FONTOS! Mikor tévedhet a Pápa, mikor nem. A katolikus egyház dogmatikája kimondja e hogy nem tévedhet soha, mik az erre vonatkozó kritériumok?

egyszerűen hülyeség, hogy tévedhetetlen. csupán Isten lehet tévedhetetlen, de tudod egyház szeret félremagyarázni.

csak a Bibliát kell olvasni, egyházat pedig kihagyni...de ellenben más hívőkkel erkölcsi kérdéseket ésszerű megbeszélni, több dologra rávilágíthatnak mások.

számomra sok kérdés merül fel, nem tudja valaki, hogy milyen fórumon, vagy neten hol találhatok közösséget, ahol feltehetem ezeket az erkölcsi kérdéseket?

nem elég ennyi

Ha hit és/vagy erkölcs dolgában,

pápai tekintélyével,

az egész Egyházra kötelező érvénnyel

nyilatkozik valamiről.

Akkor amikor a Krisztust hozza kifejezésre.

Az ember aki elérte a tudatnak azt a minőségét vagy színvonalát melyen képes arra, hogy a Krisztust hozza kifejezésre gondolatban cselekedetben és tetteiben, az tévedhetetlen, de addig nem, legyen az akár a Római Pápa vagy bárki más.

Ezen a linken bőven kifejtik, olvasd el: [link]

Ha egyszer a pápa az egész Egyház feje és tanítója, az Egyház nem lehet csalatkozhatatlanabb, mint a pápa maga, mint az Egyház feje és képviselője. Ennek ellenkezője belső ellentmondás lenne. A pápa, ha hivatalosan s ünnepélyesen tanít, az Egyháznak tanítását adja elő s ha az Egyház többi része (ami egyébként lehetetlen) vele ellenkezőt tanítana, az már nem az Egyház hivatalos tanítása lenne, hanem egyesek vagy akár tömegek tévedése volna.

Mondják sokan, hogy dehát "a pápák is tanítottak olyasmit, ami később tévedésnek bizonyult". Ez lehetséges, de nem tanították azt ünnepélyesen s hivatalosan, mint az Egyház legfőbb tanítói. Amikor a pápa valamit hirdet, akkor azt kétféleképpen teheti: ünnepélyes vagy rendes, egyszerű formában. A csalatkozhatatlanság csak az előbbi esetben illeti meg.

Akkor hát szabad a pápának ellen is mondani, amikor nem ünnepélyesen tanít valamit? Ha a pápa nem ünnepélyesen, "ex cathedra" jelent ki valamit, mint az Egyház hivatalos tanát, akkor illő tisztelettel és mérséklettel igenis szabad ellene is mondania annak, aki megfelelő teológiai képzettséggel rendelkezik s úgy látja, hogy valamely tétel körül vannak szempontok, amelyeket a pápa nem ismert eléggé. Kellő tisztelettel s mérséklettel, vagyis: nem a lázadás és öntúlbecsülés alapján, hanem azzal az engedelmes készséggel, hogy amennyiben mégis tévedünk, szívesen alárendeljük magunkat az illetékes bíró, vagyis a pápa döntésének. Ilyen szembehelyezkedés lehetett az, amikor Szent Pál (inkább fegyelmi, mint tani kérdésben: a zsidó-keresztények befogadásának feltételeit illetőleg) "szembehelyezkedett Péterrel"; mire Péter meg is hajolt az ő érvelése előtt. Mihelyt azonban a pápa valamit az egész Egyház nevében ünnepélyesen definiál, elhatároz, dogmának jelent ki, ellentmondásról többé szó sem lehet, így volt ez pl. a vatikáni zsinaton is: amíg a határozatokat a pápa ki nem hirdette, a jelenlevő püspököknek joguk volt másképp vélekedni, mint ahogy a pápa vélekedett; utána azonban valamennyinek el kellett ismerni a pápai döntést és csakugyan valamennyien, még az előbb ellenzékiek is, elismerték azt.

= A római püspök tévedhetetlen tanítói hivatala =

1. Az egyetemes zsinatok tanúságtételei.

Azt, hogy ebben az apostoli primátusban, amelyet a római pápa mint Péternek, az apostolok fejedelmének utóda az egyetemes Egyházra kiterjedőleg birtokol, a legfőbb tanítói hivatali hatalom is benne foglaltatik, ez a Szentszék mindig is vallotta, az Egyház folytonos gyakorlata igazolja, és maguk az egyetemes zsinatok, elsősorban azok, amelyeken a Kelet a Nyugattal a hit és a szeretet egységében egyetértett, kinyilvánították.

A IV. Konstantinápolyi zsinat atyái ugyanis, elődeik nyomdokát követve, ezt az ünnepélyes hitvallást bocsátották ki: „Az üdvösség az igaz hit szabályainak megtartásával kezdődik […] És mivel nem lehet a mi Urunk Jézus Krisztus kijelentését mellőzni, aki azt mondta: „Te Péter vagy, és ezen a sziklán fogom felépíteni Egyházamat” [Mt 16,18], azt, amit mondott, annak valóságos hatása igazolja, mivel az Apostoli Szék a katolikus vallást mindvégig szeplőtelenül megőrizte, és a szent tanítást pedig tiszteletben tartotta. Hitétől és tanításától tehát a legkevésbé sem kívánunk elszakadni, … hanem reménykedünk abban, hogy érdemesek vagyunk abban az egy közösségben lenni, amelyet az Apostoli Szék hirdet, és amelyben a keresztény vallás sértetlen és valódi erőssége rejlik” [DH 363-365].

