Én keresztény vagyok és nem zárom ki a reinkarnációt. Nem hiszek abban sem, hogy ugyanabban a testben támadnánk fel. Erről olvastam egy érdekes írást, református honlapon.
Miféle vigaszod van a testnek feltámadásából?
Az örök pokol tanában sem hiszek, vagy hogy a többséget megsemmisítené Isten. Számomra nem ez a kereszténység lényege.
#9
Az ítélet az örökre szóló üdvösség vagy kárhozat. Tehát kizárja.
A reinkarnáció szöges ellentéte a keresztény vallásnak.
Ahhoz az kellene, hogy az élő embernek legyen lelke ami majd halála után átköltözik egy másik testbe.
Ilyen nincs. Az emberi lélek, akkor képződik le, amikor a fizikai teste már végérvényesen is halott.
Lényegében ezt jelenti a feltámadás tana. Újtestben, egy szellemi testben vagy lélekben ha úgy tetszik, támadsz fel.
Akik nem fogadják el Krisztus megváltását, azok nem támadnak fel és végérvényesen eggyé válnak a semmivel.
A reinkarnációval az a baj, hogy feltételezi a lélek előlétét.
A lélek előléte azt jelenti, hogy a lélek létezik a fizikai test megszületése előtt, vagy hitem szerint a fizikai test elpusztulása előtt. Ezt a hiedelmet szintén nem fogadták el a korai keresztény egyházban, mivel a keresztény tanítás szerint a lélek a fogantatással keletkezik. A lélek előléte különböző filozófiai irányzatokban, mint például a platonizmusban, megtalálható, de a kereszténység elutasította ezt a nézetet.
A lélekvándorlás hitrendszere, amely szerint a lélek újjászületik különböző testekben az élet ciklusai során, inkább a keleti vallásokban, például a hinduizmusban és a buddhizmusban található meg. A korai keresztény írások és az egyházatyák, például Szent Ágoston, éles vitákat folytattak a lélekvándorlás tanáról, és ezeket eretnekségnek nyilvánították, mivel a kereszténység hangsúlyozta a lélek egyediségét és az egyetlen földi élet utáni ítélet fontosságát.
21-es kommentelő: Békesség neked!
Elszomorodik a szívem és fáj, sír a lelkem, hogy ezt tanítják a vallásban? Hogy testben támadsz fel? Nem tudom elhinni, hogy ilyen és ehhez hasonló egyáltalán létezhet, és hogy ezt ennyien hiszik, vallják.
Mi az, hogy testben feltámadunk? Testben? A Passió című film is káromlóan úgy ábrázolta a végén Krisztust, hogy testben kikelt a sírboltból, és ott voltak a testén a stigmák. Elképesztő! A test, ami a vétség porhüvelye, ami elmúló, elrothadó, az mi módon támadna fel? A lélek kaphat üdvösséget, az örök életre való feltámadást, nem a test. A test világi, és ami az, azt innen ki nem visszük. A lélek élhet örökké Istennel, Istenben, egy tökéletes és egészséggel teli pillanatban, állapotban, ami a Mennyek országa szimbolikusan. A pokol pedig ennek ellenkezője, azaz egy olyan állapot, amikor már nem lesz többé Isten kegyelme a lélekkel.
Nincs örök pokol tana, az is a vallás félelemkeltése, mint ahogyan az is, ami talán még hatalmasabb gyalázása Istennek, hogy Ő bárkit is megölne, megsemmisítene. Isten senkit sem büntet meg sem öl meg. A lélek az, aki a döntésével vagy életet táplálóan cselekszik vagy elvesz. A lélek bünteti magát a cselekedeteivel. A tettei azok, amik a bírái lesznek. A mérleg. Miből van több? Mennyei kincsből vagy világi lomból? Az előbbi kiáll értünk, az utóbbi ítéletet von ránk. Mi döntünk, mi lesz a lelkünk sorsa. Isten csupán megengedi, hogy a döntésünkkel szembesüljünk. Neki semmit sem kell csinálnia. Ő VAN. Tökéletes, egység, egész.
Azt is írod, hogy keresztény vagy állítólagosan, aki Istent vallja, de azért nem veted el a reinkarnációt sem. Ez a spirituális tan már ott lebukik, hogy TE vagy az, aki életeken át tapasztalsz és a TE kezedben a döntés kulcsa, hogy megszabadulj ettől a rabságból, ebből a körforgásból. Krisztus viszont pontosan azt tanítja, hogy az ember magától nem üdvözülhet, hanem szükséges hozzá Isten kegyelme. A spiritualitásban, ezotériában mindig az ÉN, az ego van a középpontban, nem pedig Isten. Az egyén dönt, ezért önző és hamis. Pontosan ez a baj, hogy a hívők zöme mindent összevegyít. Egy kis Isten egy kis mese. Egy kis ez, meg egy kis az, és ebből lesz egy olyan elegy, ami a lelket veti a Gyehennára. Válasszunk már térfelet, ha Istent valljuk. Vagy Ő vagy a többi minden.
A 23-as kommentelő meg azt írja, hogy a lélek akkor képződik le, amikor a fizikai test halott?
