FONTOS! Mikor tévedhet a Pápa, mikor nem. A katolikus egyház dogmatikája kimondja e hogy nem tévedhet soha, mik az erre vonatkozó kritériumok?

* [link]

* [link]

A tévedhetetlenség elôször is azt jelenti, hogy Isten kegyelmének (és nem az Egyház tagjainak emberi) ereje megóvja az Egyházat mint egészet attól, hogy kiessen Isten igazságából (és szeretetébôl); másodszor pedig azt jelenti, hogy Isten kegyelme megóvja a tévedéstôl az egyházi tanítóhivatalt, amikor feltétlenül kötelezô tanításként hittételeket terjeszt elô. E második jelentés dogmatörténetileg az elsôbôl fejlôdött ki, amit kezdettôl fogva vallott az egész Egyház (ebben a fejlôdésben szerepet játszottak teológián kívüli, politikai és egyházpolitikai tényezôk is; vö. II. vatikáni zsinat, Lumen gentium 25). Az Egyház tévedhetetlensége a Jézus Krisztussal bekövetkezett üdvhelyzet eszkatologikus végérvényességébôl ered: mivel Istennek Jézus Krisztusban véghezvitt üdvözítô cselekedete a végérvényes és gyôzelmes üdvözítô tett, és mivel ennek belsô alkotóelemei közé tartozik az igazságban való hit és a társadalmi-egyházi szervezettség, ezért az olyan tévedés, amely emez üdvözítô valóság végérvényesnek szánt önfelfogása volna, magát ezt a valóságot semmisítené meg. Az összegyház egyetemes konszenzusa ,,tévedhetetlen'' ,,a hit és erkölcs kérdéseiben'' vagyis a hitben nem tévelyeghet (II. vatikáni zsinat, Lumen gentium 12), ámbár rendesen csak a tanítóhivatal lehet az a szerv, amely ezt a konszenzust, vagyis ,,az egész nép hitérzékét'' kifejezi. A tanítóhivatal hierarchikus struktúrájának megfelelôen tévedhetetlen:

1. az Egyház teljes püspökkollégiuma, ha a pápával együtt és a pápával az élén egyhangúan elôterjeszt valamit mint Istentôl az Egyháznak kinyilatkoztatott és minden hívô számára kötelezô igazságot (DS 2879 3011; II. vatikáni zsinat, Lumen gentium 25; vö. püspök);

2. az egyetemes zsinat a pápával együtt (DS 1478 és köv. 2923; II. vatikáni zsinat, uo.);

3. a pápa egyedül, ha az Egyház legfôbb tanítójaként (ex cathedra, vagyis legfôbb tanítói tekintélyére hivatkozva) általánosan és végérvényesen kötelezô tanbeli döntést hoz (DHI: DS 3073 és köv.; vö. II. vatikáni zsinat, uo.).

A pápának ez a végleges döntése nem csupán az Egyház egyetértése miatt megváltoztathatatlan, hanem önmagától, ám ez nem azt jelenti, mintha nem az összegyház hitbeli meggyôzôdését kellene kifejezésre juttatnia. A pápa (éppúgy, mint a püspökök) döntéseiben kötve van a Szentíráshoz, a hagyományhoz és az Egyház addigi döntéseihez. Személyes viselkedésében és egyéni véleményeiben a pápa sohasem ,,tévedhetetlen''. A tévedhetetlenség tárgya: mindazok az igazságok, amelyeket Isten Jézus Krisztus által Egyháza számára kinyilatkoztatott (hitigazságok és erkölcsi igazságok: DS 1477 1507 és köv. 3017), továbbá mindaz, ami szükséges ahhoz, hogy a kinyilatkoztatásnak ezt az igazságát meg lehessen védni a meghamisítástól és torzítástól (DS 2879 2922). Ezért az egyházi tanítóhivatal ítéletet mondhat minden olyan dologról is, ami olyképpen függ össze a kinyilatkoztatott tanokkal, hogy egy ilyen dolog tagadása vagy állítása egészben vagy részben megsemmisítené vagy veszélyeztetné a hitet (vö. DS 2860 és köv. 3405 3407). -- Dogma.

Az üdvösség valóságának biztos birtoklása mint az igazságnak hittel való elfogadása az embernek és megismerésének történelmisége miatt egyrészt szükségessé teszi az igazságnak mindig újonnan történô elsajátítását mint döntést; másrészt a tévedhetetlenség tana nem bármiféle egészen új valóság és igazság teljesen biztos megismerését jelenti, hanem csak azt -- és más semmit -- kell szavatolnia e tannak, hogy akik a régi igazságban hisznek, azok meg is maradnak benne. Ezzel ki is mondtuk e dogma jogosultságát és határait. A már kimondott dogmatikus definíciókra alkalmazva ez azt jelenti: a teológiának nemcsak az a feladata, hogy pontosan megállapítsa a tanító szubjektumot és a kijelentés szándékolt tartalmát, hanem fel kell derítenie a ,,szituációt'' is, meg kell állapítania a kijelentés címzettjét, meg kell határoznia a kifejezési eszközt (mely mindig korlátozott), a szűkebb történeti környezetet, az érvényesülô érdeket (amely sohasem ,,tisztán'' keresztény), röviden: a kijelentés történelmiségét.