A II. Lyoni zsinat jóváhagyásával azonban a görögök ezt a hitvallást tették: „A szent római Egyház van az egyetemes katolikus Egyház feletti legfőbb és teljes primátusnak és uralkodásnak birtokában, őszintén és alázatosan elismeri, hogy ezen primátust Szent Péterben, az apostolok fejedelmében és fejében, akinek utódja a római püspök, a hatalom teljességével együtt magától az Úrtól kapta; és miként a többieknél is inkább köteles arra, hogy a hit igazságát megvédje, úgy, ha a hittel kapcsolatban esetleges kérdések merülnek fel, azokban is az ő ítélete szerint kell döntést hozni” [DH 861].

A Firenzei zsinat pedig a következőt szögezte le: „A Római püspök […] Krisztus valódi helytartója és az egész Egyház feje, és minden keresztény atyja és tanítója; Szent Péter személyében Urunk Jézus Krisztus neki adta át az egyetemes Egyház legeltetésének, igazgatásának és kormányzásának teljhatalmát” [DH 1307].

2. A Tanítóhivatal gyakorlatilag elismert tévedhetetlensége.

Elődeink mindig fáradhatatlanul munkálkodtak annak érdekében, hogy ennek a lelkipásztori feladatnak eleget tegyenek, s hogy így Krisztus üdvöthozó tanítását a Föld minden népére kiterjesszék, és ugyanolyan gonddal őrködtek afelett, hogy ahol azt elfogadták, hamisítatlanul és tisztán meg is őrizzék. Ezért az egész világ püspökei, hol egyenként, hol pedig zsinatokon összegyűlve, a régóta meglévő egyházi szokást és az ősi szabály példáját követve, főként azokat a veszélyeket, amelyek a hit nehézségeiben felmerültek, ezen Apostoli Szék elé terjesszék, hogy a hitet ért károkat főként ott gyógyítsák be, ahol a hit a hibát érzékelni nem tudja.

A római püspökök pedig, aszerint, hogy az egyes korszakok és a dolgok állapota mit kívánt, hol az egyetemes zsinatok egybehívása, vagy az egész világon elterjedt Egyház véleményének megvizsgálása révén, hol részleges helyi zsinatok segítségével, hol más, az isteni gondviselés által nyújtott segítség felhasználásával, határozták meg, hogy ahhoz kell ragaszkodni, amit Isten segítségével a szent Írásokkal és az apostoli hagyományokkal megegyezőnek ismertek meg.

3. A pápa tévedhetetlenségének jellege, tárgya, célja

Péter utódai ugyanis nem abból az okból kapták a Szentlélekre vonatkozó ígéretet, hogy annak kinyilatkoztatása nyomán új tanítást hozzanak nyilvánosságra, hanem, hogy segítségével az apostolok által átadott kinyilatkoztatást, vagyis a hitletéteményt szentül őrizzék, és helyesen magyarázzák. Apostoli tanításukat pedig minden tiszteletreméltó Atya megbecsülte, az igazhitű szent Tanítók tisztelték és követték; ugyanis teljes mértékben tudatában voltak annak, hogy Szent Péternek ez a Széke mindig minden tévedéstől mentes marad, Urunk Üdvözítőnk isteni ígérete szerint, amelyet tanítványai legjelesebbjének tett: „Én imádkoztam érted, nehogy meginogj hitedben. S amikor majd megtérsz, te erősítsd meg testvéreidet” [Lk 22,32].

A sohasem fogyatkozó igazságnak és hitnek ezt a kegyelmét az Isten tehát Péternek és utódainak ebben a székben azért adta meg, hogy magasztos feladatukat mindenki üdvösségére teljesítsék, hogy a tévedés mérgező ételétől Krisztus egész nyáját távol tartsák, és az égi tanítás eledelével táplálják, hogy a szakadás alkalmainak elkerülésével az Egyház egészét egyben tartsák, és, hogy az önnön alapjára támaszkodva a pokol kapui ellenében biztosan megálljon.

Ám, minthogy éppen ebben a korban, amelyben az apostoli hivatal üdvöthozó hatékonyságára legnagyobb szükség van, nem kevés olyan ember akad, aki az apostoli hivatal fontosságát kisebbíti, mindenképpen szükségesnek tartjuk, hogy azt az előjogot, amelyet az Isten egyszülött Fia a legfőbb pásztori hivatallal összekapcsolni méltóztatott, ünnepélyesen kinyilvánítsuk.

4. A dogma meghatározása.

Azáltal tehát, hogy a keresztény hit kezdetétől kapott hagyományhoz híven ragaszkodunk, a szent zsinat helyeslésével üdvözítő Istenünk dicsőségére, a katolikus vallás felmagasztalására és a keresztény népek üdvösségére tanítjuk, és kijelentjük, hogy egy, Istentől kinyilatkoztatott dogma:

Amikor a római püspök „ex cathedra” (tanítói székéből) beszél, azaz, amikor minden keresztények pásztorának és tanítójának a feladatát teljesítve legfelsőbb apostoli akaratának nyilvánításával meghatározza, hogy egy-egy hitbeli vagy erkölcsi tanítást az egyetemes Egyház számára kötelező, akkor Szent Péter személyén át megígért isteni segítség révén azzal a tévedhetetlenséggel bír, amellyel az isteni Megváltó a hitre vagy az erkölcsökre vonatkozó tanítás meghatározására nézve Egyházáét felkészültté akarta tenni; ezért a római pápa ilyen határozatai nem az Egyház beleegyezése miatt, hanem önmagukból kifolyólag megmásíthatatlanok.

5. Büntető záradék.

[kánon] Ha pedig valaki ezen határozatunknak ellentmondani mer, - amitől Isten mentsen – az legyen kiközösítve.