És mi az, hogy szellemi test? Ez nem a filmek világa. Lélek van és test, nincsen más. Hogyan lehet az, ami szellem test? belegondolunk ezekbe, amikor ezeket hangoztatjuk? Szellemi test? Vagy anyagon túli vagy anyag. A kettő együtt hogyan? Miért volna szükséges egy ilyen testre? A léleknek szüksége van ilyenre? Egyáltalán tudjuk, milyen a lélek? Láttuk már? A lélek abból a mondhatni profán kifejezéssel energiából áll, amiből Isten is valahol. Kell neki valamiféle kivetülés? Szellemi test? Miért?
A feltámadás tana nem azt jelenti valójában. A lélek él örökké Istenben. Ez a feltámadás. Nincs ilyen, hogy új test, meg új szellemi test. A helyreállítódott (még idelent!) lélek visszatér Istenhez, amiből vétetett. Porból vagyunk és porrá leszünk. Nyíltan mondja el. A por az Isteni akarat, minőség szimbóluma. Istenből.
Mi az, hogy eggyé válnak a semmivel? Bocsásd meg, de hihetetlen. Mi az, hogy semmi? Isten alkotott olyat, hogy semmi? Van olyan az Életben, hogy semmi? Mindnek oka és célja van, így nem lehet semmi. Nem a semmivel válnak egyenlővé, hanem a sírgödörrel! Az a pokol, amit igyekeznek elhallgatni. Amikor valaki úgy megy el, hogy a világhoz ragaszkodik, a vágyaihoz, amikor fél a haláltól, akkor a lelke nem tudja elhagyni a testét, és egyszerűen belerohad a földbe, a sírba. Itt marad, a vágyaival, a vétségeivel, örökké. Békétlen lesz, nem lesz vele Isten kegyelme. Ez a pokol állapota. Ez a nem semmi.
Az emberiség Igaz Istenének a Lelke adjon a kegyelméből, és a sok hazugságot hozza fel az ember szívébe, hogy lássa!
Üdv.
"A Passió című film is káromlóan úgy ábrázolta a végén Krisztust, hogy testben kikelt a sírboltból, és ott voltak a testén a stigmák. Elképesztő!"
Teljesen elképesztő, hogy a Passió című film úgy ábrázolta Jézust, ahogy azt Isten szavában, a Szentírásban olvashatjuk. Hát ez valami elképesztő.
Megint az idézgetés, jellemtelenül. Egyszerűen nem tudom, mikor hagyjátok már el ezt a fajta online kommunikációs káros sémát, és néztek valamit teljességében. Kiszedni valamit a teljes környezetből, majd azon rágódni, azt kiidézni, ami ráadásul a másik felet előnytelenül is tünteti fel. És így persze, hogy nem értünk csak elbeszélünk. Egy teljes puzzle képből is kiszeded a részeket és azon merengsz? Úgy a teljes képet látod? Persze, hogy nem. Hogyan érthetnéd az egészet, ha a részeket szemléled, amik neked nem tetszenek? Nem a részekből áll össze az egész?
Hiába, hogy anonim vagyunk, azonnal felismerhető valaki. Nem csak a pipaszám, más is árulkodó. Ezért remek az íráskép, mert egy mély kép kapható valakiről, a jelleméről, személyiségéről általa, ha meglátjuk a mélységét is.
Kegyetlen és gonosz szívű az emberek zöme, ezen már nem is csodálkozom. De remélem, ennél lentebb már nem süllyedünk.
Ami fentebb meg lett törve, ennyi lett kiemelve belőle.
Milyen Jézusról szólsz te is, az Isten áldjon meg téged? Tudod te, ki az a Jézus, akit emlegetsz? Nézz már utána, kérlek téged, kit szolgálsz. Ki az a vallási messiás?
Költői módon lett írva az, ami. Persze, hogy a film is úgy ábrázolja, nem hiába. De a legtöbbeteknek fogalma sincsen arról, mi zajlik a világban és hol húzódik a kígyó.
Milyen Isten Szavában? Milyen Szentírás? Miként lehet Szent egy könyv? És miként lehet Isten Szava egy oldalakra nyomtatott betűhalmaz? Az Él-Ő? Miről beszéltek, emberek, könyörgöm a lelketekre?
Az Isten szabadítson meg téged is a hazugságokból és éljed már, miről szólsz, mit hangoztatsz! És adjon neked is mértékletes szájat, bölcs nyelvet, jelelemes lelkületet és alázatos szívet! Bár ez már egy párszor írva lett neked is. És a szomorú az, hogy semmit sem változtok, ima a kivételekért.
Üdv.
"Milyen Jézusról szólsz te is, az Isten áldjon meg téged? Tudod te, ki az a Jézus, akit emlegetsz?"
Hol kéne Jézusnak utána néznem? A Bibliában, Isten szavában, vagy a rajtad áramló sátáni magán-kinyilatkoztatásokban?
Segíts nekem ebben.
"És miként lehet Isten Szava egy oldalakra nyomtatott betűhalmaz?"
Az ugye megvan, hogy amiket ide hánysz folyamatosan, az is egy betű halmaz?
"Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok? Mert a szívnek teljességéből szól a száj."
"Mert a hol a dög, oda gyűlnek a keselyűk."
"Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket."
Az Isten áldjon meg!
Üdv.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!