanem az, hogy szentekhez, vagy éppen Máriához imádkoznak, és erre a képek ráerősítenek.)

Nem a szertartásossággal van a probléma, hanem hogy a szertartásosság mögött nincs ott a lélek, csak megszokás.

Épp a múlt héten voltam egy szentmisén (egyébként református vagyok), és jó volt újra meglátni ezekben a szertartásokban azt, hogy miért vannak. De rossz volt hallani a mellettem állóktól-ülőktől azt az egyhangúságot, ami áradt belőlük.