Keresztényként (egyház most mindegy)jónak tartod a felvilágosodást és polgárosodást, azaz az eredeti liberalizmus eszméit, vagy jobbnak tartanád a régi Monarchikus működést(inkvizíció nélkül)?










A felvilágosodás és polgárosodás TÖRTÉNELMI SZÜKSÉGSZERŰSÉG.
De ezt egy szervilis, feudális gondolkodású egyénnek meg se próbálom elmagyarázni.










#13 Azt ugye tudod, hogy Voltaire és a felvilágosodás eszméit kidolgozó gondolkodók maguk is hittek Istenben? Igaz nem olyan formában mint akkor a keresztény egyházak, de akkor is hittek.
Voltaire elismerte Isten létezését, de úgy vélekedett, hogy Isten nem avatkozik bele a világ dolgaiba.
Rousseau hitte a vallás társadalmi szerepét és az emberi morálisan ösztönzött spiritualitását.
"Az igazi pozitívum, mint a feudalizmus leépítése a lényeg. Krisztusi gondolatmód, hogy minden ember egyenlő valahol itt jött be a gyakorlatba először"
Radikálisan fogok fogalmazni, de amikor Krisztus azt mondta, hogy minden ember egyenlő, akkor nem arra gondolt mint a felvilágosodás hívők hogy "mindenki ugyanolyat sz@rik" azaz mindenki egyenlő individuum.Hanem mindenki egyenlően hordozza Isten országát, és ennek elérése potenciálisan megvalósítandó cél.
Az a baj, hogy a felvilágosodás és Krisztus egységtudata nem korrelál, Krisztus sosem hagyta volna hogy jogegyenlőség címszó alatt az Isten és a hozzá vezető út (azaz a vallás) lényegtelenítve legyen az individuális önkény javára, Krisztus sosem vallotta volna azt, hogy a világ viszonyítási pontja az ember, vagy hogy az empirikus lexikális és intellektuális tudás mindenek felett áll, nem is beszélve arról, hogy pont a felvilágosodás talaján kitenyészett liberalizmus olyan szinten lényegtelenítette a vallást, hogy ma már a nemi preferenciák megválasztása és a vallás kérdése nem hogy egy polcon vannak a törvényalkotásban, hanem előbbi fontosabb napirendi pont, és ezt a média is igazolja...





#14.
Ugyan, felejtsétek el ezt az elcsépelt ungabungát!
"nem olyan formában mint akkor a keresztény egyházak" "Isten nem avatkozik bele a világ dolgaiba" És akkor mi van? Ez mennyivel másabb, mintha azt mondaná, hogy NEM LÉTEZIK...?
16#
Például az, hogy a deizmus nem a holt anyag öntudatra ébredését határozza meg ontológiai kiindulópontként, hanem előnyösebbnek tartja azt a kiherélt Istenképet, hogy itt az embereknek kell tevőlegesen a magára hagyott teremtést leuralni, ez gyakorlatilag annak a jegyében íródott, hogy az általuk tudatlannak bélyegzett vallásos körök lehiggadjanak, miközben ők majd megfejtik és meghatározzák a megművelendő világot, közmegegyezés alapján meghatározzák és eldöntik hogy nekik mi a jó és helyes.
Kb mintha a világ Isten zabigyereke lenne akivel nem foglalkozik, és rávan kényszerülve hogy a sarkára álljon.





14.
Igen!
Isten létezésének tudata minden ember génjeibe be van írva.
Voltaier és Rousseau -és még sokan mások- rájöttek,hogy az egyházak istenképe hamis, de túl erős volt bennük a lázadás ahhoz,hogy tisztán lássanak.(Erre utal az a vérgőzös reakció,mely sok vétkes és ártatlan vére kiontását idézte elő bennük.)
Nyilvánvalóan NEM ismerték fel a szabad akarat és Isten jelleme összefüggését. Istentelen kegyetlenséggel csaptak le a másként gondolkozókra.





"Tehát magyarul a népszellem Bibliahű alakulása tekintetében előremutatóbb lett volna-e ha marad a Monarchia?"
Fent van a wikin, hogy már a kezdetektől ahogy bejött a liberális teológia az egyházba, azonnal kikezdték a Biblia tévedhetetlenségét.
Ehhez szerintem nem kell kommentet fűzni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!