Jövôbeli definíciókról a következôket mondhatjuk: minden valóban új definíció megfogalmazásához, amely nem pusztán megismétel és aktualizál egy régi definíciót, egy és ugyanaz a teológia szükséges (ugyanaz a fogalmi apparátus, érvelési mód stb.), és e teológia az egész Egyházban azonos kell, hogy legyen. Ám a teológiának ez az azonossága, amely régebben a különbözô teológiai iskolák megléte ellenére fennállt, ma már nincs meg, és megfelelôen nem is állítható helyre (pluralizmus). Vagy pedig oly nagy volna az új definíciónál az értelmezés jogos tágassága, hogy emellett már nem is lehetne tévedésrôl beszélni. A valóban új definíció kimondására képes tanítóhivatalnak ez a ,,határa'' élesen kifejezésre juttatja a tévedhetetlenség dogmájának történelmiségét.

De egy dogma történelmisége nem azt jelenti, hogy az Egyház tévedhetetlenségét lehet úgy értelmezni, hogy az Egyház Isten ígérete következtében megmarad ugyan eszkatologikus módon az igazságban, de ettôl azért tévesek is lehetnek a tanítóhivatal dogmái és a Szentírás tételei. Az igazságban való megmaradás igaz tételekben is realizálódik; az ember ama végsô alapdöntése, amely ôt (Isten kegyelme által) az igazságba helyezi, szükségszerűen és mindig igaz tételekben fejezôdik ki. Az Egyház mint megfogható intézmény nem maradna meg az igazságban, ha az igazságban való megmaradásának objektivációi, tehát voltaképpeni hittételei (amelyek az igazságban való megmaradásának konkrét alakját alkotják) tévesek volnának. Az emberi tudat egysége és történelmi változásai miatt természetesen minden emberi tétel ki van téve félreértéseknek, többféleképpen értelmezhetô, finomításra szorul stb. De a tételes igazság nem pusztán utólagos illusztrálása az eredeti igazságnak és valóságnak, hanem a tételes igazság megvalósulása valósítja meg magát az eredetibb igazságot, amely végsô soron nem más, mint Isten önközlése az ember számára a kegyelemben.

A férjem katolikus. Megkérdeztem, ő azt mondja, a keresztes háború politikai döntés volt és nem ex chatedra kijelentés. A hit kérdéseire vonatkozik a tévedhetetlenség. Nem hiszek benne, de ezt mondják.

Freya

A keresztes háborúk mai megítélése nem igazságos. A keresztes hadak keleti hadjáratai a keresztény Európa önvédelmi indíttatású offenzívai voltak (ld. Boldog II. Orbán pápának a Clermonti Zsinaton /1095/ mondott beszédet!) (legalábbis az első kettő mindenképpen), és meg is védték Európát. Sajnálatos, hogy a későbbi keresztes háborúkban már nem csak a vallási lelkesedés, hanem a bír- és kalandvágy is szerepet játszott. Olyan szégyenletes események is bekövetkeztek, mint Bizánc elfoglalása (Itt is áll, hogy a keresztes háborúk bűnei az emberi gyarlóság következményei voltak, de ez nem jelenti azt, hogy magára az intézményre ne lett volna nagyon is szükség.). De annak állítása, hogy a szent sír felszabadítása, a keresztény zarándokok védelme, a kereszténység egységesítése és az iszlám terror megelőzése pusztán propagandisztikus célok voltak, melyek hátterében igazából gazdasági érdek (Pl. a lovagok elsőszülöttségi jog okozta elszegényedése, az itáliai városok kereskedelmi monopólium utáni vágya és a jobbágyok feudális kizsákmányolás előli menekülése.) állt, nem több, mint a járulékos okoknak a „felvilágosodás" célzatos előítéletétől vezérelt fő okká tétele, és mint ilyen közönséges koholmány. Hiszen már a keresztes hadjáratok meghirdetése (1095) előtt is léteztek „keresztes" hadak. Pl. ők védték meg Spanyolországot a Gibraltár-szorosnál befurakodott móroktól, akiket. Martell Károly és seregei csak a mai Franciaország területéről tudtak visszaverni (732). Nélkülük ma - valószínűleg - egész Európa a sária uralma alatt élne. De lehet-e önvédelmi indíttatású egy olyan európaiakat védő háború, amely Európa határain messze túl zajlik? Az igenlő válasz két részből áll:

1. Bármely honvédő vagy ún. „igazságos" háború járhat határokon túli offenzívakkal (Gondoljunk csak az USA II. világháborúban történt európai [pl. normandiai partraszállás] és ázsiai [pl. Hirosima, Nagaszaki] szerepvállalására, a Szovjetunió európai előrenyomulására, a koreai és vietnámi háborúkra, az öbölháborúra, az Egyesült Államok iraki terrorellenes hadjáratára, és az újjáalakult Izrael állam fegyveres konfliktusaira a szomszéd államokkal. - a jegyzet e történelmi események egyikét sem akarja szentesíteni vagy elítélni, hiszen a káténak nem célja a legújabb kor történelmi értékelése, pusztán meg akartunk mutatni, hogy a köztudatban bőven összefér egymással a határokon túli katonai akció és önvédelmi harc fogalma.) is (ilyen lehet pl. a megelőző csapás [Az a tény, hogy a kereszténység saját területén (Európában) mért négyszer is megsemmisítő csapást a muzulmán seregekre, éppen elegendő bizonyíték arra, hogy a muszlim világ Európa bekebelezését tűzte ki céljául, s ez ellen határon túli eszközökkel is fel lehetett és kellett lépni:

 732: Tours és Poitiers - iszlám agresszor: Abderrhaman — győztes keresztény vezér: Martell Károly.

 1456: Nándorfehérvár - iszlám agresszor: II. Mohamed - győztes keresztény vezér: Hunyadi János.

 1571: Lepanto - iszlám agresszor: Ali Pasa - győztes keresztény vezér Don Juan d'Austria.

 1683: Bécs - iszlám agresszor: Kara Mustafa - győztes keresztény vezér: Sobieszki János.

Az iszlám invázió tehát független volt a keresztesek tevékenységétől, hiszen a muzulmán agresszió nyugati megmozdulásai már évszázadokkal a hadjáratok előtt és után is súlyos katonai problémákat okoztak Európa számára.]).

2. Egy ország és egy közösség akkor is köteles megvédeni állampolgárait vagy a közösség tagjait, ha azokat az ország határain vagy a közösség birtokain túl éri támadás (Gondoljuk el, mi történne ma, ha valamely nagyhatalom állampolgárait egy idegen országban államilag támogatott ideológia alapján tömegesen mészárolnák le, csak azért, mert egy adott országhoz tartoznak.). Márpedig a keresztény zarándokokat a muzulmánok századokon át szisztematikusan irtották vagy zaklatták, attól függően, hogy mi volt az éppen uralkodó érdek. „Mi magától értetődőnek és jogosnak tartjuk, hogy bármely ország vagy nemzet fegyveres erővel védje érdekeit. Hisz egy ország vagy nemzet jólétét, fennállását értékelni tudjuk. Ugyanezt azonban megtagadjuk az Egyháztól. (...) Pedig így járva el, vagy következetlenek vagyunk, vagy (...) a lelki értékeket nem becsüljük eléggé" (P. Mehrle Tamás: Szt. Domonkos életének tanítása).

Külön kell tárgyalni az ún. gyermekhadjáratot (1212), melynek megítélése szintén kérdéses. Mert igaz, hogy volt ilyen, az is, hogy őrült-ség volt, de azt sem kell feledni, hogy nem az Egyház szervezte, hanem spontán népi kezdeményezés volt. Az Egyház nem is támogatta, sőt több püspöknek is sikerült gyermekek ezreit visszafordítani a biztos halálból.

Pál apostolt egy kicsit többre tartom bármelyik pápánál, de még ő sem mert olyat állítani magáról, hogy ő tévedhetetlen. Más sem mondott ilyet róla. Van néhány általa írt levél, melyekről később meállapították, /nem Pál apostol jelentette ki róluk/ hogy teljes mértékben megfelel az Istentől ihletettség kritériumainak, ezek bekerültek a Bibliába. Pál apostol több olyan levelet is írt, melyek nem maradtak fenn, nyílván azért, mert nem feleltek meg eme kritériumoknak. Sehol nem tanít a Biblia olyat, hogy a Pápa tévedhetetlen, már csak azért sem, mert a Pápai intézményrendszer felállítása sem volt cél Isten eredeti terve szerint a gyülekezetben. Sőt! Még csak a papoknak sincs közvetlen létjogosultsága az újszövetségi gyülekezetben. Az Újszövetség szerint minden hívő pap, "királyi papság, és szent nemzet" vagyunk. Csak hát nekünk embereknek semmi sem jó úgy, ahogy Isten kitalálta, eltervezte, hát lettek papok felettünk, meg pápák, és a papok kitalálták, hogy ők felette állnak az egyszerü hívőnek, és majd jól közben járnak értünk, /bár így lenne/ a pápa ezzel nem érte be, ő még tévedhetetlen is akar lenni! Na, majd Isten színe elött megállva rádöbben, mennyire nem volt az!

A Jézusba vetett hit reményt ad.

ma 11:18

azért nem volt tévedhetetlen, mert nem Pál volt az első pápa

ma 12:26

nem a meggyőződés a lényeg, hanem a kinyilatkoztatás témája